1999. július 26., hétfő

Medjugorjei üzenetek 1999. július

1999. július 25.
Drága gyermekek! Ma is veletek örvendezem, és arra hívlak mindnyájatokat, szívből imádkozzatok. Hívlak benneteket, gyermekeim hogy itt mindannyian velem együtt köszönjétek meg Istennek a kegyelmeket, amelyeket általam adott. Szeretném, ha megértenétek hogy itt nem csak az imádság helyét, hanem a szívek találkozásának helyét szeretném megvalósítani. Szeretném, ha az én szívem, Jézus Szíve és a ti szívetek egy szívvé válna: a szeretet és a béke szívévé. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, és mindennek örüljetek, amit Isten itt cselekszik, annak ellenére, hogy a sátán veszekedést, és békétlenséget szít. Veletek vagyok és a Szeretet útján vezetlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

1999. július 17., szombat

manduriai Debóra által

1999. július 16.


Ezen a napon égek a vágytól, hogy végigjárjam a Keresztutat és ezzel az imádsággal ajándékozzam meg Kedvesemet.
Egyedül indulok el Mária Fájdalmas Keresztútján és a lehető legnagyobb buzgalommal merülök el Jézus, a Megfeszített Szeretet fájdalmain való elmélkedésben.
Az utolsó előtti állomásnál, a kis szentélynél, ahol az Eukarisztia Szüzének márványszobra áll egy rusztikus oltáron, megzavar valaki: felém tart, de nem jön közel hozzám, így szól: „Kérlek, mondass értem kilenc Szent­misét és ajánld fel értem ezt a nagyon értékes keresztutadat!”. „Ha ez a kérésed, szívesen teljesítem. De miért nem járod végig te is ezt az utat?” - kérdem. Erre ő: „Csak mögötted jöhetek, egyedül nem tehetem többé!” Erre én, kissé nyugtalanul: „Mi történt veled, mit tettél, hogy ilyen zaklatott vagy?”
„Földi létem idején megakadályoztam, hogy egyetlen lányom odaajánlja magát az Urnák, szűzi tisztaság­ban. Nagyon sok rosszat tettem vele, míg végleg el nem térítettem a Magasságos Jézus Krisztustól kapott hivatá­sától. Boldogtalan volt és számtalanszor megátkozott, amiért gyengesége miatt nem szállt szembe velem. Én nagyon erős jellem voltam és minden lehetséges eszközt felhasználtam, hogy eltávolítsam az Egyháztól. Most „Isteni Parancsra” a szent helyeken kell bujdokolnom, imát, bűnbánatot és áldozatokat koldulva üdvössége­mért. „
Már az első szavak után tisztában voltam vele, hogy nem élő emberrel állok szemben, hanem egy halottal és torkomban dobogó szívvel válaszoltam: Jól van, de ígérd meg, hogy ezen a helyen észrevétlen maradsz, mert az ide érkező híveket nem szabad megzavarni és nem akarom, hogy megint elterjedjen valami légből kapott hír, mint ahogy gyakran megesik!” A lélek bólintott és így szólt: „Ha te felajánlod nekem vigaszodat, nem kell máshová kóborolnom, mert az Úr mondja, hogy ez az olajfaliget félelmetes és nagyon nagy erő árad belőle!”
Erre eltűnt, különös érzést keltve bennem.
A Keresztutat befejezve hazamentem és intézkedni kezdtem, hogy néhány pap, aki már ismeri az Oltáriszentség Szüzének Művét, celebrálja a kért miséket.