2022. június 4., szombat

Assisi Szent Ferenc jövendölése, amely most teljesedik be!

Miután röviddel halála előtt összehívta testvéreit, óvta őket az eljövendő szorongattatások miatt, miközben ezeket mondta:
„Viselkedjetek bátran, testvérek, legyetek erősek és bízzatok az Úrban. A szorongattatás és a szomorúság nagy idői közelegnek (szó szerint: sietnek, hogy eljöjjenek), melyekben világi és szellemi zűrzavar és veszélyek harapódznak el, sokak szeretete kihűl és a Gonosz rosszasága minden mértéket meghalad.
A démonok hatalma a szokásosnál erősebben lesz elengedve, a mi és a többi szerzetesrend szeplőtelen tisztasága annyira el lesz torzítva, hogy a keresztények között csak nagyon kevesen fognak az igazi pápának és a római Egyháznak őszinte szívvel és tökéletes szeretettel engedelmeskedni: Valaki, akit azon szorongattatás csúcspontján nem az egyházjog szerint választottak pápának, azon fog igyekezni, hogy rafinált módon (szó szerint: eszességgel) sokakba a tévedés halálos mérgét (szó szerint: a halált) csöpögtesse.
Abban az időben a botrányok megsokszorozódnak, rendünk kettészakad, a többi szerzetesrendből sok teljesen elpusztul, mert nem mondanak ellen a tévedésnek, hanem elfogadják. Olyan sok vélemény és szakadás lesz a nép körében, a szerzetesek között és a klérusban, hogyha azok a napok az Evangélium igéi szerint nem rövidülnének meg, még a kiválasztottakat is a tévedésbe vezetnék, ha nem Isten mérhetetlen irgalmasságának hatalmas árama vezetné őket.
Szabályzatunkat és életmódunkat abban az időben néhányan a legélesebb módon támadják meg. Mérhetetlen kísértések fognak betörni. Akik akkor igaznak bizonyulnak, az élet koronáját kapják meg. De jaj azoknak, akik reményüket egyedül a szerzetesi életbe fektetve langyosak lesznek, és a kísértéseknek nem állnak állhatatosan ellen, melyek a kiválasztottak próbatételeként engedtetnek meg.

Azok, akik izzó lélekkel az igazság iránti szeretetből és buzgalomból ragaszkodnak a vallásossághoz, mint engedetlenek és szakadárok üldöztetéseket és jogtalanságokat fognak elszenvedni. Mert üldözőik a gonosz lelkektől űzetve azt fogják állítani, hogy az engedelmesség nagy tette (szó szerint: nagy engedelmesség) Istennel szemben, ennyire megromlott embereket megölni és a földről eltörölni.
De akkor az Úr a szorongatottak menedéke lesz, és meg fogja menteni azokat, akik Benne bíztak. És ezek, hogy Urukhoz hasonlóak legyenek, bizakodva fognak viselkedni, és a halál által az örök életet elnyerve, úgy fognak dönteni, hogy inkább Istennek engedelmeskednek, mint az embereknek; és mivel a hazugságba és a hűtlenségbe nem akarnak beleegyezni, a haláltól semmi módon nem fognak félni.

Abban az időben néhány prédikátor az igazságot agyonhallgatja (szó szerint: hallgatással betakarja), mások eltapossák és letagadják. Azok életvitelének szentsége, akik csak külsőleg vallják meg, nevetségessé válik, ami miatt az Úr Jézus Krisztus nekik nem méltó pásztorokat, hanem pusztítót fog küldeni.”«