2017. július 21., péntek

Soros követői hozták Európába a zsidógyilkost

Észak-afrikai bevándorló végzett egy 65 éves, nyugdíjas zsidó asszonnyal Franciaországban. A gyilkosságot nem kezelik gyűlölet-bűncselekményként a francia hatóságok, emiatt tömegdemonstráció kezdődött Párizsban. Anélkül, hogy tudnának róla, a bevándorláspártiak zsidógyilkosokat hoznak Európába.
A francia hatóságok nem kezelik antiszemita bűncselekményként Dr. Sarah Halimi meggyilkolását, annak ellenére, hogy az elkövető a Koránból olvasott fel idézeteket áldozatának, mielőtt végzett vele, a gyilkosság után pedig azt mondta, “megöltem a sátánt”. Az áldozat testvére, Wiliam Attal a Times of Israel napilapnak nyilatkozva azt mondta, a francia hatóságok szándékosan próbálják elhallgatni a gyilkosság antiszemita motivációját, ami egy intő jel a Franciaországban élő zsidók számára, és azt mutatja, hogy alapvető változás történt a francia hatóságok zsidókkal kapcsolatos hozzáállásában.
Dr. Halimi saját otthonában vált gyilkosság áldozatává –
egy muszlim szomszédja ölte meg, aki korábban bevándorlóként érkezett Európába egy észak-afrikai országból.
A Párizsban, április 4-én történt gyilkosság azonban nem egyszerű gyilkossági eset: az elkövető brutálisan megverte, közel egy órán át kínozta áldozatát, és közben a Koránból olvasott fel neki idézeteket, egyértelművé téve az áldozat számára, hogy származása és vallása miatt fog végezni vele. A nyomozás során kiderült: a szomszédok közül többen is hallották, amint az elkövető “Allah akbar”-t kiált. A gyilkosságot követően pedig azt mondta, “megöltem a sátánt”.
A Times of Israel szerint az áldozat a behatolást követően megpróbált telefonon rendőröket hívni, de a támadó kiverhette a kezéből a telefont, amiből az elem kiesett, onnantól pedig Dr. Halimi sorsa megpecsételődött. A véres készüléket később az erkélyen találták meg.
A beszámoló szerint a franciaországi zsidó közösség körében általános a felháborodás, és több mint ezer zsidó gyűlt össze egy az áldozat otthonánál tartott tüntetésre, hogy tiltakozzanak a bírósági döntés ellen, amely szerint az eset nem tekinthető antiszemita gyűlölet-bűncselekménynek.
A 27 éves elkövető, Kobili Traoré Maliban született, és bevándorlóként érkezett Európába. Ráadásul az sem mondható el, hogy ő az egyetlen zsidógyilkos migráns: az utóbbi évek során több ezer, zsidók ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény történt Franciaországban, ezek többségét muszlim bevándorló követte el. Egy a sok közül az a terrorcselekménnyé minősített eset, melynek során Párizsban egy kóserüzletben gyilkolt meg négy zsidót egy bevándorló hátterű személy. Amedy Coulibaly szintén Maliból érkező muszlim migránsok gyermeke, aki otthonról hozta az antiszemitizmust.
2016 januárban a Times of Israel azt írta, hogy a 2015-ös nagy migrációs hullám után közel duplájára nőtt a zsidók ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, és az antiszemita indíttatású bűncselekmények többségét migránsok követik el.
A zsidógyilkosok tehát nem a semmiből ugrálnak elő, hanem évek óta hordják őket Európába civil szervezetek a Földközi-tengeren keresztül, és embercsempészek a balkáni útvonalon. A migránsok többségének ismeretlen a személyazonossága, kétharmaduk antiszemita, és eddig az egyetlen dolog, ami megállította őket, az a magyar határkerítés volt. G. Soros követői – állításuk szerint jóhiszeműen – idehordják Európába a világ antiszemitáit. Az ő “humanitárius tevékenységüknek” köszönhetően százával jönnek Nyugat-Európába olyan emberek, akik zsidókat gyilkolnak. Szavaktól, gyakorlatilag a semmitől is rettegnek Soros követői, de amikor valaki tényleg antiszemita indíttatásból tényleg meggyilkol valakit, az láthatóan nem haladja meg náluk az ingerküszöböt.

http://www.hidfo.ru/2017/07/soros-kovetoi-hoztak-europaba-a-zsidogyilkost/

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Lelkigyakorlatok


2017. 07. 18.
Kedveseim! A lelkigyakorlatok nagy eredménye, ha sikerül erős elhatározást tenni, hogy megváltoztassuk életvitelünket, és nem úgy folytatjuk, ahogy abbahagytuk. Azért fontos ez az átfordulás, mert valami alapvető dolgot sikerült megértenünk, és azon az úton szeretnénk tovább menni. A legfontosabb a mindennapi életvitel kialakítása, amelynek fontos pillérei az imaidők megtartása. Mindenki maga tudja, hogy mennyi időt tud odaszentelni az imádságnak az állapotbeli kötelessége mellett. A legszerencsésebb, ha az étkezési idők közelében szentelünk valamit az imának. De a legfontosabb, hogy legyen egy kialakult rendszerünk, amit igyekszünk kevés eltolódással megtartani.
2017. 07. 19.
Kedveseim! A lelkigyakorlatnak van egy olyan eredménye is, amelyben azért születnek elhatározások, mert valamit nem jól tettünk eddig. Mindig is nyomta a lelkiismeretünket, de nem volt bátorságunk változtatni rajta. Most azonban itt a lehetőség, hogy a felismerés mellett tegyünk lépéseket. Elsősorban gondolhatunk az emberi kapcsolatainkra, hogy hogyan változtathatnánk meg azokat, hogy megtörténjék a kiengesztelődés. Vagy ha ők elzárják magukat tőlünk, mit tudunk tenni, hogy megmentsük a kapcsolatot? Átvizsgálhatjuk azt is, milyenek a szeretet-kapcsolataink, hiszen csak ezek fognak beszámítani az örök életbe. Legyetek nyitottak, és őszinték magatokhoz, hogy eredményes legyen vizsgálódásotok!
2017. 07.20.
Kedveseim! Ha sikerült a lelkigyakorlatban olyan szempontokat észrevenni, ami eddig elkerülte a figyelmeteket, akkor eredményesnek nevezhetitek, a lelki munkát. De soha ne elégedjetek meg e munkával, inkább kérjétek a Szentlelket, segítsen további útmutatásával, mert amíg élünk mindig munkálkodnunk kell lelkünkön. Minden lelkigyakorlat Isten kegyelme bennünk. Legyetek nyitottak továbbra is, hogy észrevegyétek mindazt, amit nektek mutat az Úr. Minden felismerésért legyetek hálásak, és dicsőítsétek meg Istent.