2024. január 5., péntek

Τί ἐμοὶ καὶ σοί?

 

Vízkeresztkor Isten Fiának hármas epifániáját ünnepeljük. De az ünnep harmadik titkában, a kánai menyegzőben, az Istenként csodát tevő, és ezzel tanítványai hitét megerősítő Krisztus, az új Ádám mellett társa, az új Éva is megnyilvánult „hozzá illő” segítőtársként (Ter 2,18). A mennyben értünk örökké közbenjáró Főpap társa, a Mediatrix a kánai menyegzőn dokumentáltan elkezdte – többek között a kései eretnekek kedvéért is evangéliumban rögzítve – közbenjárói tevékenységét. És ez a tevékenység ugyan csak a protestánsok számára nem egyértelmű, Mária Coredemptrix volta azonban még egy római, katolikusnak látszó eretnek számára is érthetetlen. (A katolikusok számára viszont mindkettő a tétel igaz voltát bizonyítja). Ezért javaslok egy értelmezést a címbeli kérdésre, a szószerint „Mi nekem és neked, asszony? Az én órám még nem érkezett el” (Jn 2,4) formában fordítható jézusi kérdésre és kijelentésre.

Ezt a protestánsok távolságot teremtő, eltávolító formulaként értelmezik szentírási előzményekkel érvelve. Lám, mondják, az újszövetségben a szinoptikusoknál is feltűnik ez a „formula”, ez alapján értelmezendő az időben később született János evangéliumi szakasz is. És valóban: Mt 8,29-ben ill. Mk 5,7-ben megtalálható ez a párhuzam, de ott a démonok szavai ezek, akik Jézust próbálják rávenni arra, hogy ne gyötörje őket idő előtt, ne űzze ki őket.

De a János evangélista által leírt kánai csoda a szinoptikusok történeteinél korábbi esemény, és az itt elhangzott jézusi szavakat a démonok értelmezése alapján magyarázni amúgy sem túl kegyes gyakorlat. A démonok ugyanis saját képükre és hasonlatosságukra alakítottak a formulát, mert annak valódi értelmét elhangzásakor nem foghatták fel, hiszen még nem ismerték Jézus megváltó szenvedését és halálát, amire vonatkozott a mondat. De hallották és megjegyezték Jézus szavait, akitől pusztai megkísértése után csak „egy időre” távoztak el. És ha máshonnan nem sejthetnénk, hogy mennyire rövid is volt ez az idő, a gerázai démonok szavaiból bizonyosságot szerezhetünk róla, hogy Kánában már ismét körülötte voltak. Az általuk adott értelmezés a démoni inverzióval „kezelt” értelem, tehát pontosan ellenkezője a valódinak. Jézust a Szűzanyához intézett, de általuk meg nem értett szavaival akarták rábírni, hogy ne űzze ki őket: és ez ismét annak bizonysága, hogy nem értették meg Jézus Kánában mondott szavainak értelmét. Mert a démonok könyörgése akkor járhatott volna sikerrel, ha Jézus megkísérthető ember lett volna, akit „megpuhíthat” az ő Istenre apelláló oda nem illő kérésük, ahogy azt a Szűzanya szavai nyomán bekövetkezett csodánál feltételezték. Mert ha igaza lenne a démonoknak, a kánai csodánál azt kellene feltételeznünk, hogy Jézus az ő igazi szándéka ellenére cselekedett: pusztán húzódozva engedett az „asszony” impertinens nyomásának. Ez viszont blaszfémia lenne, mert tökéletlenséget állítana Jézus tevékenységében és az őt arra indító okokban.

A kérdés igazi értelmét feltáró kulcs a megváltói szenvedés órájáról szóló kijelentés. Ez annak implicit „nyugtázása”, hogy elérkezett társának, a Mediatrix-nek ideje, hogy megkezdje saját segítő tevékenységét, sőt, hogy ez a tevékenység felvezetője legyen a Megváltó nyilvános csodáinak. Csak ezt feltételezve válik értelmessé és logikussá az események láncolata, maga a csodatétel. És ebben a vonatkozásban e kijelentésben megtalálhatjuk a Coredemptrix funkció megerősítését is, mert a „Mi nekem és neked, asszony?” hiányos mondat, amely nyugodtan fordítható úgy, hogy „mi a dolgunk, nekem és neked, asszony?”, azaz: „mit kell tennünk együtt?”. És megválaszolhatjuk ezt Jézus szavát értve, hogy megdicsőíteni az Atyát megváltva az embereket, ezért Szenvedni a Golgotán. Együtt szenvedni. Így érthetővé és logikussá válik Jézus kérdést követő kijelentése arról, hogy ennek órája még nem érkezett el. Elérkezett viszont a közbenjáró Mária ideje, és ő megkezdte rejtetten nyilvános vagy nyilvánosan rejtett tevékenységét Megváltóhoz illő társként. És Jézus látva, hogy anyja teljesíti az isteni tervet, „elmerengett” a terv jövőbeli lényegi történésén, amelyet vele együttszenvedő társa jelenlétében fog véghezvinni. Mária tehát a közbenjárásban azt tette, amire Isten rendelte: hozzá illő társ volt már nyilvános működésének elkezdésében is. És Isten látta, hogy az jó.

Az igaz és istenfélő Simeon, akin a Szentlélek volt, Jézus bemutatásakor megjövendölte Máriának, hogy „a te lelkedet is tőr járja át”. És az Egyház mindig értette, hogy miért „is”. Az egyházatyák beszéltek arról, hogy az agg Simeon Máriának Szent Fiával való együttszenvedéséről szólt: ahogy Jézus szívét döfte keresztül a katona lándzsája, úgy járta át a Szűzanya lelkét is a tőr. Ezért is nevezi őt az Egyház a Vértanúk Királynőjének, nyilvánvalóvá téve, hogy a Golgotán nem pusztán a fia szenvedését látó anyai szenvedésről van szó, hanem minőségileg és lényegileg másról, többről.

A Vulgata a Mária lelkét átjáró tőrt gladius-nak fordítja, ami a rómaiak számára maga volt „a” kard. Ez a legionáriusok rövid, hegyes, kétélű kardja volt, amely minden római számára érzékletesen jelenítette meg annak értelmét, hogy mit jelent Isten Igéje, amely még a kétélű kardnál is élesebb.

De a görög szövegben ezen a helyen egy más típusú kard szerepel, a ῥομφαία (rhomphaia). Ez a trákok kardja volt, amellyel találkozva a rómaiak kénytelenek voltak újragondolni a legionáriusok sisakját. És nem azért, mert ez a találkozás mélyenszántó gondolatokat ébresztett volna sisakba bújtatott fejükben, hanem mert annak pengéje mint vajon hatolt át a római páncélzaton.

Ez a kard furcsa volt a római szemnek, mert nem csak pengéje, hanem – kétkezes kard lévén – markolata is jóval hosszabb volt a gladiusénál, így a római fogalmak szerint inkább lándzsának tűnt, mint kardnak. Ezért volt majdnem lehetetlen a rómaiaknak a trákok közelébe kerülniük saját rövid kardjaikkal, ahogy Plutarchos írja Aemilius Paulus életrajzában, lándzsának nevezve a trák kardot. És joggal, mert ahogy egy régész írja, a kétezres években feltárt minden példány teljes hossza 120 és 150 cm között változik, és a markolat mérete a teljes hossz körülbelül egyharmada (40-60 cm).


Aleksandrovo trák sírjában feltárt rhomphaia

 

És talán segít megérteni az egyházatyák fentemlített magyarázatának igazságát az, hogy a görög szöveg szerint ilyen – inkább lándzsa, mint kard – járta át Mária lelkét. És ezzel még csak vége sincs a megerősítő párhuzamoknak.

Isten az ember kiűzése után a paradicsom kapujába kerubokat állított, akik tüzes karddal őrizték azt. És igen, ez a kard a Septuaginta fordításában rhomphaia volt. Mert a bűnbeesés miatt a mennyek kapuját csak tüzes lándzsával átdöfött szívvel lehet átlépni, azaz emberileg nem volt lehetséges. És míg ez Ádámot és társát a bűnben, Évát, visszatartotta a belépéstől, az új Ádám átütött szívvel nyitotta meg a kaput, társa pedig, az új Éva, a Szűzanya, szeretettől átjárt lélekkel kísérte ebben, vérontás nélküli vértanúként, mert csak a szeretettől lángoló, attól áthatott szív volt képes megnyitni a Mennyek ajtaját, és csak a szeretettől áthatott lélek lehetett ebben társa.

https://invocabo.wordpress.com/2024/01/05/%cf%84%ce%af-%e1%bc%90%ce%bc%ce%bf%e1%bd%b6-%ce%ba%ce%b1%e1%bd%b6-%cf%83%ce%bf%ce%af/

A világban a természetfeletti ellen dúl a háború

 

G. Nardi előszava: Ettore Gotti Tedeschi, a Vatikán Bank egykori elnöke az új év alkalmából elküldte néhány gondolatát Marco Tosatti vatikáni újságírónak. Írásában ellentmond annak a katolikusok között igen elterjedt véleménynek, mely szerint jelenleg kultúrharcban állunk. Szerinte valójában nem különböző kultúrák közötti konfrontációról van szó, hanem egy sokkal drámaibb helyzetről: a civilizáció elleni támadásról. – A civilizáció elleni támadásról van szó, amiből valójában csak egy van: a keresztény. Olyan szellemi harc zajlik, mely alatt nem vallásháború értendő, hanem egy olyan háború, mely a természetes és a természetfeletti világot érinti.
(forrás: www.katholisches.info – 2024. január 5.)

Ettore Gotti Tedeschi: Nem kultúrharcban, hanem szellemi háborúban állunk

Gondolataimat egy cikkből merítem, mely a The European Conservative újság 2023. évi utolsó számában jelent meg, s melynek címe: „Az Antikrisztus vallása”, írója pedig a neves ír filozófus, Mark Dooley, aki J. H. Newman bíboros és a nagy filozófus, Roger Scruton egyik szellemi tanítványa.
Hogy miért találom ezt a cikket érdekesnek? Mert van bátorsága olyan dolgokat kimondani, amiket bár némelyek gondolnak, de "intellektuális félelemből" nem mernek kimondani. Az "intellektuális félelem" egy olyan érzés, melyről napjainkban el kéne gondolkoznunk.

Mark Dooley cikkében azt közli velünk, hogy a legnagyobb hiba, amit mi katolikusok ma elkövetünk, abból áll, hogy azt hisszük, hogy azon elvekért folytatott kultúrharcban állunk, melyeket nekünk hirdetnünk és élnünk kellene.
Ez a tévedés azon a feltételezésen alapszik, hogy ebben a speciális kérdésben két rivális kultúra ütközik egymásnak. Ez azonban nem igaz, hiszen a civilizáció ellenségeinek, akik az élethez való jogot és minden egyes ember egyedi méltóságát nem ismerik el, nincs valódi kultúrájuk. [És mivel az egyetlen vallás, ami e kettőt maradéktalanul elismeri, a katolikus, így rajta kívül más vallás, más szellemiség soha nem tudott, nem tudhatott igazi civilizációt, olyat, ami ezt a elnevezést valóban megérdemli, felépíteni.]
Ezért ezek az ellenségek, akik a Nyugat kulturális és szellemi értékeit lerombolni, sőt véglegesen kitörölni akarják, abba fogtak bele, hogy az "ellenállókat" megfélemlítsék, miközben mindazt elpusztítják, ami nem a sötéthez és a sátánihoz tartozik.

Az igazi kultúra szépséget, rendet, harmóniát és szentséget feltételez. Igen, szentséget, azt, amit manapság magában az "egyházban" is elhanyagolnak.

Ebben a világban, ahol kerül, amibe kerül, minden témát "párbeszédben" akarnak megtárgyalni és megoldani, úgy tűnik, hogy az emberiben már nem sok „istenit” látnak, és az ember egyedülálló méltósága iránt már semmilyen különös tiszteletet nem ismernek.
Ezért – fejti ki tovább gondolatait Dooley –, akár tetszik ez nekünk akár nem, nem egy kultúrharcban vagyunk, hanem egy halálos szellemi háborúban, melynek harctere az élethez való jog, a család, a házasság, a természettörvény stb.. Ez olyan harctér, amelyen fel kell ismernünk, hogy a tényleges támadás a Teremtő és az Ő teremtése ellen irányul, amit egy szekuláris, áltudományos "keletkezéssel" akarnak lecserélni.

Dooley megérteti velünk, hogy a félelem-hőmérő abból áll, hogy van-e bátorságunk a „Gonosz” létezéséről beszélni vagy sem; a „Gonoszról” mint szellemi erőről, akinek az embernek, mint Isten teremtményének az elpusztítása a célja.

Nem a "sötét középkorból" való történet ez? Egyáltalán nem, ezt csak ők akarják nekünk klisék előrángatásával bebeszélni. Ha ezt elhisszük, akkor azt is hagyjuk, hogy az élet értékét megkérdőjelezzék, és akkor még a gyermekek ártatlanságát is elmulasztjuk megvédeni, mert a rombolást "az érintettek jogának" ismerjük el.
Pont az a feltűnő gyorsaság és kegyetlenség, amivel az értékek elleni támadás az elmúlt tíz évben szégyenletes közönségességgel megsokszorosodott, teszi világossá, hogy nem kultúrharcról van szó, hanem a Jó és a Rossz, a Fény és a Sötétség, a Szent és a Profán közötti háborúról.

De nem teszi ki magát a világ gúnyolódásának az, aki azt mondja, hogy ő a Gonoszban, mint metafizikus entitásban hisz? Lehet hogy igen. De mi pontosan tudjuk, hogy Krisztus mielőtt betegségeket gyógyított meg, előbb démonokat űzött ki. [v. ö. például: Mt 8,16: „Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket,” – Mt 10,1: „Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget.” – Mk 6,13: „Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.” – Látjuk, hogy a Szentírásban mindig előbb van szó az ördögök kiűzéséről, és csak utána a betegek gyógyításáról.]
A kérdés tehát így hangzik: Az, aki hisz, valóban meg van-e róla győződve, hogy hite minden egyes miértre és minden titokra garantálja a választ és a magyarázatot? Az, aki hisz, valóban meg van róla győződve, hogy „mindabból, amit mondtak és tettek ő a legjobbat” birtokolja? Aki mindezeket hiszi, annak az élethez való jogot és az emberi méltóságot meg kell védeni, nem a „világ” ellenére, ami ellenáll neki, hanem „pont” azért.

A civilizáció léte forog kockán. Úgy tűnik, hogy nem mindenki értette ezt még meg.

 


Függelék:
C. S Lewis 1943-ban egy ú. n. kozmikus trilógiát adott ki, mely 2007-ben magyarra fordítva is megjelent, és amelynek harmadik kötete „A rettentő erő” címet kapta. Már 1943-ban!!!! Lewis tehát több mint 80 évvel ezelőtt pontosabban látta mindazt, amiről a szokásos „megmondó emberek” ma éppen hogy csak elkezdenek beszélni! Lewis, azon kívül, hogy élesen megfigyelte a körülötte levő világot, nyilván azért tudott mindezekről írni, mert mindaz, ami ma a végéhez közeledik – azaz a Gonosz abszolút hatalomra jutása – akkor is már hosszú évtizedek óta folyamatban volt! És ha nem jön az újabb világháború, majd a kommunizmus Kelet-Európában és a hidegháború, már régen meg is valósult volna!
Lewis csaknem 570 oldalas könyvének több mint a fele a Gonosz leírása, aminek nemcsak tömény gonoszsága, hanem elképesztő előre-látása is hátborzongató. Lewis ilyeneket ír: „Bizonyos dolgok olyan határtalanul gonoszak, hogy a beavatatlan szem számára ártatlannak tűnnek.” És ilyen megállapításokat tesz: „Nincs középút pogányság és kereszténység között. Mintha valaki túl finomkodó lenne ahhoz, hogy az ujjaival egyen, de a villát sem fogadná el.” Lewis könyvében tökéletesen írta le a világban működő Gonoszt, de a Jót csak fantáziaszüleményekkel próbálta lefesteni. Mindazonáltal érdemes beleolvasni a kötetbe, elsősorban azért, hogy lássuk, mindaz, amit a mai tudományos felfedezések vívmányának tartunk, már 80 évvel ezelőtt – legalábbis elméletben és tervekben – megvolt. A Gonosz csak a megfelelő pillanatra vár, hogy beteljesítse tervét – és ha az Úristen nem lép közbe, akkor ez sikerül is neki – legalábbis egy időre, hiszen az Úr megmondta, hogy újra eljön, csak azt nem tudjuk, hogy ez előtt vagy csak ez után. A könyv másik nagy érdeme, hogy bemutatja és osztályozza azokat, akik a Gonosz mellé állnak és segítik tervei megvalósulását. Az itt következő részletben az egyik beavatott éppen egy tanárt szervez be, akitől ő és társai azt várják, hogy újságcikkeivel támogatja munkájukat, azaz elvégzi az olvasók agymosását. És Lewis arra a kérdésre is elfogadható választ ad, hogy miért hajlandók az emberek részt venni ebben a pokoli tervben: azért hogy „azok mellett, akik itt irányítani fognak” helyet, és így azok „jutalmából” is részesedést kapjanak. »Azt kell mondanom, hogy az emberiség válaszút előtt áll. Egyetlen fő kérdés van pillanatnyilag: ki melyik oldal mellett kötelezi el magát? A maradiság vagy a Rend oldala mellett? Most először úgy néz ki, tényleg képes az emberi faj arra, hogy itt maradjon még néhány évezredig, hogy megragadja a sorsa feletti irányítást. Ha valóban szabad kezet adunk a tudománynak, az átveheti az emberiség fölött az uralmat, és újrakondicionálhatja az egész fajt, hogy igazán hatékony állatokká váljunk. [Az ellenség emberei] megtudták, hogy micsoda erővel rendelkezünk, és jól tudják, hogy a következő hatvan évben dől el az emberiség sorsa. …
A második probléma földi vetélytársaink leküzdése. Vetélytársak alatt nemcsak rovarokat és baktériumokat értek, hanem az állatokat és a növényeket – túl sokfajta élőlény tolong körülöttünk mindenütt. Korántsem tisztítottuk meg ezt a helyet annyira, mint kívánatos. …
A harmadik probléma az Ember maga. Az Embernek uralkodnia kell az Ember fölött. Ami annyit tesz, hogy néhány embernek uralkodnia kell a többi fölött – ami még egy ok arra, hogy mi ketten mihamarabb elkötelezzük magunkat azok mellett, akik itt irányítani fognak. [Irányítás alatt] egyszerű, magától értetődő dolgok elvégzéséről: a selejt sterilizálásáról, a kiszelektált fajok likvidálásáról, fajnemesítésről van szó… Ezután következne a valódi nevelés, beleértve a prenatális oktatást. Valódi nevelés alatt azt értem, ami nem hagy helyet az egyéni megfontolásnak: a valódi nevelés valóban megneveli a pácienst, akár akarja, akár nem. Természetesen eleinte elsősorban pszichológiai nevelésről lenne szó, de később, miután megteremtjük a biokémiai befolyásolás tudományát, közvetlen hatást gyakorolhatunk az agyra… Ez minden dolog veleje. Egy új ember születik, és a hozzád hasonlókon múlik, hogy sikerül-e. …
Amint beindul a gépezet, nem kell többet bajlódnunk a brit közvélemény érzékeny lelkületével. Mi fogjuk megszabni, hogy mennyire legyen érzékeny. De addig is sok múlik azon, hogy hogyan tálaljuk a dolgokat. Például ha a legkisebb mértékben is kiszivárogna, hogy elítélteken akarunk kísérletezni, az összes vénasszony a nyakunkon kuvikolna a humanitáriusságról. Nevezzük azonban antiszociális elemek átnevelésének, és máris zokogva ölelnek a keblükre, mert véget vetünk a megtorló igazságszolgáltatás kegyetlen korszakának. Tudod, mi az érdekes? A „kísérletezés” szót senki nem kedveli, míg a „kísérleti” csak jót jelenthet. Gyermekeken kísérletezni tilos, de nyissunk csak egy tandíjmentes kísérleti iskolát azoknak a drága csemetéknek, és máris minden rendben.«

https://www.katolikus-honlap.hu/2401/haboru.htm