1985. július 8., hétfő

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1985. július 7.

 AZ IGÁM ÉDES ÉS AZ ÉN TERHEM KÖNNYŰ, MERT MEGKÖNNYÍTEM AZT

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem a mindenható Atya, az ő szent Fia, a lelket betöltő szent erővel a Szentlélek Úr Isten szent nevével, kit épp úgy imádunk, mint az Atyát és a Fiút, a megváltó Jézus Krisztust. Az Úr kegyelméből és által szólok hozzád, a lélek által. Imádjuk testvérem a szentháromságú egy Istent. Ki személyben három, de akaratban egy, most és mindörökké. Ámen.
Minden hatalom és dicsőség és imádás tied Istenünk, ki az idő felett, ki a világminden­ség felett, ki égben és földön uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Kérve kérünk te örök Jóság, uralkodj a lelkünk felett. Légy te ura akaratunknak, légy te ura és gondviselője a mi testünknek is, hogy testünk teljes mértékben alárendeltje legyen a mi lelkünknek. Hogy lelkünk levetkőzhesse magáról mindazt, ami a testté, hogy a lélek szabadságával siethessünk hozzád Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus, hogy testünk ne nehezedjen ránk, mint lehúzó erő.

Szabadítsd meg Uram, Jézus Krisztus testvéremet minden földi gond és földi hívságoktól. A pénz örömétől, a test ösztönétől, a bűntől és a kísértéstől. Szabadítsd meg Uram a gonosz mesterkedéseitől, anélkül Uram, hogy letérne arról az útról, mit végigjárni rendeltél neki. Lásd el a te szent kegyelmed erejével, hogy ami nehéznek látszik is, éretted vállalva könnyű legyen a számára, mert érted teszi Uram, így lesz igája édes és könnyű, mert a te kegyelmed vele lesz és ő is viszi keresztjét anélkül, hogy letenné, mert csak Téged lát és feléd halad. Mert te mindent nagylelkűen fizetsz vissza, mert te nem méricskélve adod a kegyelmet, hanem te bőségesen ontod a tieidre. Ezért kérem a te szent kegyelmedet testvéremre, mert tudom, hogy te milyen bőkezű vagy kegyelmedben és milyen kitartó a jóban és milyen határtalan vagy irgalmadban, és milyen teljes vagy szeretetben. Uram én ezt mind tudom, de arra kérlek, mindezt engedd érezni testvéremnek is, hogy szent jelenléted sugározza be az ő lelkét, és szereteted melege segítse át a töviseken és Szent Lelked tündöklő fénye ragyogja be azt az utat, mi feléd vezet.
 Teljesedjen be rajta, mit te mondtál Uram:

"AZ ÉN IGÁM ÉDES ÉS AZ ÉN TERHEM KÖNNYŰ, MERT MEGKÖNNYÍTEM AZT."

Ezért még egyszer mondom, te csak higgy és bízzál és remélj! Mert közel az idő. Imádkozz családodért, imádkozz azért, ki a családodtól legelőször tér meg Urához, Istenéhez. Eszközölj ki kegyelmet a számára, mert közel, nagyon közel az idő. Mert a kegyelmet nemcsak a magad számára kapod, hanem hogy munkálkodj általa, felebarátod számára.

Testvérem, most búcsúzom és azt mondom: Az Atya áldása, a Fiú kegyelme, a Szentlélek Isten ereje legyen veled, és az Úr Jézus kegyelme legyen rajtad mindvégig. Ármin.