Az argentin La Plata nyáron kinevezett új érseke, Victor Manuel Fernandez, december 17-én és 24-én két érseki rendelettel hajtott végre radikális változtatást az érsekség területén ünnepelt liturgikus rendben. A hírt az Adelantelafe.com híroldal közölte, amely részleteket is idézett az érseki rendeletekből.
A december 17-ei rendelettel Fernandez az érsekség korábbi liturgikus szabályozását függesztette fel. A december 24-ei rendelet ezután kötelezővé tette mindenhol az új miserítus ünneplését, a celebráláskor a népnyelv használatát, valamint előírta, hogy a szentmisét a hívekkel szemben, a "szembemiséző" oltárnál kell bemutatni. Ezek kizárólagossá tétele sérti az Egyház Róma által kiadott, jelenleg hatályos liturgikus szabályozását.
A lépés azért is aggodalomra ad okot, mivel a hírrel egyidőben jelent meg több katolikus orgánumban, hogy a szentszék januárban a hagyományos latin rítusú szentmise felett "őrködő" Ecclesia Dei Pápai Bizottság megszüntetésére készül. E hírek szerint a bizottság feladatait a Hittani Kongregáció látja el majd, amely testület már amúgyis évek óta felügyeletet gyakorolt a bizottság működése felett.
Még 2017-ben, hamispróféta bizalmi köréből Andrea Grillo liturgiaszakértő számolt be arról egy interjúban, hogy az Antikrisztus barátja kizárólagos jogot kíván adni a Szent X. Piusz Társaságnak (SSPX) a hagyományos latin rítusú szentmise celebrálására. Grillo szerint ennek a lépésnek azonban két előfeltétele van: a jelenleg még rendezetlen kánonjogi státuszú (de facto szakadár) társaság legitim személyi prelatúrává alakítása, amelyért a szentszék velük jelenleg is tárgyalásokat folytat; továbbá Grillo szerint hamispróféta "nem fogja megtenni ezt, amíg XVI. Benedek pápa még él", a lépés a hagyományos rítushoz való hozzáférés ilyenfajta beszűkítésére ugyanis teljességgel szembe menne az előző pápa Summorum Pontificum motu propriojában rögzítettekkel. A mostani hírek szerint egyébként az Ecclesia Dei bizottság felszámolását az SSPX kérte a szentszéktől.
Victor Manuel Fernandez érsek hamisprófétának régi jóbarátja, a teológiáját és személyeskedő megnyilvánulásait illetően azonban az Egyház megosztó és vitatott figurája. Nem titkoltan Antikrisztus  egyik tanácsadója, ő fogalmazta meg a pápa Evangelii Gaudium és Laudato Si' enciklikáinak első vázlatait, és bizonyítottan ő írta az Amoris Laetitia apostoli buzdítás legtöbb vitát kiváltó részeit is.