1867-ben,
egyik angliai útja során, Dwight L. Moody találkozott Henry
Moorehouse-zal, aki 27 évesen a zsebtolvajlásnak hátat fordítva, igazi
ébredést indított Nagy-Britanniában. Henry arra kérte Moody-t, hogy ha
egyszer eljut Chicago-ba, engedje meg neki, hogy prédikáljon a
gyülekezetében. Moody el is feledkezett a találkozásról, amikor néhány
héttel hazatérése után levelet kapott a fiatalembertől, tudatva vele,
hogy megérkezett és érdeklődött, hogy áll-e még a meghívás. Moody
megüzente, hogy pár hét múlva esedékes újabb utazásának ideje alatt
prédikálhat a helyében.
Moorehouse egyetlen témáról beszélt a
gyülekezet előtt: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen.”
Visszatérése után Moody felesége beszámolt mindenről, ami férje távollétében történt:
Amikor szombaton hazaértem, igen
kíváncsian vártam a beszámolót, hogy miként boldogult. A házamba lépve
első dolgom volt, hogy megkérdezzem a feleségem: „Hogy van az angol
fiatalember? Hogyan fogadták az emberek?”
Henry Moorehouse
„Nagyon kedvelik.”
„Te is hallottad beszélni?”
„Igen.”
„És? Tetszett?”
„Igen, nagyon tetszett. Kétszer
prédikált arról, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen,” és szerintem neked is tetszeni fog, bár kissé másként
prédikál, mint te.”
„Ezt hogy érted?”
„A legrosszabb bűnösöknek is azt mondja, hogy Isten szereti őket.”
„Akkor téved,” feleltem.
„Szerintem egyet fogsz érteni vele, ha egyszer meghallgatod,” mondta a feleségem, „mert mindent alátámaszt a Bibliával”.
Eljött a vasárnap és feltűnt, hogy
mindenki magával hozta a Bibliáját. A reggeli prédikáció a
keresztényeknek szólt. Még soha korábban nem hallottam ehhez foghatót.
Minden kijelentését pontosan hivatkozott Igékkel támasztotta alá. Este a
templom zsúfolásig telt.
„Szeretett barátaim,” kezdte a
prédikátor. „Lapozzátok fel János evangéliumának harmadik fejezetét,
annak is a tizenhatodik versét és máris megtaláljátok mai
szövegrészünket.”
A legelképesztőbb üzenetet prédikálta
ebből az egyetlen Igéből. Nem volt ott először is, másodsorban vagy
harmadrészt. Egyszerűen fogta a verset, majd az egész Biblián
végighaladva, a Teremtéstől a Jelenésekig, bebizonyította, hogy Isten
szereti a világot.
Dwight L. Moody 18 évesen
Isten hol prófétákat, hol pátriárkákat,
hol egyéb szent embereket küldött, hogy figyelmeztessenek bennünket.
Azután elküldte a saját Fiát. Miután Őt megölték, elküldte a Szent
Szellemet. Addig a napig nem tudtam, hogy Isten ennyire szeret
bennünket. A szívem elkezdett felengedni és többé nem tudtam
visszatartani a könnyeket. Olyan volt ez, mint valami messzi földről
érkező csodálatos hír. Nem tudtam betelni vele, ahogy a gyülekezet sem.
Nincsen semmi ebben a világban, ami a szeretethez foghatóan képes
lenne megragadni az embert. Akit senki sem szeret, akinek nincs anyja,
nincs felesége vagy gyerekei, vagy testvére, az az öngyilkosok
osztályához tartozik.
Chicagoban nem könnyű tömegeket vonzani
hétfő este, pedig tömegek jöttek. Jöttek és hozták a Bibliájukat,
Moorehouse pedig folytatta:
„Szeretett barátaim! Lapozzátok fel
János evangéliumának harmadik fejezetét, annak is a tizenhatodik versét
és máris megtaláljátok mai szövegrészünket,” és ismét megmutatta,
ezúttal egészen más Igékből, a Teremtéstől egészen a Jelenésekig, hogy
Isten mennyire szeret bennünket. Szinte mindegy volt, hogy a Biblia
melyik részét lapozta fel. Mindig meg tudta mutatni ezt a szeretetet.
Minden alkalommal azt gondoltam, hogy az utóbbi még jobb volt, mint az
első, lelkem pedig örvendezett. Annyira mélyen belém véste ezt az
igazságot, hogy azóta egyetlen egyszer sem kételkedtem benne. Korábban
azt hirdettem, hogy Isten minden bűnös felett ott áll egy kétélű
karddal, készen, hogy lesújtson. Ennek vége. Most már azt hirdetem,
hogy minden bűnös mellett tárt karokkal és mélységes szeretettel áll és
a bűnös Isten szeretete elől fut.
