1986. november 28., péntek

Medjugorjei üzenetek 1986. november

1986. november 6.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy napról napra imádkozzatok a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Minden léleknek szüksége van imára és kegyelemre, hogy eljusson Istenhez és Isten szeretetéhez. Ezáltal, drága gyermekek, ti is közbenjárókat nyertek magatoknak, akik segíteni fognak életetekben, hogy megértsétek, mennyire nincs jelentősége számotokra a földi dolgoknak, s a mennyország az, ami után vágyakoznotok kell. Ezért, drága gyermekek, szüntelenül imádkozzatok, hogy segítsetek magatokon és másokon is, akiknek imáitokkal örömöt szereztek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
1986. november 13.
„Drága gyermekek! Ma is azt kérem tőletek, hogy teljes szívvel imádkozzatok, és napról napra változtassátok meg életeteket. Különösen arra hívlak benneteket, drága gyermekek, hogy imáitokkal és áldozataitokkal kezdjetek el szent módon élni, mert azt szeretném, hogy mindazok, akik részesültek ebből a kegyelemforrásból, a mennyországba jussanak, s az életszentség ajándékát nyújtsák át nekem. Ezért, drága gyermekek, imádkozzatok, alakítsátok napról napra életeteket, hogy szentekké legyetek. Én mindig közel leszek hozzátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
1986. november 20.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy megkülönböztetett szeretettel teljesítsetek és kövessetek minden üzenetet, amit közvetítek számotokra. Drága gyermekek, Isten nem akarja, hogy langyosak és határozatlanok legyetek, ellenkezőleg, azt szeretné, hogy mindenben hagyatkozzatok rá. Tudjátok, hogy szeretlek benneteket, hogy lángolok ettől a szeretettől. Ezért, drága gyermekek, döntsetek ti is a szeretet mellett, hogy lángoljon bennetek a szeretet, s napról napra megismerjétek Isten szeretetét. Drága gyermekek, döntsetek a szeretet mellet, hogy a szeretet uralkodjon mindnyájatokban; de ne az emberi szeretet, hanem Isteni szeretete. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
1986. november 27.
„Drága gyermekek! Ma is arra hívlak, hogy szeretettel szenteljétek nekem életeteket, s így szeretettel vezethesselek benneteket. Megkülönböztetett szeretettel szeretlek benneteket, drága gyermekek, s szeretnélek elvezetni benneteket Istenhez a mennybe. Szeretném, ha megértenétek, hogy ez az élet nagyon rövid az örök élethez képest. Ezért, drága gyermekek, ma döntsetek újból Isten mellett. Csak így tudom megmutatni, mennyire kedvesek vagytok nekem, s mennyire vágyom arra, hogy mindnyájan üdvözüljetek, és velem legyetek a mennyben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1986. november 17., hétfő

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1986. november 16.

KI HOZZÁM JÖN ATTÓL ÉN NEM FORDULOK EL, MERT SZERETEM

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk; Jézus Krisztus által. Ámen.
Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem a mindenható Atya Isten, a megváltó Fiú Isten és a Szentlélek Isten szent nevében, a mi Urunk; Jézus Krisztus szent kegyelme által.
Imádkozzunk Testvérem! Adjunk hálát az örök Atyának Szent Fiáért, azért a szeretetért, mivel szeret minket, bűnösöket, kik annyit botladozunk, de a te szent kegyelmed talpra állít mindannyiszor. Szent Fiad érdemei által lettünk mi is a fiaid, Jézus Krisztusban. Hála Neked, köszönet Neked, áldunk és magasztalunk és dicsőítünk Téged, Ég és Föld Ura és Istene.

Könyörgünk szent vonzásodért, mert kérve kérünk és könyörgünk, vonzzál minket mindig jobban és jobban, hogy szent Fiaddal eggyé válva hozzád térjünk majd halálunk beteljesedésekor azon az ajtón, mit a halál becsuk és ugyanakkor nyíljon meg előttünk a te országod, mindörökké. Szerető jó Atyánk, a te Szent Fiad érdemeire hivatkozva kérjük szent irgalmadat, hogy könyörülj rajtunk érdemteleneken. Ámen.

Drága, édes Jézusom, Istenem és mindenem, légy velem, légy a menedékem, üdvözítőm, pártfogóm, szerető Istenem! Ó, hogy nevezzelek Uram és édes Jézusom! Mit tudjak neked mondani, hisz tudod, hogy szeretlek. Hisz tudod, hogy mennyire akarlak, mert tudom, hogy nélküled semmi és senki vagyok. Hass meg engem egyetlen üdvözítőm! Erősítsd bennem a hitet, a reményt, a szeretetet, a béketűrést, a kitartást.

Uram, neked adom szívemet, lelkemet, akaratomat, gondolatomat, mindent Neked adok, itt az életem a Tiéd! Add Uram, hogy benned éljek és jöjj foglald el szívemet, hogy a te szemeddel lássak, a te szíveddel szeressek! Add, hogy egészen a tied lehessek és ezt a felajánlást a Szent Szűz, a te Anyád és az én Anyám szeplőtelen szíve által tehessem. Szűz Mária, Édes Anyám szeplőtelen szíve által tehessem. Szűz Mária, Édes Anyám nyújts át engem Szent Fiadnak. Itt vagyok Uram, teljesen a tied akarok lenni, édes Jézusom fogadj el engem. Adj Uram egy új szívet, mi úgy szeressen, mint ahogy te tudsz szeretni. Adj alázatos szívet, hogy tudjak olyan alázatos lenni Uram, mint Te vagy. Add Uram a remény kegyelmét, hogy tudjak remélni a te végtelen irgalmadban, és esedezve kérlek és könyörgök Uram és Istenem, megváltó üdvözítő Jézusom, bocsásd meg nagy vétkeimet, mivel a te szent szívedet megsebeztem, mert az én bűneim is megterhelték szent keresztedet, az én vétkeim is húsodba vágtak és hullatták szent véredet. Ó Uram, bocsásd meg bűneimet és add szent kegyelmedet, hogy többé ne vétkezzem! Te beszélj általam Uram, te szeress általam Uram! Add szent kegyelmedet, hogy rád tudjak hagyatkozni teljesen. Add Uram, hogy benned élhessek és te bennem, hogy egyek legyünk, mint te egy vagy az Atyával. Ámen.

Leányom, ne félj, én veled vagyok mindig. Tanulj lemondani értem, hozz áldozatokat. Jöjj hozzám, hogy testemmel megerősítselek, hogy véremmel tisztára moshassalak mert ki hozzám jön, attól én nem fordulok el, mert szeretetem mérhetetlen. " Testvérem, imádkozzál sokat és tudd azt, hogy az Úr Jézus jelenlétében élsz. Ezt soha egy percre se feledd el. Nagy a küzdelem, de ne feledd, az út végén Krisztus áll, ki letöröl szemedről minden könnyet.

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg a mindenható Atya, az ő szent Fia, a mi Urunk; Jézus Krisztus és Isten szent Lelke, a megszentelő kegyelem töltse be a te lelkedet.

A mi Urunk, Jézus Krisztus őrizzen az örök életre. Ámen.
Én pedig imádkozom érted és veled. Ármin.