ELHALLGATTÁK A HAZAI HÍREKBEN
A
hazai hírekben igen szűkszavúan utalnak a pápa Szentföld-i útjára.
Ugyan mondták, hogy Betlehembe is ellátagatott, de a tévék semmi képet
erről nem mutattak. A német DW oldal lehozta a Reuters képet, hogy a
pápa imádkozott a 8 méter magas betonfalnál amit a zsidók emeltek a
palesztínok földjén. A falfelirat arabul „Szabad Palesztínát”. Egyelőre
nem tudni, hogy a pápát beerőszakolják-e a Jad Vasembe? Később még
beszámolunk erről az útról. Ugyanakkor a tévében Izrael vatikáni
nagykövete egy hatalmasat hazudott. Ugyanis azt hazudta a pápának, hogy a
Siratófal Jeruzsálemben az egyetlen olyan emlék ami megmaradt az
ókorban lerombolt második zsidó szentélyből. A Siratófal köveihez a
zsidóknak semmi köze, ők életükben semmit sem építettek, azt is a
rómaiak építették, mint minden más építményt Jézus földjén. Érdekes hír
volt az ATV-ben, miszerint a Siratófalat „lezárták” mindenkit
elkergettek onnan, minden gépkocsit ellenőriztek, úgymond a pápa
biztonsága miatt. Ezt most magyarra lefordítjuk. A korábbi pápákkal
ellentétben Ferenc pápa nem óhajtott vezekelni a Siratófalnál és
papírokat dugdosni a kövek réseibe, hát kitalálták ezt a mesét. Érdekes
jelenet volt az amikor Tel Avivban a zsidó elnök fogadta a pápát katonai
kisérettel. Két sor katona között mentek el, de a zsidó katonanők az
egyik sornál a fenekükkel háttal álltak sorba a pápának…Kép: a Huffpost is közölt képet a pápáról a palesztín falnál, de a hazai tévék és netes oldalak nem
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1pa-paleszt%C3%ADn-sirat%C3%B3faln%C3%A1l
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1pa-paleszt%C3%ADn-sirat%C3%B3faln%C3%A1l