2014. augusztus 2., szombat

Égi Édesanyánk 2014. augusztus 2-ai üzenetei Medjugorje-ből



Mirjana által kapott üzenet 2014. augusztus 2-án:

“Drága gyermekek, azért vagyok veletek, mert, az a küldetésem, hogy segítsek nektek abban, hogy a Jó győzedelmeskedjen, bár ez most lehetetlennek tűnik számotokra. Tudom, hogy sok dolgot nem értetek, ahogyan én sem érettem mindent, amit Fiam mondott, míg mellettem növekedett, de hittem neki és követtem Őt. Ezt kérem tőletek is, hogy higgyetek nekem és kövessetek. Gyermekeim, engem követni azt jelenti: szeretni Fiamat mindenekfelett, szeretni Őt minden emberben, megkülönböztetés nélkül. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek újra lemondásra, imára és böjtre hívlak benneteket. Arra hívlak titeket, hogy lelketek élete az Eukarisztia legyen. Arra hívlak benneteket, hogy apostolaim, a világosság apostolai legyetek, akik a világban terjesztik a szeretetet és az irgalmat. Gyermekeim, életetek csak egy szempillantás az örök élet felé. Amikor majd Fiam elé jöttök, Ő látni fogja, hogy mekkora volt a szeretet a szívetekben. Ahhoz, hogy igaz módon terjeszthessétek a szeretetet, kérem Fiamat, hogy a szeretet által ajándékozzon Vele való közösséget, egységet közöttetek, egységet köztetek és pásztoraitok között. Fiam általuk mindig újból nektek ajándékozza magát és megújítja lelketeket. Ezt ne felejtsétek el. Köszönöm nektek.”

Scorsese új filmje a keresztényüldözéssel foglalkozik

Tajvan lesz Martin Scorsese új filmjének forgatási helyszíne. A 17. században Japánban történt keresztényüldözéssel foglalkozó alkotás felvételei a nyár végén kezdődnek meg. A Vatikáni Rádió német szerkesztőségének összefoglalóját olvashatják.
Szeptemberben kezdi forgatni Martin Scorsese új filmjét, a Csendet, Angl Li Oscar-díjas rendező javaslatára Tajvanon. A Csend a keresztényüldözés problémájával foglalkozik a 17. századi Japánban. A történet alapja Shusaku Endo japán katolikus író Chinmoku (Csend) című regénye. Az 1966-ban született mű egy portugál jezsuita misszionárius történetét mondja el, aki Japánba utazik, hogy titkos missziós munkát folytasson. A 17. századi Japánban ugyanis üldözték a keresztényeket. A jezsuita fogságba kerül, a kínzások során hite megtagadására kényszerítik. A szerzetes megtagadja hitét, hogy ezzel a keresztények egy másik csoportját megmentse, akik vele együtt vannak fogságban. Hite megtagadása abban a helyzetben súlyos következményekkel jár: felszólítják, hogy jelentsen fel és rágalmazzon meg japán területeken élő keresztényeket – foglalja össze a regény történetét az Asianews nyomán a Vatikáni Rádió német szerkesztősége.
A téma filmfeldolgozásának munkálataihoz Scorsese számos világi és egyházi szekértőt felkért, köztük James Martin amerikai jezsuitát és Renzo de Luca argentin jezsuitát.

Scorsese a német Die Weltnek adott interjúban arra válaszolva, mi fogta meg a 17. századi keresztényüldözést fókuszba helyező történetben, saját gyerekkorát elevenítette fel: „Gyerekként gyakran betegeskedtem, asztmás voltam. Nem tudtam sportolni. Manhattan egyik zord negyedében, a Little Italyban nőttem fel. Most is előttem van a kép, ahogy bérkaszárnyáiba jönnek meghalni alkoholisták, nők és férfiak. Az egyetlen hely, ami számomra megkönnyebbülést és nyugalmat jelentett, a templom, a St. Patrick-székesegyház volt. Lenyűgözött a békesség, amit sugárzott. 11 éves voltam, amikor találkoztam ott egy 22 éves pappal, aki a mentorommá lett egészen 17 éves koromig. Példakép volt számomra, nagy befolyást gyakorolt életemre. Még azzal is megpróbálkoztam, hogy pap legyek, de hiányzott belőlem a megfelelő beállítottság, elköteleződés. De komolyan igyekeztem, aztán végül elküldtek. Aztán ismét megpróbáltam, de közbejött a film, és úgy döntöttem, a New York Universityn folytatom tanulmányaimat. Az Egyház és film számomra azt a spirituális utazást tették lehetővé, amit kerestem.”

A szeptemberben induló forgatás kapcsán a Cinefacts már azt is tudja, hogy a 17. századi történetet feldolgozó film főszereplői Andrew Garfield, Ken Watanabe és Liam Neeson lesznek.

A forgatókönyvet a Scorsesével régóta sikeresen együtt dolgozó Jay Cocks írja. A filmet várhatóan 2015-ben mutatják be.
Magyar Kurír