2023. november 25., szombat

Égi Édesanyánk üzenete 2023. november 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2023. november 25.

''Drága gyermekek! Ez az idő legyen átszőve békéért való imával és jócselekedetekkel, hogy érezhető legyen a Béke Királyára való várakozás öröme a szívetekben, a családjaitokban és a világban, amelynek nincs reménye. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.''

Isten szemével

 

2023.11.03.

1.

Az elhunyt ferencesek napján a szentmisén a pap említést tett arról, hogy nagy a különbség Assisi Szent Ferenc és a mai ferences szerzetesek életvitele között.

Kép: Sötétszürke, fekete fényben sok ferences áll egymás mellett lehajtott fejjel, hallgatnak, egyikük sem beszél egymással. Mindegyikük a saját gondolatában van elmerülve.

A testvéremnek mondtam, az Úrnak csak ki kell fejeznünk, hogy szentekké akarunk válni. Az Úr alig várja ezt a kijelentést, és máris úgy alakítja az életünket, hogy esélyünk legyen rá, és nagy próbatételeket ad nekünk.

Jézus: Bizony nagy különbség van Szent Ferenc korabeli és a mai ferences rendi szerzetesek között. A maiaknak már nem olyan szigorú az életvitele. Természetesen, ők sem egyformák. Közülük egyesek tele vannak a szegénység szeretetével, egészen kiüresítik önmagukat. Mások pedig lazábban fogják fel a rendi szabályokat. Ezért ma közülük sokkal többen vannak haláluk után a tisztítótűzben. Nemcsak a szerzeteseknek, hanem nektek, egyszerű híveknek is szívvel-lélekkel törekedni kell a szentté válásra.

2.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus előre megmondta Luisának, hogy hagyni fogja, hogy a démonok kínozzák őt, míg meg nem tanul harcolni a bűnökkel ellentétes erényekkel. Luisa a gonosz támadása során gyűlöletet érzett bensőjében Isten iránt. Minden szentképet, rózsafüzért széttépett, ami a kezébe került. De utána egy kényszert érzett és késztetést, hogy megcsókolja őket.

Kép: Az Úr bedobja a lelket a mély vízbe, és rákényszerül a lélek, hogy kapálódzon.

Kép: Az Úr a lelket háborúba helyezi, a lélek balra van fordulva, sisak, páncél van rajta, és fegyver a kezében.

Hang: A lélek kénytelen háborúba menni a saját lelkéért. A sajátjáért kell megharcolni.

Gondolat: A harci felszerelések: ima, szentmise, szentségimádás, böjt, stb.

Gondolat: Régen, amikor az volt a szándékom, hogy megtanuljam a rózsafüzért imádkozni, egyszerre csak az elmém és a nyelvem össze lett zavarva, és az ima helyett csúnya szavakat és káromkodásokat ejtett ki a szám. Mintha kényszerítve lettem volna erre akaratom ellenére. Több, mint fél évig egyetlen egy Miatyánkot, sem Üdvözlégyet nem tudtam elmondani. Így saját szavakkal könyörögtem az Úrhoz naphosszat, hogy irtsa ki a szótáramból a csúnya beszédet úgy, hogy még csak ne is emlékezzek rá. Egy-egy ima elmondásához az egész Mennyország segítségét kértem.

Érzés: Az Úr azért tette ezt velem, hogy harcoljak és ellenálljak a gonosznak.

Jézus: Így is szokták mondani, hogy Isten úgy teszi próbára a lelket, hogy kiadja a sátánnak. Ezt így is teszem, amikor az a tervem vele, hogy szálljon harcba az erényeiért, a lelkéért a kísértésekkel. Minél nagyobb a kísértés, annál fájdalmasabb ez a harc. Szinte szembe fordítja a lelket Velem, a Teremtőjével. Az ilyen gyermekeimet beöltöztetem az imába, a rózsafüzérbe, a szentségimádásba, a böjtbe és áldozatokba, ez lesz az ő harci ruhája, ezek az ő fegyverei, amivel megmenti és tökéletesíti a lelkét.

3.

Hang: Soha ne irigyeld ezt.

Jézus: Soha ne irigyeld azokat, akik előrébb vannak az életszentségben. És soha ne vesd meg azokat, akik sokkal lejjebb járnak az úton, mint te. Ugyanis nem tudhatod, hogy a lelki fejlődésben mikor hagynak el téged.

4.

Képeket néztem olyan helyekről, melyek korábban nagyon híresek és felkapottak voltak, de most minden elhagyatott és lepusztult.

Hang: Minden egyszer pusztulásra van ítélve.

Jézus: Bármilyen híres, kultúrákban gazdagnak látszó a régi képeken, de sajnos az idő foga ezeket is megrágta és elpusztította. Az egész anyagi világra ez vár.

5.

Hang: Tanulóiskolád ez.

Érzés: Sokan hatnak rám/ránk.

Jézus: Mindenki fejlődésére sokat hat a környezete. Ezekből a hatásokból tanultál te is sokat. Tőled is lehet tanulni annak, aki hűségesen olvassa szavaimat.

6.

Hang: Én tökéletesen viselem el ezt benned.

Jézus: Kivétel nélkül minden gyermekemben vannak gyengeségek. Benned is. De Én teljesen elviselem ezeket.

7.

Hang: Minden baj elkerülhető lett volna ezzel.

Jézus: Azt mondja a közmondásotok, hogy hallgatni arany. Bölcs ember, aki jó időben tud hallgatni.

8.

Hang: Tanuljátok meg ezt végre.

Hang: Tanuljátok meg végre, hogy ne csak a szelíd, hozzátok szeretetteljes felebarátotokat szeressétek, hanem a rosszakaróitokat is.

9.

Kép: A Mennyei Atya ül a trónján, áttetsző alakban van. Folyamatos mozdulatokat tesz, lefelé néz és folyamatosan szemlél dolgokat.

Jézus: Mutatom neked, hogy Atyám a trónján nem passzív és mozdulatlan, hanem állandó figyelésben, szemlélődésben van, nézi teremtményeit, és azok szavait, gondolatait és cselekedeteit.

10.

Hang: Ezt nem bírom tovább.

Kép: Jézus arca.

Kép: Fény.

Jézus: A Mennyből a förtelmes bűnökben elmerült romlott emberiséget figyelem, és úgy érzem, hogy ebből már elég volt. Lépni kell.

11.

Hang: Nagy életszentségben vagy te.

Jézus: Ezt a mondatot, hogy nagy életszentségben vagy te, ezt nem Én mondtam, hiszen csak az életszentség felé haladsz. Ellenségem a hiúságodat élesztgette.

12.

Olvastam: Szent Bonaventura: A papok között vannak olyanok, akik bűnben jönnek misét celebrálni az oltárhoz, összeszedetlenül.

Hang: Te ne foglalkozz ezzel, te csak foglalkozz magaddal.

Hang: A magad összeszedettségében ez.

Hang: Hogy az áldozatod kedves legyen Előttem.

Jézus: A hívek a templomban az összeszedetlen papokat megszólják. Pedig nem más hibáival kellene foglalkozniuk, hanem önmagukkal, mert nem tudják átélni a szentmise lényegét.

13.

Olvastam: Keresztes Szent János: Isten többre becsüli az engedelmességet, még az áldozatainknál is.

Hang: A legnagyobb áldozat, ha lemondunk saját elképzeléseinkről, és Istennek tudjuk be mindezt.

Jézus: Az engedelmesség tulajdonképpen áldozatot jelent. Azzal, hogy lemondunk saját akaratunkról, komoly áldozatot hozunk.

14.

Olvastam: Keresztes Szent János: Útmutató a tökéletes lelki életre: „Még ha ördögök között is élnénk, úgy éljünk köztük, hogy figyelmünk tekintetét ne is fordítsuk a tetteik felé. Csak arra legyen gondunk, hogy lelkünket tisztán és teljesen Isten számára őrizzük meg anélkül, hogy bármi megzavarna.

Gondolat: Nekünk is így kell élnünk.

Hang: Ami nagyon nehéz.

Kép: Egy valaki távolról egy nagy tükör felé halad, körülötte mindenféle zavargások történnek, de ő ügyet sem vet rájuk. Csak úgy halad a tükör felé, mintha semmit sem látna, sem hallana abból, ami körülötte zajlik.

Jézus: Milyen könnyű a lelketeket tisztán tartani egy kedves, tiszta lelkű társaságban. Milyen nehéz viszont olyan környezetben élni, ahol ítélkeznek, rágalmaznak, veszekednek, és súlyos bűnökben merülnek el. Azt javaslom, hogy ilyen társaságban ne figyeljétek a csúnya szavakat, tetteket, hanem törődjetek azzal, hogy lelketek e bűnös környezetben tiszta maradjon. Ehhez kérjétek a Szentlélek segítségét.


2023.11.24.

1.

Lelki testvérekkel arról beszélgettünk, hogy Isten és a gonosz hogyan viszonyul egymáshoz, hogy vajon Istenben, mint a Mindenben benne van-e a gonosz is és a Pokol.

Jézus: Isten az engedetlen gonosz lelkeket kitaszította Magából és a Mennyországból. Tehát, a Pokol nincs Istenben. Nem feketítheti el az Ő méltóságát és tisztaságát.

2.

Elém jöttek az erőszakosok és a velük kapcsolatos rossz emlékek.

Kép: Jézus előttem, jobb kezét felemelve tartja, mintha erőt árasztana belém, hogy a lelki sebeimet gyógyítsa.

Hang: Nem szabad bosszúért kiáltani, az nem a te feladatod. Csak imádkozz értük, ahogy Én is imádkoztam ellenségeimért.

Hang: Le kell vetned ezt.

Jézus: Megértem, hogy néha feltörnek a rossz emlékek, de nem kell elidőznöd ezekben. Rögtön fordulj Hozzám segítségért, akkor csak a kísértés szintjén marad. De ha egy ideig spekulálsz rajta, bűnné változik.

3.

Lelki testvérekkel arról beszélgettünk, hogy a lelki sérülések a gonoszok támadási pontja.

Érzés: Jó esetben a sértések erényt tudnak kicsiszolni a lélekben.

Jézus: A sértések is hasznossá válhatnak a léleknek. Ha fáj is, amit mond egy felebarátod, de arra jó lehet, hogy tükröt tart eléd, és meglátod gyengeségeidet. Ha pedig nem a gyengeségeidet hozza ki a lelkedben és mutatja meg, hanem mélyen megaláz, akkor az alázatod fejlődik ez által.

4.

Hangom: Uram, nem az foglalkoztat engem, hogy kinek milyen kegyelmeket adsz, hanem, hogy én meg tudom-e oldani azt, amit Te adsz nekem.

Jézus: Mások kegyelmeit nem szabad kritizálni, méricskélni, lenézni. Úgy kell tenni kislányom, ahogy nálad látom, csak a saját ajándékaiddal foglalkozol.

5.

A feladataimról és az időről volt szó.

Hang: Jó munkához idő kell.

Hang: De jó tervezéshez is kell idő.

Hang: Jó időt hagyni mindenre.

Jézus: Nem lehet összecsapni a sok feladatot, hanem meg kell tervezni, és jól beosztani az idődet.

6.

Hang: Nekem is le kell vetnem a pesszimizmust…olyan módon…

Jézus: Nektek gyermekeimnek optimista lélekkel bízni kell Bennem, hogy az Én segítségemmel minden sikerülni fog.

7.

Érzés: Amikor valami jót teszünk, valójában Isten teremt általunk, mi csak az eszközök vagyunk hozzá.

Jézus: A jócselekedethez csak az akaratod a sajátod, hogy végre tudjad hajtani, ahhoz Isten ad erőt és kedvet.

8.

Hang: Nem fogod megváltoztatni az arcodat ezért.

Jézus: Ha valakinek nem tetszik benned a te buzgóságod, szerénységed, áldozatosságod, attól még nem fogsz megváltozni, mert te ugyanaz maradsz, amilyenre formáltalak.

9.

Hang: Próbálj találni lehetőséget arra, hogy megments.

Hang: Az Úr!

Jézus: A lélekmentés a legfontosabb dolgod. Te egyedül, ha nem támogatnálak, egy lelket sem tudnál megmenteni a kárhozattól. Én vagyok erre a feladatra az egyetlen lehetőségetek.

10.

Hang: Pap akartam lenni.

Hang: Feladom.

Jézus: Ha valaki nem kap Égi hívást, akkor hiába igyekszik, ezt a hivatást sosem éri el. Ha erőlteti, rossz pap lesz belőle.

11.

Árpádházi Szent Erzsébet ünnepén az Árpádházi szentek jutottak eszembe.

Kép: Az Árpádházi szentek csoportosan állnak, felettük van a Szűzanya.

Érzés: Magyarország lelki és szellemi győzelmében a Szűzanyán és az angyalokon kívül nekik is nagy szerepük lesz.

Jézus: Nagy szerepük lesz nekik a bennük lobogó, jelenlegi hazaszeretet miatt is Magyarország megtérésében. Imáikat a Szűzanya vezeti.

12.

Hang: Az egész oltár… nem az, ami volt, és ami lesz.

Jézus: Közelednek a nagy változtatások. Már eddig is láttátok, hogy a szép díszes nagy oltár előtt ott van egy asztal, ami a szembe miséző oltár. A szorongattatások alatt még nagyobb változtatásokat fogtok tapasztalni. Eljön az idő, amikor már nem leszek ott az oltáron és a templomban. Akkor már számotokra bűn lenne oda járni. Legyetek hálásak, hogy még a kezemben tartom az időt.

13.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus: „Én vagyok az, Aki a sötétséget és a világosságot adom. Eljön a világosság ideje. Szokásom, hogy tetteimet a papok által valósítom meg.”

Érzés: Azért kell engedelmeskedni nekik, mert ez a mi, hívők próbatétele ebben.

Gondolat: A Szent Anna réti kápolna felépítésével kapcsolatban különböző vélemények látnak napvilágot az engesztelők között, mivel nem a Natália nővér által kapott üzenetben belefoglalt paraméterek alapján készült el.

Jézus: Azért kell engedelmeskednetek a papoknak, mert ők az Én eszközeim. A pap kezével történik az átváltoztatás, az ő kezével járulhattok szentáldozáshoz, és a tanító részt az ő ajkaival és értelmével kell hallgatnotok. Az első emberpárnak az engedetlenség volt a főbűne. Ezért bukott el. Bennetek is elsősorban ezt a fontos erényt, az engedelmességet nézem. Igaz, hogy minden pap más, és nekik is vannak gyengeségeik, de ennek ellenére szót kell fogadnotok nekik. Itt van például a kápolna az Anna réten, ami felépült, de kicsinyke lett. Ezt is értékelnetek kell. Engedelmesen oda kell menni a szentmisékre, engesztelő imádságokra. Az engedelmességért meg foglak jutalmazni benneteket egy nagy templommal, amely jobban fog illeni Édesanyámhoz. Most csak fogadjátok el ezt a kicsit, mert a ti testetek a Szentlélek temploma, és a sok-sok gyermekem teste-lelke egy nagy templomon keresztül imádja a Szentháromságot és tiszteli Édesanyját.

14.

Hangom: Uram, úgy szégyellem magam.

Hang: Ne szégyelld magad.

Hang: Akarj nagyot.

Jézus: Nem azért akarsz nagy dolgokat művelni, mert olyan nagynak képzeled magad. Hanem mert Én kívánom tőled, hogy ne elégedj meg a kicsi tettekkel, hanem nagy dolgokra szánd el magadat.

15.

Hang: Lebilincselő kérdésed ez.

Jézus: Örülök, mikor azt kérdezed kislányom, hogy: „Hogyan mentsek még több lelket Neked”.

16.

Hang: A legnagyobbat kérem tőled.

Jézus: Szinte minden gyermekem számára a legnehezebb és legnagyobb, amit kérhetek tőle, hogy szeresse a rosszakaróit, bocsásson meg nekik. Tőled is ezt szoktam kérni, amikor tele vagy lelki sebekkel. Ha segítségül hívsz, tudod teljesíteni a kérésemet.

17.

Hang: Számadással ez Velem.

Hang: Sok mindenre derül fény melletted.

Jézus: Ahogy viselkedéseddel mutatod az utat felebarátaidnak, sok mindent az igazság fényében kezdenek látni. Ők számadással tartoznak Nekem, hogy odafigyeltek-e szavaidra.

18.

Hang: Fontos döntéseim vannak neked.

Jézus: Miközben végzed a Tőlem kapott feladataidat, fontos dolgokban segítek neked dönteni.

19.

Hang: Megrajzolom neked ezt.

Hang: Suttogásom.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Suttogva irányítom a lépteidet. Mindig megmutatom, szinte megrajzolom az elképzelésemet.

20.

Hang: Ezt jegyezd meg.

Hang: Annyit elmondhatok.

Jézus: Azt jegyezd meg, hogy minden gyermekem lelkét meg akarom menteni. Annyit elmondhatok, hogy nagyon sokan megmenekülnek a Pokoltól, de lesznek, akik nem Engem választanak. Ők az örök tűzre mennek.