Legkevesebb 26 ember veszítette életét és huszan megsérültek a hétvége folyamán egy texasi templomban, miután egy zavart elméjű személy tüzet nyitott az istentiszteleten résztvevőkre. Ötéves kisgyermek, 72 éves idős asszony is volt az áldozatok közt. A tömeggyilkosról kiderült, hogy meggyőződéses ateista; az interneten rendszeresen hangoztatta, hogy a vallásos személyeket kevésbé értelmesnek tartja.
Greg Abbott texasi kormányzó sajtótájékoztatója szerint a merénylet során huszonhat ember veszítette életét. A CNN beszámolójából továbbá kiderül, hogy huszan megsérültek, és a merénylő többek közt gyermekeket, idős asszonyokat is meggyilkolt. A legfiatalabb áldozat 5 éves volt, de életét veszítette a helyi lelkész 14 éves lánya is.
A beszámoló szerint az elkövető egy 26 éves férfi, Devin Patrick Kelley, aki korábban a légierőnél szolgált, majd egy évet töltött börtönben családon belüli erőszak miatt.
A Daily Mailnek több, az elkövetőt korábban ismerő személy is nyilatkozott; ennek során kiderült, hogy
a gyilkos meggyőződéses ateista volt, aki istentagadó nézeteit rendszeresen hangoztatta az interneten.
A beszámoló szerint az elkövető “különc” volt, aki ateista nézeteit az interneten próbálta propagálni. Az egyik, őt személyesen ismerő személy Kelleyt a következőképp jellemezte; “Mindig arról beszélt, hogy akik hisznek Istenben, mindannyian ostobák.” Emellett hozzátette, hogy a későbbi elkövető rendszerint megpróbálta meggyőzni a hívőket saját ateista nézeteiről.
Mint kiderült, a gyilkos
gyorsan radikalizálódott, hiszen hozzá hasonló gondolkodású személyek közt szocializálódott az interneten.
Kelley több ateista csoportot is követett a Facebookon, mígnem egy templomba berontva 26 emberrel végzett.

Ezeket a Facebook-csoportokat követte az ateista gyilkos.

A Daily Mailnek nyilatkozó egyik forrás emellett elmondta, hogy az elkövető korábban is hajlamos volt erőszakos cselekmények elkövetésére – egyszer egy nézeteltérésük miatt megpróbálta megütni -, és rendszeresen szólalkozott össze hívő személyekkel.
Ez a térítő jellegű ateizmus, a hívő személyek lekicsinylése egyébként nem egyedi jelenség: a 444.hu kommentelői közt rengeteg ilyen meggyőződésű személyt találni bármilyen tetszőleges, a KDNP-t vagy a kereszténységet akár csak érintőlegesen megemlítő cikk alatt.

http://www.hidfo.ru/2017/11/meggyozodeses-ateista-volt-a-texasi-gyilkos/