Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa ismét kifejezte, nem ért egyet a négy bíborossal, akik tavaly szeptemberben nyílt levelet intéztek Ferenc pápához, megkérdőjelezve az „Amoris laetitia” kezdetű apostoli buzdításban írtakat.


Gerhard Müller bíboros az olasz Tgcom24 tévécsatornának adott interjút vasárnap este, melyben elmondta, nem ért egyet az Amoris laetitiát megkérdőjelező bíborosokkal, és nézete szerint az apostoli buzdítás teljes mértékben összhangban van az Egyház tanításával.
A Hittani Kongregáció vezetője kifejtette, megdöbbentette az a mód, ahogy a négy bíboros nyilvánosan kérdőre vonta a pápát. „Mindenkinek, a Katolikus Egyház bíborosainak pedig különösen joga van levelet írni a pápának – fogalmazott a bíboros. – Mindazonáltal, ami megdöbbentett engem, az az volt, hogy a levelet nyilvánosságra hozták, ezzel próbálták a pápát rákényszeríteni, hogy mondjon igent vagy nemet. Ez nem tetszik nekem.”
„Kárt okoz az Egyháznak, ha nyilvánosan beszéljük meg ezeket a dolgokat. Az Amoris laetitia nagyon is világosan fogalmaz doktrinális szempontból, beleolvasható Jézus minden tanítása a házasságról, illetve az Egyház kétezer éves történetének minden tanítása.”
Müller bíboros elmondta, „Ferenc pápa arra kéri az Egyház minden tagját, kezeljék körültekintéssel a rendezetlen életállapotban élő hívek helyzetét, (…) és segítsenek nekik megtalálni a módot az Egyházba való reintegrálódásra.”
„Nem látok semmi ellentmondást – folytatta a bíboros. – Egyrészt adott a világos tanításunk a házasságról, másrészt pedig adott az Egyház kötelessége, hogy gondoskodjon ezekről az emberekről, akik nehézségeket élnek át.”
Gerhard Müller a vasárnap adott interjúban arra a tavaly szeptemberben megírt és novemberben nyilvánosságra hozott levélre utalt vissza, melyben négy bíboros öt kérdést tett föl a pápának arról, mi az Egyház tanítása az Amoris laetitia kibocsátása után.
A levelet Carlo Caffarra, Raymond Burke, Walter Brandmüller és Joachim Meisner bíborosok írták alá. Közzétételét követően Burke és Brandmüller bíboros úgy nyilatkozott, ha a pápa továbbra sem válaszol nekik, felmerül a lehetősége, hogy „hivatalos helyreigazítást” adjanak ki. Nem volt világos azonban, milyen formában gondolják ennek a „helyreigazításnak” a közzétételét.
Müller bíboros határozottan reagált erre a felvetésre: „Jelen esetben nem lehetséges a pápa helyreigazítása, mivel nincs veszélyben a hit” – közölte.
Forrás és fotó: NCR
Magyar Kurír
(vn)