Amikor ezeket a sorokat írom, a Traditionis Custodes megjelenésének évfordulója van, amely minden bizonnyal Franciscus pontifikátusának örökségét jelenti. Bár úgy tűnik, hogy végső soron poros irrelevanciára van ítélve, most mégis neuralgikus pont az idők jelei között. A TC-ről való megemlékezés mellett szinte csak rossz hírek érkeznek: Chicagóból a Krisztus Király Intézet miséire járó hívek számára, valamint a Savannah-i Egyházmegyéből, akik megkapták a hagyományos latin mise végleges befejezésére vonatkozó Róma által megszabott dátumot. Ezek nyilvánvalóan rossz jelek, mert megmutatják, hogy a hatalmon lévők mennyire nem tisztelik a híveket. És itt a “hívőkre” gondolok. Ezek azok az emberek, akik valóban hétről-hétre templomba járnak, akik arra tanítják gyermekeiket, hogy higgyenek abban, amit az Egyház tanít, és akik igyekeznek katolikusként élni egy bukott világban. Másrészt, ahogy Tertulliánusz megjegyzi, a vértanúk vére az Egyház magja. Ezek a jó emberek most nem véres mártíromságot élnek meg, de a tapasztalataik azok kezei között, akiknek fel kellene karolniuk őket, egyfajta fehér mártíromságot jelentenek. Ha egy idegen bánt téged, fáj neked. De ha valaki olyan bánt téged, akinek a gondjaira bíztak, az még jobban fáj.

Ennek ellenére, amikor átlépjük a templom küszöbét a vasárnapi szentmisére érkezve, a Porta Caeli-n, a Mennyország kapuján keresztül lépünk be a Domus Dei-be, Isten házába. Magunkkal vihetjük gondjainkat, hogy az oltárra helyezve felemeljék és átváltoztassák azokat. Elhozhatjuk azokat, akik bántanak vagy elárulnak minket, és rábízhatjuk őket Isten irgalmas gyógyító szolgálatára.

Vasárnapi evangéliumi olvasmányunkban a 4000 ember csodálatos pusztai táplálásáról hallunk.

Erről csak Márknál és Máténál olvashatunk. A Tíz Város vagyis Dekapolisz vidékén vannak, az “ígéret földjén” kívül, pogány területen. Krisztus csodálatos módon megszaporítja a hét kenyeret és két halat, és ezáltal 4000 embert táplál, a nőket és a gyermekeket nem számítva. A maradékból hét kosárral marad.

Van egy párhuzamos csoda, az 5000 ember megvendégelése a Galileai-tónál, zsidó területen, a mai Tabgában.

A számok és a helyek fontosak, amit az is bizonyít, hogy az Úr megkérdezte az apostolokat, hogy megértették-e, amit tett.

Amikor az ötezer embernek megtörettem az öt kenyeret, hány kosárnyi maradékot szedtetek fel?’ ‘Tizenkettőt’ – válaszolták. ‘És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezerért, hány kosárnyi maradékot szedtetek fel?’ Ők azt válaszolták: ‘Hetet’. Ő pedig így szólt hozzájuk: “Még mindig nem értitek?” (Mk 8,19-21).

Az 5000 fő zsidó volt, a Galileai-tenger partján, a 4000 fő pedig pogány területen volt. A sokaságnak kétszeri csodálatos táplálásában a terméketlen helyeken az Úr úgy mutatta meg magát, mint az új Mózes, aki a népet az új mannával táplálta a pusztában a kivonulás idején. Ő az új Mózes nem csak a zsidók számára, hanem az egész világ, a pogányok számára is. A hét kosár azt a hét pogány nemzetet jelképezi, amelyek Noé fia Hám fiának Kánaánnak leszármazottai, és amelyek egykor Kánaán földjét elfoglalták: a kánaánitákat, az amoritákat, a girgaszitákat, a hettitákat, a hivitákat, a jebuzitákat és a perizitákat.

A 12 kosár (apostolok – törzsek) a zsidó területen. A 7 kosár (pogány nemzetek) a zsidó területen kívül. Minden nép összegyűlik majd Krisztusban.

Mindenkit csodálatosan táplálnak majd bőséges táplálékkal az apostolok keze által, amint Krisztus mennybe megy és megkezdődik a Nagy Misszió.

Talán emlékeztek rá, hogy az étel csodálatos megsokszorozódásának e két esete között van a szír-föníciai asszonnyal történt eset, amelyről a Márk 7-ben és a Máté 15-ben olvashatunk. Ő az a pogány, kánaáni asszony, aki a lánya gyógyulásáért könyörgött. Az Úr először figyelmen kívül hagyta a könyörgését, mondván: “Én csak Izrael elveszett juhaihoz küldettem“. Erre az asszony így válaszolt: “Pedig még a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból” (Mk 7,28). Krisztus engedett, és meggyógyította az asszony lányát. Az Úr vonakodásának magyarázata abból a gondolatból ered, hogy elsősorban azért küldték el, hogy a zsidók közé menjen, hogy magához hívja őket. Az apostolokra hárult volna a feladat, hogy a pogányok közé menjenek, hogy elvigyék az örömhírt és gyógyítsanak. Ahogy az Ignatius Catholic Bible Study fogalmaz: “Izrael megmaradt kenyerét a pogányoknak adják“.

Ezekben a csodákban, amelyeket az Úr művelt, olyan földi dolgok felhasználásával, mint a sár és a nyál, a kenyér és a hal, a természetest a természetfelettivé emeli. Ezért természetes, hogy természetfeletti jelentést keresünk az Ő cselekedeteiben. Aquinói Szent Tamás például, amikor Krisztusnak a szír-föníciai asszonnyal való találkozását magyarázza, azt mondja, hogy az az öt tulajdonság, amelyet az asszony mutat, az alázat, a türelem, az imádság, a kitartás és a hit, jelzések számunkra: “Ha rendelkeznénk ezzel az öt tulajdonsággal, megszabadulnánk minden ördögtől, vagyis minden bűntől; amit Krisztus adjon meg nekünk. Ámen.

Ez a fajta lélekemelő magyarázat pontosan az ellentéte annak, amit a modernisták próbálnak tenni, vagyis a természetfelettit a természetire redukálni. Például a szószékeken, amikor az evangéliumi beszámolók a csodás táplálásokról szóba kerülnek, a papok és püspökök széltében-hosszában azt fogják hirdetni, hogy az igazi csoda az volt, hogy Krisztus ihletésére az emberek elővették az ételt, amit titokban mindannyian felhalmoztak, és megosztották egymással. Ez szembemegy az evangéliumi beszámolóval, de ez már a modernizmus. Ezt az álhírt mintegy 150 évvel ezelőtt egy Heinrich Paulus (+1851) nevű német racionalista találta ki, Hegel munkáltatója a Heidelbergi Egyetemen. Krisztus csodáit azzal magyarázta, hogy természeti eseményekre vezette vissza őket. Az ő törekvéseit később Albert Schweitzer (+1965) német teológus és zenetudós vette át. Maradnia kellett volna Bachnál. Mindketten megpróbálták a szöveget pusztán természeti eszközökkel megmagyarázni. Ez a modernizmus lényege: a természetfelettinek a természetesre való redukálása.

A modernizmussal való érintkezés egyik jele a liturgikus “lebutítás”. Legyetek óvatosak!

De itt van olyan tanulság, amihez eljuthatunk természetes szinten. Isten kis eszközökkel nagy dolgokat tesz lehetővé. Mi vagyunk az Ő kis eszközei, természetesek, de természetfeletti lélekkel. Kegyelmek csatornái lehetünk, ahogy a szentségek anyaga csodálatos, érzékelhetetlen dolgokat művel bennünk.

Az anyagi dolgok, amink van, maga az élet, elsősorban Istentől van. Ha engedjük történni a dolgokat és nagylelkűen használjuk a kis eszközöket is, nagy dolgok sokasodhatnak, mind lelkileg, mind anyagilag. A vállalkozók értik ezt: kockázatot vállalnak és nyereséget termelnek, és sokak javát szolgálják. Mennyivel inkább legyünk hajlandóak a mi kis részünket is megtenni a nagy nyereségek érdekében.

Ezzel kapcsolatban soha ne becsüljétek alá a meghívás erejét. Mindannyian ismerünk olyan katolikusokat, akiknek a hite haldoklik vagy halott. Vagy tudatos és aktív katolikus identitásuk a legjobb esetben is szunnyad. A hit erénye a teológiai erények közül a szeretet és a remény után az utolsó, amelyik elhalványul. Kerüljük velük szemben a szemrehányást vagy a vitákat. Manapság nagyon nehéz az embereket egy gondolatmeneten keresztül vezetni. Olyan korban élünk, amikor az értelmetlen “Lehet, hogy neked is igazad van!” megjegyzés sokak számára értelmes. Ehelyett mutassatok örömet a katolikus hitetekben, és legyetek hívogatóak. Még ha az emberek vissza is utasítják, akkor is örülnek, hogy gondoltál rájuk annyira, hogy meghívd őket. Soha ne becsüld alá a meghívás erejét. Hívd meg a hitehagyott katolikusokat a misére és más egyházközségi eseményekre. Ha minden rendszeres templomlátogatónak eszébe jutna, hogy minden héten meghívjon valakit, képzelje el, milyen hatása lehetne. Sokan nem fogják elfogadni. Néhányan igen. De ha sokakat meghívnak, akkor végül sokan eljönnek. Mindenki jól jár. A gyülekezetek növekednek. A lelkek segítséget kapnak. Istennek tetszel, aki tetteidet az Ő saját érdemeivel fogja megkoronázni.

A kis csoda megsokszorozódik.

Atyák, ez azt jelenti, hogy a legjobbat kell nyújtanotok nekik, amivel találkozhatnak, amikor ki tudja, mennyi idő után először lépnek be a templomba. Vizsgáljátok meg lelkiismeretetek e tekintetben.

P. John Zuhlsdorf

https://invocabo.wordpress.com/2022/07/17/isten-kis-eszkozokkel-is-nagy-dolgokat-tesz/