Ha valakiben még kérdéses volt, hogy valóban szerencsés volt-e Fernándezt meghagyni a Hittani Dikasztérium élén, és őt megbízni a Szent X. Piusz Papi Testvérülettel tárgyalni, azon valószínűleg már a következő sorok sem segítenek.
Tucho bíbornok visszautasította, hogy a Szent X. Piusz Papi Testvérület generálisa a Testvérület két püspökével együtt vehessen részt a február 12-i találkozón. Talán azt remélhette, hogy sikerül varázslatosan fényes intellektusával felszínen maradnia, ha csak Pagliarani atya ül vele szemben. Tévedett.
Az a tény, hogy a korábbi püspökszentelések utáni kiközösítéseket Róma úgy vonta vissza, hogy gyakorlatilag már előtte elismerte a kiközösítések érvénytelenségét, nem akadályozta meg Tuchót abban, hogy ismét megpróbálkozzon azzal fenyegetni, aminek végrehajtása már II. János Pálnak és Ratzingernek sem sikerült. Mi más magyarázhatná ezt a próbálkozást, minthogy Tucho tényleg remélte, hogy ő okosabb Ratzingernél, vagy esetleg az, hogy annyira uralja a homály, hogy már halvány sejtése sincs ennek ellenkezőjéről.
Ezért aztán úgy helyezhettek el szép ívű írásbeli spiccet Tucho szellemi alfelén, hogy ő vsz. még ma sem tudja, hogy pontosan mit jelentenek és miért ezek a sorok szerepelnek a Testvérület levelében. Ennyire megalázónak bizonyult Leó számára, hogy egy olyan nagy lument bízott meg képviseletével, aki esetében a generális levelét bevezető közlemény által használt „orálisan jelzett”-fordulat sajnálatos életútbeli mellékzöngékkel terhelt (a nyitóképen a Hittani Dikasztérium vezetőjének egyik, a Lumen kiadónál megjelent korszakalkotó jelentőségű pornográf művének borítója látható az orális gyógyításról…).
Az egyházi vezetők végzetes minőségi mélyrepülése összefügg a hitvesztéssel, amely automatikusan vezet szellemi leromláshoz is. Ezek egymást erősítő folyamatok, egyfajta kontraszelekció, amely kézzelfoghatóan nyilvánul meg a római hivatalviselők megnyilatkozásaiban. Ez látható az említett találkozó utáni tragikus eseményekben is, amelyekből az derül ki, hogy a Testvérület képviselői minden szempontból, tehát nem pusztán hitben magasodnak Tuchoék fölé. Jobban ismerik a zsinati egyházat meghatározó ideológiákat, tévedéseket, az azokhoz vezető történelmi folyamatokat, mint azok a fogalmatlanok, akik elvileg ma is képviselik azokat.
Erre vonatkozóan egy érdekes adalék: levelében Pagliarani a VI. Pál pápa által ENSZ-ben mondott, katolikus szempontból botrányos beszédet parafrazálta és fordította ellenük, de ezt valószínűleg a perc római urai nem tudják. Ez a beszéd azért volt botrányos, mert VI. Pál engedélyt kért az ENSZ-től arra, hogy az Egyház szolgálhassa őket:
„Ennek a találkozónak, miként jól tudják, kettős jellege van: egyszerűség és nagyszerűség jellemzi. Egyszerűség, mert aki Önök előtt áll, ugyanolyan ember, mint Önök; az Önök testvére (…) Nincs semmilyen e világi hatalma, sem törekvése, hogy Önökkel versengjen. Voltaképpen nem kívánunk semmit sem kérni, és nem akarunk semmilyen kérdést sem felvetni, legfeljebb egy vágyunkat szeretnénk kifejezni és egyetlen dologhoz szeretnénk engedélyt kérni, hogy tudniillik önzetlenül, alázattal és szeretettel szolgálhassuk Önöket abban, ami hatáskörünkbe tartozik” (VI. Pál beszéde az ENSZ székházban)
Pagliarani a katolikusok képviseletében négy évtizedes hazug igazságtalanságot dörgölt a világnak és urainak szolgálatába elmerült értetlen rómaiak orra alá, egyúttal rámutatva arra a botrányra, hogy a tuchói irrelevanciától kell engedélyt kérni a lelkek üdvösségének szolgálatára, ami pedig az Egyház valódi feladata:
„Ugyanez a Testvérület csak azt kéri Öntől, hogy továbbra is megtehesse ezt a jót azon lelkek javára, akiknek a szentségeket kiszolgáltatja. Semmi mást nem kér Öntől – sem kiváltságokat, sem kánonjogi rendezést, ami a jelenlegi helyzetben a tanbeli eltérések miatt kivitelezhetetlen. A Testvérület nem hagyhatja magukra a lelkeket. (…) Jelenleg a Testvérület nem kér Öntől többet ennél – és mindenekelőtt nem is saját maga érdekében kéri: ezeknek a lelkeknek kéri, akiknek, amint azt már a Szentatyának megígérte, egyedül azt kívánja, hogy a római egyház valódi gyermekeivé tehesse őket.”
Lefebvre érsek idejében még komoly lelki szenvedést okozhattak a hittagadók a püspökszentelések miatti látszólagos kiközösítésekkel, ma viszont négy évtized készület után, komoly teológiai tudással, a hagyomány és a zsinati egyház praktikáinak ismeretével is felvértezett nyugodt és növekvő Testvérülettel állnak szemben, akik mosolyogva és szeretettel teszik azt, amit tenniük kell az Egyházért. Mennyire frusztráló lehet ezt látni a süllyedő zsinati gályán…
https://invocabo.wordpress.com/2026/02/21/kitol-kernek-engedelyt/
