2026. február 26., csütörtök

Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!



(Tartsd az agónia keresztjét, amit neked adtam a sötétség hatalmával szemben, az ég felé, és imádkozd ezt az imát a kereszt jelével. Tedd ezt az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Győzni fogsz… Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!)
Ó mennyei seregek legdicsőbb vezére, Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket ebben a rettenetes háborúban e világ fejedelmei, hatalmasságai és uralkodói, a gonosz lelkek ellen! Siess az emberek segítségére, akiket Isten a Saját képére halhatatlannak teremtett, és nagyon drága áron vásárolt vissza az ördög zsarnoksága alól!
A szent angyalok seregével vívd meg ma újra az Úr csatáját úgy, ahogy egykor Lucifer ellen, a gőgös lázadók vezetője, és kísérete, a bukott angyalok ellen tetted! Se erejük nem volt, hogy neked ellenálljanak, sem hely nem volt többé számukra a Mennyben. A rettenetes ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak is hívnak, és aki az egész világot tévútra vezeti, az egész kíséretével a mélységbe taszíttatott.
Íme, ez az ősellenség és kezdettől fogva embergyilkos ismét erőre kapott. A világosság angyalává változva megtámadta a földet, és a gonosz lelkek egész hadával körbejár azért, hogy Istennek és az ő Felkentjének a nevét eltörölje, és hogy azokat a lelkeket, akiknek az örök dicsőség koronája készült, birtokba vegye, gyilkolja és az örök kárhozatba taszítsa. Mint a legmocskosabb szennyvizet, úgy ontja ez a gonosz sárkány gonoszságának a mérgét: a hazugság, az istentelenség és káromlás lelkületét, a tisztátalanság pestises leheletét és mindenféle formáját a bűnnek és ocsmányságnak a megromlott lelkületű és szívű emberekre.
Ezek a legádázabb ellenségek az Egyházat, a szeplőtelen Báránynak a jegyesét epével és keserűséggel töltötték és részegítették meg, és mocskos kezüket annak legszentebb kincseire tették. Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter trónja, és az igazság trónja a világ megvilágosítására felállíttatott, még ott is felépítették a gyalázatosság trónját azzal a csalárd szándékkal, hogy odasújtsanak a pásztorra, hogy a nyáj minden irányba szétszéledjen.
Ezért emelkedj fel, ó legyőzhetetlen Hadvezér, siess Isten népének a segítségére a bukott szellemek támadásaival szemben, és add meg neki a győzelmet! Oltalmazójaként és védő patrónusaként tisztel Téged. Te hozod a szent egyház számára a dicsőséget azáltal, hogy megvédelmezed a pokol gonosz hatalmaival szemben. Terád bízta Isten az emberek lelkét, akiknek részük lesz az örökké tartó örömben. Ó imádkozz a béke Istenéhez, hogy alázza a sátánt lábaink alá, hogy oly módon győzessék le, hogy ne tarthassa többé fogságában az embereket, és ne árthasson többé az Egyháznak!
Vidd imáinkat a Magasságbeli színe elé, hogy a mi Urunk gazdag irgalma gyorsan leszálljon ránk, és adja meg Neked, hogy lesújthass a sárkányra, az ősi kígyóra, aki nem más, mint az ördög és a sátán, és láncaiddal megkötözve letaszíthasd a pokolba, hogy ne vezesse többé félre a népeket! Ámen.
Nézzétek az Úr keresztjét, legyetek szétzúzva ti ellenséges hatalmak!
Győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.
Áraszd ránk kegyelmeidet, ó Urunk!
Miránk, akik bízunk Benned.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
És kiáltásom jusson eléd!
Könyörögjünk!
Ó Isten, a Mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, segítségül hívjuk legszentebb nevedet, és kérve kérjük szelídségedet és türelmedet, hogy a Szeplőtelen Szűzanya, a mi Édesanyánk, és a dicsőséges arkangyal, Szent Mihály közbenjárására nyújts segítséget nekünk a sátán és a többi tisztátalan lélek ellen, akik az emberek kárára és a lelkek romlására körüljárnak a világban. Ámen


Itt egy igevers gyűjtemény, amely elűzi a sátánt minden alkalommal, amikor hozzánk jön hazugságaival és megtévesztéseivel.

Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.


A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettőmajdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Háromaz emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által. (keressétek elő melyik üzenetben volt így leírva először 20130513, majd másodszor, s valószínűleg már harmadszor is ki volt nyilatkoztatva)


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/

 

Az ördög nem akarja, hogy tudjuk róla az igazságot

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7.

„A békesség Istene pedig összezúzza a sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” Róma 16:20.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10.

„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” Jelenések 12:9–11.

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” 1 Péter 5:8–9.

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” 1 János 4:4.

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” 1 János 3:8.

sátán nem akarja, hogy tudjuk, nincs mitől félnünk

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézsaiás 41:10.

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” Lukács 10:19.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2 Timóteus 1:7.

Nem akarja, hogy tudjunk a hatalomról, amelyhez hozzáférésünk van

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Róma 8:31.

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem… Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korinthus 12:9–10.

„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” Filippi 4:13.

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1 Korinthus 10:13.

Az ördög nem akarja, hogy tudjunk a nekünk tett ígéretekről Krisztusban

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16.

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolossé 1:13–14.

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Szellemének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Róma 8:1–4.

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galátákhoz 2:20.

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” Róma 10:9–10.

„Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róma 5:8.

„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” Zsoltárok 103:12.

sátán nem akarja, hogy tudomásunk legyen a feltételekről

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7:21.

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Jakab 1:22.

„Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek, akit azoknak adott Isten, akik engedelmeskednek neki.” Apostolok cselekedetei 5:32.

Nem akarja, hogy tudjunk arról, amit vetettünk, azt le is kell aratnunk

„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet.” Galátákhoz 6:7–8.

„Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:15.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16:26.

Olvass többet itt: Vetés és aratás: jót választani

sátán nem akarja, hogy tudjunk a jövőről

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” Mikeás 7:8

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Jeremiás 29:11.

Felfegyverkezve a győzelemre! Isten igéje mindennel felfegyverez bennünket, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak és lerombolhassuk munkáját. Nem csoda tehát, hogy az ördög nem akarja, hogy ismerjük az igeverseket! Hogyha Istennek ajánlottuk magunkat szolgálatra, akkor tapasztalni fogjuk, hogy bár az ördög dühöng, mi mégis képesek vagyunk bátran szembeszállni vele, mert Isten megígérte nekünk, hogy győzni fogunk – minden alkalommal! Az eredmény pedig magabiztosság, béke, és nyugalom a szellemünkben. A Szellem gyümölcsei lesznek láthatóak életünkben, és örök életet nyerünk!


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

2015 WEF ( World Economic Forum) Dokumentum.

1. Fázis:

2019.December – 2020.Március: Szimulálni egy fenyegetést és félelmet kelteni. Beindítani egy pandémiát Kínában. Megölni több ezer embert. Növelni a halálozások számát. Már az elején az oltásról beszélni. A Médiában csak is erről a Covid-19ről beszélni.

Végeredmény: Félelem és pánikkeltés.

2. Fázis:

2020.Március-2020.December: Viszályt szítani a nép között. Alkotmányellenes intézkedések bevezetése. Kereskedelem és gazdaság megbénítása. Lázadók megbélyegzése és kigúnyolása. Cenzúrázni a lázadókat és a lázadó vezetőket a közösségi médián keresztül( Youtube, Google, Facebook, instagram stb. ) Orrturkálós teszt általánosítása. Az engedetlenek büntetése. Zavart kelteni a kórházban ápoltak és halottak számában. Valamennyi hatékony kezelés és gyógymód eltüntetése és kizárása a piacról.

Végeredmény: elkeseredés, szorongás, félelem. A lakosság egyre nagyobb megosztása.

3. Fázis:

2020.December-2021.Június: Felajánlani egy ingyenes vakcinát mindenkinek, megígérni a teljes immunitást és védelmet a covid-19 ellen, hogy visszatérjünk a normális élethez. Célként a csorda immunizálását kell kitűzni. Eltüntetni az eredményeket a káros hatásokról és elhalálozásokról. A vakcina káros hatásait bemutatni mint a betegség és a virus természetes hatása. Indokot találni a kényszerintézkedések fenntartására a kívánt immunitás elérésének elmulasztása esetén. Megbüntetni és felfüggeszteni azon orvosokat aki nem az előírt „gyógymódot” alkalmazza.

Végeredmény: Kétségek és félelem, árulás érzése az oltottak között. Oltatlanok elszigetelése. Szétválasztási taktika.

4. Fázis:

2021. Junius-2021. Október: QR-Kód, zöldkártya elterjesztése. Megjutalmazni útlevéllel aki beadatja a vakcinát. És eltiltani azt aki megtagadja. Mozgalmat indítani a kiváltságosok számára(oltott) és büntetni az ellenkezőket (oltatlan). Megtagadni a munkalehetőséget és a tanulást a nem oltottak számára.

Végeredmény: Első lépés a digitális megfigyelés felé és a megtagadók leszegényítése.

5. Fázis

2021.November-2022.Március: Megerősíteni és tovább növelni a káoszt az oltott és az oltatlanok között. Robbanásszerű élelmiszer és áruhiány. Megállítani a reálgazdaságot és bezárni kis és középvállalkozásokat, gyárakat. Megnövelni a munkanélküliséget. A 3. oltás beadása. KÖTELEZNI MINDENKIT AZ OLTÁSRA. A Variánsok mítoszának megerősítése. Az oltás hatékonyságának és az immunitásnak a bizonygatása. Démonizálni a nem oltottakat. Őket okolni a halálozásokért. Bevezetni a digitális felismerést mindenkinek. QR kód-ban Személyi ig., útlevél, anyakönyvi kivonat, TB kártya, jogosítvány stb. Összevonása. Hadiállapot bevezetése.

Végeredmény: A teljes digitális megfigyelés két szakaszának végrehajtása. Az oltást megtagadók bebörtönzése vagy megszüntetése.

6. Fázis:

2022.Március-2022.Szeptember: Az államadósság és a készpénz felszámolása. A tőzsdei összeomlás elindítása. A Bankok veszteségének visszatérítése a magánszámlákról. A Great reset beindítása. Digitális fizetés kötelezése. Az összes érték, magán ingatlan és föld elkobzása. Gyógyszerhasználat betiltása. Kötelező oltás 6-8 hónaponként. Kötelező diétát bevezetni a WHO 1963as dokumentuma alapján. (Műhús, rovarok)

Végeredmény: Digitális ellenőrzés teljes körű elterjesztése. Az új világrend kiterjesztése az egész földre.

7. Fázis:

2022. Szeptember- 2023. Március: Társadalmi pontrendszer általánosítása és kiterjesztett megfigyelés a Kínai rendszer alapján. Katonai fegyelemtartás. Az összes tiltakozó eltörlése. Beindítani az egész világon az elektromágneses frekvenciákat (5G) a biometrikus vezérléshez, a gondolatok, érzelmek és viselkedés ellenőrzéséhez. Tömeges népirtás aktiválása. Chip karba ültetése.

Végeredmény: Az új világrend bevezetése 2030-ig.

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]

Luz de Maria üzenetek Mennyei Atyától és az Arkangyaloktól

AZ ANTIKRISZTUS CSÁPJAI KÉSZÜLNEK NYILVÁNOS MEGJELENÉSÉRE ISTEN, AZ ATYA ÜZENETE LUZ DE MARÍÁNAK

2026. február 19.

Gyermekeim:

A nagyböjt kezdetén arra hívlak benneteket, hogy legyetek engedelmesek, és maradjatok távol mindattól, ami zavart okozhat nektek, és eltávolíthat titeket az Én Házamtól.

EBBEN A PILLANATBAN MINDENT MEG KÍVÁNNAK MEGMAGYARÁZNI, ELÁRASZTJÁK ŐKET AZ ELMÉLETEK:

Vannak, akik nagyon emberiek, mások pedig ördögiek a Teremtéssel kapcsolatban, tagadva, hogy „Én Vagyok, Aki Vagyok”…

Tagadják Fiam istenségét, szenvedését és halálát…

Nem fogadják el Szentlelkemet, mert Ő megszenteli és vezeti gyermekeimet…

Isteni Fiam ellen mutogatják magukat, azt mondva, hogy Ő egy „tanító”, ezzel tagadva megváltó áldozatát Isteni Fiam szenvedése, halála és feltámadása nélkül.

Hol van akkor a halál feletti győzelem és a bűnök bocsánata?

Gyermekek, hol van a közbenjáró az Isteni és az ember között?

Szentlélek nélkül honnan jön a lélekben jelen lévő kegyelem?

HÁNYAN NEM HISZNEK ISTENI FIAM VALÓSÁGOS JELENLEGÉBEN AZ EUKARISZTIÁBAN, ÉS MEGVÁLTOZTATJÁK A SZENTELÉS SZAVAIT, HOGY AZ ÉRVÉNYTELENNÉ VÁLJON!

HÁNYAN NEM HISZNEK A VALLOMBAN, ÉS ANNYIRA MESSZE TALÁLJÁK MAGUKAT TŐLEM, HOGY MINDEN PILLANATBAN SZABADSÁGOT ADNAK MAGUKNAK, HOGY TOVÁBBRA BÜSZKÉK LEGYENEK ÉS HOZZÁM HASONLÍTSÁK MAGUKAT!

„Aki nincs velem, ellenem van; és aki nem gyűjt velem, az szétszór.”

Annyi pogányság , annyi eretnekség van ebben a pillanatban, hogy bár különböző szavak, ugyanazt a célt szolgálják, és nem tartoznak az enyémhez!

„Biztosíthatlak, hogy aki nincs velem, az ellenem van”

ÉS MEGUTATJA AZT, AMIT ISTENI FIAM VÉRÉN VÁSÁROLTAK MEG.

Vizsgáljátok meg magatokat, különösen ebben a nagyböjtben, vizsgáljátok meg magatokat mélyen. Az én országom nem elérhető az egyik nap igen, a másikon nem. Állhatatosaknak kell lennetek!

Lehetetlen utakat nyitok meg előtted, de megmentelek és eljutok oda, ahol azt hiszed, hogy számomra lehetetlen.

Ezért, gyermekeim, aki velem jár, az biztonságban van, de aki kritizál, kételkedik bennem és megbánt – az térjen meg most!

Nincs idő félúton haladni, sem hidegen, sem melegen. Nincs idő arra, hogy gyermekeim folytassák hamis jó szándékaikat, amelyeket soha nem teljesítenek. Ismerlek titeket; én vagyok az Atyátok, és azt mondom azoknak, akik megtagadtak Engem: Álljatok meg, mielőtt rátok száll az éjszaka, és a nap nem kel fel többé!

Szeretett gyermekeim, a nagy tektonikus vetők mozognak, (1) és gyermekeim szenvednek. A háború (2) erőre kapott, és az emberi hekatomba elszabadult.

Arra hívlak benneteket, hogy bánjátok meg bűneiteket, valljátok meg bűneiteket…

Arra hívlak benneteket, hogy böjtöljetek azokért, akik teljesíteni tudják. Nemcsak az ételtől böjtöl az ember, hanem attól is, ami leginkább a gonoszban tart: böjtöljetek a büszkeségtől, a felebarát iránti szeretet hiányától, az alázatosságtól, a gőgtől, böjtöljetek és osszátok meg a rászorulókkal.

Gyermekeim, a Nap okozta sötétség közeleg; ezen a sötétségen kívül a Házam (3) által küldött sötétség is megérkezik, mielőtt a Figyelmeztetés (4) elhozza nektek a lelkiismeret megvilágosodását . Akár akarjátok, akár nem, a saját bűneiteket fogjátok látni; nem másokét. Nagy fájdalmat fogtok érezni minden elkövetett sértésért, minden gonosz gondolatért, minden törvényemmel ellentétes cselekedetért és munkáért. Át fogjátok élni a Házam és testvéreitek ellen elkövetett minden sértés fájdalmát, amíg úgy nem érzitek, hogy nem tudtok tovább élni az elkövetett bűn lényegével szemben; olyan gyötrelemmel, hogy könyörögni fogtok bűneitek bocsánatáért, és megkapjátok bűneitek bocsánatának kegyelmét, hogy új életet kezdhessetek békében velem.

Más gyermekeim ellenem fognak fordulni, és az enyéim ellen ostorozni, üldözve őket; tudnod kell, hogy maga a Démon fog ellened fordulni a gyűlöletével – ne feledd, nem vagy egyedül!

A vulkánok (5) felhalmozzák az anyagot, hogy meglepetésként érjenek, nagy és komoly kitöréseket eredményezve, amelyek egy gázréteget tartanak fenn a Nap és a Föld között , és a Föld hőmérséklete csökkenni fog.

Azt kívánom, gyermekeim, hogy legyetek tudatában annak, hogy a szentségek akkor hatékonyak, ha kapcsolatban maradtok Házammal, és az Én képmására cselekszem és viselkedem; különben nem fogjátok elérni azt a védelmet, amelyet Házam kínál gyermekeimnek.

Ebben a pillanatban súlyos bűnöket követnek el ártatlanjaim ellen; gyermekeket használnak fel a Démont szolgáló teremtmények, áruként adják el őket – ez az emberi dekadencia, amely lehetővé tette az Antikrisztus számára , hogy belépjen azokba, akik ezeket az utálatosságokat gyakorolják.

Gyermekek, hiszitek-e, hogy az Antikrisztus nem befolyásolja az emberiséget, mert a létezése nem volt nyilvános? Nem, gyermekek, az Antikrisztus csápjai mozognak, előkészítik nyilvános megjelenését. Oly sok pénz mozog az Antikrisztus és nagy platformja előtt, előkészítve érkezését.

Ismételten felszólítom szeretett gyermekeimet, Papjaimat , hogy tegyenek határozott intézkedéseket, figyelmeztessék gyermekeimet, hogy ne tévesszék meg őket valamilyen olyan tekintetben, amelyet alig vesznek észre, de ti jól tudtok.

Készítsd elő a szükséges ételeket, készítsd elő a gyógyszereket, amelyeket a védelmed érdekében tudtára adtam. Használd őket most! Teszteld le mindegyik gyógyszerrel a legkisebb adagot, és növeld addig, amíg az adag nem haladja meg az egy evőkanálnyit bevételenként. Ezért figyelmeztetlek benneteket, hogy amikor a járvány megérkezik, már rendelkezzetek a szükséges adagokkal.

AZ UTOLSÓ PILLANATRA HAGYVA, KÉSZÍTSD EL A LEHETŐSÉGEK KÖZÜL A SZÜKSÉGED MIATT, A TÖBBI RÁM BÍZD, SZÁMOMRA NINCS LEHETETLEN.

MINDANNYIUKTÓL VÉDELEM… MINDENKINEK MEG KELL TUDNIA, NEM CSAK AZ ÜZENETEKBEN HINNI, AMIKET KÜLDÖM NEKTEK, NEM AZ ESZKÖZÖKBEN, HANEM BENNEM, AKI „VAGYOK, AKI VAGYOK”.

Tartson kéznél egy spirituális vészkészletet :

A kereszt,

egy kis kép Őszentségének anyjáról,

szentelt vagy ördögűzéstől megtisztított víz,

szent vagy ördögűzésből kiűzött olaj,

szent vagy kiűzött só,

áldott pálmafa,

a Szentírás,

a Szent Rózsafüzér,

áhítatos írások,

Szent József kis képe,

egy kis kép a Szentháromságunkról,

a Szent Arkangyalok képe.

Ezek a készletek a szükséges segítséget nyújtják, ha figyelmesek és bűnbánóak maradtok, ha életben tartjátok a hiteteket és tartósan egyesültök az Én Házammal.

Szeretteim, szenteljétek magatokat a Szent Szíveknek most! A kapott formulával, vagy lépjetek be bensőtökbe őszinte szívvel és annak tudatosításával, hogy mit tesztek; szenteljétek meg magatokat és szenteljétek meg családjaitokat. Rendkívül fontos, hogy e hónap 28-a előtt szenteljétek meg magatokat a lelketek védelme érdekében.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Különleges módon áldalak meg benneteket.

Örök Atyád

ÜDVÖZLÉGY SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA

(1) A földrengésekről olvassa el…

(2) A háborúról olvasd el…

(3) A nagy áramszünetről olvasd el…

(4) Isten nagy figyelmeztetése az emberiségnek, könyv letöltése…

(5) A vulkáni tevékenységről olvassa el…

LUZ DE MARÍA KOMMENTÁRJA

Testvérek:

A Szent Háromság védelmére számítunk mindenkor, különösen ebben a pillanatban, amikor az emberiség belekeveredik a Démon által sugallt célzásokba, melyek arra késztetik, hogy elfelejtsék: az Élet Ajándéka Isten nagy ajándéka, és hogy mint az értelem ajándékával rendelkező emberi teremtmények, nem engedhetjük meg, hogy a Démon az emberiséget az állatokkal való egyenlősítésre vezesse, hogy minimalizálja a Szentlélek működését minden emberi teremtményben.

Tartsuk szem előtt, hogy Isten országa nem megosztott, de vannak szabályok, amelyek nélkül nem nevezhetjük magunkat Isten gyermekeinek: hinnünk kell, élő hitet kell tartanunk. Isten tudja, ki van vele és ki ellene.

Ezért arra hív minket, hogy gyűjtsünk vele, és ne szórjuk szét, amit ad nekünk, ne pazaroljuk el azt, amire figyelmeztet, ne becsüljük le az ész használatát. El kell távolodnunk az Egyházon belüli megosztottságtól, figyelnünk kell a benne zajló változásokra.

Ha Isten nevét segítségül hívjuk, távol kell maradnunk a gonosztól. Súlyos megpróbáltatások felé haladunk; mindegyik a teremtmények különböző csoportjait tisztítja meg, ezért nem engedhetjük, hogy az ember állatiasabbá váljon, az állatok pedig emberibb hajlamokkal rendelkezzenek. Tartsuk észben, testvéreim, hogy egy nagy hekatombáról beszélnek nekünk, és ez a szó túl erős, mivel nagy halandóságra, hatalmas pusztításra, nagy tragédiára utal.

Ebben a nagyböjtben ennek a felhívásnak a központi üzenete Isten gyermekeinek visszatérése arra az útra, amelyen Krisztus Misztikus Testének tagjaiként meg kell maradnunk. Félelem nélkül, de nagy hittel kezdjük meg ezt a negyvennapos utat, amelynek minden napja lehetőséget ad arra, hogy Urunk Jézus Krisztus szenvedésének értékére összpontosítsunk.

Ámen.

ÜZENET SZENT MIKLÓS ARKANGYALTÓL, SZENT GABRIEL ARKANGYALTÓL ÉS SZENT RAFAEL ARKANGYALTÓL LUZ DE MARÍA-NAK 2026. FEBRUÁR 25.

Szeretteink, Urunk és Királyunk Jézus Krisztus nevében:

A SZENT HÁRMAS AKARATÁBÓL JÖTTÜNK HOZZÁTOK.

A Szentháromság és a mi Királynőnk és Anyánk, a Szent Szűz Mária szolgáiként mi:

SZENT MIKLÓS ARKANGYAL, a lelkek és Isten Egyházának védelmezője és őrzője, az emberiség védelmezője, hogy elnyerjék az örök üdvösséget.   A Teremtés védelmezője vagyok, és különösen a mi Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus Egyházát védem.

SZENT GABRIEL ARKANGYAL vagyok, Isten hírnökeként jövök, részt veszek az isteni tervben,  én vagyok az, aki bejelenti, amit a Menny szeretne, hogy a Földön tudjanak.  A nevem jelentése „Isten ereje”, a Magasságos Isten képviselője vagyok, hogy a földre vigyem az isteni terveket. Bejelentettem Királynőmnek az isteni tervet:

„Örülj, kegyelemmel teljes, az Úr veled van!”
„Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Isten előtt, te fogsz foganni és fiút szülni, akit Jézusnak fogsz nevezni, aki nagy lesz és a Magasságos Fiának fogják nevezni.”

Azért jövök, hogy motiváljam az emberiséget, hogy teljesítse Isten akaratát.

Azért jövök, hogy erőt adjak az embernek, hogy ne csüggedjen el a hitben; mindannyian arra vagytok hivatottak, hogy teljesítsétek Isten akaratát. Segítek nektek megkülönböztetni Isten akaratát bennetek, hogy eltűntessem a félelmet és a kételyt. Elűzöm a sötétséget és a lelki nehézségeket mindannyiótokból. Isten hírvivője vagyok, és az idők végén Isten mellett leszek.

Szent Rafael arkangyal vagyok, Isten gyógyításának arkangyala. Fizikailag és lelkileg gyógyítalak titeket, ezért a nevem azt jelenti, hogy „Isten gyógyít”. Védem az utazókat fizikai utazásaik során vagy meditációjuk közben; ha megkértek rá, nagy társotok leszek az élet útján.

A Magasságos Isten megengedi, hogy közbenjárjak az emberiség legnehezebb pillanataiban. Ne feledjétek, hogy megkaptam a hatalmat, hogy megvédjem azokat, akiket a gonosz bánt és állandó fájdalomban vagy békétlenségben tart. Meggyógyítom a lélek és a test sebeit. Az utazók pártfogója vagyok, és mindig betartom ezt a szerepet,  minden pillanatban megvédem őket a gonosztól. Megváltást, nyugalmat és gyógyulást kínálok nektek.

JELENLEG TI:

Nemcsak fizikai, hanem lelki erőre is szükségetek van...
Szükségetek van az Atyai Ház közvetlen védelmére és különleges oltalomra...
Szükségetek van a megfelelő megkülönböztető képességre, hogy eltávolítsátok azt, ami nem Isten akaratából származik, és a biztosítékra, hogy Isten akaratát teljesítitek.


EZ EGY VESZÉLYES IDŐSZAK EZ A NEMZEDÉK SZÁMÁRA!   Tudjuk, hogy az emberiség többsége így érzi, még ha nem is fejezi ki vagy tagadja. Jöjjenek segítségünkre, mi segítünk önöknek.

Ebben az időszakban fogják látni beteljesülni azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyeket a Magasságos Isten hirdetett nekik a mi Urunk és Királyunk, Jézus Krisztus, a mi Királynőnk, Szent Mihály arkangyal és jelenleg mi, Isten arkangyalai által.

Egy világpolitikai szempontból nagyon fontos személy élete véget ért, nem isteni akaratból, hanem emberi akaratból, és ez néhány ország haragját váltja ki, amelyek már háborús készültségben vannak. Más fontos vezetők élete is súlyos veszélyben van.

MEG KELL ÉRTENIÜK ÉS ABBA KELL HAGYNIUK AZ ELUTASÍTÁST, HOGY A LEGFELSŐBB ISTENÜNK AKARATA AZ, HOGY BEKÖZÖLJE NEKIK, MI JÖN, HOGY FELKÉSZÜLJENEK, NEM AZ, HOGY RÉMÜLETBE HOZZA ŐKET.
„AKINEK FÜLE VAN, HALLJON.”

A Magasságos Isten gyermekei, a betegség megállíthatatlanul terjed a szervezetetekben, és könnyen behatol a szennyeződéssel telített testetekbe, amelyeket az éhségeteket csillapító ételek nagy része okoz. Nem vagytok óvatosak az étkezéssel, tudva, hogy szennyeztétek az ételeiteket (1).  Ennek a projektnek a célja, hogy nagyon súlyos és nehezen gyógyítható betegségek jelenjenek meg bennetek, a Magasságos Isten gyermekeiben.

A legtöbb emberi lény intellektuálisan felkészült, nagy intelligenciával rendelkezik, amelyet önként csökkentettek a technológiai fejlődés révén, és nem mintha ezek mind rosszak lennének, hanem a mai generáció engedékeny és visszaél mindennel, ami a szeme előtt van, nem akar semmilyen korlátot. Fájdalmas, ahogy a gyermekkor a Sátán célja szerint a szexualitás felé sodródik: az ártatlanság megszüntetése.

A Sátán nem a pokolban van, hanem a Földön kísérti őket, és a fiatalok a karmai közé kerülnek, az idősebbek pedig ezt megengedik; a vezetők és azok, akiknek kezében a népek sorsa van, ezt eltűrik, mert a gonosz megfertőzte őket, és így akarják, hogy az emberiség a Sátán kezébe kerüljön. Kevesen vannak azok, akik hitükből fakadóan védik az emberi élet ajándékát.

A múltban egy nagy világjárványt éltek át, és most egy másik felé tartanak, amelyet szintén az ember teremtett.

ÁLLJANAK MEG EGY PILLANATRA, ÉS GONDOLKODJANAK EL!
Fontosak vagytok azoknak, akik az emberiséget irányítják, vagy azoknak, akik a népeket irányítják?

Az emberiség drága a Magasságos Istennek, drága a lélek, amely az örök élet élvezetéhez vezet titeket. Ezért mondjuk nektek, hogy a pokol létezik (2), hogy az Isteni Irgalmasság mindannyiótok előtt rezeg, hogy megmentsétek a lelketeket. Azt mondjuk nektek, hogy a bűnbánat szükséges ahhoz, hogy megmeneküljetek, most.


A Magasságos Isten gyermekei, a háború nem áll meg, különböző helyszíneken zajlik, hogy megzavarja őket, és hogy továbbra is a világi és bűnös életmódjukat folytassák.  Amikor kinyitják a szemüket, a nagy és rettegett háborúval találják szembe magukat, és... Mit tettek az élet ajándékával?

Kérdeznek a nagy áramszünetről, a Figyelmeztetés napjáról, a háborúról, a betegségekről, az élelmiszerről, a Mennyből jövő gyógyszerekről. De:

Kérdeznek arról, hogyan lehetnek jobb Isten gyermekei?
Kérdeznek arról, hogyan ne sértsék meg embertársaikat, hogyan tegyék őket boldoggá, és ne kényszerítsék őket megalázkodásra?
Kérdeznek arról, hogyan ne veszítsék el a lelküket?
Kérdeznek arról, hogyan győzzék le a kísértést, hogyan ne legyenek agresszívek embertársaikkal szemben?
Kérdeznek arról, hogyan bocsássanak meg, hogy ne éljenek azzal a terheléssel, hogy nem tudnak megbocsátani; talán ez vezet őket a kárhozathoz?
Kérdeznek arról, hogyan éljenek békében önmagukkal?

Nem teszik, nem teszik! Elfelejtve, hogy a kíváncsiság a Sátán tulajdonsága. A hit az, ami türelmessé teszi őket, hogy várjanak anélkül, hogy kétségbe esnének.

MINDENKI VÁLASSZA KI, MI LESZ A NAGYBÖJT CÉLJA.

Gondoljanak arra, hogy szembesülni fognak a Figyelmeztetéssel (3), és terhelve vannak az Egy és Háromságos Isten, a mi Királynőnk megsértésével, terhelve vannak önzéssel, a felebarátok megsértésével, irigységgel, rágalmazással, haraggal és gyűlölettel.

Nem, nem gondolják így, csak hagyják, hogy a méreg kijöjjön és ráessen testvéreikre, anélkül, hogy gondolnának arra, hogy amit testvéreiknek kívánnak, azt maguknak is kívánják.

A természet továbbra is megállíthatatlan, országról országra halad előre, az elemekkel megtisztítja az emberiséget, és ezt több országban is tapasztalják.  Az inaktív vulkánok aktivizálódnak, a Nap továbbra is hatással van a Földre és az emberiségre.

A földrengések száma növekszik, intenzitásuk pedig nagyobb. Mexikó, Közép-Amerika, Ecuador, Peru, Chile, Panama, Olaszország, Spanyolország, Argentína, Japán és India erős földrengéseket fog átélni.

A Közel-Kelet felforrósodott, háborús hírek érkeznek.

Mexikónak azonnal imaküzdelmet kell indítania, egy erős imaküzdelmet, amely eljut a Szentháromság trónjához, hogy véget vessen az ártatlanok lemészárlásának, hogy letegyék a fegyvereket, és a béke visszatérjen ebbe a szeretett országba.

A Magasságos Isten népe, imádkozzatok és legyetek irgalmasak, legyetek szeretetteljesek, és a többit megkapjátok ráadásul, készüljetek fel! (4 és 5)

Egységben a Szentháromsággal,

Szent Mihály arkangyal, Szent Gábriel arkangyal, Szent Rafael arkangyal

ÜDVÖZLÉGY SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA

(1) Az élelmiszerek szennyezéséről olvassa el…
(2) A pokol létezéséről olvassa el…
(3) A Figyelmeztetésről olvassa el…
(4) II. könyv, Minden el van mondva az én házamban, Lelki felkészülés, letöltés…
(5) III. könyv, Minden el van mondva az én házamban, Fizikai és anyagi felkészülés, letöltés…



LUZ DE MARÍA MEGJEGYZÉSE

Testvéreim!

A főangyalok, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael biztosítanak minket jelenlétükről, védelmükről és segítségükről ebben a nehéz időszakban, amelyet az emberiség jelenleg átél.

Adjunk hálát a Szentháromságnak és Szűz Máriának, hogy meghallgatták ezt a nagyszerű felhívást.

Válaszul erre a felhívásra az emberiség tegyen erőfeszítéseket, hogy igennel válaszoljon Istennek, az Ő isteni akaratának.

Kísérjük Mexikót az imádságos keresztes hadjáratban, amelyet a Szent Arkangyalok kértek tőlünk.

Ámen.