2011. december 29., csütörtök

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2011. december 3. Itthon a kegyelem órájában Jézus: „Az emberek bűnben élnek, és lelkileg halottak. Ezért megbüntetem a világot. Sok lesz a halott. Sokan el fognak kárhozni. Ma a világon a sátán az úr. De hamar letűnik ez a korszak, és az Isten lesz az Úr.”

2011. december 16. Szentségimádáson Jézus:
“Hamar eljön az óra, amikor megítélem a világot. Most még alusznak, de felrázom őket csipkerózsika álmukból. A Nagyfigyelmeztetés itt van már az ajtó előtt. Hamarosan belép a világba. Mindenki meglátja egész életét, minden cselekedetét. A jók még jobbak lesznek, és nagyon fognak örülni. A rosszak megtérnek, és hálát fognak adni ezért a nagy kegyelemért Istennek. De lesznek megátalkodottak, akik nem térnek meg. Ők lesznek a ti üldözőitek, és minden baj okozói. Imádkozzatok ezekért a megátalkodottakért, hogy minél kevesebbet tudjanak ártani nektek.
A sátán tehetetlen lenne, ha az emberek nem állnának szóba vele. Egyházam példaképül adja elétek a szenteket. Egyik sem állt szóba a sátánnal, pedig ugyancsak kísértette őket, szinte folyamatosan. Tanuljatok a szentektől! Ti se álljatok szóba a gonosszal, és így ti is megdicsőítitek az Én Nevemet. Belőletek is szenteket formálok, és mindörökre boldogokká teszlek benneteket.
Ha eljön a Nagyfigyelmeztetés, sokan fognak érdeklődni az igaz hit iránt. Nektek, akik hisztek Bennem, és követtek Engem, kell őket tanítani, Hozzám vezetni. Akkor hirtelen sok munkátok lesz, de Én megadom nektek hozzá az erőt és a bölcsességet, hogy sokakat tanítsatok az igaz hitre. Már most készüljetek fel! Olvassátok az Evangéliumot, és tanuljátok meg, hogy könyv nélkül tudjátok idézni, ha kérdeznek benneteket.
Az idő rövid. Jól osszátok be! Az első helyen Én álljak az életetekben! Akkor semmiről sem maradtok le. A világi dolgokkal ne foglalkozzatok! Úgyis itt marad minden. Engem hordozzatok a szívetekben! Értem lángoljatok! Engem hirdessetek! Én a tietek maradok mindörökké. Engem nem veszítetek el. Én vagyok az igazgyöngy, Akiért érdemes lemondani mindenről. Én vagyok az igazi boldogság, Aki az egész örökkévalóságon át boldoggá teszek minden üdvözült lelket. Engem szeressetek, és állítsatok az első helyre, akkor Bennem fogjátok egymást szeretni önzetlen, tiszta, igaz szeretettel. Ne felejtsétek el a főparancsot: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, a felebarátot pedig úgy, mint magadat. Te állsz az utolsó helyen. Ha így élsz, akkor nem leszel önző. Ha adakozol, azt Én százszorosan adom vissza neked, mert Engem nem lehet felülmúlni a bőkezűségben, és a gondoskodó szeretetben.
Ó, mily csodálatos lesz az új világ! Valóságos földi paradicsom. Azért, mert a szeretet lesz az úr köztetek, mint az első keresztények korában. De sajnos, csak kevesen fogják megérni. Azért, mert nem fog mindenki megtérni. Már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy ne tudjanak ártani nektek. Ha ezt mégis megengedem, az azért lesz, hogy véretek kiontása árán is megvalljatok Engem, a Megfeszítettet, Aki az életemet áldoztam a ti üdvösségetekért. Minden hűséges vértanúmnak örök boldogsággal fizetek meg. Én is megvallom őket Atyám és szent angyalai előtt, és mindörökké ragyogni fognak Atyám országában, miként a csillagok. Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig!
Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2011. december 18.
Szentségimádáson Jézus: "Drága gyermekeim! Atyám házában sok hely van, de csak azok foglalhatják el, akik Őt szeretik. Azzal bizonyítjátok be, hogy szeretitek Őt, ha megtartjátok az Ő törvényét. Az Ő törvénye nem nehéz. Egyetlen szó csupán: szeretet. Istent szeretni annyit jelent, hogy életetek minden pillanatában Mellette döntötök. Vagyis minden élethelyzetben a szeretetet választjátok. Még az ellenség esetében is. Utánozzatok Engem, Aki mint Isten, rengeteg csodát tettem, de egyszer sem álltam bosszút ellenségeimen. Még gyilkosaimért is imádkoztam: "Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit  cselekszenek." Tőletek is ezt várom el. Olvassátok el Szent Pál szeretet himnuszát, és váltsátok tettekre! (1 Kor. 13) Ha ezt teszitek, megtelik a szívetek szeretettel, békével és örömmel. Gyermekeim! A földön a legnagyobb boldogság a szeretet megélése és gyakorlása Isten és a felebarát felé. A szeretet a mennyország egy része, mert aki szeret, az Istenben él, mert Isten Maga a szeretet. Aki gyűlöl, az a sátán uralma alatt haldoklik, mert a gyűlöletben nincs élet, nincs béke, nincs öröm. A gyűlölet ellenfelem béklyója, amely gúzsba köt, rabszolgaságba dönt, és a lélek halálát okozza. Aki gyűlöl és bosszút áll, az kizárja Istent az életéből, sőt saját magát állítja a helyébe. Pedig Én ezt mondtam: "Enyém a bosszú, Én megfizetek." Szent Pál pedig ezt írja: Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: "Enyém a bosszú, Én majd megfizetek." mondja az Úr." (Róm. 12, 19) "Az Úr ítélkezik népe fölött. Rettenetes az élő Isten kezébe jutni." (Zsid.10, 30-31) Én vagyok a Bíró. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Csak az Én ítéletem igazságos. A tiétek nem, mert ti csak a felszínt látjátok, míg Én az indítékokat is, és a teljes embert és a körülményeket. Én a könnyebbik részt bíztam rátok, és ez a megbocsátás. Hagyjátok meg az ítéletet Nekem! Az ítélet pedig ez: mindaz, aki szívből megbánja és meggyónja bűneit, az üdvözül. De aki nem tart bűnbánatot, az elkárhozik. Természetesen a megbánt és meggyónt bűnöket is le kell vezekelni. Vagy itt a földön, vagy a tisztítótűzben. De aki nem tart bűnbánatot, és megmarad a gyűlöletben, az már itt a poklot választotta, és ott folytatja életét az egész örökkévalóságon át, ami az örök kárhozat, az örök halál. Erre mondtam, hogy a tűz ki nem alszik, és a féreg ki nem pusztul. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Ne higgyetek a sátánnak, aki azt mondja, hogy a bűnből már nincs visszaút. Mindaddig van, amíg a földön éltek. Csak Hozzám kell fordulnotok. Csak meg kell szólítanotok. Csak ennyit kell mondanotok: Jézusom, bocsáss meg nekem, nyomorult bűnösnek! Én azonnal lehajolok hozzátok, mert végtelenül irgalmas vagyok. Hisz a bűnösökért haltam kínhalált a keresztfán. Szerető Szívemnek nincs nagyobb öröme, mint amikor egy bűnös elhagyja bűneit, és megtér Hozzám. Hisz a bűnösök megtérése ad értelmet rettenetes kínszenvedésemnek és kereszthalálomnak. Értsétek meg, ti bűnösök! Értetek mondtam a keresztfán: szomjazom. A ti lelketekre szomjaztam. Miattatok szálltam alá a mennyből, és öltöttem testet Szent Szűz Anyám méhében. Miattatok tanítottam az Evangéliumot, hirdettem meg a bűnbánatot és a megtérést. Miattatok alapítottam meg a Szentségeket. A bűnbocsánat Szentségét, amit apostolaimra bíztam: "Amit megbocsáttok a földön, az meg lesz bocsátva a mennyben is. Amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a mennyben is." Miattatok alapítottam az Oltáriszentséget, hogy hótiszta lelketekbe betérve megerősítselek benneteket a sátán kísértéseivel szemben. Miattatok rendeltem az Egyházi rend Szentségét, hogy felszentelt papjaim kiszolgáltassák nektek a feloldozást és a Szentáldozást.
Drága gyermekeim! Minden segítséget megadok, hogy felkeljetek bűneitekből, és életszentségre jussatok. De nektek kell választani a jó és a rossz között, mert szabad akaratot és értelmet kaptatok. Én pedig a legmesszebb menőkig tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Jóllehet, vérkönnyeket sírok minden elkárhozott gyermekem miatt, de nem tudom megállítani őket a lejtőn, ha ők nem akarják. Kérlek benneteket, vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet, mert van pokol, és örökké tart. Minden erőtökkel törekedjetek az életszentségre, és akkor nem okoztok csalódást Nekem, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."


2011. december 18. Szentségimádáson Jézus: "Drága gyermekeim! Eljön a nap, szinte már itt is van, amikor beteljesülnek szavaim. Eljön a nagy figyelmeztetés. Meglátja mindenki a bűneit. Szembesülnek gonosz tetteikkel. Ha legalább akkor nem kiáltanak Hozzám irgalomért, és nem bíznak Bennem, meg fognak halni a rémülettől. Ettől akarlak megóvni benneteket, amikor sürgetlek, hogy térjetek meg. Hagyjátok el bűnös tetteiteket! Tartsatok bűnbánatot, gyónjatok meg, és járuljatok Hozzám, az Oltáriszentséghez, fogadjatok a szívetekbe Engem a Szentáldozásban! Felfoghatatlan kegyelmeket adok mindazoknak, akik tiszta lélekkel fogadnak magukhoz Engem. Gyermekeim! Ez a világ elmúlik. A ti életetek is véget ér. Készüljetek fel az örök életre, mert ezt kínálom nektek. Örök boldogságra teremtett benneteket Atyám, az örök életre. Arra kaptátok ezt az életet, hogy megismerjetek, és szeressetek Engem, Megváltó Isteneteket, és Énbennem a második Isteni Személyben, Teremtőtöket, örök mennyei Atyátokat, és a Szentlelket, Aki elvezet titeket az életszentségre.

Gyermekeim! Ne a mulandók után törjétek magatokat! Azt megkapjátok az Atyától. Keressétek inkább az Isten országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek. Ne a láthatókra irányítsátok a figyelmeteket, mert az mind elmúlik, hanem a láthatatlanokra, mert az örökké tart. Mi a láthatatlan? A Szentírás, az Isten törvénye és annak megtartása. Úgy éljetek, hogy jócselekedeteitek láttán magasztalják értetek az Istent! Akkor kedvesek lesztek Atyám szemében, és Ő bőségesen megjutalmaz benneteket már itt a földön is, és az örök életben.
Gyermekeim! Ha láthatnátok a mennyet, mindent elveszítenétek a földön, csakhogy megszerezzétek azt. Erre mondtam a példabeszédet: a mennyország olyan, mint az igazgyöngy. Ha valaki megtalálta, eladja mindenét, hogy megszerezze. Mit jelent ez? Lemond a világról, és annak minden csábításáról. Keresztre feszíti vágyait, ellene mond minden kísértésnek, és így szerzi meg az örök életet, amely már itt a földön kezdődik el minden ember életében, ha életszentségben él. Ezt is mondtam: a mennyország köztetek van, ha szeretetben éltek egymással. Ti döntitek el, hogy a mennyben, vagy a pokolban akartok élni. Ti élitek meg az egyiket vagy a másikat. Az örökkévalóságban az folytatódik, amiben a földön éltek. Mondok egy példát: ha valaki ismeri az Evangéliumot, és tettekre váltja, az már döntött Mellettem, és a mennyet választotta. Ha valaki nem ismeri a Szentírást, de hallgat a lelkiismerete szavára, akkor a jót teszi. De ha ellene mond a lelkiismeretének, és szóba áll a sátánnal, és enged a kísértéseknek, akkor fokról fokra egyre lejjebb csúszik. Minél mélyebbre zuhan, annál nehezebb neki feljutni. A sátán pedig rendkívül gonosz, intelligens és ravasz. Folyton hazudik. Jó színben tünteti fel a bűnt, és rossz színben az életszentséget. Ha Éva nem állt volna vele szóba, nem tudta volna elbuktatni. Tőletek is ezt kérem mindig. Soha ne álljatok szóba a sátánnal!!! Ha kísértéssel közeledik, azonnal imádkozzatok! Mondjátok el az ördögűző imát!"

Ó Mária mennyek Királynője, az angyalok Úrnője, Akit Isten azzal hatalmazott és bízott meg, hogy a sátán fejét széttapossad, alázatosan kérünk, küldj égi sereget, akik a Te vezénylésed mellett szüntelenül gyengítik a sátán hatalmát, míg végül mind a pokol fenekére taszítsák. Ki olyan, mint az Isten?! Szent angyalok, kerubok és szeráfkarok, kérünk, szorgosan őrködjetek felettünk! Te pedig jóságos, gyöngéd égi Édesanyánk, kérünk Téged, szánj meg minket, légy mindenkor a mi édes reményünk és biztos menedékünk. Ámen.

Szent Mihály arkangyal! Védelmezz minket a csatában! A sátán gonosz cselszövései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a sátánt, és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

"Így kérjetek Engem: Jézusom! Te meghaltál az én bűneim miatt a keresztfán! Inkább meghaljak, mint vétkezzek! Én soha, de soha nem akarom a kezedbe és a lábadba verni a szegeket. Én soha nem akarok szenvedést okozni Neked. Kérlek, őrizz meg engem minden kísértéstől és minden bűntől!
Ha szívből így imádkoztok, akkor tehetetlen lesz veletek a sátán. Elkerülitek a bűnt, és annak minden negatív következményét. Sok szerencsétlenséget, keserűséget és csalódást. Én pedig nagy lelki békével és derűvel jutalmazlak meg benneteket, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."


2011. december 20. Itthon az Úr Jézus:
Ezt üzenem X-nek: “A rózsafüzér-szemek koppanása az idők jelei. Minden koppanás egy egységet jelent. Elérkeztetek az idők végéhez. Véget ér ez a korszak a ti napjaitokban. Ítélet kezdődik most a világ felett. Még egy nagy jel adatik ennek a bűnös emberiségnek, egy utolsó nagy jel, amikor az Én szememmel látja meg mindenki a saját lelkét. Sokan meg fognak halni a rémülettől. A szemek koppanása azt is jelenti, hogy most még van idő az imára.
Imádkozzatok a lelkekért, hogy megmeneküljenek a kárhozattól! Készüljetek! Készítsétek a lelketeket! Olyan jeleknek lesztek tanúi, amilyeneket még soha nem látott a világ. Éljetek szüntelen készenlétben! Akkor nyugodtan hajthatjátok álomra fejeteket. Ti, akik imádkoztok, és megtartjátok törvényeimet, ne féljetek! Ti különleges védelmem alatt álltok. Senki nem árthat nektek. Őrizzétek meg hiteteket mindhalálig! Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Kol. 3,16. Kol. 4,5. “Krisztus tanítása… Az időt jól használjátok fel.”

2011. december 28. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor bekövetkezik mindaz, amit mondtam neked. Elsőként a nagy figyelmeztetés jön, amikor mindenki meglátja bűneit és nyomorúságát. Még az életszentségben élők is találni fognak magukban tökéletlenségeket és gyarlóságokat. Akkor mindenki felfogja, hogy minden az egy igaz Isten kegyelme, szeretete, ami fenntartja ezt a bűnös világot. Hálát adnak akkor majd Nekem a bűnösök, az Én nagy türelmemért, és azért a kegyelemért, hogy most még egy esélyt adok nekik, és megkapják Tőlem a tisztán látás kegyelmét, hogy meglássák nyomorúságukat és bűneiket. Hálát adnak Nekem azért, hogy még nem halnak meg, és kapnak időt a megtérésre, és arra, hogy bizonyítsák Irántam való hűségüket és szeretetüket. Kimondhatatlan lesz akkor az ilyen lelkekben a béke, a hála, és az Irántam érzett nagy szeretet.
Gyermekeim! Készüljetek! Soha nem látott csodás eseményeknek lesztek részesei az elkövetkező közeli időben. Amikor majd meglátjátok a keresztet az égen, akkor már tudjátok meg, hogy nagyon közel van a nagy figyelmeztetés. Azért mondom nektek, éljetek szüntelen készenlétben! Ne várjátok meg, amíg mindezek beteljesülnek! Járuljatok a Szentségekhez még ma! Gyónjátok meg bűneiteket, és járuljatok a Szentáldozáshoz! Hótiszta lelketekbe fogadjatok Engem, akkor nincs mitől félnetek. Én megvédelek benneteket a sátán minden támadásától. Én vagyok a védőpajzs, a ti biztos menedéketek. Én, az Üdvözítő kimenekítelek benneteket ellenfelem markából, és megadom mindnyájatoknak az üdvösségre vezető kegyelmet.
Drága kicsinyeim! Újra mondom, készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Imádkozzátok a rózsafüzért! Olvassátok, és váltsátok tettekre az Evangéliumot! Éljetek életszentségben! Várjatok Engem szüntelen készenlétben, mint az okos szüzek, mert közel van második eljövetelem. Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Drága gyermekeim! Én vagyok az Örök Bíró. Előttem minden lélek számot fog adni tetteiről. Én megítélek mindenkit cselekedetei szerint. Mindazok, akik megátalkodottak maradnak, és halálukig nem bánják meg bűneiket, örökre elkárhoznak. Akik megbánják tetteiket, a tisztítótűzbe jutnak, ahol sokat fognak szenvedni, de tisztulásuk után bebocsátást nyernek a mennybe.
Gyermekeim! Értsétek meg, hogy csak egyedül a szeretet üdvözít. Aki gyűlöletben él, az már lélekben halott. Mindaz, aki másokat gyűlöl, magát öli meg, mert nem lehet egy szívben szeretet meg gyűlölet. Vagy Istent szeretem, és szolgálom, vagy a sátánt szolgálják, ezért gyűlöletben élnek.
Drága, Véremen megváltott gyermekeim! Könyörögve kérlek benneteket, éljetek mindenkivel szeretetben, még ellenségeitekkel is! Engedjetek el minden sérelmet, bocsássatok meg szívből egymásnak! Akkor Atyám is megbocsát nektek, és bejöhettek országába, amelyet azoknak készített, akik Őt szeretik. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Mária Julianna eddig megjelent lelki naplói az Úr Jézus által kapott üzenetekkel

Hortus Cameli : Hogyan tapasztalhatom meg, hogy Isten meggyógyítja a lelki sérüléseimet?

Sokan kérdezik tőlem, hogy régóta kérik Istentől a lelki sebeik gyógyulását, komolyan imádkoznak ezért, és mégsem tapasztalnak semmilyen gyógyulást. Mi lehet ennek az oka? Természetesen nagyon sok lehet, de a leggyakoribbnak azt látom, hogy teljesen mást várunk Istentől, mint amit kaphatunk Tőle.

A lelki sérülés mindig azt is jelenti, hogy valamilyen módon sérült a szeretetvágyunk: felnőttként is az után a szeretet után vágyakozunk, amelyet gyerekkorunkban nem kaphattunk meg. Arra vágyunk, hogy felnőttként is úgy szeressenek minket, mintha csecsemők vagy kisgyerekek lennénk. Amikor arra gondolunk, hogy Isten meggyógyítja a lelki sebeinket, ha igazán magunkba nézünk, azt kell lássuk, hogy arra vágyunk, azt várjuk valójában Tőle, hogy ezt a sérült szeretetvágyunkat töltse be. Azonban ha Ő ezt betöltetné, akkor a sérült állapotunkban rögzítene minket, ezért ezt nem teszi meg.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk Isten gyógyítását, le kell mondanunk a szeretetnek erről a sérült formájáról. Mivel azonban mi a szeretetnek ez a sérült formáját hisszük a valódi szeretetnek, azt gondoljuk, hogy ha erről lemondanánk, akkor lemondanánk a szeretetről is. A szeretetről természetesen egyáltalán nem kell lemondani, sőt. Arról a sérült formájáról kell lemondanunk, ami a gyerekkori sérüléseink miatt alakult ki bennünk.

Ez elég nehéz. Főleg azért, mert amikor le kell mondjunk a sérült formáról, még nem, vagy csak nagyon kevéssé tapasztaljuk, hogy milyen lenne az egészséges forma. Ilyenkor a bizalomnak (azaz a hitnek) egy aktusát kell megtenni: hogy noha nem tudom, hogy mi lesz az a jó, amit meg fogok kapni, ezt a rosszat elutasítom.

A másik nagyon nagy nehézség itt, hogy mi azt szeretnénk ha Isten az érzéseinket változtatná meg, nem szoronganánk, nyugodtabbak lennénk, meleg érzéseket adna, stb. Az érzések azonban csak jelzései egy sokkal mélyebben fekvő bajnak, így tulajdonképpen amit szeretnénk Istentől, az olyan, mintha az orvostól azt kérnénk, hogy csak a tüneteket enyhítse, de ne foglalkozzon a tényleges betegségünkkel. Isten azonban - mint egy jó orvos - nem lázcsillapítózni akar, hanem a betegségünket meggyógyítani. Ezért az érzéseink helyett a szellemi szintünkön szokott elkezdeni gyógyítani minket: az értelmünket világosítja meg és az akaratunkat erősíti meg a jóban. A sérültségünk legmélyebb okát, Vele való sérült viszonyunkat gyógyítja meg, és ennek következtében szűnnek meg a tüneteink, a lelki sérüléseink.

Az értelmünk megvilágosítása és az akaratunk jóban való megszilárdítása azonban nem érzékelhető olyan jól, mint egy érzés, mint egy szorongás megszűnése vagy egy meleg érzelem. Ezért ennek a változásnak, főleg az elején, az ember nem szokott a tudatában lenni. Kicsit hosszabb távról visszatekintve szokta tudni csak megállapítani, hogy szilárdabb lett a jóban és sok mindent másképp lát már. Ezzel együtt az emberek egy egyre növekvő belső szilárdságot, stabilitást és békét (ami nem jelenti azt, hogy nem lesznek nagy érzelmi kilengéseik, de egyre inkább lesz egy olyan belső biztos pontjuk, amit adott esetben nagy bajban sem vesztenek el) szoktak tapasztalni.

Egy másik komoly nehézsége a folyamatnak, hogy miközben van ez a szellemi növekedés, az ember sérült vágya automatikusan nem szűnik meg. S ennek a sérült vágynak a kielégületlensége nagyon fájdalmas tapasztalat. Ilyenkor az ember kétségbe szokott esni, és kételkedni szokott Isten szeretetében és közelségében. Ez az a pont, amikor a sérült érzéseink helyett a hitre kell alapoznunk, biztonságunkat a sérült szeretetvágyunk kielégítése helyett arra a hitünkre, hogy Isten szeret minket, ott van velünk, és Ő tudja, hogy milyen úton kell vezetnie minket, mi válik leginkább a javunkra. Vagyis folyamatosan együtt kell élni ezzel a fájdalommal, és minden alkalommal, amikor ezt érezzük, újra meg kell erősítenünk azt a döntésünket, hogy lemondunk a sérült vágyunk kielégítéséről és akármit érzünk is, bízunk Isten szeretetében. Ha ezt a döntést meg tudjuk hozni, akkor tudunk figyelni arra is, hogy mit ad nekünk Isten. Mert Ő minden nap felkínál nekünk egy csomó olyan dolgot, amit, ha elfogadunk, akkor egy kisebb vagy nagyobb lépéssel közelebb visz Magához

Ehhez azonban, azt hiszem, egyszer meg kell hoznunk azt az alapvető döntést, hogy Isten a legfontosabb az életünkben, és ezután az életünk fő kérdése minden nap az kell, hogy legyen, hogy mit kell tennem azért, hogy közelebb kerüljek Hozzá. Pontosan úgy, mint egy emberi kapcsolatban, hogy mit kell tegyek azért, hogy neki örömet szerezzek, hogyan kell megváltoznom, hogy ne bántsam meg, hanem az örömére legyek. Ehhez először is meg kell ismernem, hogy mit tanít erről a hitünk, és az konkrétan, pontosan az én életemben mit jelent - vagyis mit kell tennem. Amit így felismertem, azt meg kell csinálnom. Ha nem megy eléggé, akkor megkeresni az okát: mit nem értettem jól, mit nem csináltam jól, miért nem csináltam jól. Ha megtaláltam, akkor kijavítani. Miközben ezt teszem, újabb dolgokat fogok megérteni, ami újabb irányokat fog megnyitni, és ha arra továbbmegyek, az még újabbakat. És így tovább - az életem végéig.

Ebben a folyamatban, különösen, ha minden nap konkrét kérésekkel fordulok Hozzá, akkor tapasztalni fogom a segítségét. Találok olyan könyvet, ami segít, a prédikációban olyanok hangzanak el, amelyek előre visznek, amit eddig nem értettem, azt világosabban látom, kapok erőt ahhoz, hogy meg tudjam csinálni, amit jónak látok, stb. Ezeknek a mindennapi és apró lépéseknek lesz az ereménye lesz az, hogy az ember visszatekintve látja már azt, hogy egy kicsit közelebb került Istenhez. Ezekben a segítségekben tapasztalom az Ő szeretetét. (Ezért nem is lehet pontosan előre megmondani, hogy mit fog az ember tapasztalni, mert ez nagyon-nagyon személyes lesz.) És ezzel vissza is értünk a kör elejére, hogy le kell mondunk a szeretetvágyunk sérült formájáról, a hit alapján bízni kell Istenben és el kell indulni azon az úton, hogy minden nap teszek valamit azért, hogy közelebb kerüljek hozzá - és akkor ennek során azt fogom tapasztalni, hogy Ő is ad nekem minden nap valamit, s egy idő múlva örömmel veszem észre, hogy mennyi mindenben gyógyultam és olyan dolgokat értem el, amelyekről nem hittem volna, hogy lehetséges a számomra.


http://hortuscarmeli.blogspot.hu/2011/12/hogyan-tapasztalhatom-meg-hogy-isten.html

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Isten, az Atya: Fogadjátok el ezt az utolsó lehetőséget, vagy egy szörnyű büntetéssel kell szembenéznetek

2011. december 28. szerda, 15.15
Leányom, neked most kötelességed tájékoztatni Gyermekeimet mindenütt a világon, hogy sürgősen keresniük kell a megváltást (lelkük megmentését).
Nagy Irgalmam révén elküldöm most Fiamat, hogy felkínáljon egy utolsó lehetőséget az emberiségnek, hogy visszatérjen Hozzám, az ő Mennyei Atyjához.
Felfedhetem, hogy a Nagy Irgalmasságra, amely be lesz mutatva minden Gyermekemnek, csak egyszer fog sor kerülni. 
Gyermekeim, nekik el kell fogadniuk megmenekülésük ezen utolsó lehetőségét, vagy el kell fogadniuk azt, hogy egy szörnyű büntetés fog lesújtani a világra.
Minden egyes lélek a földön hamarosan látni fogja a lelkiismeret átvilágításának jeleit.
Mindenki térdre fog borulni szégyenében, amikor valószínűleg életükben először látják, hogy milyen fájdalmasnak mutatkoznak bűneik az Én szememben.
A kedves és alázatos szívűek hálával és megkönnyebbüléssel fogják fogadni ezt a nagy irgalmasságot.
Mások számára ez egy nagyon kemény megpróbáltatás lesz, és sokan vissza fogják utasítani Kezem, mely a Szeretet és Barátság keze.
Leányom, sürgősen imádkozzatok ezekért a lelkekért, mert az imák nélkül nem kaphatják meg a második esélyt.
A világ végül el fogja fogadni az Ő Mennyei Atyjának hatalmát, amikor mindenki, mindenütt a világon tanúja lesz a csodának az égen.
Az új világ születése a küszöbön van. Ragadjátok meg Irgalmasságom most, amíg még megtehetitek. Ne várjatok ezzel az utolsó pillanatig.
Egyesüljetek Velem, hogy befogadjátok a Béke Új Korszakát, mely mindazokra a drága lelkekre vár, akik szeretnek Engem.
Az Én Irgalmam  azonban olyan hatalmas, hogy a védettségért való ima - melyet Fiam adott a világnak rajtad keresztül, leányom ezen lelkek részére (lásd Imahadjárat 13-as számú imája) – olyan hathatós lesz, hogy a még mindig sötétségben levő lelkek meg tudnak, és meg is  fognak menekülni általa.
„Ó Mennyei Atya, a Te szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, akinek kereszthalála megmentett bennünket a bűntől, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még mindig elutasítják az Ő Irgalmas Kezét. Áraszd el lelküket, drága Atya, szereteted jelével. Könyörögve kérlek, Mennyei Atya, hallgasd meg imám, és mentsd meg ezeket a lelkeket az örök kárhozattól.  Irgalmasságod által add meg nekik, hogy elsőként léphessenek be a Béke Új Korszakába a Földön. Ámen.”
Ne feledjétek gyermekek az ima erejét, és azt, hogy az ima enyhíteni tudja a büntetést.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ megmenekülhessen és megmeneküljön majd, illetve, hogy a Nagy Szorongattatás elhárulhasson.
A ti Mennyei Atyátok
A Magasságos Isten