2016. október 27., csütörtök

Jézus szavai Little Pebble testvér által

Én a Menny és a Föld királynéja avval lettem megbízva a Mennyei Atya Által, hogy mentsem meg a világot és hozzam vissza Isten elveszett gyermekeit. Magammal hoztam a Mennyi hadsereget, hogy harcoljunk a démoni seregek ellen de szükségem van a ti bizalmatokra és az igaz hitetekre. Bízzatok anyai gondoskodásomban! Fiam Egyházának hamarosan egy nagy megpróbáltatáson kell keresztül mennie ami sokkal rosszabb lesz mint az elmúlt időkben volt.Ezért szólok az egész papságnak azért, hogy figyeljenek szavaimra!HÍVJÁTOK ÖSSZE ISTEN GYERMEKEIT AZ ÖSSZES TEMPLOMOKBAN ÉS IMÁDKOZZÁTOK A SZENT RÓZSAFÜZÉRT JÉZUS KRISZTUS ELŐTT, AKI A VILÁG ÖSSZES TABERNÁKULUMÁBAN JELEN VAN! Hívom az összes gyermekeimet az összes kegyhelyeim meglátogatására, ahol az Isten kegyelme bőségesen árad az emberekre, s ahol Isten irgalmáért könyörögnek!
Az emberiségnek most fel kell készülniük imádságban,s a gyónás szentségében megbánják bűneiket mert nagyon veszélyes és sötét napok jönnek.Azok a szavak, amelyek Fatimában, La Salette-ben Akitában, Kibehóban, és a világ számos más jelenési helyein adtam a világnak most fog beteljesedni! Azok a csészék, amelyeket az Ítélet Angyalai tartanak, most fognak kiöntésre kerülni az emberiségre, azért hogy az ember emlékezzen arra hogy porból lett s porrá lesz. Isten minden gyermeke üdvösségét keresi. Jelenleg 8 milliárd ember él a Földön és számos lélek van akik meg fognak születni mielőtt az Irgalmas Jézus visszatér.. Az idő ezen szakaszában a Nagy Figyelmeztetés el fog jönni. Hat milliárd ember meg fog térni de 2 milliárd ember harcolni fog! De az én Irgalmas Fiam Jézus Krisztus azt akarja, hogy hozzam el az összes embert az Örökkévaló Atyának a Mennybe! Isten csak a szereteteteket akarja.Ő nem akarja a pusztulásotokat!Gyermekeim! Nektek szeretnetek kell a szomszédaitokat, bocsássatok meg nekik és segítsétek szomszédaitokat! A bűn elhatalmasodott a Földön ahol az ember már nem az az ember, aki Isten képmására lett teremtve. Az ember szörnyeteggé vált. Az egyedüli imádság már nem elég! Gyermekeim! nektek kedvesnek jóságosnak, kell lennetek, és áldozatokat kell hoznotok, s figyelembe kell vennetek a testvéreitek szükségleteit is.A Jelenések könyvében szereplő Pecsétek most lesznek feltörve. Az első hat pecsét lesz feltörve majd végül a hetedik, Jézus visszajövetelével .Nyisd ki szemedet az igazságra! A következő hónapokban Isten számos jelet fog küldeni az égen és a földön. Nem ismeritek őket? A Nagyhatalmak békéről beszélnek de valójában háborúra készülnek!!! http://littlepebble.org/2016/10/17/message-742-16-october-2016/

Jézus levele az Amerikai Egyesült Államokban élő gyermekeihez! 2016. október 25.

Még egyszer mondom.AZ ABORTUSZ GYILKOSSÁG! Számtalan önző nő és férfi rövidíti meg a kisgyermekek millióinak életét. Nektek nincs jogotok a testetek életéről döntenetek! Gyermekeim,amikor az élet végéről döntötök, csak  nekem Jézusnak van jogom erről dönteni, mert Én vagyok a Kezdet és a Vég!Nektek jelentős Szenátoraitok vannak, akik a ti utatokat képviselik. A jelöltek két utat képviselnek. Drága gyermekeim, csak egyetlen választás van! Az élet! A katolikusoknak, keresztényeknek , muszlimoknak,mormonoknak sincs szintén joguk ahhoz hogy méhen belül elvetéljenek! Minden egyes embernek,aki azt állítja, hogy hisznek bennem Jézusban vagy az Örök Atyában,beleértve a zsidókat, és a muszlimokat,sincs joguk arra hogy az emberi életet kioltsák! Szintén mondom, hogy akik ítélnek vagy közvetlen, s közvetett módon kioltják vagy véget vetnek egy meg nem született gyermek életének,gyilkosság bűnét követik el. Én azt mondom, amit a Mi Élő Istenünk és Atyánk mond! Ne válassz olyan jelöltet, aki a halált adja az élet helyett! Ha olyan ember ösvényét választjátok, akinek vezetője a halált adja majd,ismerve ezt , akkor Isten az Atya egy végső megtisztuláson fogja keresztül vezetni ezt a nemzetet. Imádkozzatok gyermekeim imádkozzatok!Ne figyeljetek azokra a szórakoztató iparban szereplőkre, akik követik azokat akik hatással vannak a mi gyenge gyermekeinkre. Gyermekeimet a média propagandája téríti el. A médiát a titkos társaságok az illuminátusok és a szabadkőművesek,és az Elit csoport tagjai tartják ellenőrzés alatt, akik azt keresik hogy miként tudják ellenőrzés alatt tartani titeket és a világot hogy elhozhassák az Egy Világkormányt.Miért nem állnak fel azon pap fiaim akik bíbor palásban és süvegben vannak ( bíborosok) az élet és az igazság védelmében? Nos gyermekeim az életet vagy a halált keresitek? A döntés a ti kezetekben van. Most azokhoz a gyermekeimhez szólok, akik bátrak kiállni az igazság mellet . Megáldalak benneteket, ti Atyám áldottai vagytok!Imádkozzatok azokért, akik a halál ösvényét válasszák! Várlak rátok irgalommal, Megváltótok Jézus Krisztus. Ámen.
http://littlepebble.org/2016/10/26/letter-from-jesus-to-the-u-s-a/