2011. december 31., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Irgalmasságom Cselekedete nélkül a nemzetek egymást pusztítanák el

2011. december 31. szombat, 12.00
Részlet az Isteni Irgalmasság Máriájának nevezett látnoknőnek kinyilatkoztatott személyes üzenetből, amely tartalmazza az Imahadjárat (16). Imáját, mely a Nagyfigyelmeztetés során Jézus által az emberiségnek adott kegyelmek elfogadásáról szól, valamint ígéret az Ő – világnak adott – Legszentebb Szavainak hirdetésére.
Leányom, a Nagyfigyelmeztetés bizonyítani fogja mindenki számára ezen – a világnak adott – Szent Üzeneteimnek hitelességét. Sohasem szabad kételkedned bennük. Egyetlen egy sem lett közülük beszennyezve.
Készülj fel a Nagyfigyelmeztetésre, és kérd meg családodat és gyermekeidet, hogy mondjanak egy röpke fohászt bűneik bocsánatáért esedezve.
Egy különleges imát fogok most neked adni, a világ számára, hogy segítsen a lelkeknek erősnek maradni az Irgalmasság Nagy Cselekedete alatt, melyet most mutatok be a világnak.

“Ó Jézusom, adj erőt a Te Nagy Irgalmad megpróbáltatása alatt.
Add meg a szükséges kegyelmeket, hogy kicsinnyé váljak a Te szemedben.
Nyisd meg szemem a Te Örök Üdvösségre tett ígéreted igazságára.
Bocsásd meg bűneimet, és mutasd meg nekem a Te szeretetedet és a Te baráti kezedet.
Vigyél engem a Szent Család ölelő karjaiba, hogy ismét eggyé válhassunk.
Szeretlek Jézusom, és megígérem, hogy a mai naptól kezdve hirdetni fogom a Te Szent Szavad, félelem nélkül szívemben és tiszta lélekkel mindörökkön örökké.
Ámen.”

Soha ne félj az Én nagy Irgalmasságom ezen Cselekedetétől, melynek meg kell történnie, máskülönben a nemzetek egymást pusztítanák el.
Az emberiség nagy része meg fog térni, de a lelkekért folytatott harc most fokozódni fog.

Szeretett Jézusod
Az egész Emberiség Megváltója

Alois Irlmaier látnok jövendölései

Alois Irlmaier (1894 jún. 8.-1959. júl. 26.) egyszerű német kútásó és kubikos volt, aki felnőtt életét Freilassingban (Bajorország) élte le. Híressé azzal vált, hogy már fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett. A II. világháború után sok német ember vele kerestette meg családját vagy eltűnt szeretteit. Hírneve okán sok ellenséget is szerzett, akik nevetségessé akarták tenni és boszorkánysággal is megvádolták. Egyszer egy ilyen ügyben a szövetségi bíróság elé idézték, de amikor Irlmaier elmondta az általa soha nem látott és nem ismert bírónak, hogy a bíró feleségén aznap milyen ruha volt és mit csinál a tárgyalással egyidőben, a biró azonnal felmentette.
Irlmaiert tisztánlátó képességein túl az tette híressé, hogy filmszerű képekben látomásokat közölt  az általa nem túl távolinak tartott jövőről. Bár látomásai olyanok voltak mint egy film, a víziókban megjelenő számok sokszor fátyolosan, kódoltan vagy hiányosan jelentek meg. Ennek ellenére okunk van azt feltételezni, hogy Irlmaier a világ egy lehetséges jövőképét vázolta fel.
Kinyilatkoztatásai egy jövőbeni nagy háborúról szólnak. Ezeket a kinyilatkoztatásokat barátja Conrad Adlmaier jegyezte fel Irlmaierrel történt beszélgetései során, amelyeket később könyv formájában tett közzé. Léteznek ezenkívül olyan kinyilatkoztatások is, amelyeket harmadik személyeknek, szóban tett. Ezek Adlmaier könyvében nem szerepelnek.
Lássuk hát a kinyilatkoztatásokat:
“Mi okozza a háborút?”
“Amikor ez bekövetkezik, a Közel-Keleten háború és forradalom tör ki., ami hirtelen lángol fel. A Földközi-tengeren nagy haditengerészeti erők néznek ellenségesen szembe egymással – a helyzet rendkívül feszült. De a gyújtószikra a Balkánon gyullad be. Látom egy “magas valaki” bukását, egy véres tőr fekszik mellette – hatás hatást követ.”
“A harmadik világháború eljön, de, hogy melyik évben, azt nem tudom megmondani.
“Két férfi meggyilkol egy magasrangú harmadikat. Őket más emberek fizetik.”
“A harmadik meggyilkolása megtörtént. Ezután kezdődik a háború.”
“Az egyik gyilkos egy kicsi fekete ember, a másik kicsit magasabb világos hajjal. Úgy gondolom, ez a Balkánon fog megtörténni, de ebben nem vagyok biztos.”
“A háborút megelőző év nagyon gyümölcsöző lesz, sok gabona és gyümölcs fog teremni. A harmadik meggyilkolása után egyik napról a másikra elkezdődik minden. Igen világosan látok három számot, két nyolcast és egy kilencest, de, hogy ezek milyen időpontot jelölnek, azt nem tudom megmondani. A háború napkeltekor kezdődik, egy esős éjszakát követően, röviddel az aratás ideje után. Mig a bajorok egy fogadóban kártyáznak, furcsa, idegen katonák néznek be az ablakokon és az ajtókon. Egy teljesen fekete menetoszlop fog keletről érkezni. Minden hirtelen és gyorsan történik. Az Arany Városból (Prága) indul ki minden. Az első féreg a Duna kék vizétől északnyugatra a svájci határig megy. Regensburgnál nem áll többé hid a folyón, de a déliek nem jönnek el a kék víztől. A második nagy nyomás Szászországon keresztül nyugatra a Ruhr-vidék ellen lesz. A harmadik katonai hadoszlop északnyugatról Berlinen keresztül nyugatra halad. Mindannyian nagyon sebesen és gyorsan haladnak. A Dunától a tengerpartig a Szürkék által lesz ellenőrizve. Két menekülő csoport átkel a folyón, de a harmadik elveszik az ellenség által körülvéve. Münchennek, Dél-Bajorországnak és Ausztriának nem kell félni.”
“Az ellenség központja egy vörös tetejű kolostor, amelynek oltára északra néz [Freyung?].”
“Akkor hatás hatást követ. Megerősített egységek menetelnek Belgrádba majd tovább Olaszországba. Ezt követően három páncélos ék halad előre azonnal villámgyorsan a Dunától északra Nyugat-Németország fölött a Rajna felé – minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ez az eset olyan váratlanul fog történni, hogy a lakosság teljes pánikban fog menekülni nyugatra. A rengeteg gépkocsi eltömíti az utakat – ha otthon maradtak volna vagy nem a főutakat használnák. Bármit, ami akadályozza a tankok haladását az autópályákon, eltapossák. Alig marad valami Frankfurt nagy városából. A Rajna völgyét pusztítják…főleg a levegőből.”
“Látok három harcoló alakulatot érkezni: az alsó alakulat az erdőn  jön keresztül, de aztán felhúznak északnyugatra a Duna mellé. A határvonal például Prága, a Bajor-erdő és északnyugat. A második alakulat keletről nyugatra jön Szászországon keresztül, a harmadik északkeletről délnyugatra. Látom a Földet magam előtt, mint egy labdát, amelyen repülőgép kötelékek lépnek ki (kirepülés), amelyek most felszállnak, mint fehér galambok raja a homokból. Az orosz nem áll meg sehol, amíg a három ék halad előre. Éjjel és nappal futnak előre a Ruhr-vidék elérése érdekében, ahol sok gyár és kohó van.”
“A második alakulat Nyugatra megy Szászországon keresztül a Ruhr-vidék felé, pontosan olyan, mint a harmadik,  amelyik északkeleten, Berlinen keresztül megy nyugat felé.”
“A visszavágás azonnal megérkezik a nagy vízen keresztül. Azonban a sárga sárkány megszállja Alaszkát és Kanadát ugyanebben az időben. De a bosszú megérkezik, nincs messze…”
“Látom a Földet, magam előtt, mint egy labdát. Amellett, ahol a fehér galambok felrepültek, egy nagyon nagy szám emelkedik ki a homokból. És akkor sárga por kezd hullani egy vonalban. Ez akkor kezdődik, amikor az Arany Város (Prága) elpusztul. Mint egy sárga vonal fog felmenni az öbölparti városig. Tiszta éjszaka lesz, amikor elkezdik kiszórni. A tankok még haladnak, de akik a tankokban ülnek, teljesen feketévé válnak. Ahol ez leesik, minden meghal, nem lesz sem fa, sem bokor, sem szarvasmarha, sem fű. Minden elszárad és megfeketedik. A házak megmaradnak. Nem tudom mi ez, így nem tudok róla beszélni. Ez egy hosszú vonal. Aki keresztül megy ezen a vonalon, meghal. Az alakulatokban minden lerobban. Északra kell menniük. Mindent eldobnak, ami náluk van. Senki nem tér vissza többé…”
“A repülőgépek a sárga port a Fekete-tenger és az Északi-tenger között dobják le. Így egy halálos csík keletkezik a Fekete-tengertől egyenesen az Északi-tengerig, olyan széles, mint fél Bajorország. Ebben a zónában nem tud többé fű nőni, az emberi életről nem is beszélve. Az orosz utánpótlás megszakad.”
“Galambok raja emelkedik ki a homokból. Két kötelék eléri a csatateret nyugatról délnyugatra.  A századok északnak fordulnak és elvágják a harmadik hadsereg vonulását. Rengeteg lánctalpas van ott keletről. De a lánctalpasokban mindenki meghal azonnal, a járművek még gördülnek,  de sorban fokozatosan megállnak automatikusan.  Itt a pilóták szintén kiszórják kis fekete, kb. 25 cm-es dobozaikat. Ezek sátáni dobozok. Felrobbannak, mielőtt elérnék a talajt és zöld meg sárga füst vagy por szóródik ki belőlük. Bármi, ami érintkezik vele, halott lesz, akár ember, akár állat, akár növény. Egy évig semmilyen élő dolog nem léphet be erre a területre, különben a legnagyobb halálos veszélynek teszi ki magát. A Rajnánál a támadást végül visszaverik. A három hadseregből egyetlen katona sem tér haza többé. Rengeteg halott lesz ott…fekete testek ezrei, a rothadó hús leesik a csontokról.”
“Aztán egy magányos repülőgép érkezik keletről. Ez veti a “semlegesítő”-t Angliánál a nagy vizbe. A viz egy nagy darabban megemelkedik, olyan magasra, mint egy torony, majd visszahullik. Egy földrengés és egy hatalmas hullám keletkezik, ami elönt mindent. Elsüllyed Anglia egész területe és az európai partok Berlinig, kivéve néhány hegycsúcsot. A tengerparti országok nagy veszélyben lesznek, a hullámok olyan magasak lesznek, mint egy ház, habosak lesznek és a viz a mélyben főni/forrni fog. A szigetek eltűnnek és éghajlatváltozás lesz. “
“Ezzel párhuzamosan egy új föld emelkedik ki, amely már korábban létezett (Atlantisz). Három nagyváros viszont elsüllyed. Az egyiket (London) a tenger lerombolja, a másikat (New York) olyan magasan lepi el a tenger, hogy csak a templomtornyok(?) látszanak ki, a harmadik (Róma) összeomlik.”
“Olaszországban is rossz dolgok történnek. A papokat hat kivételével megölik, a pápa elmenekül.”
“Aki a Duna déli részén él, nem kell aggódnia az oroszok miatt, a Watsman hegyek és Wendelstein közt élő embereknek sem kell aggódni, el lesznek zárva.”
“A háború alatt eljön a nagy  sötétség, amely 72 órán át tart.”
“Egy kiáltás hatására villámlás és mennydörgés tör ki és egy földrengés megrázza a Földet. Ne menjenek ki akkor a házakból, ne gyújtsanak fényeket, kivéve a gyertyát, minden mást oltsanak el. Aki belélegzi a port, görcsöt kap és meghal. Ne nyissák ki az ablakot, borítsák be teljesen fekete papírral. Minden nyílt víz mérgező lesz és minden étel is, ami nincs teljesen lezárva. Az üvegben lévő ételek is, mivel az üveg nem védi meg az ételeket. Kint a halál a por miatt körbejár, rengeteg ember fog meghalni. 72 óra múlva mindennek vége lesz. De ismétlem: ne menjenek ki a házból, ne nézzenek ki az ablakon és tartsák égve a gyertyát. És imádkozzanak. Ez alatt az éjszaka alatt több ember fog meghalni, mint az előző két háborúban összesen.”
“Ne nyissák ki az ablakokat 72 órán keresztül. A folyókban olyan kevés viz lesz, hogy könnyedén át lehet kelni rajtuk. A szarvasmarhák elhullanak, a fű sárgává és szárazzá válik és a hullák sárgává és feketévé válnak. A halál felhőit a szél hajtja kelet felé.”
“A város vastoronnyal (Párizs) a saját népe áldozatává válik. Mindent felgyújtanak. Forradalom lesz és minden vadul történik. A város ég. De ezt saját népe okozza, nem azok az emberek, akik keletről érkeznek A szigetek a tengerpart előtt elsüllyednek, mivel a viz nagyon vad. Nagy lyukakat látok a tengerben, amelyek feltöltődnek, amikor a hatalmas hullámok visszatérnek. A gyönyörű város a kék tenger partján majdnem teljesen elsüllyed a tengerben, a mocsokban és a homokban, amelyet a tenger kilök magából.”
“A müncheni emberekkel nem sok fog történni, de lesz egy kis nyugtalanság. Nagy éhinség lesz és az emberek elveszik a gazdáktól az állatokat. A gazdák ezután megvédik magukat, különben mindent ellopnának tőlük.”
“Ezzel egyidőben fellép egy nagy ember és a háború ezen a ponton véget ér. Az egész dolog nem fog sokáig tartani.”
“A hét tegnap szakállas népe fogja teljesen befejezni a háborút és ellenségeik menekülni fognak. A folyóparton fognak tábort verni és kétségbeesetten harcolnak. Ott azonban meg fognak semmisülni, erejük megtörik és alig marad közülük valaki, aki hazatér, hogy elmondja a vereséget.”
Látok egy hármas számot, de, hogy ez három nap, három hét vagy három hónap, azt nem tudom.”
“Oroszországban új forradalom és polgárháború tör ki. Olyan sok lesz a halott, hogy nem tudják eltávolítani az utcákról. Az orosz emberek elkezdenek hinni Krisztusban és a Keresztet újra tisztelni fogják.”
“A vezetők megölik magukat és a vérben a bűnök eltörlődnek. Látok egy vörös tömeget sárga arcokkal keverve. Látok egy totális felkelést, borzalmas mészárlást és fosztogatást. Azután ők eléneklik a Húsvéti Dalt és gyertyát gyújtanak Mária arcképe előtt”
“A kereszténység imáinak erejével ez a Poklon Kivüli Szörnyeteg meg fog halni és a fiatalok nagy része elkezd újra hinni Isten Anyjának közbenjárásában.”
“Ezt követően a pápa visszatér és elénekli az első nagy Te Deum-ot a kölni Dómban. Majd megkoronáz három királyt, a magyart, az osztrákot és a bajort. A bajor egy öregember lesz fehér hajjal, aki bőrnadrágot visel. Kezdetben éhínség lesz, de aztán a Duna szintje újra a régi lesz és annyi zöldséget és gabonát hoznak fel a Dunán délről, hogy mindenkit etetni tudnak. Az ősi koronát délen újra tisztelni fogják”
“Az éghajlat mindeközben megváltozik és melegebb lesz. Bajorországban könnyen megterem majd a déligyümölcs és a szőlő. Akkor mindenki oda megy ahová csak akar és mindenki ott tud élni, ahol akar, mindenkinek annyi földje lesz, amennyit meg tud művelni. A Duna északi és keleti részén élő embereket áttelepítik. A kolbász lefolyik a tányérokról, olyan bőség lesz. Ezután, hosszú, boldog időszak jön el. Akik megérik nagyon boldogok lesznek és szerencsésnek tartják majd magukat. De az embereknek onnan kell elkezdeni, ahonnan nagyapáik elkezdték.”

Egy mágus halála

Nem értem – eddig gyógyítottam, most hogyan kérheted tőlem, hogy embereket rontsak meg és tegyek tönkre? Te Isten vagy, hogyan kérheted ezt?! 
- Nem Isten, hanem én, az ördög álltam a gyógyításaid mögött! 
- Micsoda?! Téged nem hívtalak, soha nem akartam veled beszélni! 
- Ez nem számít – a markomban vagy. Két választásod van: vagy megteszed, amit kértem, 
vagy meghalsz a fiaddal együtt… 
E szokatlan, hátborzongató párbeszéd hosszú évekkel ezelőtt zajlott, amikor Han Pál a szellemvilággal kommunikálva rádöbbent, fehér mágusként használt gyógyító ajándéka és szolgálata nem Istentől származik, ahogyan hitte, hanem magától sátántól. A tét pedig igen nagy volt: vagy meghal ő is, és a fia is, vagy átlép a fekete mágia, a rontás területére. Ez ellen azonban a férfi minden idegszála tiltakozott, így a súlyos fenyegetés hatására sem tudott másképpen dönteni: nemet mondott. 
A válasz néhány órán belül megérkezett, s a hónapokon át tartó, iszonyatos lelki, elmebeli gyötrések, lidérces, minden képzeletet felülmúló, rémképekkel teli álmok, víziók megakadályozták az alvásban, a gondolkodásban, az életét fenyegették. Rröviden így jellemezte ezt az állapotot: a teste egészséges volt, és mégis meghalt. Szellemileg, ott belül halt meg. Mintha a lelkét kaszabolták volna össze. Néhány hónap múltán már az elmebetegség határára került, csak idő kérdése volt, mikor „kattan át”. 
Az olvasó számára az eddigiek talán egy kitalált rémtörténetet sejtetnek, pedig az okkultizmus, az ún. titkos, rejtett tudomány művelői közül nem kevesen élték, élik át ezt – ki előbb, ki később. Aki a tiltott területre téved, akár tudja, akár nem, a sátán hatalmába kerül. Egyetlen kiút létezik – egyetlen egy. H. Pál megtalálta ezt az utat, ezért maradt életben. 

Csalétek

- A történet 15 évvel ezelőtt kezdődött. Elegem lett abból, hogy a havi, kéthavi rendszerességgel ismétlődő asztmarohamok során levegő után kapkodó, fuldokló fiamat lássam, és tudjam: nincs megoldás – emlékezik a szakállas, mackós testalkatú férfi. – Attila kisgyermek korában egy allergiás megbetegedést követően lett asztmás, amely egyik pillanatról a másikra jött, majd ugyanígy el is múlt. Ehhez persze orvosi segítségre volt szükség, az injekcióval azonban csak azt érték el, hogy nem fulladt meg, a betegséget nem tudták megszüntetni. Felkerestem a legjobb doktorokat, de semmi jóval nem kecsegtettek. Megharagudtam a világra, és nehezteltem Istenre is: „Miért nem engem büntetsz inkább? Miért a fiamat?” – zakatolt bennem a kérdés. Végül úgy döntöttem, ha már senki sem segít, más úton próbálkozom, de nem nézem tétlenül gyermekem szenvedését. Akkoriban Zadar környékén praktizált Jugoszlávia leghíresebb természetgyógyásza, aki bioenergiával gyógyított. A háza előtt, az utcán aludtak akár egy hétig is az emberek, míg bejuthattak hozzá, ráadásul nagyon sok pénz kellett volna a „kezelésre”. 
Úgy gondoltam, ő is csak olyan hús-vér ember, mint én, kettőnk között legfeljebb az a különbség, hogy ő tudja, hogyan kell csinálni, én pedig még nem. Beiratkoztam hát egy tanfolyamra, ahol megtanultam az ingázást, és a szellemvilággal való kapcsolatteremtést. Eléggé szkeptikusan fogadtam ezeket a dolgokat, ezért én lepődtem meg a legjobban, mikor kiderült, hogy tényleg működik. Azt nem tudtam, hogy ki vagy mi működteti, de működött. Van egy veszélyes elmélet ezekben a körökben – már sokakat hamis biztonságba ringatott és tévútra terelt -, amely szerint Istenhez sok út vezet, ahogyan a hegycsúcsra is sok úton lehet felmenni. Ma már tudom, hogy csak egyetlen út van, amely valóban Istenhez vezet. 
Gyorsan haladtam az új tudományban és messzire eljutottam. Amikor a kommunikáció magasabb szintjére léptem, megkérdeztem, hogy kivel is állok kapcsolatban. "Istennel." „És a Biblia?” – tudakoltam. „Ó azt te már régen túlhaladtad” – jött a válasz. Végül elhittem, hogy Istennel van kapcsolatom, mert jöttek a gyógyulások. Megnyugodva, ebben a szent meggyőződésben tettem tovább a dolgom. Nagyon sok gyógyulásnak voltam a tanúja, de sok más helyzetben is hasznosítottam a megszerzett tudást és természetfölötti módon kapott információkat. Egy emberről majdnem mindent megtudhattam, megmondtam az embereknek a betegségüket, és annak okát, hol lehet vizet találni, hol kell az utat átfúrni, a tenyeremből érzékelhető energiasugarak léptek ki… Nem büszkélkedni akarok, hiszen mindez súlyos bűn volt – de ezek tények. 
Ám mindenekelőtt engem a fiam egészsége érdekelt. Érthetetlen volt számomra, hogy míg a praktikáim következtében más emberek tartósan meggyógyultak, addig nála csak átmeneti eredményt értem el, újból és újból visszaesett. Ezért rendre új módszerekre, technikákra kényszerültem, így vezetett az ördög alattomosan egyre beljebb és beljebb a fehér mágia területén. Egy átvirrasztott éjszakán valami háromszor körbeforgatott a hokedlin, amin ültem – rémületes érzés volt – és átléptem a mágusi szintre. Kaptam egy kulcsot, egy varázsigét. Ha csak erre gondoltam, már meg is gyógyult a beteg, anélkül, hogy találkoztunk volna, akár levél útján vagy telefonon keresztül. 

Csapdában

A fekete leves ezután jött. Háromévnyi praktizálás után lett világossá Pali számára, hogy pontosan mi is történik – amikor az ördög bemutatkozott. Azt mondták „odaátról”, hogy mivel nagy anyagi áldozatokkal járt eddig ez a szolgálat, és semmi sem térült meg, a mágus megérdemli, hogy végre pénzt keressen. Ehhez a fekete mágia területére kell lépnie, vagyis rontást hoznia az emberekre. Jön valaki, és megfizeti őt azért, hogy tegyen egy rontást, majd jön a másik, ő meg azért fizet, hogy levegye. Így duplán kerül majd pénz a zsebébe. Ekkor hangzott el a cikk elején olvasható párbeszéd. A mágus elérte a hazug világ határát. A továbblépéshez már tudatosan vállalnia kellett a kapcsolatot. A férfi először nem akarta elhinni, gondolta, biztosan véletlenül került az „információs körbe”. De néhány nap múlva, amikor újra felvette a kapcsolatot a természetfölöttivel, a kijelentést megerősítették a túlsó oldalról. Ahányszor „megnyomta a csengőt”, vagyis kereste a kapcsolatot „Istennel”, az ördög jelentkezett, és megmondta, hogy hiába is próbálkozik, ezután mindig ő fog jelentkezni. Már nincs értelme a titkolózásnak – nyílt kártyákkal játszik. Túl sokat invesztált belé – közölte még -, és nem fogja elengedni. Fizetnie kell mindazért, amit eddig elvett sátán javaiból. Ha enged, véget ér a gyötrés, ha nem, meghal. 
Pali nem állt kötélnek:” szörnyen frusztrált és becsapott állapotban voltam, rettenetesen átvertek. Ez is erőt adott a dacos ellenálláshoz” – mondta. Ezután egy szörnyű időszak következett, ami pokoli halállal végződött volna, ha ki nem menti Isten. 
- Azt akkor már tudtam, hogy az ördög létezik, és azt is, hogy hová fogok kerülni. De létezik-e Isten? Egy szörnyű belső támadás idején, a földön fekve, szenvedve, sikoltozva így kiáltottam: „Isten, nem tudom, hogy létezel-e, vagy sem, és számomra van-e mentség, vagy sem – de ha van, akkor ments ki!” Arra kértem Istent, ha van számomra mentség, akkor ragadjon meg, és tegyen félreérthetetlen szituációba, ahol lehetetlen a tévedés. Nem akartam még egyszer tévútra kerülni. 
Nemsokára látogatóba érkezett a sógorom, aki Budapesten dolgozott a Műszaki Egyetemen. Feltette a klasszikus kérdést: „na sógor, hogy vagy?” Mire én: „Utazom.” „Hová?” – érdeklődött gyanútlanul. „Arra a másvilágra.” „Miért, beteg vagy?” „Nincs semmi bajom, csak elkevertem a dolgokat, és az ördögtől kijelentést kaptam, hogy végem van. Ha esetleg hallasz valamit Istennel kapcsolatban, akkor telefonálj.” A hatás drámai volt, a sógor a hallottakon ledöbbenve csak hebegett-habogott, hogy ő műszaki ember, ezekhez a dolgokhoz semmi érzéke sincs. Forduljak a papokhoz – javasolta. „A papokhoz?” – nevettem fel kínomban. – „Elmentem, de majdnem én tanítottam őket ingázni, meg hogy egyáltalán elhiggyék, van szellemvilág. Rá kellett jönnöm, a templomokban nincs számomra segítség.” 

A békesség ideje

Kis idő elteltével már csörgött is a telefon, s mondja a sógor, hogy Billy Graham, ismert amerikai evangélista Budapestre érkezik, ha úgy gondolom, menjünk. Az utolsó pénzünkön felutaztunk, és a stadionban, a prédikáció után ki is mentünk megtérni. A feleségemet megérintette Isten, de én valahogy nem éreztem semmit. A sógor sajnálkozott a kudarcon, majd eszébe jutott, hogy az egyetem kollégiumában, ahol megszálltunk, van néhány fiatal, akik Jézusról beszélnek, és néha összejönnek imádkozni. Nem örültem különösebben a lehetőségnek, mert mit kaphatok én a „rangsor alján” levő, „egyszerű” hívőktől, ha a „beavatott” papok sem tudtak segíteni? – gondoltam magamban. Némi vívódás után mégis úgy döntöttem, veszíteni valóm nincs, hát felmentem hozzájuk. 
- Az egyetemisták között volt néhány hívő. Fiatal emberek, nagy részük néhány hetes, hónapos keresztény volt, az egy évemmel még én voltam közöttünk a „rangidős” – idézi fel a tizenkét évvel ezelőtt történteket G. Tamás, gyülekezeti presbiter. – És akkor a mágus belépett a szobába. Szörnyen zavaros tekintettel, össze-vissza beszélt, időnként a saját szavába vágva. A mondottakat nem is nagyon lehetett érteni. Ilyet még nem láttam. Gondoltam, most szabadulhatott a Lipótmezőről, valami Seduxen injekció kellene neki, mert borzasztó állapotban van. De ő egyre csak hajtogatta, hogy az ördög megöli őt és a pokolra fog kerülni, ha nem segít valaki rajta. Ennyit lehetett kihámozni az egészből. Kinyitottuk hát a Bibliát, és felolvastuk az okkultizmust tiltó igéket, mint például a Mózes ötödik könyvének 18. fejezetéből ezt: 
„Mikor te bemész arra a földre, amelyet az Úr a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek utálatosságai szerint. Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy lányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző, mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled. Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. Mert ezek a nemzetek, akiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak, de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.” (5Mózes 18, 9-14. Versek) 
Palira nézve láttam, hogy leesett állal, falfehéren, kigúvadt szemekkel ül a széken, és mered a semmibe. Nem lehetett tudni, egyáltalán él-e? Majd megkérdeztük: meg akar-e térni? Mire azonnal feléledt, és igent mondott. 
- Amikor felolvasták az igéket, ezek belém hatoltak, s úgy éreztem magam, mintha ott állnék Isten ítélőszéke előtt, és a halálos ítéletemet olvasnák föl – éli át Pali újra azokat a súlyos perceket. – Eddig halványan reménykedtem abban, hátha nincs Isten, de most világos lett számomra, hogy Ő van. Az Igék alapján megtudtam azt is, mekkora bűnt követtem el. Akkor borított el a legnagyobb sötétség, mert éreztem, hogy vége. Most tényleg vége. Nemcsak az egyik, de a másik oldalon is. Ekkor azonban Tamás folytatta: „de ha …” és beszélt Jézus Krisztusról, arról, hogy Ő a Megváltó, a Szabadító. Beszélt a bűnbocsánatról, a megtérésről, hogy ezeket az okkult dolgokat elhagyva és megbánva, van mentség a számomra. Még sincs hát vége!- éledt fel bennem a remény. Belekezdtünk a megtérés imájába, és leszállt Isten ereje. 
- A második szónál Pali leesett a földre és annyira zokogott, hogy nem tudtuk tovább folytatni az imát – emlékezik tovább G. Tamás. – Ott feküdt, rázkódott a földön, patakokban folyt a könnye, s egy szó sem jött ki a száján. Négyen voltunk a szobában, s mindannyian próbáltuk megőrizni a méltóságunkat, hogy tovább tudjunk szolgálni, de Isten irgalmassága annyira kiáradt, hogy nem tudtunk mást tenni, mint sírni. Sírdogáltunk ott a szobában, a földön zokogó Pali körül négyen. Amikor a sírás kissé alábbhagyott, folytattuk az imát, majd megint sírtunk, és így telt el egy jó félóra, amíg a néhány mondatos imát befejeztük. Majd az elgyöngült férfit leültettük egy székre, körülálltuk, rátettük a kezünket és imádkoztunk érte. Megtörtük az ördög hatalmát fölötte, kinyilvánítottuk Jézus Krisztus győzelmét, és kértük a Bárány vérét az életére. A Szent Lélek ereje mindvégig érzékelhető módon jelen volt. Majd Pali fölállt, és közölte, hogy indulnak vissza, neki még 500 kilométert kell vezetni hazáig. S ugyanazzal az imbolygó-részeg járással, zavaros tekintettel kiment a szobából. Mi egymásra néztünk, és még azt sem tudtuk elgondolni, hogy a kijáratig eltalál, nemhogy beül az autóba és levezet egy ekkora távot. Nyugtalankodtunk, mi lesz vele ezután? Hogyan fogja hallani Isten Igéjét? Hogyan fog megszabadulni a fogságból és a régi életétől? 
Nos, fél év múlva megkaptuk a választ. Ez az ember újra belépett a szobába, de a különbséget nem lehet leírni: a szemei tiszták, a tekintete derűs, a járása normális, érthetően beszél. „Jöttem megkeresztelkedni!” – jelentette be. Isten csodája ő, bizonyság amellett, hogy Isten szuverén módon képes megtartani az embert. Isten akart segíteni, és megtalálta a módját. Láthattuk, hogy nem a tulajdon jámborságunkkal, hitünkkel műveltük ezt. Persze, kellett ő is hozzá, hogy keresse az Urat, és kiáltson, sikoltson Hozzá, szükséges volt, hogy mi merjük bátran az Igét elétárni, merjünk imádkozni érte. De nem mi, nem egy felekezet, nem bölcs beszéd tartotta őt meg – egyedül Isten. 
- Amikor eljöttem, csak annyit tudtam, Isten megérintett. Ebben azonban bizonyos voltam. – veszi vissza a beszélgetés fonalát H. Pál. – Hazajutva azonnal beszüntettem a kommunikációt a szellemvilággal. Persze az ördög nem hagyta abba a támadást csak azért, mert átmentem a sötétségből a világosságra, de már nem volt hatalma felettem. Előbb a bizonytalanság kísértett: „itt vagyok most egyedül, mi lesz ezután?” – gondoltam, és nem mertem közeledni az Úrhoz. Nagy volt bennem még a tudatlanság, nem ismertem az Igét, és féltem is, hogy megint elrontom. Majd az ördög azzal jött, hogy valóban meg vannak bocsátva a bűneim? Bennem meg az volt: „Hát, talán. Remélem. Végül is már jobban alszom.” Egy hónap elteltével azonban, épp a buszon utazva az Úr szólt hozzám: „igen, meg vannak bocsátva a bűneid.” Olyan öröm töltött el, hogy majdnem táncra perdültem, elkezdtem nevetni. Csak néztek az útitársak: „mi történhetett ezzel az emberrel?” De nem érdekelt. TUDTAM, hogy meg vannak bocsátva a bűneim. 
Később azokon a réseken támadott a gonosz, ahol bűn volt még az életemben. Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy olyan embereket küldött hozzám, akik által megfelelő táplálékot kaptam, és egyértelmű válaszokat, így a rések száma egyre csökkent. Ilyen volt például a cigi: megtérésem után is dohányoztam, három dobozzal szívtam el naponta. Tudtam én, hogy nem jól van így, hogy ez bűn – de nem volt erőm abbahagyni. Telefonon beszéltem erről egy hívő testvéremmel, aki azt tanácsolta: „Semmi gond, szívd tovább nyugodtan. Ha megtörténik a víz- és Szent Szellem keresztség, utána ellene tudsz majd állni, és le tudod győzni, ha te is akarod.” És pontosan így történt. 
Hálás vagyok a fiam gyógyulásáért is. Valamivel megtérésem után rohant ki Attila a szobájából, hogy fullad, és nem találja a sprayt – azt a sprayt, ami gyors segítség volt a szükséghelyzetekben, megkönnyítette a légzést -, most mi legyen? Hirtelen eszembe jutott, hogy Jézus neve előtt meghajlik minden térd, s az Ő nevére a démonoknak távozniuk kell. Elfogott ugyan a kételkedés is, de az idő sürgetett, így hát a fiú homlokára tettem a kezem, s azt mondtam: „Gonosz asztma, elhagyod őt Jézus nevében!” Megdöbbenve láttuk, hogy a fiam újból rendesen veszi a levegőt. Később, ha jött a roham, ő maga is ezt tette, és mára nyugodtan mondhatom, hogy az asztmarohamok gyakorlatilag megszűntek, orvosi kezelésre azóta sem volt szükség. Amit nem tudtam elérni mágiával, bioenergiával, azt az Úr megtette, amikor Őt választottam. Jézus hatalmát, szeretetét és a csodákat látva a fiam, majd a lányom is megtért és bemerítkeztek – hála Istennek. S bármi történik, tudom, hogy meg is fogja tartani őket az Úr. 

Visszavágó az ördögnek

A házaspár tíz évvel ezelőtt felpakolta két gyermekét, és mint menekült átjött Magyarországra. Most pedig az Úr arra indította őket, hogy menjenek vissza Isten kegyelmének üzenetével abba az országba, ahol szétszakított családok, gyűlölet, szegénység, romok és pusztulás van, s ahol arat a félelem, az okkultizmus és a szellemi sötétség. 
- Ott van a rokonság, barátok, szomszédok – sorolja Pál, aki már az első missziós út tanulságaival érkezett vissza. – Kértem Istent: „ragadd ki őket!” És egyre nőtt a vágy a szívünkben, hogy menjünk. Nem tudunk mást vinni, mint Isten szeretetét és Igéjét, de egyedül ez tudja őket megszabadítani. Engem is ez mentett meg. Már ezen az úton az Úr bizonyságot tett arról, hogy ez az akarata: tízen tértek meg. Nemsokára újból menni fogunk, mert éhesek az Igére az ottaniak, vágynak a vízkeresztségre is. 
Kedves élményem a többi között egy házaspár, akiknél betegségük miatt korábban ingáztam. Amikor találkoztunk, rákérdeztek, hogy csinálom-e még? Kiderült, az ágyuk azóta is úgy áll, ahogy akkor kijelöltem, és azóta is egészségesek. Bizonyságot tettem az Úrról, és az ötórás beszélgetést követően megtértek. Mondtam nekik, ezen túl oda teszik az ágyukat, ahová jól esik – ezután ennek nincs már semmi jelentősége. 
A megtértek között van egy régi barátom, aki valamivel előbb kezdte az okkult tudományokkal való foglalkozást, de ő más területet választott: agykontrollt és meditációt. Megtérésem után – ezelőtt tizenkét évvel – elmentem hozzá, hogy a szabadulásról beszéljek neki. Elmondtam a történetemet, hogy milyen szörnyű állapotba kerültem. „Azért eshetett meg, mert túl gyorsan haladtál. Mondtam akkor neked, de nem hallgattál rám, s ez lett az eredménye. Én lassabban megyek, velem nem fordulhat elő hasonló.” – válaszolta. „Lehet, hogy te csak húsz kilométeres sebességgel haladsz, én meg kétszázzal robogtam el melletted. Lehagytalak, és az út végén belezuhantam a szakadékba. – válaszoltam. – De engem Isten kimentett, és most visszajöttem, hogy figyelmeztesselek: ha ezen az úton mégy tovább, csak idő kérdése, és te is lezuhansz az út végén a mélybe. Állj meg! Fordulj Jézushoz, Ő meg tud szabadítani téged.” Felpattanva kiáltotta: „Megtiltom, hogy ezt a nevet még egyszer kimondd a házamban!” – A kapcsolatunk akkor megszakadt. 
Most elmentem hozzá, és láttam, hogy ugyanolyan állapotban van, mint én voltam annak idején. Megkérdeztem: „hogy vagy?” Ő felállt – nagydarab, izmos fiatalember – és magára mutatva válaszolta: ”Látod, egészségesnek látszom. De belül halott vagyok. Ha két nappal később jössz, lehet, hogy már nem találkozhattunk volna.” Az állapota semmi jóval nem kecsegtetett: nem tudott aludni, gyötrés alatt volt már egy ideje. Olyan nyomás alá került, hogy már belefáradt a védekezésbe. Emlékezett rá, hogy Jézusról beszéltem, meg a keresztről, ezért a szekrényükről egy szörnyű állapotában letépte a lambériát, keresztet készített belőle, és magára fektette, hátha így el tud aludni. Amikor rájött, hogy ennek nincs eredménye, egyetlen kiutat látott csak, az öngyilkosságot. 
Akkor jöttünk mi, s ő – a feleségével és még egy jelen levő hölggyel együtt – néhány perces beszélgetés után befogadta Jézus Krisztust. Mondtam, a fegyvert már leteheti, ne a saját erejét használja, hiszen eddig sem ért vele semmit. Mostantól Jézus Krisztus az ő megmentője és szabadítója, és ettől a pillanattól Ő az, aki védelmezi, gondját viseli. Ő Isten Fia, aki legyőzte sátánt és minden seregét, és most ott ül az Atya Isten jobbján dicsőségben. Övé minden hatalom mennyen, földön és föld alatt. Mivel befogadta Őt, már Isten gyermekeként nyugodtan támaszkodhat Rá. Majd beszéltünk a további teendőkről, a víz- és Szent Szellem keresztségről, amire szükség van ahhoz, hogy ellene tudjon állni az ördögnek. Sőt, így tud felkészülni – ha eljön az ideje – a visszavágóra is az ördöggel szemben. Arra, hogy elmondja: nem vezet sok út Istenhez. Egyetlen kiút van, csak egyetlen egy: Jézus! Csodálatos volt másnap látni, ahogy az az összetört ember megváltozott. A gyötrés nagymértékben csökkent, újra tudott aludni is – és tele volt millió kérdéssel. „Ne akarj most te annyira rohanni, lassíts. Menjünk csak sorban.” – nyugtattam. 
Nagy az az erő, a levegőbeli hatalmasság ereje, ami levitt engem, a barátomat, és még sokakat abba a mélységbe – összegzi Pali.- Ám dicsőség az Úr Jézusnak, hogy Ő a legsötétebb mélységből, a legszorítóbb csapdából is meg tud szabadítani. Számára nincs lehetetlen, nincs megoldhatatlan probléma. Ő az ÚT, amely kivezet a legsötétebb helyzetből is. S ezt az örömhírt vinnünk kell a nyomorúságban, fogságban levőknek. És átsegíteni őket a sötétség hatalmából Isten országába. A halálból az örök életre.
Egy keresztény újságban jelent meg, évekkel ezelőtt – igaz történet.
Papírra vetette: Orbánné K. Anikó


http://www.mindenlehetseges.hu/egy_magus_halala/

Calcuttai Boldog Teréz anya idézetek

2011. október 01.
Miközben Lisieux „Kis Virága”haldoklott, nővértársai azon tanakodtak, hogy mit is írjanak majd róla? Kis Teréz meghallotta, megörült neki és ezt mondta Jézusnak: „Te nagy dolgokat cselekedtél, nagy dolgokat egy méltatlan senkivel.” Ő kis dolgokat cselekedett nagy szeretettel, hétköznapi dolgokat rendkívüli szeretettel, és Róma ezért nyilvánította szentté. Ott, a Kármelben, ahol ez a Kis Virág lakott, él egy öreg apáca, akit senkinek sem sikerült fölvidítani és boldoggá tenni. Állandóan zsörtölődött, ezért senki sem akart vele foglalkozni. Az egyetlen önkéntes ajánlkozó a Kis Virág volt, mert szerette Jézust. És mindennap ugyanaz a litánia: „Túl lassú vagy” vagy „Túl gyorsan mész”, „A halálba fogsz kergetni”, „Már megint mit csinálsz?”, „Nem tudsz egy kicsit fürgébb lenni?”. Állandó zsémbeskedés tehát. És a Kis Virág mindig engedelmeskedett ennek az apácának, és minden kérését teljesítette. Csodálatos és teljes engedelmesség.
2011. október 02.
A kis Bernadett főnöknője irigy volt, és azt kérdezte: „Miért téged választott a Szűzanya?” De Bernadett sohasem sértődött meg és sohasem válaszolt: mindig vakon engedelmeskedett. Ne szalasszátok el tehát a felkínálkozó alkalmakat! Jelentéktelen dolgoknak tűnhetnek, de Isten számára semmi sem jelentéktelen.
2011. október 03.
Minden lehetőt meg kell tennünk azért, hogy a családok együtt maradjanak. Emlékezve arra, hogy „az egységért imádkozó család egységben is marad”. Nagyon sok széttört, szétesett család van: a kereszt jele és egy jól elimádkozott Üdvözlégy segít majd nekik.
2011. október 04.
Uram, add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni, minthogy vigaszt várjak. Inkább én törekedjek másokat megérteni, minthogy megértést óhajtsak. Inkább szeressek, minthogy szeretetet igényeljek. Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat. Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot. Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre. Ámen.
2011. október 05.
Gyakran érezzétek munka vagy tanulás közben, hogy imádkoznotok kell. Minél többet imádkoztok, annál nagyobb kedvetek lesz imádkozni. Mondjátok: „Mária, Jézus Anyja, segíts, hogy tisztán tarthassam szívemet!” „Mária, légy most Édesanyám!” És persze vigyázzatok, hogy szívetek valóban tiszta legyen.
2011. október 06.
Az alázat és az ima is egy szellemből és egy nyelvből fakad: Isten titkából. Mert Isten nagy és mély titokban él.
2011. október 07.
Jézus és Mária titkai a családi élet minden helyzetében visszatükröződnek. Bátorítsunk tehát mindenkit arra, hogy mondja a szentolvasót, amelyet a Szegények Breviáriumának neveztek.
2011. október 08.
Legelső kötelességünk, hogy együtt legyünk, és egymás között éljük meg azt a szeretetet, figyelmességet, gyengédséget, amit Isten táplál irántunk: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Jézus csupán egyvalamit kért apostolaitól: „Tanuljatok tőlem, aki szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Ugyanígy van ez velünk is: ha szelíd vagyok veletek, akkor Istennel összhangban cselekszem. Ha hiteles a szelídségem, akkor alázatos leszek Istennel, és szeretetem teljes szívvel végzett szolgálatban megnyilvánuló gyakorlattá válik.
2011. október 09.
Ismétlem: nem az a tiszta, aki nem érez kísértéseket, hanem aki legyőzi azokat. Ha teljes lelkemmel szeretem Istent, ha Jézus Krisztus iránti szeretetem mindent fölülmúl, ha gyöngéd szeretetet táplálunk a Szűzanya iránt, akkor kevésbé fogunk vonzódni és indokolatlanul ragaszkodni a teremtményekhez. A Jézus iránt érzett szeretet akkor vezet eredményre, ha mélyből fakad é s mindenen áthatol. Annyira betölti majd szellemünket és szívünket, hogy nem kell többé gondolnunk a rossz érzésekre.
2011. október 10.
A szegénység által – ami szabadság – növekszik a szeretet, és a szeretetszolgálat által Jézus iránti szeretetetek bensőbbé és személyesebbé válik. Ahogy lassan – lassan jobban megismerjük egymást, eljutunk a szeretethez, és a szeretet nagylelkűen, örömmel és békében végzett szolgálathoz vezet.
2011. október 11.
Ahogyan Máriáé, a miénk is különös küldetés. Isten azért küldött bennünket, hogy az Ő jelenléte, szeretete, együttérzése legyünk a világban. Köszönjük Istennek.
2011. október 12.
Az engedelmességben megőrzöm akaratomat. Ez az egyetlen dolog, amit Isten sohasem fog erővel elvenni. Jézus mondja: „Azért jöttem, hogy beteljesítsem Atyám akaratát” (Jn 4,34). A Getsemáni kertben mindennek ellenére még egyszer megismételte: „Legyen meg a Te akaratod” (Lk 22,42) – Atyjának akarata.
2011. október 13.
Mint a szeretet virágát, úgy ajánljatok föl Istennek – minden szót, amelyet kiejtetek, - minden pillanatot, amelyet megéltek, - minden gondolatot, amely megszületik bennetek. Ahhoz, hogy hűségesek lehessünk, egyre jobban kell szeretnünk Istent. Testetek és lelketek minden erejével szeressétek Őt!
2011. október 14.
Tegyünk meg mindent, hogy Krisztus szeretete éljen az emberek között. Emlékezzünk arra, hogy mit mond a Krisztus követése: „A szeretet nem érez terhet, nem ismer fáradtságot, szeretne többet tenni annál, mint amit tehet; nem ismer lehetetlent, mert azt gondolja, hogy mindent megtehet. Amikor fáradt, nem roskad össze, nem kell sürgetni sem kényszeríteni; amikor megrémítik, nem esik kétségbe, hanem fáklyalángként egyre magasabbra csap és biztosan győz le minden akadályt.”
2011. október 15.
Krisztus meg akarta osztani örömét apostolaival: „Hogy az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök teljes legyen” (Jn 15,11). Jézus örömöt sugároz magából. Szemetekben, mozdulataitokban, járásotokban, hallgatásotokban, egész lényetekben ott kell lennie az örömnek.
2011. október 16.
Szent hitünk nem más, mint a Szeretet evangéliuma, amely föltárja Istennek az ember iránt érzett szeretetét, és válaszként az ember Isten iránti szeretetét kéri. „Isten a szeretet” (1Jn 4,16). A szeretet nagyköveteinek kell lennünk.
2011. október 17.
Házadból, családodból formálj új Názáretet, ahol a szeretet uralkodik, mert a szeretet a családban kezdődik. Azzal kell kezdened, hogy otthonodból melegség áradjon a világba. Te légy az örök boldogság reménye: férjed, feleséged, gyermekeid, nagyszüleid, és minden családtagod számára. Vannak nálatok szegények? És ismered őket? Biztos van valaki, aki egyedül érzi magát, nem kívánt, hátrányos helyzetű, és te nem tartod számon, vagy nem tudsz róla. Hol vannak ma az idős emberek? Intézetekben végzik, mert terhesek lesznek környezetüknek, és senki sem akarja őket.
2011. október 18.
Minden emberi lény visszavágyik Istenhez. „Lelkem szomjazik Istenre” (Zsolt 42,3). A keresztények tovább mennek: ők nemcsak vágyakoznak Isten után, hanem ott van közöttük állandó jelenlétének kincse is. Számunkra nemcsak ez adatik meg, hanem részesülhetünk abban az örömben is, hogy közelebb kerülhetünk Hozzá, amikor a szentáldozásnál magunkhoz vesszük Őt.
2011. október 19.
Hálánkat mindig kövesse elhatározás! Legyen életünk a szeretet és az alázat élete. Ismételjétek napközben: „A világban bemutatott összes szentmisével egységben fölajánlom Neked szívemet, hogy tedd olyan szelíddé és alázatossá, min a Tiéd.”
2011. október 20.
Amikor Isten először hívott bennünket magához, szüleink és barátaink által, Ő már előkészített minket. Hírnökökként küldte el a szegényeket, hogy tudtunkra adja: minket választott.
2011. október 21.
Valóban úgy megyek a szegények közé, mint az Úr szolgálója, Jézussal betelten, mindig készen arra, hogy adakozzak nekik? Örülök annak, amit a szabadon választott szegénység ad nekem?
2011. október 22.
Jézus azt mondta: „Azért jöttem, hogy beteljesítsem Atyám akaratát” (Jn 4,34). Mi az Atya akarata? Hogy szentek legyünk. Ezért növekedjetek a szentségben, és hasonlítsatok mindinkább Jézushoz.
2011. október 23.
Egy napon Henry atya Szent József tiszteletének terjesztése végett elhatározta, hogy nyomtat néhány szentképet, és eljött egy kis pénzt kérni tőlem. Azon a napon csak egyetlen rúpia volt a pénztárban, és azon gondolkoztam, neki adjam-e, vagy inkább megtartsam magunknak. Úgy döntöttem, hogy neki adom. Henry atya ugyanaznap este visszajött, és egy szép, pénzzel teli erszényt adott át nekem: száz rúpia volt benne. Egy ember megállította az utcán és átnyújtotta neki az erszényt azzal, hogy adja oda Teréz anyának.
2011. október 24.
Lemondás és boldogság. E kettő jellemezze bűnbánó életünket. Bűneink és az egész világ bűneinek kijavítására éljünk buzgón a bűnbánat szentségével, gyakorolva az önmegtagadást, hogy megtanuljuk helyesen használni a dolgokat.
2011. október 25.
Együttérzésünkkel és jelenlétünkkel Krisztus jelenlétét sugározzuk.
2011. október 26.
Az örömmel végzett munka sok lelket vezethet Istenhez: az öröm imádság, nagylelkűségünk jele. Az örömnek látszania kell a szemekben, a tekintetben, a mozdulatokban.
2011. október 27.
Kérdezzük meg magunktól: Imádkozom? Hogyan imádkozom? Milyen gyakran imádkozom? Érzem, hogy szükségem van az imára? Ha nem sikerül imádkoznom, megpróbálok segíteni magamnak valamilyen könyvvel? Megteszek-e mindent azért, hogy hosszabban és gyakrabban imádkozzak? Amikor nehezebben megy az imádság, nagyobb hittel imádkozom? Pótolom-e azokat az imákat, amelyeket nem tudtam elmondani? A bűnbánat és a rövid fohászok csodálatos módon segítik az imaélet fejlődését.
2011. október 28.
Meg kell élnem azt, amit Mária élt. Meg kell jelennem az Úr előtt és az Úrral: meg kell jelenni családomnak és családommal. Csendben, ahogyan Mária megjelent; ahogyan Ő jelen volt. Az akarat csendjével kell kezdenem, hogy megértsem, mit akar tőlem Isten. Ha így kezdem, akkor a többi majd jön magától. A Szentlélek leszáll rátok, és ti megtapasztaljátok akkor azt a csendet, meg akarjátok majd óvni, szeretettel védelmezitek, és „zárt kertté” váltok.
2011. október 29.
Tudva, hogy sok és sürgős elintézendőnk akad, kezünkbe fogjuk majd rózsafüzérünket, lelkigyakorlatot végzünk, és bizakodva a kegyelem trónjához járulunk, hogy irgalmat kapjunk és kellő segítséget magunknak és a többi léleknek. Nem kell erősen imádkozni, hanem inkább áhítattal, lángolva és kegyelemmel; állhatatosan és nagy szeretettel.
2011. október 30.
Néha egymás mellett láthatunk nagy és kicsi, új és régi, drága és olcsó villanyvezetékeket. Amíg azonban nincs áram a vezetékben, addig nem lesz világosság. Kérjük a Szűzanyát, jöjjön el életünkbe és adja meg, hogy Jézus, az áram átjárjon bennünket, hogy megérkezhessen a világba, különösképp családjainkba; Jézus árama járja át az emberek szívének vezetékeit.
2011. október 31.
Teljes béke, öröm, egység; teljes egység az imában és a munkában: milyen csodálatos élő példa erre Szent Család! Kérlek Titeket: ne folytassatok hosszas vitákat az imáról, inkább tanuljatok meg Jézussal imádkozni. És engedjétek meg Neki, hogy bennetek és általatok imádkozzon.
2011. november 01.
Mindannyian kutatjuk az eget, ahol Isten lakozik, de nekünk megadatott, hogy már most az égben legyünk Vele, hogy boldogok lehessünk Vele – már ebben a pillanatban. Mit jelent vele lenni most? Szeretni, ahogyan Ő szeret; Segíteni, ahogyan Ő segít; Adni, ahogyan Ő ad; Szolgálni, ahogyan Ő szolgál; Gyógyítani, ahogyan Ő gyógyít; A nap huszonnégy órájában mindig Vele lenni!
2011. november 02.
Egy orvos azt mondta nekem egyszer, hogy meglepődött, amikor a hívők között szokatlan halálfélelmet tapasztalt. Azt hiszem, ez azért van, mert magas ideálokat állítottunk magunk elé, és félünk attól, hogy azok kiüresednek. Ha az igazgyöngy példáját át tudjuk ültetni életünkbe: ha igazán fölfedezzük ezt a gyöngyöt, ha mindent eladunk és megvesszük azt a földet, ahol az a gyöngy van, akkor semmitől sem kell félnünk halálunk óráján, amikor Jézussal találkozunk.
2011. november 03.
Amikor fölfedeztük, hogy elég szabadok vagyunk már ahhoz, hogy mindentől megszabadulhassunk – a számunkra oly kedves apró dolgoktól is -, akkor minden energiánkat az evangéliumi „igazgyöngy” keresésére fordíthatjuk. A történet embere mindenét eladta, amije csak volt. Azért az igazgyöngyért mindent feláldozott. Épp így tesztek majd ti is: odaadjátok életetek, mindent – Jézusért. Nekünk Jézus a földbe rejtett kincs.
2011. november 04.
Hálásnak kell lenni lelkünkben. Ismételjük Szent Pállal együtt: „Elfelejtettem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.” (Fil 3,13-14)
2011. november 05.
Ne bízzunk magunkban, legyünk hűek Krisztushoz, és imádkozzunk: „Édes Jézus, add meg nekem az állhatatosság kegyelmét.” – Vagy teljes egészében a hitben éltek, vagy mondjatok le magatokról!
2011. november 06.
Kármel Kis Virága azt mondta: „Én labdácska szeretnék lenni a Kis Jézus kezében: egy labda, amit Ő elhajít vagy szétvág, hogy megnézze, mi van benne. Uram, én ez a labda szeretnék lenni.” Így egyszerű. Mi viszont engedetlenségünkkel mindent összekuszálunk és túlbonyolítunk.
2011. november 07.
Azt mondja Jézus: „Éhes voltam, szomjas, mezítelen, hajléktalan, nem kívánt érinthetetlen…, amikor másokat szolgáltatok, velem tettétek.” Milyen szerencsésnek tarthatja magát az az ember, akinek alkalma van személyes szolgálatot tennie világ méltóságánál! És tessék, íme: mi érinthetjük, szolgálhatjuk, szerethetjük magát Krisztust életünk minden napján.
2011. november 08.
Az Evangéliumban olvashatjuk, hogy Isten féltékeny szerető. Nem lehet egyszerre két gazdánk, mert akkor egyiket szolgálnánk, és gyűlölnénk a másikat (vö. Lk 16,13). Véssétek emlékezetetekbe, hogy ha Hozzá tartozunk, nem tartozhatunk a gonoszhoz.
2011. november 09.
Szerelmetes bizodalmunk alapja Isten felénk irányuló leggyöngédebb figyelmessége. Elmélkedjetek ezen a szón: „gyöngéd”. Ilyen Isten figyelmessége, ez az Ő feladata.
2011. november 10.
Az alázat szokássá válhat, az engedelmességgel azonban nem így áll a dolog. Ahányszor csak engedelmeskedem, akaratom jut kifejezésre, és ahogyan öregszik az ember, egyre nehezebb lesz ez, mert már kialakultak az elveink, elképeléseink, és nem szívleljük mások észrevételeit. „Évek óta végzem ezt a munkát, és ő akarja nekem megtanítani, hogyan csináljam?!” Jézus az Oltáriszentségben és a kereszten csak engedelmességre taníthat minket.
2011. november 11.
Szeretet. Ne éljünk vissza ezzel a szóval. Ma a világban a „szeretet” szó önző szeretetet jelent, öncélú szeretetet. A szeretet szeretetszolgálat, és nekünk jó példát kell mutatnunk ebből a szeretetből. Sok minden világossá válik családunkban és életünkben, ha megtanulunk szeretni és világosan látni az első parancsolatot. Szent János mondja: „Ha azt állítod, hogy szereted Istent, akit nem látsz, és megveted testvéredet, akit látsz, akkor hazug vagy” (1Jn 4,20).
2011. november 12.
A tiszta és alázatos szív láthatja Istent, és ha látjuk Istent, akkor szeretni fogjuk Őt minden emberben.
2011. november 13.
Sok helyütt hallottam, hogy azt mondják az emberek: „Nem az ejt csodálatba, amit tesztek, inkább az, hogy örömmel teszitek.” Szükség van arra, hogy az emberek láthassák ezt az örömöt szememben, mosolyomban.
2011. november 21.
Milyen hatalmas felelősség hárul mindannyiunkra! Az emberek a legalázatosabb munkában testet öltött szeretetet kívánják látni.
2011. november 22.
Néhányszor megkérdezik tőlem: „Mi lesz a Szeretet Misszionáriusaival, ha Ön meghal? „ – Így válaszolok: „A rend akkor hal meg ha, nem Isten műve. De ha Isten talál valaki kisebbet és alázatosabbat, akkor általa szolgál majd.”
2011. november 23.
Gyakran találok – sok-sok szívben sok-sok keserűséget, sok-sok nyelven kiejtett sok-sok csúnya szót, nagy-nagy gőgöt a viselkedésben. Kérjük szüntelenül a Szentlelket, hogy úgy szerethessük egymást, ahogyan Jézus szeretett bennünket.
2011. november 24.
Nemsokára az Egyházzal együtt megkezdjük az adventet. Az advent olyan, mint a tavasz a természetben, amikor minden megújul, friss és élettel teli. Az adventben ez köszön ránk is: megújulunk, erőt merítünk és egészséget, hogy készen álljunk Krisztus fogadására – bármilyen formában válassza is, hogy eljöjjön közénk. Karácsonykor csecsemőként jön majd el, picinyke lesz és védtelen, szüksége lesz édesanyjára és mindarra a szeretetre, amit csak egy édesanya adhat.
2011. november 25.
Az elkövetett hibát Isten irgalma eltörli és megbocsátja. Járuljatok oltárához tiszta szívvel, próbáljatok meg minél inkább egyedül Istennel lenni, hogy meghallhassátok, amikor szívetek csendjében beszél.
2011. november 26.
Egy napon az utcán fölszedtek egy embert és elhozták hozzám. Megmostuk, tisztába öltöztettük, és ő utolsó sóhajával azt mondta nekem: „Nővér, Istenhez megyek.” – Ez a boldogság: kis dolgokat cselekedni nagy szeretettel.
2011. november 27.
Sugározzuk Isten békéjét, az Ő világosságát, és oltsuk ki a világban és az emberek szívében a gyűlöletet és a hatalom szenvedélyét.
2011. november 28.
Krisztus mondja: Éheztem: nemcsak kenyérre, hanem arra a nyugalomra is, amely a tiszta szívből sugárzik. Szomjaztam: nemcsak vízre, hanem arra a békére is, amely kioltja a háború iránti szenvedélyt. Meztelen voltam: nemcsak ruhára vágytam, hanem arra a csodálatos méltóságra is, amely minden férfi és nő sajátja. Hajléktalan voltam: nemcsak téglából épített menedék hiányzott, hanem egy szív is, amely megértene, megbocsátana és szeretne. Próbáljunk meg ilyenek lenni! Krisztusért, aki itt él felebarátaink között.
2011. november 29.
Egy szeretetben és egységben élő család számára a legfontosabb szabály az, hogy a gyermekek határtalanul bízzanak szüleikben és engedelmeskedjenek nekik. Jézus így tett harminc éven át Názáretben. Ő valóban szüleié volt: azt tette, amit mondtak neki. Teljes egészében azok kezébe kell helyeznünk magunkat, akik számunkra Istent megjelenítik.
2011. november 30.
Próbáljátok megérteni egymást, fölfedezni a jót, ami társaitokban van! Mindig keressetek legalább egy pozitív pontot, és arra építsetek. Ha egy emberben végképp nem sikerül semmi jót találni, akkor kérjetek meg valakit, hogy segítsen.
2011. december 01.
Hamarosan hozzálátunk ahhoz, hogy fölkészítsük magunkat Jézus eljövetelére, és szívünkben helyet hagyunk az üres bölcső számára. Ebben az évben igazán jó helyet kell készítenünk: az alázat, a szegénység, az evangéliumi egyszerűség bölcsőjét. A betlehemi életre van szükségünk, a názáreti életre, arra az alázatra és arra az egyszerűségre, hogy megértsük, fölfogjuk és befogadjuk az Ő örömhírt terjesztő munkáját.
2011. december 02.
Az Ő számára mindannyian becsesek vagyunk, hiszen Ő választott titeket, nagy szeretettel. Miért titeket? Mások talán jobban cselekedtek volna nálatok és nálam is. Azt hiszem, hogy Isten nagyságát kicsiny semmiségeken át kívánja megmutatni. Legyünk képesek szilárdan elhatározni: alázatosak leszünk, mint Mária. Szentek, mint Jézus.
2011. december 03.
Úgy kell tennem a dolgomat, mintha minden tőlem függne, és az eredményre úgy várni, mintha minden Istentől függene. Ő nem a sikerre, hanem a hűségre hív el engem. A siker titka éppen ebben az odaadó hűségben rejlik. Ne fordítsunk hátat.
2011. december 04.
Mi a világ számára a béke követei vagyunk. Munkánkkal a szeretet üzenetét hirdetjük, a szeretetét, ami legyőz minden osztályból, vallásból és kultúrából adódó különbséget.
2011. december 05.
Ahogyan a magból fának kell növekednie, úgy mi arra vagyunk teremtve, hogy Jézusban növekedjünk.
2011. december 06.
Biztos vagyok abban, hogy Jézus szeret engem? És abban, hogy én szerem Őt? Ez a meggyőződés olyan, mint a napsugár, amely a fatörzsön át fölszívja a nedvet és kivirágoztatja a bimbókat. Ez a meggyőződés a szikla, amelyre lelki és szellemi életünknek épülnie kell. Hogyan juthatunk erre a meggyőződésre? Ismernünk kell Jézust, szeretnünk kell Jézust, szolgálnunk kell Jézust. Az imádságon, az elmélkedésen át ismerjük meg Őt – és a hétköznapi kötelességeken keresztül.
2011. december 07.
Teljes szívvel élni annyit jelent, hogy kis dolgokhoz nagy szeretettel vagyok hűséges. Nemcsak akkor kell teljes szívvel járni, amikor a „Haldoklók Házába” megyek. Nem, nem: akkor is így kell ennek lennie, amikor megpróbálok jól megírni egy levelet. Nem azért végzem teljes szívvel a szolgálatomat, mert látnak engem, mert szem előtt vagyok, hanem azért, mert szeretem Jézust. Ő azt kívánja, hogy ültessem át a gyakorlatba iránta érzett szeretetemet.
2011. december 08.
Kimondhatatlan hála a Szűzanyának az Ő gyöngéd, ölelő anyai szeretetéért és mindannyiunknak nyújtott segítségéért. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén mindannyian együtt és egészen neki szenteljük magunkat: az Ő vezetésével és segítségével mindannyiunk az Ő fiában, Jézusban fog megjelenni; mindegyikünk elérkezik Jézushoz. Így azután akkor, amikor a szegények rám tekintenek, csak Őt fogják majd látni: Jézust, az Isten fiát, aki Mária fiaként született meg.
2011. december 09.
Isten ezer más személy közül bennünket választott egy nagy és szépséges küldetésre: kinyilvánítani Előtte és az egész világ előtt, hogy teljes szívvel, szegénységben, engedelmességben és irgalmasságban akarjuk Őt szolgálni. Azt kívánom nektek és tőletek, hogy becsüljétek meg és őszintén szeressétek szép küldetéseteket, legyetek hűek annak szelleméhez.
2011. december 10.
Jézus arra választotta ki apostolait, hogy emberek halászaivá tegye őket, hogy magukban és másokban egyaránt meghozzák a gyógyulás és gyógyítás, az üdvözülés bőséges gyümölcseit. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, hogy menjetek és hozzatok gyümölcsöt, és gyümölcsötök megmaradjon” (Jn 15,16).
2011. december 11.
Legyen szerelmetes bizalom közöttünk és az iránt, aki vezet bennünket. Ő az, aki közvetíti nekünk Isten akaratának Jóhírét; Ő számunkra Krisztus képviselője.
2011. december 12.
Gabriel arkangyal és az ács Szent József Isten akaratának eszközei voltak a Szűzanya életében. Az angyal üzenetében Isten maga volt az, aki kinyilvánította akaratát teremtményének. „Legyen nekem a Te igéd szerint.” – Mária befogadta Isten igéjét, tehát akaratát: így ő, az egyszerű teremtmény, szolgálóleányból saját Teremtőjének anyjává vált.
2011. december 13.
Kérjük a Szűzanyát és Szent Józsefet, hogy családotokban meg tudjátok tenni mindazt gyermekeitekkel, amit ők tettek Jézusért Názáretben. Nincs bennünk semmi félelem, hiszen Jézus mondta: „Ne féljetek: én veletek vagyok, szeressétek egymást ugyanúgy, ahogyan én szerettelek benneteket.” – Ebből az emberek felismerik majd, hogy Jézushoz tartoztok. A szeretet nem szavakból táplálkozik: szavakkal kifejezhetetlen, megmagyarázhatatlan.
2011. december 14.
Nagy ígéretet tettetek Jézusnak, de még ennél is nagyobb ígéretet kaptatok. Legyetek hűségesek Jézushoz! Mondjátok gyakran: „Nagyobb dolgokért lettem teremtve.” – Eszményeteket ne állítsátok alacsonyabbra, és csupán Istenben leljetek kielégülést.
2011. december 15.
Ha Szűzanya és Szent József ma keresnének helyet Jézus számára, menedékül választanák-e a mi házunkat, mindazzal együtt, ami benne van? A mi házunk és a mi életünk visszatükrözi-e Betlehem egyszerűségét?
2011. december 16.
A mostani advent tehát az eljövetelre való várakozás ideje alatt kiváltképp megpróbáljuk elmélyíteni a szegénység érzését; szeretni és megélni a szegénységet. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a szegénység örömét és szabadságát, úgy ahogyan Jézus cselekedte, engedelmesnek kell lennünk, át kell magunkat engedni az engedelmességnek, mert ha mi valóban fölfogjuk és befogadjuk Jézus szeretetét, akkor a tisztaságban és az engedelmességben fogjuk megtalálni a keresztény élet alapjait.
2011. december 17.
A szegények között is legszegényebbekhez kell hűségesnek lennünk. Otthon is segíthetünk valakinek dolga elvégzésében, ha megmaradunk Isten jelenlétében, és úgy tesszük azt. Nekem szenvedés állandóan úton lenni és ezrekkel találkozni. Kérdezik is tőlem, hogyan van, hogy ennyit beszélek? Jézusért teszem.
2011. december 18.
Mária az IGEN-jével az Úr szolgálóleányává tette magát. Ezután sietve elindult, hogy szép alázata valóra váljon, tettekben jelenjen meg, hogy a Keresztelőt váró Erzsébet unokatestvérénél szolgálóleányi munkát végezzen. Tudjuk, mit tett az Ő alázata a megszületendő gyermek érdekében: „örömtől kiáltott fel” anyja méhében. Ő volt az első emberi lény, aki fölismerte Jézus eljövetelét, és anyja örült ennek.
2011. december 19.
Nem arra hívattunk, hogy érezzük Isten szeretetét, hanem hogy éljük azt. Hogyan? Mi módon? Imádságban és cselekedetben. Egyfelől biztos vagyok: a hatékony munka az imádság gyümölcse. Ha egy munkát nem tudtok jól elvégezni, vizsgáljátok meg magatokat, hogy milyen az imaéletetek. Ha elhanyagoljátok munkátokat, ha kemények vagytok, gőgösek, dacosak, dühösek, akkor tessék: vizsgáljátok meg imaéleteteket. Rögtön meglátjátok majd, hogy valami nem működik rendben. A gyakorlatba átültetett hit szeretet, a gyakorlatba átültetett szeretet szolgálat.
2011. december 20
József és Mária (és Jézus, aki Mária méhében volt) hegyeken és völgyeken át hidegben, fáradtságot nem kímélve és minden kényelmet nélkülözve szamárháton mentek… Hova is? Csupán egy császári parancsnak engedelmeskedtek. Egy császárnak, aki gőgösségében tudni akarta, hogy pontosan hány alattvalója van. És mi gyakran akkor sem engedelmeskedünk, ha ésszerűbb parancsot kapunk csupán azért, mert az engedelmesség egy kis fáradtságba kerül.
2011. december 21.
Ma jókívánságaimat küldöm mindannyiótoknak: ismerhessétek föl egymást a kenyértörésben, szeressétek egymást az Élet Kenyerében, és szolgáljátok egymást az Ő szegényeiben. Őt magát szolgálva.
2011. december 22.
Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik. A kedvesség, a buzgóság több embert térített meg, mint a tudomány vagy az ékesszólás. Mi megfogadjuk, hogy teljes szívvel és ingyen szolgáljuk a szegényeket. Mindez talán nem jelent szeretetet, nemességet, kedvességet, alázatot, az önzés visszautasítását? Mi vagyunk a szegények szolgálatára és nem ők a miénkre. Ahhoz, hogy a szegények meglássák bennünk Krisztust, először nekünk kell Őt meglátnunk bennük. Legyetek gyöngédek és együttérzők! Bárkivel találkoztok, legyen boldogabb utána, min amilyen előtte volt. Legyetek Isten gyöngédségének élő tanúi. Mindenki láthassa a gyöngédséget: arcotokon, szemetekben, mosolyotokban, hangotok melegségében.
2011. december 23.
Van egy történet azokról az apácákról, akiknek zárdájába már jó ideje nem érkezett új jelentkező. Festettek akkor egy képet, odahelyezték Szent József oltára alá és mindannyian imádságba kezdtek. Három nap múlva érkezett egy jelentkező, de nagyon csúnyácska volt. Az apácák visszamentek Szent Józsefhez: „Nem tudtál volna szebbet és jobbat küldeni?!...” – Azután ránéztek a képre: a jelentkező pont olyan volt, mint amilyet festettek…
2011. december 24.
Ezt hozza nektek Teréz Anya szeretete: áldást és imákat, Jézus örömével, szeretetével és békéjével teljes boldog Karácsonyt, hogy újra megszülethessen Ő bennünk és körülöttünk. Karácsonykor Krisztus kicsiny és védtelen gyermekként jön el hozzánk, és szeretet után áhítozik. Fölkészültünk befogadására? Születése előtt szülei szállást kerestek, de az emberek között sehol sem találtak.
2011. december 25.
A betlehemi gyermek a szabadság és a szegénység örömét tanítja nekünk. A Jóhír érkezett meg vele, és ha igazán fölkészültünk eljövetelére, bizonnyal megértjük majd örömhírét. Amikor a jászolra, a szalmára, az állatokra, a pásztorokra nézünk, akkor felfogjuk szeretetét, megértjük, hogy mennyire szeretett bennünket. Amikor az Élet Kenyerében szemléljük Őt, akkor megértjük, hogy mennyire szeret ma is. Minden pillanatban rendelkezésére kell állnunk, hogy képesek legyünk befogadni a Jóhírt, amelyet Ő hozott el nekünk. A szegénység szabadság. Minél kevesebb tulajdonunk van, annál többet adhatunk.
2011. december 26.
Éljünk kölcsönös szeretetben! Ne legyenek ezek csupán szavak, ültessük át a gyakorlatba, és családunkban akkor öröm terem majd. Mindenkiről jót mondjatok; Derűt sugározzatok mindenkire, akivel csak találkoztok; Soha, a legkisebb mértékben se sértsétek meg a szeretetet; Ha valakit megbántanátok - legyen ez akárcsak egy gyermek -, nyomban kérjetek tőle bocsánatot; Olvassatok, elmélkedjetek, beszéljetek a szeretetről, amit gyakorolnunk kell egymás iránt.
2011. december 27.
Jézus és az Ő édesanyjának öröme legyen mindannyiótokkal a Szeretet Ünnepe alatt. Az ehhez vezető legbiztosabb út kölcsönös szeretetünk elmélyítése, hogy fölfedezzük, mennyi szeretetre méltó is van a másikban. Meg kell éreznünk, mire van szüksége a másiknak, és meg kell becsülnünk, föl kell ismernünk minden egyes lény ajándékát és képességét. Más szavakkal: legyetek valóban és igazán a Jézus szőlőtő szőlővesszei. Isten nagy dolgokat vár tőlünk, ezért szívünknek egészen tisztának kell lennie. Ki kell üríteni szívünkből mindazt, ami a szeretettel ellentétben áll, hogy csak és csak Jézust láthassuk. Imádkozzunk egymásért, hogy segíthessünk egymáson, hogy jobban szerethessük Istent és felebarátunkat.
2011. december 28.
Kérlek benneteket: a jászolnál imára kulcsolt kezekkel fogadjuk meg a gyermek Jézusnak és az Ő édesanyjának, hogy különösképpen ellenőrizzük nyelvünket. Csak szeretetettel teljes szó hagyja el ajkunkat. Gyöngéden és szeretettel beszéljünk másokhoz; mindenekelőtt szeressük a másikat. Ha föl tudjuk fedezni Jézust felebarátunk tekintetében, akkor rátaláltunk a szeretet titkára.
2011. december 29.
Annyi mindent mondanék nektek, annyi minden van szívemben, mégis két dolog mindennél fontosabb: a szeretet és az engedelmesség. Legyetek Krisztus igaz munkatársai. Sugározzátok és éljétek az Ő életét. Angyalok legyetek a betegek számára, legyetek a kicsinyek barátai, és szeressétek egymást, ahogyan Isten szeret benneteket határtalan szeretettel. Legyetek gyöngédek egymáshoz. Inkább hibázzatok gyöngéden, mintsem, hogy erőszakkal csodákat tegyetek.
2011. december 30.
A fogadalom ma annyit is jelent, hogy előnyben részesítem a belső életet a külsővel szemben. Egyszerű és szakadatlan tökéletesedés választása ez, nem középszerű, kényelmes, jelentés nélküli út. Így mondja a Szentatya. Hát nem nagy a mi küldetésünk, ha ilyen sokat kíván tőlünk: egyenesen azt, hogy Krisztus szolgái legyünk? Mert mit is ér valójában az ember számára Krisztus követése, ha végül nem sikerül elérni Őt?...
2011. december 31.
Íme, ezek azok az áldások, amelyeket Isten szelíd szeretete ebben az évben nekünk adott: - Mindenekelőtt a jó, amelyet Ő működtetett bennünk és általunk, és különösképpen a kegyelem, hogy állhatatosan megmaradtunk Benne mind a mai napig. – Megköszönjük a szegényeknek is, hogy elfogadtak bennünket, hogy elfogadták szeretetünket, és hogy ezért a szeretetüket adták. – Megköszönjük mindazoknak, akik szívükkel, a gyakorlatban és minden más módon részt vettek szolgálatunkban. – Köszönetet mondunk Istennek minden ajándékért, és megfogadjuk, hogy mindannyian örömet szerzünk Neki. MÁRIA ÁLTAL JÉZUSÉRT!

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Szent közömbösség


Kedveseim, bízzátok életetek minden mozzanatát a Szentháromságra! Kövessétek utasításait, és hallgassátok tanácsait! Tanítása esőként permetezze lelketeket. Most, az adventi szent időben, figyelmes szívvel hagyatkozzatok az utolsó időkről szóló próféciákra! Figyeljétek, mert minden beteljesedik, amit elődeink megjövendöltek. Imádkozzatok, hogy a Szentháromság és égi Édesanyánk szándéka szerint történjenek az események! Imádkozzatok buzgón, és ne engedjétek, hogy magával ragadjon benneteket a gonosz ellenség kísértéseivel! Kérjétek a szent közömbösség ajándékát, hogy ne tudjon kihozni benneteket a sodrotokból, hanem mindvégig megőrizzétek a szent békességet!
2011. 12. 06.            Anna Terézia 


Ajándékot készíteni a lemondások erényvirágaiból

Kedveseim, vigyázzatok, a mindennapok forgataga ne szédítsen el benneteket! Ne az ajándékok vásárlására fektessétek a hangsúlyt. Nyíljon meg egészen a lelketek, az Úrjézus szent születésnapjának eljövetelére! Inkább készítsetek ajándékot a lemondások erényvirágaiból, amit szívesebben elfogad tőletek a Szent Család. A szeretet megannyi gesztusait ajánljátok fel, és tegyétek ezt mindazok nevében is, akik képtelenek lemondani a vásárlásról, és az ajándékok hajhászásáról. Legyetek szerények minden tekintetben, hogy kedves hajlékra találjon bennetek az érkező Úrjézus. Boldogan várjátok, hogy beköltözzön egészen a szívetekbe!
2011. 12. 07.                     Anna Terézia


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/ajandekot-kesziteni-a-lemondasok-erenyviragaibol


Mindent imává alakítani és felajánlani

Kedveseim, erőtöket vessétek latba, hogy mindent imává alakítva fel tudjatok ajánlani a Szentháromságnak! A legapróbb és a legkisebb dolog is számít. Örvendező és boldog szívvel engeszteljetek, ne kényszerből, hogy jó illatúak legyenek felajánlott áldozataitok! Minél jobban hozzászoktok és begyakoroljátok az áldozathozatal erényét, annál szabadabb és önfeláldozóbb lélekkel tudjátok meghozni áldozataitokat. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek, hiszen megkaptátok a Szentlélek ajándékait! Éljetek hát gazdagon vele! Ez legyen minden értéketek és gazdagságotok! Boldogok vagytok, amikor nem méricskéltek, csak cselekedtek. Még sok lehetőségetek adódik a jótettekre. Éljetek hát vele!
2011. 12. 10.      Anna Terézia



Engedjétek, hogy a Szentháromság szeretete rátok zúduljon
Kedveseim, használjátok fel jól az időt, és felajánlásaitok legyenek szívből jövőek! Így lesznek kedvesek a Szentháromság előtt áldozataitok. Bízzátok rá minden ügyeteket, mert neki gondja van rátok. Így merüljetek el akaratának tengerében! Engedjétek, hogy a Szentháromság szeretete rátok zúduljon, és teljesen átjárjon benneteket! Ez akkor történhet meg, ha teljesen kiszolgáltatjátok magatokat neki, és engeditek, hogy Ő irányítsa életetek pillanatait. Hárítsatok el magatoktól mindent, ami megzavarja lelketeket, és ne engedjétek, hogy háborgást okozzon bennetek! Helyette józanul gondoljátok végig, ki akarja belétek oltani az ellenállás lelkületét, és azonnal hárítsátok el magatoktól, hogy ne tudjon belétek marni! Engedjétek el, és adjátok át a Szentháromságnak, és így békében és biztonságban maradtok.
2011. 12. 12.    Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/engedjetek-hogy-a-szentharomsag-szeretete-ratok-zuduljon

Készüljtek végső eljövetelére!

Kedveseim, buzgón várjátok Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét! szeretet-gesztusaitok ne a világi dolgok felé irányuljanak, hanem mélyen befelé, lelketek középpontja felé, ahol szentélyetekben trónol királyotok. Így nagy biztonságban készülhettek végső eljövetelére. Várjátok, mert oly közel van már hozzátok! Üresítsétek ki lelketeket, és így engedjétek, hogy egészen betöltsön benneteket! Bízzatok, mert boldogan megajándékoz titeket a teljes Szentháromság örömteljes szeretetével. Hívjátok, várjátok, engedjétek, hogy felmelegítse bensőtöket!
2011. 12. 13.     Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/keszueljtek-vegs-eljoevetelere


Nyíljatok meg előtte!

Kedveseim, ugye érzitek, hogy melengeti szíveteket a Szentháromság végtelen irgalmas szeretetével? Szívetekből fakadjon fel a hála méltó éneke, mert hamarosan elérkezik megváltásotok ünnepe! Úgy nyíljatok meg előtte, ahogy eddig még sohasem tettétek! Engedjétek, hogy egészen az Ő szent szívéhez emeljen fel benneteket. Ahogyan a fizika törvényei szerint a hőre tágulnak a testek, úgy a ti felhevült szívetek kitágítja lelketeket a még több kegyelem befogadására. Fogadjátok be azok helyett is, akik elutasítják maguktól a szeretet érkezését, akik nem tudnak mit kezdeni az isteni szeretettel. Imádkozzatok, hogy elfogadják, és minél többen megnyíljanak e szeretet befogadására!
2011. 12. 14.    Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/nyiljatok-meg-eltte

Szeressétek mindazokat, akik neheztelnek rátok!


Kedveseim, szeressétek mindazokat, akik neheztelnek rátok, akik nem tudnak elfogadni titeket! Ne forduljatok el tőlük, hanem tegyetek meg mindent értük! Különösen imádkozzatok azért, hogy szívük keménysége ne építsen falakat köztetek, hanem a jót akarás szeretet-köteléke olvassza le mindazokat a kemény jégfalakat, amelyek az idők során kialakultak közöttetek. Higgyétek, a szeretet minden gátat ledönt, és felmelegíti kihűlt, fagyos lelketeket. Dolgozzatok ezen, hogy különösen közeli családtagjaitok között ne legyen senki, aki miatt neheztelne szívetek! Engedjétek, hogy meglágyítsa a Szentháromság a kemény és bűnben megátalkodott szíveket. Imádkozzatok, és lépjetek közelebb testvéreitekhez!  
2011. 12. 18.       Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/szeressetek-mindazokat-akik-neheztelnek-ratok


Várakozásotok múljon felül minden eddigit!

Kedveseim,várakozásotok múljon felül minden eddigit! Álljatok készenlétben, hogy amikor megérkezik az Üdvözítő, imádatban találjon titeket! Boruljatok le, az isteni fényesség jelenlétében, mert Megváltónk érkezik, hogy üdvösséget hozzon erre a bűnös világra. Ha felkészítitek szíveteket a Szentlélek által a legnagyobb kegyelem befogadására, magára Jézusra, akkor semmi sem hiányzik majd nektek, mert már birtokoljátok azt, aki győzött a gonosz világ felett. Most virrasszatok, és imádkozzatok a Szűzanyával együtt, és akkor bizonyára meglátjátok Jézusát, akit e világra szült a Szent Szűz.  
2011. 12. 19.             Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/varakozasotok-muljon-feluel-minden-eddigit


Imádkozzatok egymásért!
Kedveseim, készüljetek, imádkozzatok egymásért, hogy egészen megnyíljon szívetek Krisztus urunk befogadására! Imádkozzatok egyházközségeitek híveiért, és családtagjaitokért is, hogy készek legyenek befogadni szívükbe Jézus Krisztus születésének szent misztériumát! Felfoghatatlan titkok részeseivé váltok karácsony éjszakáján. Szívetek ajtaját tárjátok egészen nagyra, hogy bevonuljon hozzátok a dicsőség királya. Engedjétek, hogy újjászülessen bennetek Jézus, aki elhozza nektek az örvendező gyermeki lelkületet, és azt akarja, hogy a Szent Szűzzel és Szent Józseffel együtt töltsétek el a karácsony betlehemi éjszakáját.
2011. 12. 22.      Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/imadkozzatok-egymasert


Menjetek el a barlangistállóba! 

Kedveseim, szíveteket felkészítette a Szentháromság kegyelmeivel. Jöjjetek hát, és nyíljatok meg előtte, hogy betérjen hozzátok legszentebb Üdvözítőnk! Menjetek el ti is Máriával és Józseffel abba barlangistállóba, ahol világra szülte a Szűz Szentfiát, Jézust. Tartózkodjatok ott és imádkozzatok Máriával együtt a Mennyei Atyához, hogy amikor elérkezik a születés pillanata, titeket is átragyogjon az isteni fény, amely egészen betöltötte a jelenlevőket. Mekkora kitüntetés, hogy az angyalokkal együtt ti is részesülhettek abban a csodálatos dicsőségben, melyet a Kisded Jézus jelenlétében és Mária mellett Józseffel együtt megtapasztalhattok. Örvendjen hát a szívetek és ujjongjon a lelketek, mert elérkezett megváltásotok pillanata!
2011.12.23.                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/menjetek-el-a-barlangistalloba


Hozzátok el szívetek melegét! 


Kedveseim, fejezzétek ki hódolatotokat a Megváltó Jézusnak! Boruljatok le, és imádjátok őt, mert eljött, hogy üdvösséget hozzon erre a világra! Figyeljétek, halljátok meg felsíró hangját, és legyetek készek mindenben szolgálatára! Elhozta a Földre szeretetének forró ölelését. Legyetek vele, érezzétek át a Betlehemi Kisded kiszolgáltatott helyzetét! Hozzátok el szívetek melegét, hogy felmelegedjen a jászolba fektetett kicsinyke teste! Vigasztaljátok őt azzal, hogy befogadjátok a szívetekbe, mert nagyon szomjazik lelketek szeretetére! Hozzatok elé sokakat, hogy minél több lelket részesíthessen megváltó kegyelmében!
2011.12.25.                    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/hozzatok-el-szivetek-meleget


Belénk rejtette szívének szeretettüzét 


Kedveseim, Jézus Krisztus születését ünnepelve legyetek készen őt mindenkor imádni a szívetekben! Engedjétek, hogy bennetek uralkodjék! Fedezzétek fel gyengéd szeretetét, melyet a szívetekbe rejtett! Hagyjátok, hogy felszínre hozza bennetek szívének szeretettüzét, mellyel felmelegítette bensőtöket! Adjátok tovább ezt az izzó lángot, mely ott lobog immár szívetekben! Ne rejtsétek el, tegyétek lámpatartóra, és engedjétek, hogy bevilágítson másokat is, és felmelegítsen minden hozzátok közeledő lelket! Örüljetek, és örvendjetek, mert ily közel még soha nem jött el közétek Üdvözítőnk, mint ezen a karácsonyon. Végtelen irgalmával árasztotta el a Földet, és a megnyílt lelkeket egészen betöltötte. Sok lélek imáitokra fogadta be a kegyelmeket, mert közbenjártatok értük. Továbbra is buzgón imádkozzatok, mert minden ima meghallgatásra talál!
2011.12.26.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/belenk-rejtette-szivenek-szeretettuezet


Nincs más út az örökkévalóság felé 

Kedveseim,  az Atya elhozta közénk Üdvözítő Szent Fiát, akivel megajándékozta az egész emberiséget. Mégis milyen kevesen fogadták be szívükbe az Örök Igét. Legyetek hát azon, testvéreim, hogy imáitok és áldozataitok felajánlása által, minél többen felismerjék Isten üdvözítő tervét a saját életükre. Felismerjék, és megtegyék a lépéseket az egyetlen igaz ösvényen járni, mert nincs más út az örökkévalóság felé, csak Jézus Krisztusban, az Igazban. Mert Ő az Út, az Igazság és az Élet! Senki se juthat el hozzá, csak ha előbb aláveti magát a kegyelem által az Ő irgalmas szeretetének. Engedjétek, hogy Jézus Krisztus uralkodjon szívetekben, és imádkozzatok, hogy Ő legyen a legfőbb célotok, mert nélküle minden tervetek halva született. Engedjétek élni bensőtökben szeretetének mérhetetlen folyamát! Imádkozzatok, és bízva bízzatok, mert Jézus veletek teszi minden lépéseteket, ha ti is akarjátok!
2011.12.27.                      Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/nincs-mas-ut-az-oeroekkevalosag-fele


Bízzátok magatokat a Szentlélek vezetésére 

Kedveseim, bízzátok magatokat továbbra is a Szentlélek vezetésére! Mindig kérjétek ki a véleményét, mielőtt bármiféle felelősségteljes dologba fogtok! Kérjétek: „Szentlélek Isten, kérünk, mutasd meg nekünk, milyen cselekedetet vársz tőlünk, melyik az az út, amely nem sodorhat veszélybe minket! Háríts el minden akadályt, ami előttünk áll, így egyengesd útjainkat a biztonságos kikötőbe! Rád bízzuk magunkat, a te vezetésedre. Továbbra is kérünk, vezess és bátoríts minket kijelölt ösvényeinken! Te legyél a világító lámpásunk, hogy semmilyen körülmények között se tévedjünk el! Köszönjük eddigi segítségedet is, bízunk további megtartó erődben, amelyre biztonságosan ráhagyatkozhatunk. A következő évben is Te vezess minket és arra ösztönözd lelkünket, hogy soha le ne térjünk a dicsőséges útról!” Imádkozzatok és bízzatok!
2011.12.30.            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/bizzatok-magatokat-a-szentlelek-vezetesere

2011. december 30., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Szűz Mária: Rózsafüzérem nemzeteket tud megmenteni

2011. december 29. csütörtök, 14.15
Gyermekem, Szent Rózsafüzérem imádkozása nemzeteket tud megmenteni.
Gyermekeim, sosem szabad elfelejtenetek, hogy az én Szent Rózsafüzéremnek mekkora ereje van.
Ez olyan hathatós ima, ami a csalót tehetetlenné teszi. Semmit sem tud tenni veletek vagy a családotokkal, ha naponta imádkozzátok a Szent Rózsafüzért.
Kérlek, kérd meg gyermekeimet, hogy kezdjék el mondani Szent Rózsafüzéremet a mai naptól kezdve, hogy ne csak családjaikat, de közösségeiket is védelmezzék.
A Rózsafüzér a leghathatósabb fegyver a gonosz ellen, aki azt tervezi, hogy elpusztítja, amit csak tud, ezekben a napokban, melyek az ő utolsó napjai a földön.
Sose becsüljétek alá a hazugságokat, amit a gonosz az emberek gondolataiban elültet, annak érdekében, hogy eltérítse gyermekeimet az igazságtól.
A gonosz befolyásának hatására oly sokan fognak tiltakozni és harcolni Fiam Nagy Irgalmasságának igazsága ellen.
Szent Rózsafüzérem imádkozásával ti meg tudjátok védeni ezeket a lelkeket a hazugságoktól.
Szíveik meg tudnak nyílni, és meg is fognak nyílni, ha időt szakítotok Rózsafüzérem imádkozására.
Imádkozzatok most gyermekeimért, hogy megnyissák szívüket az igazságra. Imádkozzatok azért is, hogy minden gyermekem megtalálja majd az erőt Fiam Irgalmasságának elfogadásához.
Szeretett Édesanyátok
Az Angyalok Királynője


Az Irgalmasság minden fajtája be lesz mutatva azoknak, akik nem szeretik Atyámat


2011. december 29. csütörtök, 15.00
Legdrágább leányom, Gyermekeim mindenütt a világon hamarosan fel lesznek ébresztve egy mély, üres álomból.
Amikor ráébrednek a Nagyfigyelmeztetésre, sokan meg lesznek rémülve.  Azoknak, akik félni fognak, ezt kell mondanom:
Legyetek hálásak, amiért fel lettetek ébresztve a sötétségből.
Legyetek boldogok, amiért be lesz mutatva nektek Irgalmasságom fénye. Ha fájdalmasnak is találjátok ezt, arra kérlek benneteket, alázattal viseljétek el ezt a megtisztulást.  Mert e nélkül a megtisztulás nélkül, nem lesz örök életetek, amire jogosultak vagytok.
Imádkozzatok Hozzám, hogy segíthessek nektek ezekben a nehéz pillanatokban, és Én fel foglak emelni benneteket, és meg fogom adni nektek a szükséges erőt.
Ha visszautasítjátok Irgalmas Kezem, akkor csak nagyon rövid időt kaptok majd a megtérésre.
Az Irgalmasság minden fajtája be lesz mutatva azoknak, akik nem szeretik Atyámat.  De tudnotok kell, hogy az Ő türelme fogytán van már.
Irgalmasságom egy nagy Cselekedete lesz bemutatva. Rajtatok múlik majd, hogy alázatosak lesztek-e és irgalomért könyörögtök-e vagy sem.  Nem lehet kényszeríteni benneteket erre.
Imádkozzatok, hogy ha nem tudtok foglalkozni ezzel a megtisztulással, akkor mások majd imádkozzanak lelketekért.
Sohase féljetek Tőlem. Sohase utasítsátok vissza Megmentő Kezem. Mert Nélkülem semmik vagytok. Ne várjatok a Szeretetemért való kiáltással addig, míg már késő lesz segítenem nektek.

Megváltótok,
Jézus Krisztus