2016. november 30., szerda

A négy bíboros védelmére kelt 3 püspök

Athanasius Schneider: Római Katolikus

Anyaszentegyházunk négy bíborosának

prófétai hangja


Athanasius Schneider püspök a rorate-caeli.blogspot.com-hoz eljuttatott levelében védelmébe veszi a Ferenc pápának levelet (dubia-t) írt négy püspököt.



"“ Az igazság ellen nem tehetünk semmit, csak az igazságért.” (2 Kor. 13: 8)"


"Mély lelkipásztori felelősségből" a Római Katolikus Egyház négy bíborosa, Őeminenciája Joachim Meisner, Köln (Németország) nyugalmazott bíborosa, Őeminenciája Carlo Caffarra, Bologna (Olaszország) nyugalmazott bíborosa, Őeminenciája Raymond Leo Burke, a Szuverén Máltai Lovagrend bíborosa és Őeminenciája Walter Brandmüller, a Történettudományok Pápai Bizottságának elnöke 2016. november 14-én közzétette a dubia-nak nevezett öt kérdést, amelyeket előzőleg 2016. szeptember 19-én küldtek el a Szentatyának és Gerhard Müller bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának egy kísérőlevelet mellékelve. A bíborosok arra kérték Ferenc pápát, hogy tisztázza azt a "súlyos félreértést és zavart", amelyet az Amoris Laetitia apostoli buzdításnak különösen a VIII. fejezete okozott az újraházasodott elváltak szentségekhez járulásának és az Egyház erkölcsi tanításának tekintetében, mind értelmezésben, mind gyakorlati alkalmazásban.

A nyilatkozatukban "Világosságot kérünk: Oldjuk meg az Amoris Laetitia csomóját", a bíborosok azt mondják, hogy "sok - bíboros, pap, hívő - számára ezek a paragrafusok arra utalnak, vagy kifejezetten azt mondják, hogy az Egyház tanításában változás történt az újraházasodott elváltak tekintetében. " Ezt állítva a bíborosok csak az Egyház életének valós tényeit jelezték. Ezek a tények megfigyelhetők számos egyházmegye pasztorális gyakorlatában és néhány bíboros és püspök nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozatában, akik azt állítják, hogy bizonyos esetekben az elvált és újraházasodott katolikusok szentáldozáshoz járulhatnak amellett, hogy az isteni törvény által csak házastársaknak megengedett módon élnek. (...)

Bíborosoknak és püspököknek valódi kollegiális szeretettel jogukban áll nyilvánosan a pápához, Krisztus földi helytartójához fordulni a II. Vatikáni Zsinat (cf. Lumen gentium, 22) alapján.

Napjainkban az egész Egyház arra a tényre reflektál, hogy a Szentlélek nemhiába inspirálta Szent Pált, hogy leírja a Galatákhoz írt levelében azt az incidenst, amikor nyilvánosan helyreigazította Pétert. Bízzunk abban, hogy a négy bíboros levele megértésre talál Ferenc pápánál Péter apostolhoz hasonlóan, amikor Szent Pál testvéri feddésben részesítette az egész Egyház érdekében. Aquinói Szent Tamás egyházdoktor szavai világosítsanak meg és vigasztaljanak mindnyájunkat: "Ahol a hit veszélybe kerül, az alárendeltek is kötelesek megfeddni a főpapokat, akár nyilvánosan is . Mivel Pál, aki Péter alárendeltje volt, a botrány veszélyétől tartva nyilvánosan helyreigazította Pétert. " (...)(Summa theol., II-II, 33, 4c). (...)

A négy bíboros nyilatkozatának negatív fogadtatása hasonló a IV. századbeli ariánus válság idejének tanbeli zavaraihoz. Hasznos idézni tanbeli zavarok esetén napjainkban is Poitiers-i Szent Hilárt, a "Nyugat Atanáz-át":

"Ti [Gallia püspökei], akik velem együtt hűségesek maradtatok Krisztushoz, nem engedtetek a fenyegető eretnekségnek, amely támadásának már megtört az ereje. Igen, testvéreim, győztetek, azoknak a nagy örömére, akik osztoznak veletek a hitben: és a ti állhatatos kitartásotok kettős dicsőséget szerzett, megőriztétek a tiszta lelkiismeretet és hiteles példát mutattatok." (Hil. De Syn., 3). (...)

Amikor Liberius pápa 357-ben aláírta az egyik ún. Sirmium-i rendeletet, amelyben szándékosan elhagyta a "homo-ousios" dogmatikailag definiált kifejezését és kiközösítette Szent Atanázt azért, hogy béke és harmónia legyen a keleti ariánus és a szemi-ariánus püspökökkel, a hívő katolikusok és néhány püspök, főleg Poitires-i Szent Hilár mélységesen megrendült. Amikor Szent Hilár továbbította azt a levelet, amelyet Liberius pápa írt a keleti püspököknek, és amelyben bejelentette a Sirmium-i rendeletet és Szent Atanáz kiközösítését, Szent Hilár mély fájdalmában hozzátette a levélhez ezt a kétségbeesett mondatot: " Anathema tibi a me dictum, praevaricator Liberi" ("Én meg téged közösítelek ki, hazug Liberius" cf. Denzinger-Schönmetzer, n. 141.) Liberius pápa békességet és harmóniát akart bármi áron, akár az isteni igazság árán is. Ebben, a Valence, Ursace és Germinius tévhitet valló püspököknek írt levélben, amelyben a fenti rendeletet és Szent Atanáz kiközösítését ismertette, Liberius pápa azt írta, hogy ő a békét és a harmóniát előnyben részesíti a mártíromsággal szemben. (cf. cf. Denzinger-Schönmetzer, n. 142).

Milyen drámai ellentét van Liberius pápa és Poitiers-i Szent Hilár között, aki azt mondta: "Mi nem akarunk az igazság rovására azon az áron békét, hogy engedményeket teszünk azért, hogy toleranciával dicsekedhessünk. Mi jogosan harcolunk a békéért a Szentlélek szabályai szerint. Fennáll annak a veszélye, hogy a béke jól hangzó neve alatt titokban szövetségre lépünk a hitetlenséggel." (Hil. Ad Const., 2, 6, 2).

Angol nyelvű forrás és a teljes cikk: rorate-caeli.blogspot.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? írásával.






Józef Wróbel: Az Amoris Laetitia nem jól van megírva


Úgy tűnik, hogy Józef Wróbel, Lublin (Lengyelország) segédpüspöke az első azok közül a főpapok közül (akik remélhetőleg sokan vannak) , aki a négy bíboros levelére pozitívan reagált. A La Fede Quotidiana-ban Michele M. Ippolito-nak adott interjújában elmondta, hogy "a négy bíborosnak igaza volt, amikor kérték az Amoris Laetitia egyértelműsítését. Válaszolni kellett volna nekik." Az interjúban a püspök nyíltan támogatta a bíborosokat:



Excellenciád mit gondol a négy bíboros által az Amoris Laetitia egyértelműsítésére írt leveléről?

A négy bíboros helyesen cselekedett és a kánonjog rendelkezéseit helyesen alkalmazta. Azt gondolom, hogy ez nem csak jog, hanem kötelesség is. Válaszolni kellett volna az észrevételeikre. Nem a másnapi időjárásról érdeklődtek, hanem olyan témában, amely az Egyház tanítását, és ezen keresztül a híveket érinti.

Az Amoris Laetitia-t érintő kétségeket Ön helyénvalónak találja?

Mint már említettem, szükséges a dokumentum, főleg a 8. fejezet egyértelműsítése. A szöveg különféle értelmezést tesz lehetővé, ami félreérthető.

Miért lehetséges többféle értelmezés?

Mert nem jól van megírva. Valószínűleg túl gyorsan írták, a tartalom és a lehetséges következmények figyelmes ellenőrzése nélkül. Szükséges ezeket a kérdéseket a Vatikán és azok elé a közreműködők elé tárni, akik iránt a pápának bizalma van. Egy ilyen fontos szöveget sietve írni nem tesz jó szolgálatot az Egyháznak.

Szentáldozáshoz járulhatnak azok, akik polgárilag újraházasodtak?

Az Amoris Laetitia előtt sem járulhattak szentáldozáshoz és most sem. Az Egyház tanítása nem változtatható, különben többé már nem a Krisztus által az evangéliumokra és a tradícióra alapított Egyház. Senki sem módosíthatja a tanítást, mivel senki sem ura az Egyháznak.

Szentáldozás a homoszexuális pároknak?

Ez nem lehetséges, és az irgalmasság nem egy csúsztatott engedély. A homoszexuális cselekedet nagyon súlyos bűn, sokkal súlyosabb, mint a heteroszexuálisok között fellépő szexuális bűnök. A homoszexuális cselekedet a természet ellen való bűn.

A püspök úr Amoris Laetitia-t érintő véleménye frappánsan szilárd, ugyanúgy, mint arra a kérdésre adott válasza, amely a Vatikán legfelsőbb köreiben kiemelt szerepet élvez: a menekültek fogadása:

Mi a helyes hozzáállás a menekültkérdéshez?

(...) Először a hozzánk legközelebb állóknak, - rokonainknak, gyerekeinknek, szüleinknek, polgártársainknak - a jólétéről kell gondoskodnunk, és csak azután viselhetjük gondját a messziről jötteknek. A demagógia nem vezet sehová.

Athanasius Schneider püspökhöz hasonlóan Wróbel püspökben olyan segítséget látunk, akit sokkal jobban érdekel a katolikus tanítás és a hívek, mint saját egyházi karrierje.

Munkájuk messze az egyházközségük fölé emeli őket, az egész világ igazi püspökei lettek ők.

Csak imádkozhatunk azért, hogy ez csak kezdete legyen a négy bíboros egyre növekvő támogatásának az apostolutódok között.

forrás: www.onepeterfive.com

Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? írásával.




Jan Watroba lengyel püspök a harmadik püspök,

aki a négy bíboros védelmére kelt





A tegnapelőtti nagyszerű hír után, miszerint Athanasius Schneider püspök nyilvánosan a négy bátor bíboros védelmére kelt, akik a sokat vitatott, szinódus utáni apostoli buzdítás, a Amoris Laetitia-ról kérdezték Ferenc pápát, Józef Wróbel lublini segédpüspök után egy újabb lengyel püspök emelte fel a szavát. Jan Watroba püspök, a Lengyel Püspöki Konferencia Családtanácsának elnöke, egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben kinyilvánítja, hogy ő azt gondolja, hogy a négy bíboros levele "nem kifogásolható".

Die Tagespost szerint Watroba a levelében "kifejezte a Péter tanításának helyes értelmezése iránti elkötelezettségét és aggodalmát." Azt is kihangsúlyozta, hogy ő maga is "nagyon várja a választ, egyértelműsítést," amennyiben "én magam is számtalan hasonló kérdéssel szembesülök - ugyanúgy, mint a többi püspök és pap." Watroba ezeket a Lengyel Hírügynökségnek (KAI) mondta. A következőket tette még hozzá:

"Nagyon rossz, hogy az Amoris Laetitia-nak nincs egyértelmű értelmezése és üzenete, és bárki hozzáteheti a saját értelmezését. Személy szerint én - lehet, hogy szokásból, de meggyőződésből is - azokat a dokumentumokat szeretem, mint amelyeket II. János Pál is írt, ahol nem volt szükség Péter tanítását illetően kiegészítő megjegyzésekre és magyarázatokra."

Biztató látni, hogy egyre több főpap veszi a bátorságot, hogy a négy bíboros védelmére keljen, - főleg azután, hogy más főpapok megvádolták őket eretnekséggel, aposztáziával, és skizmával.

Az is reménykeltő, hogy a katolikus ellenállás napról-napra erősödik. Ez még relevánsabb lesz, mivel egyre több aggasztó hír érkezik Rómából. Ma, Guiseppe Nardi, németországi kollégánk arról számolt be, hogy Vincenzo Paglia érsek - az Életért Pápai Akadémia feje - azt mondta november 23-án egy, a La Nazione-nak (és más lapoknak) adott interjújában, hogy a az abortuszt végző vagy végeztető személy kiközösítéséről szóló kánoni szabály hamarosan el lesz törölve. Az újságírónak arra a kérdésére, hogy ez a közeljövőben fog-e történni, Paglia azt felelte: "Igen, ez lehetséges."

forrás: www.onepeterfive.com

Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? írásával.





Mgr. Pío Vito Pinto: "A levelet író négy bíboros elveszítheti

a bíborosi címét"

A négy bíborost támogató nagyszerű püspökök, Józef WróbelAthanasius Schneider és Jan Watroba után megszólalt a Vatikán is.

Mgr. Pío Vito Pinto, a házassági érvénytelenítés folyamatában a Római Katolikus Egyház legmagasabb tekintélye,a Római Rota dékánja, előadást tartott a madridi Szent Damáz Egyházi Egyetemen. Kemény és nyomatékos hangnemben kijelentette, hogy az a négy bíboros, aki Ferenc pápától levélben kérte, hogy tisztázza az Amoris Laetitia apostoli buzdítás bizonyos félreérthető pontjait, súlyos botrányt okozott azzal, hogy a médiában közzétette a levelet. 

A Religion Confidencial-nak tett nyilatkozatában Pio Vito rámutatott arra, hogy a négy bíboros, egyéb más egyháziakhoz hasonlóan, akik kétségbe vonják Ferenc pápa reformjait, és az Amoris Laetitia-t, megkérdőjeleznek "két püspöki szinódust a családról és a házasságról - nem egyet, hanem kettőt! Egy rendeset és egy rendkívülit. Nem vonhatja senki kétségbe a Szentlélek közreműködését." 

Walter Brandmüller, Raymond Burke, Carlo Caffarra és Joachim Meisner bíborosok írtak egy levelet a Szentatyának, az Amoris Laetitia-t érintő kétségeikről. Ferenc pápa nem válaszolt, és a főpapok erre nyilvánosságra hozták a levelüket. "Melyik Egyházat védik ezek a bíborosok? A pápa hűséges Krisztus tanításához. Amit a bíborosok okoztak, az egy súlyos botrány, ami arra indíthatja a Szentatyát, hogy visszavonja tőlük a bíborosi kalapot, mint ahogyan ez az Egyház történetében korábban is előfordult már," mondta Pio Vito a Confidencial-nak. A Római Rota dékánja hozzátette: "Ami nem azt jelenti, hogy a pápa vissza fogja vonni bíborosi státuszukat, de megtehetné." 

A konferencia során Pius Vito a hallgatóság értésére adta, hogy bár a pápa nem válaszolt közvetlenül a négy bíborosnak, " de közvetve mondta nekem, hogy azok csak feketét és fehéret látnak, miközben az Egyházban a színek minden árnyalata előfordul." [szerk. megj.: ez igaz, ld. Athanasius Schneider püspök: SSPX; nők és lábmosás; Oroszország felajánlása; hitetlen papok és püspökök és még sok egyéb c. írását.] (...) 

forrás: Religion Confidencial

2016.NOVEMBER 29.-ÉN, JÉZUS KRISZTUSTÓL KAPOTT ÜZENET,MELYET EGY VÁLASZTOTTJÁN KERESZTÜL ADOTT AZ ENGESZTELŐKNEK.

Az Irgalmasság Órájában imádkoztunk a lelkekért. Elimádkoztuk a Keresztút Rózsafűzért, a Szeretetláng Rózsafűzért,és az Irgalmasság Rózsafűzérét. Sok-sok lelket mentettünk!


Drága Követőim,Tanítványaim!
Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Mindenek előtt szeretném megköszönni nektek azt a nagy jóságot, áldozatosságot, amivel most elárasztottátok a lelkeket, mert a tisztítótűzben szenvedő lelkek közül,a bűnösök közül, a haldoklók közül nagyon, de nagyon sokan megmenekültek. Ez alatt a rózsafűzér alatt például egyetlen haldokló sem került a pokolba . De Én most nem erről szeretnék beszélni nektek. Tudjátok, tisztába van mindegyiketek azzal hogy, mi a teljes búcsú. Én mégis felidézem bennetek, mert ehhez egy engedményt adtam azoknak, akik mindig, minden héten ide járnak.Hát ezt az engedmény ti is megkaphatjátok most . Úgy hogy hallgassátok:
A teljes búcsú ugyebár  abból áll, olyan feltételei vannak , hogy aznap áldozni kell,gyónni kell,egy szeretet-cselekedetet kell végezni,pl. a Szeretetláng rózsafűzért, vagy fél óra Szentségimádást,Biblia olvasást, stb. Egy valamit ezek közül, és elmondni a pápa szándékára, vagy az Úr Jézus szándékára, vagy XV. Benedek pápa szándékára inkább ,  elmondani egy Hiszekegyet, egy Miatyánkot egy Üdvözlégyet, egy Dicsőséget.
Most egy kis könnyítést szeretnék adni,mert gyakran előfordul,olyan eset,hogy ott vagytok a szent misén, és nincs gyóntatás, csak áldozás, és azokat a halvány kis bűnöket,vagy komolyabb bűnöket,amik vannak bennetek,bocsánatos bűnök,azokat nem tudjátok meggyónni,és emiatt,nem tudtok a halottatokért,valakiért  egy teljes búcsút mondani.
Hát Én most, a következőt javasolom nektek.Ha azt akarjátok, hogy a gyónás elmaradhasson , ilyen esetben, hogy csak bocsánatos bűn van a lelketeken, akkor használjátok fel, másik nagy kegyelmet hozzá, amit Szent Bernátnak adtam. Az Én Váll Sebemet illetően.Mert az ígértem neki, hogy amelyik ember az Én Szent Váll Sebem tiszteletére  elmond 3 Miatyánkot, 3 Üdvözlégyet, 3 Dicsőséget. Annak aznap, minden bocsánatos bűnét eltörlöm. Tehát, ha csak bocsánatos bűnötök van, és ezt meg megteszitek a Váll Sebem tiszteletére,akkor hófehér aznap a lelketek,és hogyha áldozni sikerült, akkor teljes búcsút tudtok nyerni akár magatoknak, akár valamelyik halottatoknak.
Ez az egyik, amit el akartam nektek mondani.
A másik pedig, hogy tudjatok róla, itt majdnem minden héten, a rejtett bűnökről szoktam beszélni, és tanítani.
Ugyanis a rejtett bűnök,itt vannak bennetek és nem fedezitek föl, azt hiszitek, hogy nincs már több bűnötök.Ott álltok a gyóntató szék előtt, elmondjátok azt az egy-két bűnt, és a többi nem jut eszetekbe, mert nem is veszitek észre, hogy ott lapul valami a lelketeken. Hát Én ilyen rejtett bűnöket szeretnék most felsorolni nektek, amit a többieknek már felsoroltam, és a végén,  hozzá fogok tenni 5 új rejtett bűnt is , ami az ittenieknek is új lesz.
Ezekkel a rejtett bűnökkel, bizony  ugyanúgy meg tudjátok bántani az Én Szentséges Szívemet. Ezért nagyon oda kell figyelni, nagyon meg kell vizsgálni minden nap a lelkiismereteteket.Felolvasom azokat a bűnöket, amelyeket  eddig már a többieknek tanítottam,hogy melyek az eddigi rejtett bűnök.

Aggodalmaskodás.
Büszkeség.
Érzékenység.
Hiúság.
Jóra való restség.
Káröröm.
Kérkedés.
Kételkedés.
Kíváncsiság.
Munkamánia.
Rendetlenség.
Mártírkodás.
Megfelelni akarás.
Mértéktelenség.
Ön-megvetés.
Önsajnálat.

És most írjátok hozzá azt az 5-öt, amiről, ma fogok beszélni nektek.

Panaszkodás.
Pazarlás.
Rivalizálás.
Tapintatlanság.
Sértődöttség.

Drága Gyermekeim!
Itt van az első, a panaszkodás. Olyan ártatlannak tűnik , valahogy az emberre az a jellemző, hogy szereti kiönteni a lelkét, amikor nagyon tele van. Amikor mélyen megbántották, olyan jó elmondani valakinek, és utána már egy kicsit könnyebb lesz a lelke. Elmondja a legjobb barátjának, vagy a férjének,vagy valamelyik családtagjának. Azután, ahogy megy az utcán,jönnek szemben vele az ismerőse i,mindegyiket leállítja, és jól kipanaszkodja magát. A panaszkodásnál nem mindegy, hogy kinek panaszkodunk és hogyan. A legideálisabb helyzet, akkor nem követtek el bűnt,hogyha csak Nekem, a ti Jézusotoknak panaszkodtok, vagy pedig a lelki vezetőtöknek. Ha nincs lelki vezetőtök, akkor valamelyik nagyon jó lelki testvéreteknek. Nem pedig fűnek-fának mindenkinek, mert akkor bűnt követtek el, amit bizony meg kell gyónni.
De hogyan kell panaszkodni?
Nem úgy kell panaszkodni, hogy elmondani az illetőnek a nevét és befeketíteni a sárga földig, mert ő tényleg ilyen  ilyen volt, tényleg megbántott és tényleg rossz dolgokat követett el, mert hogyha belecsúszol abba, hogy még a nevét is elmondod, akkor már ott a másik bűn a lelkeden, -ítélkeztél. Hát még ha túlzásba estél vagy olyat mondtál, ami valótlan, akkor egyenesen rágalmaztál,- halálos bűnt követtél el.Tehát legjobb ,ha panaszkodsz, név nélkül mondjad, lehetőleg.

A másik, amiről szeretnék beszélni, a pazarlás.
Többféle dologgal lehet pazarolni. Az embereknek rögtön az étel jut eszébe. Hát bizony, nem kell megvárni, míg az a kenyér megpenészedik , és még a kutyának sem lehet oda adni,meg a tyúkoknak sem, hanem még időben gondoskodni kell arról,hogy valakinek odaadjad. Vagy hogyha egy kis ételmaradék van,és nincs kutyád meg macskád, hátha van a szomszédnak és annak oda adni. és csak végső esetben mikor már sehova nem lehet tenni, akkor belekaparni a kukába. Azután lehet a vásárlással is pazarolni tételezzük fel, hogy valakinek van már 3 télikabátja, de ő még egy télikabátot vesz magának, meg még egyet, meg még egyet. Meg van 5 cipője,még a 10.-et is megveszi magának és már alig fér bele a szekrényébe meg a polcára , mert túlzásba esik. Vásárlási mániája van. Ez is bűn.
A pénzzel sem kell pazarolni.

Azután az idő. Nem szabad pazarolni a saját idődet sem, meg más idejét sem. A saját idődet úgy tudod pazarolni,hogy nincs jó időbeosztásod. Egyszerűen kicsúszik a kezedből az idő.Soha nem tudod befejezni, amit beterveztél. Ez is bűn. Tehát az idődet úgy kell beosztani,hogy mindenre jusson, az állapotbeli kötelességekre is , az imádságra is,az unokáidra is, nem baj, ha kevesebb idő jut ezekre a dolgokra , nem a mennyiség számít, hanem az, hogy mindenre jusson időd,amit beütemeztél.Ezért nagyon jó, egy napirendet készíteni. Azután mások idejével is lehet pazarolni. Gondolj bele, hogy éppen mész vásárolni, és jön veled szemben valaki két jó nagy szatyorral a kezében és megállítod . Nem törődsz azzal, hogy mennyire vágja a két kezét  az a nehéz teher. hanem elkezded mondani a saját ügyeidet.  Elkezdesz hosszadalmasan beszélni, már fél órája beszélsz, pedig "tűkön ül " az illető , már annyira szeretne haza menni , mert annyi dolga van, de azért te mindig magadról beszélsz , a saját gondjaidról, a saját családodról. Nem azt kérdezed, hogy vele mi van, hanem elmondasz mindent amitől aztán megkönnyebbül a lelked.  Elpazaroltad a másik ember idejét. A pazarlás bűn.

Aztán itt van a rivalizálás.
A rivalizálás nagyon is jellemző a vallásos emberekre. Van, olyan aki túl akarja imádkozni a másikat. Az nem elég, hogy ő többet imádkozik mint a másik, hanem még mondogatja is, hogy ő elmondja ezt a rózsafűzért  azt a 3.-at, 4.-et, a 8.-at, a 10.-et, s nem gondol arra, hogy  fájdalmat okoz a másiknak, mert annak nincs annyi ideje , őneki sokkal több az állapotbeli kötelessége, ilyen sokat nem tud imádkozni.Tehát próbálja lehagyni a többieket , és bizony ezzel  még úgy henceg is, tehát versenyez az imával.  De hát nem csak az imával lehet rivalizálni , például a böjttel is. Hogy mondogatja valaki , hogy ő minden nap böjtöl, egy héten háromszor és hogyan böjtöl  és szeretné, hogyha még többet böjtölne, mint a másik , aki szintén közli vele , hogy ő hogyan szokott böjtölni. Ez a rivalizálás.  Ez is bűn.  Nem kell arról beszélni, hogy böjtölünk, vagy imádkozunk , vagy mennyit . Erről soha ne beszéljetek.
Azután, a nagy kegyelmeket kapó gyermekeim is szoktak egymással rivalizálni. Különösen azok, akik szinte ugyanolyan kegyelmet kapnak , nagyon hasonlót, például a látás kegyelmét . Látja, hogy a másik is hasonlót kap mint ő, és kezdi azt érezni, hogy talán nem is hiteles az a társa , aki ezeket kapja , nem is biztos, hogy a Szentlélektől való. Ilyen gondolatai születnek, és már ott is a bűn. Nem kell egymáshoz hasonlítani soha  a kegyelmeket, mert Én tudom, hogy kinek mennyit akarok adni.

Aztán ott van a tapintatlanság.
Ó, hány olyan gyermekem van, aki egy közösségben viccelődik jópofáskodik , és élcelődik valakin , a közösség tagjai közül. Valakin élesíti a nyelvét, és az illetőt megbántja, vérig sérti. Nem is gondolja, hogy a vicceivel  ennyire megalázta a többiek előtt. Ez is bűn.  Az ilyet is meg kell gyónni. A tapintatlansághoz az is hozzátartozik, hogy túlságosan őszintén próbál viselkedni , szinte büszke rá, hogy ő bátran megmondja a másiknak, ami a szívén van. Nem helyes. Ami rossz van a szívén , azt nem kell a másiknak olyan bátran megmondani , tapintatlanul , nem kell " beolvasni" neki jó alaposan , a hibáit felsorolni , mert fájdalmat okoz neki.
Tehát ezek olyan bűnök voltak amiket felsoroltam eddig, figyeljétek meg, mindegyik a szeretetlenségbe torkollik .

Aztán a sértődöttség. Bizony sok olyan gyermekem van, aki túlságosan érzékeny , erről már múltkor volt szó, egyszer a rejtett bűnök között, és az ilyen érzékeny gyermekeim nem tudják magukban tartani, azt hogy őt megbántotta valaki , vagy úgy véli, hogy megbántották, nem is biztos, hogy megbántották , de minden ránézés, , minden szó bántásként hat a lelkére , és az ilyen ember sértődékeny. Aki pedig megsértődik, az bűnt követ el. Nem szabad megsértődni csip-csup dolgokon és még a nagy dolgokon sem, hanem kérni kell Tőlem a megbocsátó szeretetet és akkor Én  elárasztom a szíveteket akkora szeretettel , hogy eszetekbe se jut, hogy kivonuljatok emelt fővel onnan  a közösségből , mert megbántva érzitek magatokat , vagy eszetekbe se jut , mikor haza mentek ezen tépelődjetek az imádkozásotok alatt , hogy titeket hogy megbántottak.Tehát a sértődékenység bizony bűn. Nem szabad megsértődni.
Hát ennyit akartam mondani, de még hozzáfűzök még egy fontosat.  Amikor gyóntok, akkor ezeket a rejtett bűnöket  nem minden papnál lehet egyformán meggyónni . Meg lehet gyónni, például, hogy megsértődtem, eddig elfogadja minden pap .Aztán meg lehet gyónni azt ,hogy igazságtalan voltam, vagy panaszkodtam, eddig igen.  De ha elkezditek magyarázni  a körülményeket , például pazarlás : ha elmondjátok ezt, hogy sajnos megpenészedett a kenyerem egy szelete és azt kidobtam a kukába  akkor nem biztos, hogy bűnnek fogja fel az a felszentelt szolgám és azt fogja mondani, hogy ezt teljesen felesleges meggyónni , mert ez nem bűn. És van sokféle ilyen rejtett bűn, amit egyik-másik pap nem tart bűnnek. Ezért azt tanácsolom nektek gyermekeim, hogy csak annak mondjátok el a rejtett  bűnök körülményeit, akit jól ismertek és tudjátok, hogy bölcs tanácsokkal lát el benneteket , hogy többé ezt a bűnt ne kövessétek el. , hogy ő is átérzi, hogy bizony  ez bűn volt nem óriási nagy bűn , bocsánatos bűn volt.
Hát ennyit akartam nektek mondani ezekről a rejtett bűnökről,, és arra kérlek titeket, ha közötte találtatok olyat  a felsoroltak között,  mely éppen rátok jellemző,  akkor minél hamarabb menjetek el, és gyónjátok meg., hogy a lelketek egészen hófehérré tisztuljon. És akkor amikor ilyen tiszta a lelketek, akkor aztán a teljes búcsút elmondhatjátok magatokért  vagy az egyik halottatokért.  Nagy szeretetemben  megáldalak benneteket  a Tisztaság Lelkületével és fogok a kezembe  annyi liliomszálat ahányan itt vagytok . Mindenkinek a szívébe helyezek egy liliomot egy pillanat alatt mindenkinek odatettem a liliomot. Ugye kinyitottátok a szíveteket?
Hát most zárjátok be , és őrizzétek ezt a liliomot.  Ez a tisztaság lilioma . A ti lelketek tisztaságának a jelképe.  És ez a liliom akkor fog ragyogni a lelketekben hogyha ezeket a rejtett bűnöket is megbánjátok  és meggyónjátok. Nagy szeretetemben megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében . Amen

2016. november 27., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2016. november 1. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Hamarosan elvesznek Engem tőletek. Nem lesz Oltáriszentség. Csupán kenyér és bor lesz az oltáron, mint jelkép, ami szimbolikusan utal az utolsó vacsorára. Ez lesz a nagy „egység”, a közös úrvacsora, amit majd együtt fogyasztanak el a protestánsok és a katolikusok. Nem lesz többé Szentmise, mert átváltoztatás nélkül nem lehet Szentmiséről beszélni. Helyette ökumenikus tévtanítások, úgy nevezett Isten tiszteletek lesznek. Ti ne menjetek soha oda! Kérjétek Tőlem a lelki áldozást! Én veletek maradok mindig. A rejtekben igaz, hogy ritkán, de lesz igazi Szentmise, amit igaz és hű papjaim fognak bemutatni. Oda menjetek! De ne beszéljetek róla senkinek, mert ez bálványimádásnak minősül az eretnekek szemében, amit halállal fognak büntetni. De ti ne féljetek tőlük! Inkább legyetek Értem vértanúkká, mint hogy megtagadnátok Engem, és elkárhoznátok.
Drága kicsinyeim! Nagyon kemény idők előtt álltok. Az igaz keresztények vérét úgy fogják ontani, mint a vizet. De ne féljetek! Mindnyájatoknak megadom a kegyelmet, hogy kitartsatok mindhalálig. Hatalmas, lángoló szeretetet adok a szívetekbe Irántam, és óriási vágyat arra, hogy az életeteket adjátok Értem. Értsétek meg: nincs halál. Vértanúságotok csupán egy kapu lesz, amelyen át bejöttök az örök fénybe, az örök teljes életre, amelyre a földön készültetek és vágyakoztatok. Egy csodálatos beteljesülés, örök megpihenés lesz számotokra mennybe érkezésetek.
Kicsinyeim! Legyetek éberek! Figyeljétek a jeleket! Éljetek szüntelen készenlétben! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Hirtelen fog lecsapni rátok. A szívetek lángoljon az Irántam való szeretettől! Készüljetek, hogy ha bármikor jön, igent tudjatok mondani a vértanúságra Értem. Ezt csak úgy tudjátok megtenni, ha Én vagyok a ti egyetlen kincsetek, reményetek, örök boldogságotok. Ha nem helyeztek Elém senkit és semmit, akkor szabad lesz a szívetek. Én leszek benne a ti Megváltó Királyotok, Akihez teljes erőtökből kívánkoztok. Így készüljetek drága kicsinyeim az elkövetkező időkre, amely most van beteljesülőben. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Ó Legszentebb Szentháromság, felfoghatatlan egység, Mindenhatóság és örök dicsőség! Magasztallak és imádlak Téged teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből, Atya, Fiú és Szentlélek.
Kérlek, áradj ki erre a bűnös világra, halmozd el kegyelmeddel, mert Nélküled elveszünk mind egy szálig.
Szentlélek jöjj! Áraszd ránk örök szereteted fényét! Gyújts világosságot lelkünkben és elménkben, hogy felismerjük Szent akaratodat! Meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól.
Szentlélek! Áraszd ránk fényedet! Te dönts bennünk minden élethelyzetben! Te sugallj nekünk jó tanácsokat! Őrizz meg a sátán csapdáitól! Vezess minket a szűk ösvényen, amely az örök életre visz.
Szentlélek! Kérlek, ne engedd, hogy elvesszünk! Kérlek, Te alakítsd a körülményeket! Ragadj ki minket a bűnből, adj tisztánlátást, és késztess minket, hogy mindig a jót válasszuk, a bűntől undorodjunk, és elkerüljünk minden bűnre vezető alkalmat!
Szentlélek jöjj! Vezess, támogass, mutass, irányt! Töltsd be szívünket, lelkünket Isten félelmével és szeretetével!
Szentlélek! A lábad elé borulunk. Te indíts bennünket igaz bűnbánatra! Add, hogy felismerjük bűneinket, és soha többé el ne kövessük azokat!
Szentlélek! Te gyóntass meg és oldozz fel bennünket bűneink súlya alól!
Szentlélek, jöjj! Újítsd meg az egész világot! Ragyogd be azt szent szereteteddel és végtelen bölcsességeddel!
Szentlélek, bízunk Benned. Kérünk Téged, Szentlélek, jöjj! Ámen.”

2016. november 11. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Az idő rövid. Már mindent elmondtam nektek. Már beteljesülnek a próféciák. Hamarosan nagy keresztényüldözés söpör végig egész Európán, ti sem maradtok ki belőle agyarország].
Gyermekeim! Most fognak Engem elvenni tőletek a nagy világvallás, a hamis egység okán. Csak a rejtekben lesznek bemutatva Szentmisék. A hivatalos „Egyház” a templomokban tévtanításokat fog hirdetni. Papjaim közül sokan átállnak az antikrisztus oldalára, mert ők nekik akarnak megfelelni, hogy karrierjüket építsék, csak kevesen tartanak ki hűségesen Mellettem. Ti soha ne menjetek utánuk, határolódjatok el tőlük! Jaj, lesz azoknak, akik elhagynak Engem. Ők a kárhozat fiai, mivel megtagadnak Engem az emberek előtt, így Én is megtagadom őket Atyám előtt.
Kicsinyeim! Soha ne fogadjátok el a tévtanításokat! Csak az igaz, tiszta Evangéliumot, amit eddig is megismertetek a Szentírásból. Ezek az emberek, akik eretnekségeket tanítanak, és akik utánuk mennek, a szívükben újra leköpdösnek, kigúnyolnak, tövissel koronáznak, megostoroznak és keresztre feszítenek Engem a lelkükben. Nagy lesz a büntetésük odaát.
Az Engem szeretőkkel megosztom keresztemet. Én a Földön, a kereszten vagyok megtalálható. Ott kapjátok a legtöbb kegyelmet, ha keresztem alatt álltok, Fájdalmas Égi Édesanyátok kezét megfogjátok és átadjátok az életeteket Nekem, hogy kínszenvedésemmel és kereszthalálommal egyesítve fölajánljátok minden szenvedéseteket, áldozataitokat a lelkek megmentéséért.
Az idő rövid, beteljesülnek szavaim. Az élet véges. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban! Készüljetek a számadásra, amelyet senki el nem kerülhet, mert Én megfizetek mindenkinek tettei szerint.
Így készüljetek az Adventre: Gondoljatok a Velem való nagy találkozásra, amikor majd színről színre meg fogtok állni Előttem! Nincs halál, csupán kiléptek ebből a porsátor testből, ami porból lett és porrá lesz, és megláttok Engem dicsőségben. Akkor lepereg előttetek egész életetek, annak minden apró, jelentéktelennek tűnő részletével és számot fogtok adni Előttem döntéseitekről. Ezért azt kérem tőletek, hogy már most, életetek minden pillanatában készüljetek erre a számadásra, és minden élethelyzetben úgy döntsetek, ahogy a helyetekben Én és Legszentebb Anyám döntenénk. Ha gyakoroljátok az igaz, tiszta, önzetlen szeretetet, és mindenkor fürkészitek az Én akaratomat, akkor már itt a Földön életszentségben élhettek, és nagyon boldogok lesztek, amikor Velem találkoztok. Ezt kértem a Szentírásban: „Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Ez a készenlét nem jelent lemondást az élet boldogságáról, amelyeket Én adok, csak a bűnöktől való távoltartást. Egyedüli örömötök Én vagyok, az Üdvözítő Isten, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy kínszenvedésem és kereszthalálom által helyet készítettem nektek Atyám Országában. Ezért nyissátok meg szíveteket, fogadjatok be Engem és engedjétek, hogy Én legyek az életetek Ura és Királya, Aki elvezetlek titeket az örök boldogságra. Ne féljetek átadni az életeteket Nekem! Hagyatkozzatok teljesen Rám, mert egyedül Én tudom, mi válik a lelketek javára! Tisztítsátok meg magatokat a Szentgyónás szentségében, igaz bűnbánatban! Ez a legnagyobb ajándék az Én számomra az Adventben. Fogadjatok Engem tiszta szívetekbe a Szentáldozásban, Aki a lelketek Királya vagyok, és minél jobban megnyitjátok Előttem szíveteket, annál több kegyelmet kaptok Tőlem. Én legyek életetekben a legfontosabb, és akkor minden mást megkaptok Tőlem. Egyedül Nekem akarjatok megfelelni azzal, hogy megismeritek és tettekre váltjátok tanításomat, a Szent Evangéliumot. Akkor boldoggá teszlek benneteket és nem láttok hiányt semmiben. Így készüljetek a Velem való nagy találkozásra és az Adventre, amely az Én eljövetelem előképe. Így készítsétek a szíveteket, hogy méltó lakásom legyen, amikor a Szentáldozásban hozzátok térek! Erre áldalak meg titeket gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 1Tessz 2, 13: „Isten szava”


2016. november 13. Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit készítettem nektek. Ez a világ csak árnyéka annak a csodálatos helynek, amit ti Mennyországnak neveztek. Az életetek a Földön egy rövid próbatétel. Ha kiálltátok a próbát, elnyeritek az örök életet. De ha elbuktok, elveszítitek mindazt, amit készítettem nektek. A próba ez: szeretet. Ha minden élethelyzetben a szeretet mellett döntötök, bejöhettek az örök boldogság honába, amely azoknak készült, akik Istent szeretik. Isten Maga a szeretet. Az Ő szeretetéből léteztek. Ő hívott létre titeket a semmiből. Isten a Teremtő, Aki a semmiből teremtette a világot. Mindent az ember lába alá helyezett, hogy uralkodjon fölötte. Ha az embert a szeretet vezetné, a világ engedelmeskedne neki. De az emberek bűneikkel, féktelen kapzsiságukkal és önzésükkel tönkre teszik a világot, amit Istentől kaptak.
Drága gyermekeim! Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett benneteket. Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Isten a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja szabad akaratotokat. Ez azt jelenti, hogy megengedi a rosszat, hogy elforduljatok tőle. De ha ti a bűnt választjátok, még a természet is fellázad ellenetek. Ezért van annyi katasztrófa.
Gyermekeim! Minden a szívben dől el. Térjetek meg! Töltekezzetek Velem, az Én végtelen szeretetemmel! Akkor a cselekedeteitek is jók lesznek. Lépjetek kapcsolatba Velem! Azért lettem Emberré, hogy ne féljetek Tőlem, és bensőséges személyes kapcsolatban éljetek Velem. Ha beszéltek Hozzám, Én meghallgatom. Éjjel-nappal rendelkezésetekre állok, hisz a lelketekben élek, feltéve, ha befogadtok. Bármit meg tudok tenni, ha hittel imádkoztok. De csak azt adom meg, ami a lelketek üdvösségére válik. Ezért ne csüggedjetek el, ha mást kaptok, mint amit kértek. Odaát örökké hálát fogtok adni Nekem ezért.
Gyermekeim! Az idő rövid. Az életetek hamar véget ér. Ezt kértem: Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Az egész életetek legyen egy folyamatos várakozás, mint az okos szüzeké az Evangéliumban. Vágyakozzatok Hozzám, Szent Színem látására! Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Éljetek életszentségben! Akkor megtelik a szívetek Irántam való szeretettel, és vágyva vágytok Hozzám, hogy ott legyetek ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Olyan szép és csodálatos vagyok, hogy egy egész örökkévalóságon át nem tudtok betelni Velem. Annyira szeretlek benneteket, hogy ez lesz a ti boldogságotok örökké. Ami odaát vár rátok, azt nem lehet emberi szavakkal megfogalmazni. Szent Pál találóan írta, miután látta a Mennyet: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.
Gyermekeim! Szeressétek Istent, a teljes Szentháromságot teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és minden erőtökből! Felebarátaitokat pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor az életemet adtam értetek a keresztfán. Ha szeretetben éltek, a Mennyország köztetek van. A szeretet gyógyít és boldoggá tesz. Ez a legjobb életforma. Ne álljatok szóba a kísértővel! Ne engedjétek be a csüggedést a szívetekbe! Mindig van remény, mert Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Én örök és Mindenható vagyok. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Erre áldalak meg benneteket, szeretett kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Ó áldott Szentlélek, Aki betöltöd szívünket, és eszünkbe juttatod mindazt, amit Jézus tanított! Foglald le szívünket, hogy lángoljon az Isten iránti szeretettől! Gyújtsd lángra lelkünket, hogy soha ne méricskéljünk, hanem egész életünket adjuk át Jézusnak, a mi drága jó Megváltónknak, hogy Ő rendelkezzen velünk tetszése szerint! Ne lázadjunk, ha szenvedünk! Nézzünk a keresztre! Az Isten egyszülött Fia Vérben ázva haláltusáját vívja értünk!!! Merítsünk Belőle erőt! Mekkora szeretet van Benne, hogy ekkora áldozatot hozott értünk! Kérjük kegyelmét, hogy hasonuljunk át Belé, amikor a Szentáldozásban a szívünkbe tér! Ő legyen szívünk Királya, mi pedig merüljünk el Benne, mint parányi vízcsepp a hatalmas szeretet óceánban! Akkor megtelik szívünk az Ő végtelen, Önmagát leküzdő, mindent odaadó szeretetével. Akkor végre olyanok leszünk, amilyeneknek teremtett az Atya: Szent Fiának hű képmásai. Ne hagyjuk, hogy a bűn eltorzítsa bennünk az Isten Ember képét! Éberen őrködjünk mindig lelkünk tisztasága fölött! Soha meg ne bántsuk Őt, Aki ennyire szeretett minket! Szemléljük Őt a keresztfán! Szent Sebeit miértünk szenvedte el. Véres könnyein át ránk nézve várja, hogy megjavuljunk, hogy üdvözíteni tudjon. Értünk kiáltotta: Szomjazom!
A te lelkedre szomjas, mert veled akar egyesülni a Szentáldozásban. Tisztulj meg a bűnbánat szentségében, hogy méltó lakása légy a királyok Királyának, az urak Urának, az Isten egyszülött Fiának, Aki a te Megváltó Istened! Ne bántsd meg Őt soha többé! Sőt: engeszteld mások bűneiért! Akkor boldog leszel, és nagy békét kapsz Tőle, mert Ő soha nem hagyja jutalom nélkül azokat, akik szeretik Őt.
Jézusom, imádott Királyom! Kérlek, vésd bele Nevedet szívembe! Soha nem akarok tudni másról, csak Rólad, a Megfeszítettről! Mindig csak Téged lássalak magam előtt, mennyit szenvedtél az én bűneimért! Soha meg ne bántsalak, inkább meghaljak! Kérlek, add nekem azt a szeretetet, amit Te éreztél irántam, hogy én is az életemet adjam Érted, ha a hitem miatt üldöznek! Ámen.”

2016. november 18. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Maradjatok hűségesek Hozzám minden körülmények között! A sátán érzi, hogy lejár az ideje, ezért dühében most még elkeseredettebb harcot vív a lelkek ellen. Hamarosan tettlegesen is fogja bántalmazni gyermekeimet csatlósai által. Nagyon sokakat meg fognak ölni, de ti ne féljetek: az lesz égi születésnapotok. Az idő eljött, amikor megvallotok Engem a bűnös nemzedék előtt, és amikor az életeteket fogjátok adni Irántam való szeretetekből.
Drága kicsinyeim! Mindez hamar véget ér. Megrövidítem a napokat, mert rengeteg lélek kárhozna el, ha ezt nem tenném. Ellenfelem még a választottakat is meg akarná téveszteni, ha lehetne. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben, mert az üldözés már itt van.
Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Tit 1,2: „az igazmondó Isten ősidők előtt megígért”
2016. november 19. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Bekövetkeznek a próféciák. Minden úgy lesz, ahogy megmondtam nektek. Üldözni fognak titeket, a rejtekbe kényszerültök. Ellenfelem most mindent megpróbál, hogy minél több lelket elvegyen Tőlem és a kárhozatba taszítson. Ti, gyermekeim, akik megismertétek az igazságot, tartsatok ki Mellettem hűségesen mindhalálig, mert csak így nyeritek el az örök élet koszorúját. Az idő rövid, sokatoknak a vérét fogják kiontani Értem, de ne féljetek, a halál csak egy küszöb lesz számotokra, hogy átlépjetek az örök élet boldogságába.
Drága kicsinyeim, Szent Véremen megváltott gyermekeim! Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik elkárhoznak, akiket a csaló meg tud téveszteni és magával tud rántani a pokolba. Ti ne tartozzatok közéjük! Rejtőzködjetek el irgalmas, szeretettől lángoló Szívem véróceánjába! Kérjétek magatokra értetek kiontott drága Szent Vérem oltalmát, Égi Édesanyám palástját! Mondjátok el magatokért és testvéreitekért az elrejtő imát:
„Rejtsen el minket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú, és Szentlélek, Szűzanya, Szent József palástja alatt, a szent angyalok keze által abba a csipkebokorba, amelyből az Úr Jézus töviskoronáját vették, hogy semmilyen pokoli, testi vagy világi támadás ne tudjon nekünk ártani, sem testvéreinknek, sem ellenségeinknek. Ámen.”
Bízzatok Bennem! Nálam biztonságban vagytok. Elrejtelek titeket üldözőitek elől, akiket arra rendeltem, hogy az új világban, az ezer éves béke uralmában is hirdessétek Evangéliumomat. Azokat pedig, akiket vértanúságuk által Magamhoz emelek, a Mennyországból fognak titeket segíteni. Megtisztítom a világot. Csak egy vallás lesz, amelyet Én magam alapítottam, amelyben a templom Én vagyok, az Én értetek feláldozott, Legszentebb Testem és az Én értetek kiontott Legdrágább Vérem. Ez a ti erőforrásotok és örök életetek záloga. Ebben higgyetek és tartsatok ki Bennem mindhalálig! Az összes többi vallás megszűnik és csak ez az egy marad, amelyet Én alapítottam és egyek lesznek Énbennem követőim, amint Én és az Atya egy vagyunk. Imádkozzatok, hogy ez mielőbb bekövetkezzen!
Megáldalak titeket Szívem minden emberi értelmet felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 1Tim 6, 3: „Jézus szavai”
2016. november 21. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, akiket kiválasztottam Magamnak! Nagyon szeretlek benneteket. Őrködöm fölöttetek. Kiterjesztem fölétek kezemet. A sátán nem árthat nektek. Messze kerülitek a bűnt az Én kegyelmemből. Olyan undort és iszonyatot tápláltok a lelketekbe minden bűn iránt, hogy inkább akarnátok meghalni, mint Engem a legcsekélyebb mértékben megbántani. Soha ne aggódjatok lelketek üdvössége felől, mert Én magam, az Üdvözítő, gondoskodom róla, hogy mindig mentesek legyetek minden bűntől és tiszta lélekkel várjátok Eljövetelem nagy napját, amikor eljövök az ég felhőin dicsőségben, és amikor eljövök értetek életetek végén, hogy keblemre ölelve Magammal vigyelek titeket Atyám házába.
Kicsi gyermekeim! El nem tudjátok képzelni, mekkora vigaszt jelentetek Számomra ebben a nyomorult, bűnös világban. Szívem felüdül lelketekben, ti az Én földi mennyországaim vagytok és minden Szentáldozásban azt az örömöt éreztetem meg veletek, amit Én élek meg a ti szívetekben, amikor magatokba fogadtok Engem.
Kicsiny gyermekeim! A Szívem olyan, mint egy lángtenger. Szeretetem kiárad minden teremtményre. Minden kegyelmet megadok minden embernek, a bűnösöknek főleg, ami az üdvösségre vezeti őket. Hívogatom őket, vonzom, indítom, hogy jöjjenek a tiszta forráshoz, a soha el nem múló kegyelemhez, a Szent Eucharisztiához, a bűnbánat szentségéhez, amely az örök életre vezet. Jaj, azoknak, akik süketek és vakok hívásaimra, mert örökre elveszítik azt, amit számukra készítettem. Ti viszont, akik befogadtok Engem, hatalmas kegyelmet kaptok, békét, biztonságot, örömöt élveztek.
Én vagyok a szívetek Királya és az örök élet már most és itt a ti sajátotok. Ezért, drága gyermekeim, a szívetekben legyen örökös háladal. Őrizzétek lelketek tisztaságát, törekedjetek az életszentségre és igyekezzetek mindenben megfelelni elvárásaimnak, szent akaratomnak. Kérjétek a Szentlélek bölcsességét, Aki fölfedi előttetek akaratom titkát. Tegyétek meg mindazt, amire indítalak benneteket és akkor elvégzitek a feladatot, amit rátok bíztam. Atyám országában pedig nagy jutalomban részesültök. Lefoglaltalak benneteket Magamnak. Maradjatok meg Bennem, Irántam való szeretetben, hűségben, jóságban, alázatban és szolgálatkészségben. Akkor minden kegyelmet megkaptok Tőlem. Rengeteg lélekkel gazdagodva ti magatok is elnyeritek az örök életet. Fogadjátok megerősítő áldásomat a végső nagy harcra, amely gyermekeim és a sátán csatlósai között zajlik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Mt. 24, 9-14: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.”
2016. november 26. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagy üldözés vár rátok. Az idő eljött, amikor meg kell vallanotok Engem az emberek előtt. Már minden elő van készítve.
Kicsinyeim! Ne féljetek! Én olyan ékesszólást adok nektek, aminek nem tudnak fogni ellene mondani. Maga a Szentlélek fog beszélni általatok, amikor megvallotok Engem ezek előtt a parázna, erkölcstelen emberek előtt. Ne féljetek a haláltól, mert az nincs, csupán a test oszlik fel, de a lelketek egy örökkévaló boldogságban fog élni mindörökké.
Kicsinyeim! Minden imátokat meghallgatom. Kérjétek magatokra és vértanútársaitokra a végső állhatatosság és a jó halál kegyelmét! Ne féljetek! Ölelő karjaimba várlak benneteket és nagy jutalmat tartogatok nektek a Mennyben. Velem együtt fogtok ülni trónokon és uralkodni fogtok egy egész örökkévalóságon keresztül. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, mindeneket felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 2Tim 3, 12: „S az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban.” Mk 11, 17: „Jézus tanított”

2016. november 25., péntek

Égi Édesanyánk üzenete 2016. november 25-én Medjugorjéból

A kis dolgokban felfedezni a Teremtő Istent

Üzenet, 25. november 2016

"Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza az imához. Ebben a kegyelmi időben Isten megengedte nekem, hogy a szentség és az egyszerű élet felé vezesselek benneteket, hogy felfedezzétek a kicsi dolgokban a Teremtő Istent, beleszeressetek és életetek hálaadás legyen a Fölségesnek mindazért, amit Ő ad nektek. Gyermekeim, az életetek legyen ajándék mások számára a szeretetben és Isten meg fog áldani benneteket, ti pedig érdek nélkül, Isten iránti szeretetből tegyetek tanúságot. Veletek vagyok és mindnyájatokért közbenjárok Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

A Boldogságos Szűz Mária a Magnificat-ban felkiált: „… szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát” (Lk 1, 47-48). Mária hálaénekében a legerőteljesebben ismerhető fel Isten munkálkodása. Ezt az Isteni működést tapasztalta meg élete folyamán Szűz Mária. Ő is kicsi volt és alázatos. Emberi szemmel nézve teljesen átlagos názáreti lánynak látszott. De Isten tekintete más, mint az emberé. Isten Gábor angyal által közelítette meg, názáreti életének mindennapjaiban és munkájában. Isten olyan valamire hívja meg, ami meghaladja az emberi erőt és értelmet. Ő sem értelemmel fogta fel, de szívvel és hittel fogadta el. Életét egyszerűen élte, egy átlagos család minden gondjával és nehézségével.
Már eddig is sokszor, és ebben az üzenetében is az egyszerű és alázatos életre hív. Szűz Mária jól tudja, hogy Isten hogyan nyilvánul meg legerőteljesebben a mindennapok kicsi dolgaiban. Mi Istent a magasságokban keressük, Ő pedig a kicsikben van jelen. Ez fog történni ezen a karácsonyon is. Isten a kicsi és alázatos betlehemi gyermekben jött el közénk. Senki sem ismerte fel, csak a kicsi és az egyszerű emberek és azok, akik az igazságot és az élet értelmét keresték.
Isten közénk jön és lentről, és nem fentről tekint le ránk. Csak egyszer volt, amikor Isten a magasból tekintett le ránk, mégpedig, amikor a kereszten függött. A Szűzanya édesanyaként ilyen kicsiségben és egyszerűségben szeretne vezetni bennünket. Isten elrejtőzik azok arca mögé, akikkel naponta találkozunk. Isten lehajol, hogy megmossa lábunkat és szívünket. Isten engedi keresztre feszíteni magát és magára veszi minden bűnünket és szégyenünket. Isten még inkább megalázza magát akkor, amikor eucharisztikus kenyérré lesz, amellyel táplál minket.
Ezzel a logikával vezet bennünket Mária egyszerű, édesanyai szavai által. Ő hozzánk hasonló életet élt, nem a felhőkben, hanem két lábbal a földön. Szívében megőrizte és elgondolkodott azokról az eseményekről, amelyeket Jézussal együtt élt meg.
Az egyszerűségben életbölcsesség rejtezik. Mária olyan egyszerű, amilyenek szavai is. Ha létezne más út Istenhez, Mária felfedte volna számunkra.
Tanuljunk tőle és édesanyai szívétől, hogy bölcs szívre tegyünk szert, amely felfedezi, milyen kevés szükséges a boldogsághoz és, hogy a kicsi dolgokban rejlik a megelégedettség és az élet teljessége.
Imádság
Szűz Mária, Te, aki földi életedet olyan gondokkal és félelmekkel élted meg, melyek a mi életünket is kísérik, légy a mi közbenjárónk és Édesanyánk. Könyörögd ki számunkra a nyitott szív kegyelmét, amely el tudja fogadni a kicsi dolgokat és belátja azt, hogy az ember számára a boldogságot, a békét nem a tárgyak adják, bármennyire is értékesek azok. Ezekben a szent napokban különösen kérlek családjainkért, hogy se karácsony, se a kis Jézus ne menjen el mellettünk észrevétlenül.  Köszönjük Neked, Édesanyánk, hogy nem mondasz le rólunk, hanem továbbra is türelmes vagy velünk és az Istennel való egyszerű élet teljességére hívsz bennünket.
M.M
fordította: Sarnyai Andrea