2004. augusztus 21., szombat

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.
Vassula, figyelj jól, és hallgass meg! Írj le mindet szót, amit hallasz!
Keletről jön el a hajnal. Ne suttogd szavaimat, hanem hangosan hirdesd azokat! Az ilyen kinyilatkoztatás nem marad rejtve. A felebaráti szeretet legyen a legfőbb gondod. Teljék meg szád az Én illatomat árasztó szavaimmal, mely illat az egész világegyetemet betölti. Ezért add át a többieknek, hogy hasznukra váljanak szavaim, és ők is örvendezhessenek. Tégy tanúságot, és ne hagyd, hogy elbátortalanítsanak a keményszívűek és a kicsinyhitűek. Nekem is kijutott belőlük az Én földi életemben.
Én vagyok a Feltámadás és az Élet, és ahol átvonulok, ott életre keltem és örök fényességbe vezetem az embereket. Akik az Én utamon járnak, azokat mind megóvom, de jaj azoknak, akik az átvonulásom ellen lázadnak, meg fogom büntetni őket hitetlenségük miatt az Ítélet Napján! Vassula, Én minden megtért szívből begyűjtöm a mirhámat és a balzsamomat. Már eleve ez bátorítson fel téged! Sok lelket megnyertem már, ezért ne törődj a mendemondákkal, sokkal inkább lásd meg Művem gyümölcseit. Művem emlékeztessen mindenkit arra, hogy hiteles keresztény életet éljen. Ez a haldokló nemzedék elvesztette a méltóságát. A hatalom emberei mind hazudnak egymásnak, és már alig maradt olyan, aki Nekem szenteli az életét. Ezért hogyan hallgassak így tovább?
Gyümölcseim láttán szentjeim és angyalaim ujjonganak az örömtől. Igen, leányom, azért neveltelek fel téged, hogy ültess! Az ördög mindig arról volt ismert, hogy a vele rokonlelkűeket háborúra buzdítsa Művem és mindazok ellen, akiket kiválasztottam, és felkentem. Vádlóid ugyanazok, akik kiforgatják a Törvényemet és az Evangéliumot, valamint rossznak mondják azt, ami jó. De eljöttem hozzád királyi hatalommal, hogy Engem kövess, gyűjts és egyesíts, bátoríts és reményt adj, szeress és gyógyíts. Azért jöttem el hozzád, hogy megszilárdítsd az Egyházamat. Felkentelek, hogy Nevemben beszélj. Talán nem vagy választékos szónok, de Én tudással vérteztelek fel, hogy ezáltal az ismeret által felékesítsd és egységre vezesd az Egyházamat.
Nap mint nap állhatatosan elküldtelek, hogy tanúságot tegyél a tieidnek[1], de ők nem hallgattak Rám, nem szenteltek figyelmet Nekem. Járj közben értük!
Vassula, mivel leírhatatlan kegyelmem által megengedtem neked, hogy felemeld a Vőlegény fátylát, és felfedd az Ő istenségét. Amióta levetted a fátylamat, a te arcod az Én ragyogásomat tükrözi, amikor összhangban vagy az akaratommal. Az Írások megmondják, hogy minden léleknek, aki fel akar fedezni Engem[2], először őszintén meg kell bánnia a bűneit, különben a fátyollal borított értelmük letakarva marad, ha nem térnek meg Hozzám. Ha Szavaim nem hatolnak át a fátyolon, akkor olyanok maradnak letakarva, akik nem járnak a megváltás útján. Az ő tompa agyuk sötétségben marad, nem kapják meg Isten megismerésének világosságát, és nem láthatják meg a dicsőségemet. A Lélek mindent átölel, és mindazokról leveszi a fátylat, akik bűnbánatot tartanak, és imádkoznak. Az Ő világossága maga a szabadság! A Lelket vonzza a szívből mondott őszinte ima. Ha szüntelenül imádkoztok, Ő[3] lesz a ti tanácsadótok és barátotok. Oly nagyon becsülöm a ti szüntelen imáitokat, mert azok a szívből fakadnak, és mindent magukban foglalnak, amivel egész nap foglalkoztok.
Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. Hívásaimmal megpróbáltam megtisztítani a világot, de továbbra is az erkölcstelenség szennyében maradt. Fáradhatatlanul hívtam őket, de ez a nemzedék nem akart meghallgatni, és nem engedte, hogy megtisztítsam a vétkeitől. Amikor lecsap majd rájuk az „Úr Napja”, meg fognak lepődni! Elfogadom az áldozatot, melyet a Kelet felajánl Nekem, mert ők igen buzgóan és nagylelkűen tisztelnek Engem. Mint egy zsinórmértékkel, nyomot fognak maguk után hagyni, hogy követni tudja majd őket a világ maradéka. Ahogyan Áron áldása hatott a népemre, olyan hatással lesz a Kelet is a világ maradékára; akik tehát elfogad majd Engem örökkévaló Istenüknek.
Semmi sem veszett el az Egyházamban, inkább az emberek vesztették el az Egyházam jelenlétét a szívükben. Ma a világ kimondhatatlan erkölcstelenségében nemcsak hibákkal van tele, hanem az istenségemet és a Törvényemet is szembetűnően provokálja. Hogyan ismerhetném fel bennük Egyházamat? Ilyen módon jöttem el hozzátok, Vassulám, hogy újjá élesszem azt a kevés életet, ami még maradt ebben a nemzedékben. Eljöttem, hogy megmutassam nagy bölcsességemmel és éleslátásommal, hogy milyen végtelenül kegyes vagyok hozzátok. Imádkozz, hogy lássanak, és értelmük szemével megvilágosodjanak, hogy ezáltal a világosság által meglássák, mekkora reményt rejt magában az Én átvonulásom ezen a földön a ti időtökben mindnyájatok számára! Tanítsd meg nekik, Vassulám, mit jelent „békét kötni Istennel”! Tanítsd meg nekik, mit jelent az Én házam népéhez[5] tartozni. Ami pedig téged illet, ne távolodj el Tőlem. Maradj Bennem, légy olyan, mint Nekem, a te Istenednek felajánlott jó illat. A mindnyájatok iránt érzett nagy szeretetem jeléül adtalak téged ennek a nemzedéknek.
Mondd meg Nekem, hogy fel tudja-e bárki is mérni az Én nagyságomat? Minden korban megmutatom hatalmas Kezemet, a ragyogásomat és a dicsőségemet a lelki szegényeknek. Leszállok a dicsőséges magasságból, hogy köztetek járjak, köztetek legyek. Boldog az a nép, amely meghallott Engem! Boldogok, akik felismerték szeretet cselekedeteimet! Boldogok a nemzetek, akik szívesen láttak Engem, mint az esőt, amely a legelőre hullik, és megöntözi a száraz földjét! Mindezek legyenek áldottak Bennem! A nevem Jézus, a Krisztus, és Én valóban mindvégig csodákat művelek. Ezt kijelentem, é megáldalak téged Vassiliki, mert te vagy a csoda, amit az egész világ szeme láttára véghezvittem. Szeress Engem, gyermekem, engesztelj jócselekedetekkel szereteteddel mindazon lelkekért, akik közömbösek irántam, és akik gyűlölnek Engem a Törvényemmel együtt, és mindazokért, akik folyamatosan megszomorítják, és megbántják a szívemet! Fogadd békémet és áldásomat. IC

[1] a görög ortodox papság és a laikusok
[2] itt is úgy érti az Úr, hogy „levenni Róla a fátylat”
[3] a Szentlélek
[4] ennek az Üzenetnek az elején
[5] Ef. 2,19.
http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20