“Mohamed prófétasága kötelez”: Muszlim hittételeket tanultak a Radnóti Gimnázium tanulói
img_0104.jpg
Muszlim fejkendőbe öltözött diáklányok népesítették be a nagyvisnyói Boróka tábort augusztus közepén – számolt be meglepő élményéről egyik olvasónk. Mint leírta, a budapesti Radnóti Gimnázium nemzeti ünnepünk idejére 10 napos tematikus muszlim nyári tábort szervezett 170 diákja számára. A programot az iszlám köré szervezték: hittételeket függesztettek ki az étkezőben, muszlim vallási zenével hívták gyülekezőre a diákokat, akik öltözködésükkel is alkalmazkodtak a tematikához. A Radnóti Gimnázium legutóbb július végén szerepelt a hírekben, amikor az iskola honlapját az Iszlám Állam hackerei feltörték. Helyszíni beszámoló, fotókkal és videóval.
Az arab kultúrával és az iszlámmal ismerkednek ezen a héten Budapest egyik elit gimnáziumának tanulói az iskola legnagyobb létszámú, 170 fős (!) nyári táborában. A radnótisok 10 napon át tanulják a téma csínját-bínját különböző feladatokon keresztül.
img_0093.jpg
A Bükkben, Nagyvisnyón táboroztunk diákjainkkal augusztus közepén, elutazásunkat megelőző napon egy másik csoport is érkezett a Boróka táborba Budapestről, a Radnóti Miklós Gimnáziumból. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy a tábort a gimnázium tanárai szervezik és vezetik felsőbb éves ifik bevonásával.
Napközben a jelentős létszámnövekedés nem járt semmiféle súrlódással diákjaink és a másik tábor lakói között. Este a vacsoránk elfogyasztása közben viszont megdöbbenve vettük észre az alábbi vallási feliratokat a közösen használt ebédlőben.
img_0098.jpg
Egy az isten, Allah, és Mohamed az ő prófétája – írja a felirat a diákétkező falán, valamint:
“Mohamed prófétasága kötelez, hogy példamutató életet éljünk”
Más feliratokon a napi ötszöri imádkozásról, a ramadáni böjtről és a vallási adakozásról szerepeltek információk.
img_0094.jpg
A tábor vezetése kérésünk ellenére sem távolította el a feliratokat! (Levélírónk egy debreceni keresztény iskola csoportjával táborozott Nagyvisnyón, ugyanazon a helyszínen – a szerk.)
img_0095.jpg
Ezen sokkoló élmények után másnap, miközben a pályán fociztunk, a hangszórókból teljes hangerőn kezdett szólni az iszlám zene, mellyel a fiatalokat megbeszélésre hívták.
A kis alsós diákjainknak nem győztünk magyarázkodni, akiket megdöbbentett, amit tapasztaltak. Miközben a táborban sétáltunk, felfigyeltünk az ajtókon levő arab feliratokra is, melyek szintén nyugtalanságot keltettek bennünk.
img_0096.jpg
A budapesti fiatalok láthatóan jól érezték magukat ebben a közegben, örömmel öltötték magukra a jellegzetes arab viseletet is. Szemlátomást jó poénnak tartják az „iszlámosdit”, de vajon tényleg ilyen ideológiákra van szüksége a felnövekvő generációnak? Vajon a kritika nélküli muszlim propaganda mellett volt-e szó az iszlám államokban zajló keresztényüldözésekről?
A menekültáradattal jövő iszlám fenyegetettség idején nem lenne szabad ilyen eszmékkel játszani. Fontosabb lenne Gárdonyi remekművében, az Egri csillagokban a szabadságért életüket áldozó egri hősöket történelmi példaként állítani a fiatalok elé.
A Radnóti Gimnáziumról egyébként legutóbb július 28-án hallhattunk a médiában, amikor az Iszlám Állam egyik szimpatizánsa meghackelte a gimnázium honlapját.
(vigyazo)