Jézus személyének jelentőségét nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Még nem keresztény társaink is elismerik, hogy nem élt rajta kívül senki, aki ilyen hatással lett volna a történelemre. A muszlimok prófétaként tisztelik, a hinduk szerint szent tanító volt, de még az ateisták is hajlandóak pozitívan nyilatkozni Felőle. Christopher Hitchens például egyszer azt mondta, hogy tiszteli „tanításainak értékét”.
Mindemellett gyakran hallani szkeptikus megjegyzéseket arról, hogy nem igazán lehet tudni ki volt Ő valójában. Sokan gondolják, hogy bár bizonyára csodás ember lehetett, a legtöbb Róla szóló történetet valószínűleg a korai keresztények találták ki, így senki sem képes megmondani, hogy a Bibliában található leírások és események közül melyik igaz és melyik nem. A legtöbb laikus ugyanakkor nincs tisztában azzal, hogy a történészek nagyon is komolyan veszik Jézust. Történészek, nem teológusok. Ennek egyik oka, hogy Jézus életéről számos történelmi dokumentum maradt fenn az utókor számára. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy maga az Újszövetség is ilyen dokumentumok gyűjteménye, amely önmagában is több forrást képviselt. Ezek a dokumentumok, Pál levelei például i.sz. 40-50-ben íródtak, de a bennük foglalt és idézett anyagok némelyike ennél is korábbi, és már Jézus halála után néhány hónappal íródtak.
Az irodalomtudomány azt is megállapította, hogy szerzőik kifejezetten biográfiának, nem pedig regénynek vagy hagiográfiának szánták ezeket az írásokat. Régészeti leletekkel vagy más történészek írásaival összehasonlítva is megbízhatónak bizonyultak, nemcsoda, hogy a történészek nagyon is komolyan veszik történeteik központi alakját. Nincs olyan ókori történelmet tanító, elismert professzor a világon, aki kétségbe vonná Jézus, mint történelmi személyiség létezését. Aki pedig ennek ellenkezőjével próbálkozna, kénytelen lenne egy egész sor más történelmi személyiség létét is tagadni, köztük például Julius Cézárral, akiről sokkal kevesebb forrás maradt fenn.
Az elmúlt évtizedek során egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a „történelmi Jézus” kutatása iránt. Azokat a kutatásokat értjük ezalatt, amelyek a történelemtudomány eszközeivel és módszereivel vizsgálják Jézus életét. Ezek eredményeként a kutatók számos kérdésben teljes konszenzusra jutottak. Egyetértenek abban, hogy Jézus Názáretben nevelkedett, hogy János keresztelte meg, tizenkét tanítványa volt, gyógyítóként és csodatevőként vált ismertté, hogy példázatok útján tanított és ellentétbe került a vallási vezetőkkel, a számkivetettekkel viszont sok időt töltött. Egyetértenek abban is, hogy saját identitását és Istennel való kapcsolatát nagyon fontosnak tartotta, hogy szolgálata végén bevonult Jeruzsálembe, ahol Messiásként fogadták, hogy valamiféle profetikus tettet hajtott végre a jeruzsálemi Nagytemplomban, amiért letartóztatták, bíróság elé állították és kivégezték.
Egy történész számára teljesen nevetségesek azok a kijelentések, amelyek szerint Jézus életét évtizedekkel halála után találták ki jószándékú, de félrevezetett keresztények. Ez azt jelenti, hogy aki őszinte akar lenni önmagával, kénytelen komolyan venni Jézust, de legalábbis ugyanazzal a hozzáállással olvasni és értelmezni az Újszövetséget, mint bármilyen egyéb megbízható ókori forrást.
Ha pedig ezt tesszük, magával Jézussal találjuk szemben magunkat: azzal a Jézussal, aki megdöbbentő kijelentéseket tett saját Magáról.
C. S. Lewis ismert sorai így fogalmazzák meg a három előttünk álló lehetőséget a „történelmi Jézussal” kapcsolatban:
Itt próbálom meg elejét venni annak, hogy bárki is azt az igazán ostoba dolgot állítsa, amit sok ember mond Róla: „Kész vagyok elfogadni Jézust, mint az erkölcs nagy oktatóját, de nem fogadom el állítását, hogy Isten.” Ez az, amit nem szabad mondanunk. Az olyan valaki, aki csak ember volt, és olyanokat mondott, mint Jézus, nem lenne nagy, erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna – egy szinten azzal, aki magát buggyantott tojásnak tartja –, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Elzárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük, mint egy démont; vagy lába elé borulhatunk, és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne huzakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt. Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Nem volt szándékában.
Kicsoda volt hát? Őrült, gonosztevő vagy Isten? Jézus mindannyiunktól választ vár, ahogy 2000 évvel ezelőtt a tanítványaitól is megkérdezte: “Hát ti kinek mondotok engem?”Máté 16:15
Saját válaszunk erre a kérdésre életmegváltoztató döntés lehet.
Andy Bannister írásának felhasználásával
