2014. augusztus 11., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Kérjetek, adni fognak nektek. Ha hallgattok és szűkszavúak vagytok, nem tudok válaszolni nektek


2014. augusztus 10. vasárnap, 18:00
Drága szeretett leányom, megfordult a lap és ennek kapcsán sok változás fog bekövetkezni, amint az meg volt jövendölve. Ne féljetek, mert Én több alkalommal a Szavamat adtam nektek, hogy minden az Én Nagy Irgalmasságommal fog végződni, mely az összes lelket Szeretetem Fényébe és Együttérzésembe fogja söpörni. Csak Igazságosságomtól féljetek, de amikor az elszabadul, tudnotok kell, hogy ez azért van, hogy mások javát és a világ üdvösségét szolgálja. Csak azért hajtom végre a büntetéseket, hogy megállítsam a gyűlölet terjedését, és hogy egy szikra szeretetet ébresszek a bűn foltjától megfeketedett lelkekben – ami talán még mindig bennük él -, hogy ez által Hozzám jöjjenek.
Miért gondolja az ember – különösen a jámbor -, hogy többet tud, mint Én? Hogy értelmesebb, mint az, Aki őt megteremtette? Hogy minden Velem kapcsolatos dolog racionális megítélése által, ignorálhatja Jelenlétemet? Az ember vesztét gőgje és büszkesége fogja okozni a saját megrögzöttségében. Az embernek nincs más hatalma, hacsak az nem, ami a lelkében van. A hit, ha tiszta, egy erőteljes dolog, és a hit az, csak egyedül a hit, mely által Én, Jézus Krisztus, reményt, szeretetet és örömet hozok nektek. Egyedül csak Én ruházhatom fel az embert nagy ajándékokkal, de csak akkor, ha azt kéri Tőlem, mivel szabad akarata ellenére, kényszert nem alkalmazhatok. Én szabhatok feltételeket szabad akaratának.
Kérjetek, és adni fognak nektek. Hallgassatok csak, és legyetek szűkszavúak, és Én nem tudok válaszolni nektek, mert nem jöttök Hozzám. Forduljatok mindig Hozzám, és kérjetek Tőlem bármilyen szívességet, és Én mindig válaszolni fogok hívásotokra. Ne fordítsatok hátat Nekem, mondván: minden rendben lesz, az élet megy tovább. Az életet ki kell érdemelni. Az örökkévalóság Isten Ajándéka, és azoknak adatik, akik kérik azt. Sajnos sokan el fogják pazarolni az Örök Élet esélyét, mert azt gondolják, hogy az emberiség erősebb, mint bármilyen isten, aki lehet, hogy nem is létezik. És így meg fogják pecsételni a saját sorsukat, és a gőg bűne miatt hátat fognak fordítani az Örök Életnek, mert ennyire makacsok.
Megtagadtak Engem földi életük során, és meg fognak tagadni akkor is, amikor a Nagy Napon széttárt karokkal előttük fogok állni. El fognak fordulni Tőlem, és be fognak sétálnak az oroszlán barlangjába, ahol egy perc békére sem fognak találni.

Jézusotok

Elhagyott templomok újrahasznosítva

Egyre többen gondolkodnak abban, hogy hogyan lehetne megmenteni vagy újragondolni a funkciójukat vesztett, több száz éves templomokat. Az inhabitat.com szerkesztői összegyűjtötték azt a hat ötletes megoldást, melyeknél a tervezők figyelembe vették ezeknek az alkotásoknak a kulturális örökségben betöltött elengedhetetlen szerepét is. Íme néhány példa, hogyan használhatjuk ki praktikusan az elfeledett templomok adottságait!
Modern, hangulatos otthon Hollandiában
Az antik bútorokkal és egy kis koncertteremmel kiegészült utrechti Szent Jakab templom 1991-ben zárta be kapuit. A rengeteg gyönyörű ólomüveg ablakkal rendelkező, nyitott terű épületet később a Zecc Építésziroda újította fel magánlakásnak, a munka során pedig jól láthatóan igyekeztek megőrizni az épület történelmi homlokzatát és tereit, miközben egy hangulatos, modern lakást hoztak létre a templom belsejében. A moduláris kiegészítésekkel létrejött térben helyet kapott többek között egy hálószoba, egy dolgozószoba és egy fürdőszoba is.

Óvoda Németországban

Az 1962-ben épült münsteri Szent Sebestyén templomot 2009-ben alakította át óvodává a Bolles + Wilson stúdió. Az építészek kreatív és látványos tervet dolgoztak ki arra, hogy hogyan használják ki az épület alapját képező ellipszisformát és annak eredeti, 50 x 50 centiméteres homlokzati nyílásait, melyeket üzemképes ablakokká alakítottak át, így most már lehetővé teszik a természetes szellőztetést is. A tetőablakot is kapott egykori templom földszintjén helyet kapott egy konyha, irodák, torna és tantermek, valamint egy váróterem is szülők részére. Az átalakított épületet a templom köré épített szabadtéri játszótér teszi még vonzóbbá a gyerekek számára.

Kerttörténeti Múzeum Londonban

A St. Mary-at-Lambeth plébániatemplom a Temze déli oldalán, a Parlament épületével szemben található. A 17. századi épület körül mindig előszeretettel kertészkedett többek között I. Károly is. A templomot John és Rosemary Nicholson mentette meg a lebontástól 1977-ben, amikor már állandó kiállítása volt ott a kertészeti eszközöknek, kerttervezési egyéb technikáknak és dizájnnak. Végső formáját a Dow Jones Architectsnek köszönheti, akik 2008-ban újították át múzeummá a régi templomot, ami mára több külön helyet biztosít az állandó kiállításoknak és lehetővé teszi az időszakos programok megrendezését is.

Temető melletti magánház az Egyesült Királyságban

Sally Onionsnak és Ian Bottomleynak megtetszett a manapság menő trend, hogy ipari raktárakat és gyárépületeket alakítanak át lakásokká vagy divatos éttermekké és bárokká. Csakhogy a páros még ennél is messzebb ment, és egy 18. századi bazilikát épített át a saját stílusára. A northumberlandi régi temető mellett található Szent Miklós templomnál a tervezők megtartották az eredeti épület legfontosabb elemeit: a boltíves mennyezetet illetve az eredeti ólomüveg ablakokat, a fapadokat pedig kényelmes kanapékra és székekre cserélték. „Távol áll tőlünk a Norman Foster stílus vagy a klasszikus, furcsa viktoriánus házak világa. Ehelyett most ezt az 1792-ben épült szentélyt hívjuk az otthonunknak” – mondta a tulajdonos.

Családi ház Rotterdamban

A látványos templomot a holland De Rotte folyó partján húzták fel még 1930-ban. A fantasztikus ívelt famennyezetet kapott épület azóta volt már vallási szentély, garázs és autókereskedés is az elmúlt években. Az átlagos családi házaknál hatszor nagyobb épületet a Ruud Visser építésziroda és Peter Boer tervezte át egy négytagú család részére 2010-ben.

Könyvesbolt Maastrichtban

A Hollandiában található 13. századi domonkos templomot a Merkx + Girod Studio alakította át könyvesbolttá, ami annyira jól sikerült, hogy a Selexyz Dominicanan néven futó üzletet a The Guardian a „Világ legjobb könyvesboltjának” nevezte 2008-ban, de a terv elnyerte a neves Lensvelt de Architect Interior-díjat is abban az évben. Az 1294-ben épült templom egyébként az elmúlt évszázadokban volt plébánia, túlélte Napóleon 1794-es invázióját, de funkcionált raktárként, archívumként és bicikliparkolóként is.
merkx
Így néz ki a világ egyik legmenőbb könyvesboltja Galéria: Újragondolt templomok (7 kép) Fotó: merkx-girod.nl
(aa, divany.hu)