2012. november 18., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Van egy üzenetem, amelyet az amerikai népnek kell átadnom

2012. november 17. szombat, 19:00
Drága szeretett leányom, van egy üzenetem, amelyet az amerikai népnek kell átadnom.
Drága, szeretett követőim, nektek most figyelembe kell vennetek Szavamat és hallgatnotok rá.
Ti most nagy üldöztetéssel néztek szembe honfitársaitok bűnei miatt, és azok miatt, akik ellenőrzik törvényeiteket, az abortusz törvényeit. Ez a bűn – a legnagyobb -, mellyel több milliószor vétkeztek, egy kardhoz hasonlóan hasított a szívembe, mintha azt többször is átszúrná.
Bűneitek, az erkölcstelenség bűnei és az anyagi javak iránti szeretetetek mélyen megbántanak Engem. Nektek nem olyan a hűségetek Irántam, ahogyan azt elvárnák tőletek. Nektek, akik távol kerültetek az Igazságtól, hívnotok kell Engem, hogy meg tudjam nyitni a szemeteket.
Szeretem minden gyermekemet az Amerikai Egyesült Államokban, de attól félek, hogy a bűn már egy olyan széles éket vert, hogy sokan közületek a kétségbeesés szakadékába fognak esni, ha nem fogadjátok el Isten Létezését.
Fontos, hogy kitartóan imádkozzatok, mivel a Sátán hatalma több törvényetekbe is beszivárgott. A törvények, amelyek közül a legtöbb a köztetek lévő ateisták által kerül bevezetésre, iszonyatosak lesznek Atyám Szemében.
Mennyire sírok a megtévesztés miatt, amelyet bemutatnak nektek. Szegény felszentelt szolgáim, kik köztetek vannak, úgy lesznek eltaposva, mint a rovarok azon vezetők lába alatt, akik megtagadnak Engem, Jézusukat.
Ez az idő az, amikor a napi célotoknak az imának kell lennie, hogy nemzeteteket meg lehessen menteni, hogy a tizenkét nemzetem közé kerüljön az Új Paradicsomban.
Íme, a Keresztes Imahadjárat 85. imája, hogy kimentse az Amerikai Egyesült Államokat a csaló kezéből.
Ó, drága Jézus, borítsd be nemzetünket legértékesebb védelmeddel. Bocsásd meg az Isten Tízparancsolata ellen elkövetett bűneinket. Segítsd az amerikai népet, hogy visszaforduljon Istenhez. Nyisd meg az elméjüket az Úr Igaz Útjára.
Nyisd meg megkeményedett szívüket, hogy elfogadják Irgalmasságod Kezét. Segítsd meg ezt a nemzetet, hogy felálljon az istenkáromlás ellen, melyet valószínűleg ránk kényszerítenek, hogy megtagadjuk Jelenlétedet.
Könyörgünk Hozzád Jézus, hogy ments meg minket, védj meg minket minden bajtól, és öleld népünket Szentséges Szívedre. Ámen.
Menj népem, és soha ne félj bebizonyítani Irántam való szeretetedet, és soha ne tagadd meg Kereszténységedet.
Jézusotok