1. Az 1800-as évek közepe táján ébredések történtek az Egyesült Államokban (ahol mintegy 600.000-en tértek meg), Angliában, Skóciában, Írországban, Svédországban és Walesben. Az utóbbi területén korábban is voltak ébredések (a nagyobbak 1762-ben, 1791-ben és 1817-ben kezdődtek), de 1860 körül újabb ébredési hullám indult el, amely szinte Wales egészére kiterjedt, és tízezrek megtéréséhez vezetett a különböző felekezetek (anglikánok, baptisták, függetlenek, kongregacionalisták, wesleyánus és kálvinista metodisták) körében. A munka főleg Humphrey Jones wesleyánus és David Morgan kálvinista metodista prédikátorok közreműködésével kezdődött, de nemigen köthető "nagy nevekhez", inkább az egyszerű hívők, a képzetlen lelki munkások és a lelkészek buzgó, kitartó imáihoz, melyek sokszor felekezetközi imaalkalmakon hangzottak el, ahol félretették a korábbi viszályokat, és csak a lelkek megtérését tartották szem előtt.
2. Jones így írt erről: "Két dolog szükséges, hogy eredményes prédikátorok legyünk: először sokat kell imádkoznunk a csöndes kamrában - napközben többször is oda kell mennünk, küzdve Isten előtt -, minden alkalommal úgy harcolva, mintha az az utolsó alkalmunk lenne, és nem kelve föl a térdeinkről addig, amíg bizonyosságot nem nyerünk arról, hogy az Úr meghallgatott minket. Kérdezzük meg az Úrtól hittel és nagy buzgósággal, hogy mit mondjunk az embereknek! Menjünk közvetlenül az imakamránkból a szószékre minden esetben... A másik dolog az, hogy határozottan és lelkesen prédikáljunk, minden alkalommal a lelkiismerethez szóljunk! Mondjuk az emberek szemébe bűneiket, nem törődve az emberek jó vagy rossz véleményével, de 'legyen tiszta a lelkiismeretünk Isten és emberek előtt'... Bárcsak mindig úgy prédikálhatnék, mintha meg kellene halnom a szószéken, miután elvégeztem prédikálásomat, mintha közvetlenül a szószékről kellene ítéletre mennem. Ha nem ebben a lelkületben vagyunk, akkor nagyon kevés eredményt érünk el."
3. Trevecca főiskoláján 1857 telén kezdődött az ébredés. A főiskola elnöke erről szóló beszámolójában egy fiatalember szavait idézi, aki a következőket írta egyik gyülekezeti összejövetelükről: "Mielőtt elmentünk volna, szeretett lelkipásztorunk kiosztotta az úrvacsorát... Aztán Isten Igéjének olvasásakor és néhány magyarázó szó után minden jelenlevőt hatása alá kerített valami, amit sohasem tapasztaltunk hasonló módon. Olyan mértékben gyönyörködtünk Isten Igéjének szépségében, ahogy azt addig még sohasem éltük át. Új világosság vetődött rá. Felvillanyozott bennünket, és örömünkben sírnunk kellett. Ez az érzés általánossá vált. Minden jelenlevő a befolyása alá került. A legkeményebb szívűek is megalázkodásra kényszerültek. Egy kis idő után magunkhoz vettük az úrvacsorát, de furcsa érzések között. Aztán énekeltünk, lelkesen énekeltünk, és ismételtük az éneket újból és újból, mert nem tudtuk abbahagyni. Minden szív indítást érzett a folytatásra, és az utolsó két sort egy teljes negyedórán át énekeltük. Aztán a lelkipásztor imádkozott. Olyan imádságot azelőtt még sohasem hallottunk. Úgy éreztük, hogy Istennel beszélgetünk... [A tervezett hazamenetel helyett] mindenki csöndesen a helyén maradt, és ott voltunk egy darabig a legmagasztosabb mennyei érzésekben. Minden szív megalázkodott. Senki sem mert megszólalni, csak a könnyeit hullatta; és attól tartottunk, hogy ha valaki megszólal, megszakítja azt az állapotot. Nem is tudtuk, mihez kezdjünk. Érzéseink oly magas fokot értek el, hogy nehéz lett volna befejezni az istentiszteletet és elválni egymástól anélkül, hogy az isteni befolyást félbe ne szakítottuk volna... Végül a lelkipásztor fölállt, és lassan, nyomatékosan olvasott néhány megfelelő szakaszt Isten Igéjéből. Aztán énekeltünk és megint imádkoztunk. És négy órán át így ment tovább az istentisztelet."
4. Erre az ébredésre az ír és skót tapasztalatoktól eltérően nem voltak jellemzők az elesések és egyéb külső, fizikai megnyilvánulások (s ne feledjük, a pünkösdi-karizmatikus mozgalom csak kb. 50 évvel később, az 1900-as évek elején kezdődött Amerikában), inkább a mély és bensőséges lelkület és érzések, valamint az emberek és közösségek életének feltűnő és nagyarányú megváltozása. Sokan hangosan kiáltottak kegyelemért, akár a szabadban is, amikor munkájukat végezve ismerték föl elveszett állapotukat; mások friss üdvösségük, bűneikből való megszabadulásuk tudatában hangosan ujjongtak, néha örömükben ugrándoztak is a gyülekezetben. Egyes településeken alig vagy egyáltalán nem maradtak olyanok, akik valamelyik gyülekezethez ne csatlakoztak volna. A bányák kérges kezű munkásai a kocsmák helyett az istentiszteleteket és imaalkalmakat kezdték látogatni, és sok korábbi részeges teljes absztinenciát fogadott. Így a kocsmák sorra bezártak - akár az alacsony forgalom miatt, akár azért, mert tulajdonosuk is megtért. A közterületeken a vallás és hit kérdései váltak az általános beszédtémává. Az újonnan születettek, akik között sok volt a nő és a fiatal, sőt tizenéves gyermek is, gyakran imacsoportokká alakultak, és a maguk rendkívül őszinte módján, lelkesen és név szerint imádkoztak szeretteikért, amíg meghallgatásra nem találtak. Általában a keresőkre és a gyülekezetek régebbi tagjaira is óriási hatást gyakorolt a frissen megtértek lelkesedése, őszintesége, valamint a bűntudat terhe alatt roskadozók tusakodása.
5. "Nem lényegi kérdés az a mód vagy hanghordozás, ahogyan az újonnan fölébredtek kegyelemért kiáltanak, mert szükségük van rá, és dicsérik Istent bűnbocsátó kegyelméért, amikor azt megnyerik. Azok a nagy igazságok, amelyek iránt azelőtt a legkisebb érdeklődést sem tanúsították, most valóságokká válnak. A lelkük veszélyben van - csaknem a pokol szegélyén tántorog; ezt látják - ezt érzik; és mélységes lelki nyomorúságukban szabadulásért kiáltanak . Nagy keserűségükben hallanak a Megváltóról; meglátják őt, örvendeznek, és önmagukról és a környezetükről elfeledkezve nem törődnek másokkal, hanem olykor még ugrándoznak is örömükben!"
6. Az egyik településen, ahol az ébredés egyéves vágyakozás, imádság és fáradozás után érkezett meg, három fiatalember elment arra a közlegelőre, ahol vasárnaponként a környékbeliek szerencsejátékkal szokták tölteni idejüket. Bár eleinte gúnyos nevetéssel fogadták őket, felolvastak nekik egy fejezetet a Bibliából, majd imádkoztak. Rövid idő múlva szétoszlott a társaság, otthagyva még az elnyert pénzt is, és később sem mentek vissza, hanem a vasárnapi iskolába kezdtek járni. Másutt egy imaalkalom résztvevőinek olyan erőteljes tapasztalatban volt részük, hogy hazafelé menet a fiatalok nem tudták abbahagyni az éneklést, amely a szívükben levő mély örömből és békéből fakadt. Amint a falujukba értek, ez az érzés futótűzként kezdett terjedni, akárcsak az éneklés és az imádság. A következő vasárnap sokan felvételüket kérték a gyülekezetbe, a fiatalok imaalkalmakat szerveztek, és az ébredés egyre tovább terjedt.
7. "Bettwys-y-Coed városából néhány fiatalember átjött dolgozni a Festiniogban levő palabányákba. Hétfő reggel jöttek, és a bányában dolgozók fölfigyeltek mély elkeseredésükre. Ilyen lelki állapotban folytatták munkájukat, majd néha sírtak elveszett állapotuk miatt mint bűnösök Isten előtt. Másnap vacsora után megfigyelték őket a munkások, amint mentek fölfelé a hegyen. Annak a bányának minden munkása azonnal követte őket, akik körülbelül ötszázan lehettek. Megálltak a hegytetőn, és azon a helyen, a nyílt égbolt alatt, imaórát tartottak. Míg imádkoztak, a Szentlélek a legnagyobb teljességében kiáradt rájuk. Csaknem minden jelenlevő sírt és hangosan zokogott. Ugyanazon az estén összejöttek saját istentiszteleti helyeiken is, hogy imaórát tartsanak. A következő napon ismét találkoztak a hegyen, őrizetlenül hagyva munkájukat; mert erre az időre az emberek nagy lelki izgalom állapotába kerültek. Minden este összejöttek azon a héten számos istentiszteleti helyen, hogy imádkozzanak a mindenható Istenhez. Úgy tűnt, a sziklák visszhangozzák az imákat és dicséreteket. A következő szombaton a távolban lakók hazatértek, és magukkal vitték az újonnan fellobbant ébredési tüzet. Másnap pedig a környező templomok és kápolnák fogtak lángot!"
8. "Egyik férfitestvérünk, aki egy egész éjszakát imádságban töltött, hazament, és megtéretlen feleségét nagyon haragos hangulatban találta. Az asszony kegyetlenül leckéztette, ő azonban letérdelt és így szólt: 'Ó, Istenem, segíts, hogy még egyszer imádkozzam!' Tovább folytatta a könyörgést az isteni kegyelem trónjánál mindaddig, amíg a hitvestársa is hangosan kegyelemért kiáltott fel. Azon az estén az asszony is csatlakozott a hűségesek közösségéhez."
9. Egy tizenkét évesen "fölébredt" fiú a gyülekezetben hallotta, hogy a családi áhítat kiváltságáról és kötelességéről beszélnek, majd megkérte szüleit, hogy minden reggel és este felolvashasson a Bibliából, és imádkozzanak. Az apa eleinte ellenezte ezt, de végül engedett a fia kitartó kérésének. A fiú "egyik este vacsora után felnyitotta a Bibliát, és nagyon bátran felolvasott egy fejezetet. Ezután, először életükben, mindnyájan letérdeltek, de a szegény fiú egy szót sem tudott kiejteni. Hosszú és fájdalmas csend következett. Végül leánytestvére, aki már nem tudta magát tovább türtőztetni, hangosan vihogni kezdett. Erre a fiú elmondta első könyörgését: 'Ó, Uram, adj kegyelmet testvéremnek, Marynek!' Mihelyt megnyitotta száját, már tudott tovább imádkozni, és megtört hangsúllyal kiöntötte lelkét az önmagáért és a körülötte levőkért való könyörgésben. Ez nagy hatást gyakorolt mindenkire. A ház napi gondjai és a mezei munka sem tudta többé megakadályozni a családi áhítatot." Amikor a fiú legközelebb istentiszteletre készült, a szülei is vele tartottak, s erre Mary is sírva könyörgött, hogy velük mehessen.
10. Amikor Collins kapitány az Aberystwith közelében levő ólombányákba ment dolgozni, ilyen állapotok fogadták: "A munkások többségét bűnös életmódban találtam - a vasárnaprontás és a részegeskedés a legfélelmetesebb méreteket öltötte. Havonta egyszer, szombatonként fizettük az embereket. A következő hétfőn közülük sokan sérült arccal, véraláfutásos szemekkel jöttek a munkába. Némelyikük a kocsmában maradt két-három napon, sőt egy egész héten át, ahol kemény munkája jövedelmének nagy részét elköltötte, és családját az életszükségletek hiányának nyomorúságában hagyta." A kapitány ezután elmondja, hogy Isten csodálatosan meghallgatta a gyülekezetek buzgó imáit, s most már kétszáz munkásuk közt nincs iszákos, vasárnaprontó vagy nyíltan erkölcstelen ember. A férfiak csoportokban dolgoznak, melyek mindegyike 15-20 perces imaalkalmat tart a föld alatt a munka megkezdése előtt, ahelyett hogy régi szokásukhoz híven történeteket mesélnének vagy hazudoznának. Evés előtt imádkoznak, a hét végén pedig összejönnek a föld alatt, hogy a hét áldásaiért hálát adjanak.
11. Morlais Castle-ben vasárnaponként hajnali 4-kor a vasműveknél dolgozó legromlottabb emberek rendszeresen összegyűltek, hogy elfogyasszák a szombat este megvett sört, és verekedjenek. Egy szép vasárnap reggel fél hatkor mintegy húsz megtért fiatal közelítette meg a több tucat duhajkodó munkást. Az egyik ifjú azt mondta nekik, hogy el kellene menniük egy imaórára. Erre azok kigúnyolták. Ők azonban felolvastak néhány igeverset az Újszövetség egyik fejezetéből, és énekelni kezdtek. A munkások ekkorra már megkomolyodtak, sok durva arcot könnyek áztattak. Végül mindnyájan hazamentek, és sokan megfogadták, hogy többé nem mennek oda mulatozni. Ez a gyakorlat jó néhány vasárnap folytatódott, és alig egy hónapon belül százak jöttek össze Morlais Castle legmagasabb csúcsán, hogy imádják Teremtőjüket.
12. Sok helyen hajnali 5-kor imaalkalommal kezdték a napot a kápolnákban, a kőfejtőkben ebédidő alatt összejöttek imádkozni, és este megint csak imádsággal fejezték be. Számos fiatal még hideg időben is egész éjszakákat töltött imádkozással a szabad ég alatt, mintha elfelejtette volna, hogy testben él. Egy lelkész azt írta: "Meg vagyok róla győződve, hogy az áldott Isten az ébredés elindítását és továbbvitelét a legtöbb, ha nem MINDEN helyen az IMÁDSÁG által végzi. Eredetét és fejlődését minden egyes lakóhelyen az imádsághoz, különösen az új megtértek, új életútra indulók imáihoz vezethetjük vissza. A bűntudat hatása alatt levők szívéből fölfakadó töredező mondatok és az új hívők egyszerű, gyermeki imádságai a leghatalmasabban beszélnek minden jelenlevőhöz. Legyenek bár megtértek vagy megtéretlenek, nem állhatnak ellen a könnyezés kényszerének; az előbbiek örömkönnyeket, az utóbbiak a veszélyérzet miatti könnyeket hullatnak."
13. "Ez az ébredés nagy változást hozott létre a prédikálás stílusában és a prédikátorok lelkületében. Úgy tűnik, hogy sokkal inkább, mint bármikor ezelőtt, a célkitűzés az, hogy az evangélium alapvető igazságait prédikálják olyan buzgón, közvetlenül és személyesen, hogy a hallgatók megérezzék, hogy a prédikátor meg akarja menteni a lelküket, és hogy Isten az ő eszközei által magához akarja vonni őket. Az emberek kényszert éreznek ennek elhivésére. A prédikátor közel kerül hozzájuk. Úgy érzik, hogy nem a körön belül van, miközben ők kívül állnak; eggyé válnak egy szoros kapcsolatban. Ez nem karnyújtásnyi távolságban végbemenő kézitusa, hanem a prédikátor közvetlenül az emberek felé halad, rájuk támaszkodik, és ők úgy érzik, hogy a prédikáció átjárta őket, és a prédikátor elfoglalja szívük trónját Jézus nevében. A felébredt lelkipásztor éppen annyira törekszik megmenteni a lelkeket a szószéken, mint a szószéken kívül. Buzdít, bemutatja nekik az igazságot, és velük együtt imádkozik. Tehát Isten jelenlétében önmagát is odaállítja minden ember lelkiismerete elé."
14. A szerző utólag fölkeresett negyven helyet, ahol ébredés történt, és azt tapasztalta, hogy átlagosan húszból egy ember esett vissza; egyes helyeken mindnyájan hűek maradtak. Ez alighanem annak is köszönhető, hogy nagy gondot fordítottak az újonnan megtértek egyéni tanítására, a lelkigondozásra (összekötve a szószéki tanítással), valamint a magas mércéjű gyülekezeti fegyelemre. Akkoriban elterjedt gyakorlat volt, hogy a tagjelölteket csak bizonyos "próbaidő" eltelte után vették föl gyülekezeti tagnak. "Az izgalom nem megtérés, és bármennyire reménykednek és bíznak a saját értelmükben, az hiba és öncsalás, hacsak nincs összeköttetésben a bűnnel szembeni gyűlölettel és azzal, hogy a bűn minden formáját és alakját elutasítják." "A Bibliában nagyszerű és hatalmas igazságok rejlenek, amelyeknek elegendő erkölcsi erejük van ahhoz, hogy felriasszák bárkinek a lelkiismeretét, és megremegtessék a legerősebb idegeket is. Elég öröm van a vallásban ahhoz, hogy fölemelje az érzéseket az extázisig és a kifejezhetetlen örvendezésig - sőt a 'kimondhatatlan, dicsőült öröm' fokáig [1Pt 1,8]. A Szentírás tele van ilyen példákkal." "Ha a szószékeken több lenne az élet és az őszinteség, sokkal több élet és szentség volna a gyülekezetekben is." Adná Isten, hogy így legyen! Uram, "bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!" (Ézs 63,19.)
2. Jones így írt erről: "Két dolog szükséges, hogy eredményes prédikátorok legyünk: először sokat kell imádkoznunk a csöndes kamrában - napközben többször is oda kell mennünk, küzdve Isten előtt -, minden alkalommal úgy harcolva, mintha az az utolsó alkalmunk lenne, és nem kelve föl a térdeinkről addig, amíg bizonyosságot nem nyerünk arról, hogy az Úr meghallgatott minket. Kérdezzük meg az Úrtól hittel és nagy buzgósággal, hogy mit mondjunk az embereknek! Menjünk közvetlenül az imakamránkból a szószékre minden esetben... A másik dolog az, hogy határozottan és lelkesen prédikáljunk, minden alkalommal a lelkiismerethez szóljunk! Mondjuk az emberek szemébe bűneiket, nem törődve az emberek jó vagy rossz véleményével, de 'legyen tiszta a lelkiismeretünk Isten és emberek előtt'... Bárcsak mindig úgy prédikálhatnék, mintha meg kellene halnom a szószéken, miután elvégeztem prédikálásomat, mintha közvetlenül a szószékről kellene ítéletre mennem. Ha nem ebben a lelkületben vagyunk, akkor nagyon kevés eredményt érünk el."
3. Trevecca főiskoláján 1857 telén kezdődött az ébredés. A főiskola elnöke erről szóló beszámolójában egy fiatalember szavait idézi, aki a következőket írta egyik gyülekezeti összejövetelükről: "Mielőtt elmentünk volna, szeretett lelkipásztorunk kiosztotta az úrvacsorát... Aztán Isten Igéjének olvasásakor és néhány magyarázó szó után minden jelenlevőt hatása alá kerített valami, amit sohasem tapasztaltunk hasonló módon. Olyan mértékben gyönyörködtünk Isten Igéjének szépségében, ahogy azt addig még sohasem éltük át. Új világosság vetődött rá. Felvillanyozott bennünket, és örömünkben sírnunk kellett. Ez az érzés általánossá vált. Minden jelenlevő a befolyása alá került. A legkeményebb szívűek is megalázkodásra kényszerültek. Egy kis idő után magunkhoz vettük az úrvacsorát, de furcsa érzések között. Aztán énekeltünk, lelkesen énekeltünk, és ismételtük az éneket újból és újból, mert nem tudtuk abbahagyni. Minden szív indítást érzett a folytatásra, és az utolsó két sort egy teljes negyedórán át énekeltük. Aztán a lelkipásztor imádkozott. Olyan imádságot azelőtt még sohasem hallottunk. Úgy éreztük, hogy Istennel beszélgetünk... [A tervezett hazamenetel helyett] mindenki csöndesen a helyén maradt, és ott voltunk egy darabig a legmagasztosabb mennyei érzésekben. Minden szív megalázkodott. Senki sem mert megszólalni, csak a könnyeit hullatta; és attól tartottunk, hogy ha valaki megszólal, megszakítja azt az állapotot. Nem is tudtuk, mihez kezdjünk. Érzéseink oly magas fokot értek el, hogy nehéz lett volna befejezni az istentiszteletet és elválni egymástól anélkül, hogy az isteni befolyást félbe ne szakítottuk volna... Végül a lelkipásztor fölállt, és lassan, nyomatékosan olvasott néhány megfelelő szakaszt Isten Igéjéből. Aztán énekeltünk és megint imádkoztunk. És négy órán át így ment tovább az istentisztelet."
4. Erre az ébredésre az ír és skót tapasztalatoktól eltérően nem voltak jellemzők az elesések és egyéb külső, fizikai megnyilvánulások (s ne feledjük, a pünkösdi-karizmatikus mozgalom csak kb. 50 évvel később, az 1900-as évek elején kezdődött Amerikában), inkább a mély és bensőséges lelkület és érzések, valamint az emberek és közösségek életének feltűnő és nagyarányú megváltozása. Sokan hangosan kiáltottak kegyelemért, akár a szabadban is, amikor munkájukat végezve ismerték föl elveszett állapotukat; mások friss üdvösségük, bűneikből való megszabadulásuk tudatában hangosan ujjongtak, néha örömükben ugrándoztak is a gyülekezetben. Egyes településeken alig vagy egyáltalán nem maradtak olyanok, akik valamelyik gyülekezethez ne csatlakoztak volna. A bányák kérges kezű munkásai a kocsmák helyett az istentiszteleteket és imaalkalmakat kezdték látogatni, és sok korábbi részeges teljes absztinenciát fogadott. Így a kocsmák sorra bezártak - akár az alacsony forgalom miatt, akár azért, mert tulajdonosuk is megtért. A közterületeken a vallás és hit kérdései váltak az általános beszédtémává. Az újonnan születettek, akik között sok volt a nő és a fiatal, sőt tizenéves gyermek is, gyakran imacsoportokká alakultak, és a maguk rendkívül őszinte módján, lelkesen és név szerint imádkoztak szeretteikért, amíg meghallgatásra nem találtak. Általában a keresőkre és a gyülekezetek régebbi tagjaira is óriási hatást gyakorolt a frissen megtértek lelkesedése, őszintesége, valamint a bűntudat terhe alatt roskadozók tusakodása.
5. "Nem lényegi kérdés az a mód vagy hanghordozás, ahogyan az újonnan fölébredtek kegyelemért kiáltanak, mert szükségük van rá, és dicsérik Istent bűnbocsátó kegyelméért, amikor azt megnyerik. Azok a nagy igazságok, amelyek iránt azelőtt a legkisebb érdeklődést sem tanúsították, most valóságokká válnak. A lelkük veszélyben van - csaknem a pokol szegélyén tántorog; ezt látják - ezt érzik; és mélységes lelki nyomorúságukban szabadulásért kiáltanak . Nagy keserűségükben hallanak a Megváltóról; meglátják őt, örvendeznek, és önmagukról és a környezetükről elfeledkezve nem törődnek másokkal, hanem olykor még ugrándoznak is örömükben!"
6. Az egyik településen, ahol az ébredés egyéves vágyakozás, imádság és fáradozás után érkezett meg, három fiatalember elment arra a közlegelőre, ahol vasárnaponként a környékbeliek szerencsejátékkal szokták tölteni idejüket. Bár eleinte gúnyos nevetéssel fogadták őket, felolvastak nekik egy fejezetet a Bibliából, majd imádkoztak. Rövid idő múlva szétoszlott a társaság, otthagyva még az elnyert pénzt is, és később sem mentek vissza, hanem a vasárnapi iskolába kezdtek járni. Másutt egy imaalkalom résztvevőinek olyan erőteljes tapasztalatban volt részük, hogy hazafelé menet a fiatalok nem tudták abbahagyni az éneklést, amely a szívükben levő mély örömből és békéből fakadt. Amint a falujukba értek, ez az érzés futótűzként kezdett terjedni, akárcsak az éneklés és az imádság. A következő vasárnap sokan felvételüket kérték a gyülekezetbe, a fiatalok imaalkalmakat szerveztek, és az ébredés egyre tovább terjedt.
7. "Bettwys-y-Coed városából néhány fiatalember átjött dolgozni a Festiniogban levő palabányákba. Hétfő reggel jöttek, és a bányában dolgozók fölfigyeltek mély elkeseredésükre. Ilyen lelki állapotban folytatták munkájukat, majd néha sírtak elveszett állapotuk miatt mint bűnösök Isten előtt. Másnap vacsora után megfigyelték őket a munkások, amint mentek fölfelé a hegyen. Annak a bányának minden munkása azonnal követte őket, akik körülbelül ötszázan lehettek. Megálltak a hegytetőn, és azon a helyen, a nyílt égbolt alatt, imaórát tartottak. Míg imádkoztak, a Szentlélek a legnagyobb teljességében kiáradt rájuk. Csaknem minden jelenlevő sírt és hangosan zokogott. Ugyanazon az estén összejöttek saját istentiszteleti helyeiken is, hogy imaórát tartsanak. A következő napon ismét találkoztak a hegyen, őrizetlenül hagyva munkájukat; mert erre az időre az emberek nagy lelki izgalom állapotába kerültek. Minden este összejöttek azon a héten számos istentiszteleti helyen, hogy imádkozzanak a mindenható Istenhez. Úgy tűnt, a sziklák visszhangozzák az imákat és dicséreteket. A következő szombaton a távolban lakók hazatértek, és magukkal vitték az újonnan fellobbant ébredési tüzet. Másnap pedig a környező templomok és kápolnák fogtak lángot!"
8. "Egyik férfitestvérünk, aki egy egész éjszakát imádságban töltött, hazament, és megtéretlen feleségét nagyon haragos hangulatban találta. Az asszony kegyetlenül leckéztette, ő azonban letérdelt és így szólt: 'Ó, Istenem, segíts, hogy még egyszer imádkozzam!' Tovább folytatta a könyörgést az isteni kegyelem trónjánál mindaddig, amíg a hitvestársa is hangosan kegyelemért kiáltott fel. Azon az estén az asszony is csatlakozott a hűségesek közösségéhez."
9. Egy tizenkét évesen "fölébredt" fiú a gyülekezetben hallotta, hogy a családi áhítat kiváltságáról és kötelességéről beszélnek, majd megkérte szüleit, hogy minden reggel és este felolvashasson a Bibliából, és imádkozzanak. Az apa eleinte ellenezte ezt, de végül engedett a fia kitartó kérésének. A fiú "egyik este vacsora után felnyitotta a Bibliát, és nagyon bátran felolvasott egy fejezetet. Ezután, először életükben, mindnyájan letérdeltek, de a szegény fiú egy szót sem tudott kiejteni. Hosszú és fájdalmas csend következett. Végül leánytestvére, aki már nem tudta magát tovább türtőztetni, hangosan vihogni kezdett. Erre a fiú elmondta első könyörgését: 'Ó, Uram, adj kegyelmet testvéremnek, Marynek!' Mihelyt megnyitotta száját, már tudott tovább imádkozni, és megtört hangsúllyal kiöntötte lelkét az önmagáért és a körülötte levőkért való könyörgésben. Ez nagy hatást gyakorolt mindenkire. A ház napi gondjai és a mezei munka sem tudta többé megakadályozni a családi áhítatot." Amikor a fiú legközelebb istentiszteletre készült, a szülei is vele tartottak, s erre Mary is sírva könyörgött, hogy velük mehessen.
10. Amikor Collins kapitány az Aberystwith közelében levő ólombányákba ment dolgozni, ilyen állapotok fogadták: "A munkások többségét bűnös életmódban találtam - a vasárnaprontás és a részegeskedés a legfélelmetesebb méreteket öltötte. Havonta egyszer, szombatonként fizettük az embereket. A következő hétfőn közülük sokan sérült arccal, véraláfutásos szemekkel jöttek a munkába. Némelyikük a kocsmában maradt két-három napon, sőt egy egész héten át, ahol kemény munkája jövedelmének nagy részét elköltötte, és családját az életszükségletek hiányának nyomorúságában hagyta." A kapitány ezután elmondja, hogy Isten csodálatosan meghallgatta a gyülekezetek buzgó imáit, s most már kétszáz munkásuk közt nincs iszákos, vasárnaprontó vagy nyíltan erkölcstelen ember. A férfiak csoportokban dolgoznak, melyek mindegyike 15-20 perces imaalkalmat tart a föld alatt a munka megkezdése előtt, ahelyett hogy régi szokásukhoz híven történeteket mesélnének vagy hazudoznának. Evés előtt imádkoznak, a hét végén pedig összejönnek a föld alatt, hogy a hét áldásaiért hálát adjanak.
11. Morlais Castle-ben vasárnaponként hajnali 4-kor a vasműveknél dolgozó legromlottabb emberek rendszeresen összegyűltek, hogy elfogyasszák a szombat este megvett sört, és verekedjenek. Egy szép vasárnap reggel fél hatkor mintegy húsz megtért fiatal közelítette meg a több tucat duhajkodó munkást. Az egyik ifjú azt mondta nekik, hogy el kellene menniük egy imaórára. Erre azok kigúnyolták. Ők azonban felolvastak néhány igeverset az Újszövetség egyik fejezetéből, és énekelni kezdtek. A munkások ekkorra már megkomolyodtak, sok durva arcot könnyek áztattak. Végül mindnyájan hazamentek, és sokan megfogadták, hogy többé nem mennek oda mulatozni. Ez a gyakorlat jó néhány vasárnap folytatódott, és alig egy hónapon belül százak jöttek össze Morlais Castle legmagasabb csúcsán, hogy imádják Teremtőjüket.
12. Sok helyen hajnali 5-kor imaalkalommal kezdték a napot a kápolnákban, a kőfejtőkben ebédidő alatt összejöttek imádkozni, és este megint csak imádsággal fejezték be. Számos fiatal még hideg időben is egész éjszakákat töltött imádkozással a szabad ég alatt, mintha elfelejtette volna, hogy testben él. Egy lelkész azt írta: "Meg vagyok róla győződve, hogy az áldott Isten az ébredés elindítását és továbbvitelét a legtöbb, ha nem MINDEN helyen az IMÁDSÁG által végzi. Eredetét és fejlődését minden egyes lakóhelyen az imádsághoz, különösen az új megtértek, új életútra indulók imáihoz vezethetjük vissza. A bűntudat hatása alatt levők szívéből fölfakadó töredező mondatok és az új hívők egyszerű, gyermeki imádságai a leghatalmasabban beszélnek minden jelenlevőhöz. Legyenek bár megtértek vagy megtéretlenek, nem állhatnak ellen a könnyezés kényszerének; az előbbiek örömkönnyeket, az utóbbiak a veszélyérzet miatti könnyeket hullatnak."
13. "Ez az ébredés nagy változást hozott létre a prédikálás stílusában és a prédikátorok lelkületében. Úgy tűnik, hogy sokkal inkább, mint bármikor ezelőtt, a célkitűzés az, hogy az evangélium alapvető igazságait prédikálják olyan buzgón, közvetlenül és személyesen, hogy a hallgatók megérezzék, hogy a prédikátor meg akarja menteni a lelküket, és hogy Isten az ő eszközei által magához akarja vonni őket. Az emberek kényszert éreznek ennek elhivésére. A prédikátor közel kerül hozzájuk. Úgy érzik, hogy nem a körön belül van, miközben ők kívül állnak; eggyé válnak egy szoros kapcsolatban. Ez nem karnyújtásnyi távolságban végbemenő kézitusa, hanem a prédikátor közvetlenül az emberek felé halad, rájuk támaszkodik, és ők úgy érzik, hogy a prédikáció átjárta őket, és a prédikátor elfoglalja szívük trónját Jézus nevében. A felébredt lelkipásztor éppen annyira törekszik megmenteni a lelkeket a szószéken, mint a szószéken kívül. Buzdít, bemutatja nekik az igazságot, és velük együtt imádkozik. Tehát Isten jelenlétében önmagát is odaállítja minden ember lelkiismerete elé."
14. A szerző utólag fölkeresett negyven helyet, ahol ébredés történt, és azt tapasztalta, hogy átlagosan húszból egy ember esett vissza; egyes helyeken mindnyájan hűek maradtak. Ez alighanem annak is köszönhető, hogy nagy gondot fordítottak az újonnan megtértek egyéni tanítására, a lelkigondozásra (összekötve a szószéki tanítással), valamint a magas mércéjű gyülekezeti fegyelemre. Akkoriban elterjedt gyakorlat volt, hogy a tagjelölteket csak bizonyos "próbaidő" eltelte után vették föl gyülekezeti tagnak. "Az izgalom nem megtérés, és bármennyire reménykednek és bíznak a saját értelmükben, az hiba és öncsalás, hacsak nincs összeköttetésben a bűnnel szembeni gyűlölettel és azzal, hogy a bűn minden formáját és alakját elutasítják." "A Bibliában nagyszerű és hatalmas igazságok rejlenek, amelyeknek elegendő erkölcsi erejük van ahhoz, hogy felriasszák bárkinek a lelkiismeretét, és megremegtessék a legerősebb idegeket is. Elég öröm van a vallásban ahhoz, hogy fölemelje az érzéseket az extázisig és a kifejezhetetlen örvendezésig - sőt a 'kimondhatatlan, dicsőült öröm' fokáig [1Pt 1,8]. A Szentírás tele van ilyen példákkal." "Ha a szószékeken több lenne az élet és az őszinteség, sokkal több élet és szentség volna a gyülekezetekben is." Adná Isten, hogy így legyen! Uram, "bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!" (Ézs 63,19.)
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2007.05.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel.
