Amikor
ezeket a sorokat írom, a Traditionis Custodes megjelenésének
évfordulója van, amely minden bizonnyal Franciscus pontifikátusának
örökségét jelenti. Bár úgy tűnik, hogy végső soron poros irrelevanciára
van ítélve, most mégis neuralgikus pont az idők jelei között. A TC-ről
való megemlékezés mellett szinte csak rossz hírek érkeznek: Chicagóból a
Krisztus Király Intézet miséire járó hívek számára, valamint a
Savannah-i Egyházmegyéből, akik megkapták a hagyományos latin mise
végleges befejezésére vonatkozó Róma által megszabott dátumot. Ezek
nyilvánvalóan rossz jelek, mert megmutatják, hogy a hatalmon lévők
mennyire nem tisztelik a híveket. És itt a “hívőkre” gondolok. Ezek azok
az emberek, akik valóban hétről-hétre templomba járnak, akik arra
tanítják gyermekeiket, hogy higgyenek abban, amit az Egyház tanít, és
akik igyekeznek katolikusként élni egy bukott világban. Másrészt, ahogy
Tertulliánusz megjegyzi, a vértanúk vére az Egyház magja. Ezek a jó
emberek most nem véres mártíromságot élnek meg, de a tapasztalataik azok
kezei között, akiknek fel kellene karolniuk őket, egyfajta fehér
mártíromságot jelentenek. Ha egy idegen bánt téged, fáj neked. De ha
valaki olyan bánt téged, akinek a gondjaira bíztak, az még jobban fáj.
Ennek
ellenére, amikor átlépjük a templom küszöbét a vasárnapi szentmisére
érkezve, a Porta Caeli-n, a Mennyország kapuján keresztül lépünk be a
Domus Dei-be, Isten házába. Magunkkal vihetjük gondjainkat, hogy az
oltárra helyezve felemeljék és átváltoztassák azokat. Elhozhatjuk
azokat, akik bántanak vagy elárulnak minket, és rábízhatjuk őket Isten
irgalmas gyógyító szolgálatára.
Vasárnapi evangéliumi olvasmányunkban a 4000 ember csodálatos pusztai táplálásáról hallunk.
Erről
csak Márknál és Máténál olvashatunk. A Tíz Város vagyis Dekapolisz
vidékén vannak, az “ígéret földjén” kívül, pogány területen. Krisztus
csodálatos módon megszaporítja a hét kenyeret és két halat, és ezáltal
4000 embert táplál, a nőket és a gyermekeket nem számítva. A maradékból
hét kosárral marad.
Van egy párhuzamos csoda, az 5000 ember megvendégelése a Galileai-tónál, zsidó területen, a mai Tabgában.
A számok és a helyek fontosak, amit az is bizonyít, hogy az Úr megkérdezte az apostolokat, hogy megértették-e, amit tett.
‘Amikor
az ötezer embernek megtörettem az öt kenyeret, hány kosárnyi maradékot
szedtetek fel?’ ‘Tizenkettőt’ – válaszolták. ‘És amikor a hét kenyeret
törtem meg a négyezerért, hány kosárnyi maradékot szedtetek fel?’ Ők
azt válaszolták: ‘Hetet’. Ő pedig így szólt hozzájuk: “Még mindig nem
értitek?” (Mk 8,19-21).
Az 5000
fő zsidó volt, a Galileai-tenger partján, a 4000 fő pedig pogány
területen volt. A sokaságnak kétszeri csodálatos táplálásában a
terméketlen helyeken az Úr úgy mutatta meg magát, mint az új Mózes, aki a
népet az új mannával táplálta a pusztában a kivonulás idején. Ő az új
Mózes nem csak a zsidók számára, hanem az egész világ, a pogányok
számára is. A hét kosár azt a hét pogány nemzetet jelképezi, amelyek Noé
fia Hám fiának Kánaánnak leszármazottai, és amelyek egykor Kánaán
földjét elfoglalták: a kánaánitákat, az amoritákat, a girgaszitákat, a
hettitákat, a hivitákat, a jebuzitákat és a perizitákat.
A 12
kosár (apostolok – törzsek) a zsidó területen. A 7 kosár (pogány
nemzetek) a zsidó területen kívül. Minden nép összegyűlik majd
Krisztusban.
Mindenkit
csodálatosan táplálnak majd bőséges táplálékkal az apostolok keze
által, amint Krisztus mennybe megy és megkezdődik a Nagy Misszió.
Talán
emlékeztek rá, hogy az étel csodálatos megsokszorozódásának e két esete
között van a szír-föníciai asszonnyal történt eset, amelyről a Márk
7-ben és a Máté 15-ben olvashatunk. Ő az a pogány, kánaáni asszony, aki
a lánya gyógyulásáért könyörgött. Az Úr először figyelmen kívül hagyta
a könyörgését, mondván: “Én csak Izrael elveszett juhaihoz küldettem“. Erre az asszony így válaszolt: “Pedig még a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból”
(Mk 7,28). Krisztus engedett, és meggyógyította az asszony lányát. Az
Úr vonakodásának magyarázata abból a gondolatból ered, hogy elsősorban
azért küldték el, hogy a zsidók közé menjen, hogy magához hívja őket.
Az apostolokra hárult volna a feladat, hogy a pogányok közé menjenek,
hogy elvigyék az örömhírt és gyógyítsanak. Ahogy az Ignatius Catholic
Bible Study fogalmaz: “Izrael megmaradt kenyerét a pogányoknak adják“.
Ezekben
a csodákban, amelyeket az Úr művelt, olyan földi dolgok
felhasználásával, mint a sár és a nyál, a kenyér és a hal, a
természetest a természetfelettivé emeli. Ezért természetes, hogy
természetfeletti jelentést keresünk az Ő cselekedeteiben. Aquinói Szent
Tamás például, amikor Krisztusnak a szír-föníciai asszonnyal való
találkozását magyarázza, azt mondja, hogy az az öt tulajdonság, amelyet
az asszony mutat, az alázat, a türelem, az imádság, a kitartás és a
hit, jelzések számunkra: “Ha rendelkeznénk ezzel az öt
tulajdonsággal, megszabadulnánk minden ördögtől, vagyis minden bűntől;
amit Krisztus adjon meg nekünk. Ámen.“
Ez a
fajta lélekemelő magyarázat pontosan az ellentéte annak, amit a
modernisták próbálnak tenni, vagyis a természetfelettit a természetire
redukálni. Például a szószékeken, amikor az evangéliumi beszámolók a
csodás táplálásokról szóba kerülnek, a papok és püspökök
széltében-hosszában azt fogják hirdetni, hogy az igazi csoda az volt,
hogy Krisztus ihletésére az emberek elővették az ételt, amit titokban
mindannyian felhalmoztak, és megosztották egymással. Ez szembemegy az
evangéliumi beszámolóval, de ez már a modernizmus. Ezt az álhírt mintegy
150 évvel ezelőtt egy Heinrich Paulus (+1851) nevű német racionalista
találta ki, Hegel munkáltatója a Heidelbergi Egyetemen. Krisztus
csodáit azzal magyarázta, hogy természeti eseményekre vezette vissza
őket. Az ő törekvéseit később Albert Schweitzer (+1965) német teológus
és zenetudós vette át. Maradnia kellett volna Bachnál. Mindketten
megpróbálták a szöveget pusztán természeti eszközökkel megmagyarázni. Ez
a modernizmus lényege: a természetfelettinek a természetesre való
redukálása.
A modernizmussal való érintkezés egyik jele a liturgikus “lebutítás”. Legyetek óvatosak!
De itt
van olyan tanulság, amihez eljuthatunk természetes szinten. Isten kis
eszközökkel nagy dolgokat tesz lehetővé. Mi vagyunk az Ő kis eszközei,
természetesek, de természetfeletti lélekkel. Kegyelmek csatornái
lehetünk, ahogy a szentségek anyaga csodálatos, érzékelhetetlen
dolgokat művel bennünk.
Az
anyagi dolgok, amink van, maga az élet, elsősorban Istentől van. Ha
engedjük történni a dolgokat és nagylelkűen használjuk a kis eszközöket
is, nagy dolgok sokasodhatnak, mind lelkileg, mind anyagilag. A
vállalkozók értik ezt: kockázatot vállalnak és nyereséget termelnek, és
sokak javát szolgálják. Mennyivel inkább legyünk hajlandóak a mi kis
részünket is megtenni a nagy nyereségek érdekében.
Ezzel
kapcsolatban soha ne becsüljétek alá a meghívás erejét. Mindannyian
ismerünk olyan katolikusokat, akiknek a hite haldoklik vagy halott.
Vagy tudatos és aktív katolikus identitásuk a legjobb esetben is
szunnyad. A hit erénye a teológiai erények közül a szeretet és a remény
után az utolsó, amelyik elhalványul. Kerüljük velük szemben a
szemrehányást vagy a vitákat. Manapság nagyon nehéz az embereket egy
gondolatmeneten keresztül vezetni. Olyan korban élünk, amikor az
értelmetlen “Lehet, hogy neked is igazad van!” megjegyzés sokak számára
értelmes. Ehelyett mutassatok örömet a katolikus hitetekben, és
legyetek hívogatóak. Még ha az emberek vissza is utasítják, akkor is
örülnek, hogy gondoltál rájuk annyira, hogy meghívd őket. Soha ne
becsüld alá a meghívás erejét. Hívd meg a hitehagyott katolikusokat a
misére és más egyházközségi eseményekre. Ha minden rendszeres
templomlátogatónak eszébe jutna, hogy minden héten meghívjon valakit,
képzelje el, milyen hatása lehetne. Sokan nem fogják elfogadni.
Néhányan igen. De ha sokakat meghívnak, akkor végül sokan eljönnek.
Mindenki jól jár. A gyülekezetek növekednek. A lelkek segítséget
kapnak. Istennek tetszel, aki tetteidet az Ő saját érdemeivel fogja
megkoronázni.
A kis csoda megsokszorozódik.
Atyák,
ez azt jelenti, hogy a legjobbat kell nyújtanotok nekik, amivel
találkozhatnak, amikor ki tudja, mennyi idő után először lépnek be a
templomba. Vizsgáljátok meg lelkiismeretetek e tekintetben.
P. John Zuhlsdorf
https://invocabo.wordpress.com/2022/07/17/isten-kis-eszkozokkel-is-nagy-dolgokat-tesz/
