2017. január 12., csütörtök

Botrány! Jézust tagadó Korán-versszakokat énekeltek egy templomban!


Olyan Korán-versszakokat énekeltek egy keresztény templomban Skóciában, amely kimondja: Istennek nincs fia, Allah az úr.
A Korán 19. szúrájának egyik szakaszában kifejezetten tagadják, hogy Jézus az Isten Fia, ellenzik a dicsőítését – mindezt pedig a Glasgow-i Szent Mária Episzkopális Katedrálisban énekelte el egy muszlim nő a szertartás keretében.
A Youtube-ra felkerült felvétel egy lányt mutat, aki tipikus iszlám stílusban verszakokat énekel a Koránból. A narrálás szerint Jézus születéséről van szó, azt állítja, hogy Mária megszégyenült a szülés után, Jézus pedig csodával határos módon megszólalt a bölcsőből. Ilyet a Bibliában nem lehet olvasni.
A muszlim nő ezt követően a 35-ös versszakot is felolvassa, amiben az olvasható, hogy Allahnak nincs fia. A csecsemő Jézus pedig elfogadja urának Allahot, és felszólít a dicsőítésére, mert “ez a helyes út”.
A katedrális szerint ez csodálatos, Trump pedig maga Heródes
A katedrális a Facebookon üdvözölte a felolvasást, amit “csodálatos eseményként” írt le.
Michael Nazir-Ali anglikán püspök azonban élesen elítélte az esetet, ami szerinte teljesen összeférhetetlen az epifánia ünnepével, amelyen Krisztusnak, mint Isten Fiának kinyilatkoztatásáról emlékeznek meg.
A Christian Todaynak azt nyilatkozta: “A Skót Episzkopális Egyháznak azonnal el kell utasítania ezt a meggondolatlan meghívást.”
Az Egyház amúgy az anglikán közösség tagja, amelybe az Anglikán Egyház és az Amerikai Episzkopális Egyház is beletartozik.
A katedrális a Facebook oldalán büszkén közli a karácsonyi eseményről szóló sajtóbeszámolót, amit szembeállítanak Donald Trump választott elnökkel, akit Heródessel, a gyermekek lemészárlójával azonosítanak.

http://legfrissebb.info/botrany-jezust-tagado-koran-versszakokat-enekeltek-egy-templomban/

Dr. Balogh Sándor: A kép kezd kiélesedni vagy változni?

A szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd a kommunisták börtönébe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt. Honlapunkon sok írása olvasható, amelyek az igazi katolikus tanítást tükrözik. Akkor is igazat mondott, amikor ezért börtön járt (ld. A veszprémi szeminárium bezárása).


Pár hónapos szünet után, mialatt egy nagyobb munka kötött le, a kép kezd kiélesedni. Nem tudni, Trump megválasztása, amelyet egyesek eszkatológiai jelenségnek hisznek, és a globális változások Európában hova vezetnek az Egyházzal kapcsolatban, Isten ad-e egy kegyelmi időt, de az utolsó hónapok eseményei nem sok reményt nyújtanak.

Először egyedüli, pusztába kiáltó szó voltam, hogy Ferenc nem igazi pápa, mert Benedek lemondása érvénytelen volt. Majd néhány nem klerikus személy és honlap csatlakozott, és egy amerikai civil, családos teológiai tanár fel merte vetni a kérdést, „Mi van, ha Ferenc nem igazi pápa?” Logikusnak tűnő kérdéséért kirúgták állásából, azonban mint író és keresett szónok most talán többet keres, mint tanári fizetése volt a katolikus egyetemen. Ez egyelőre elhallgattatta az állásuk miatt az egyháztól függő személyeket.

Közben néhány püspök kezdte el kritizálni Ferencet, majd négy bíboros nyilvánosságra hozta dogmatikai „dubiumát,” és most derül ki, hogy még a nyilvánosságra hozás előtt több ország püspökkara és 30 bíboros kételyeit fejezte ki Ferenc Amoris Latitia „apostoli buzdításával” szemben. Azonkívül a Hittani Kongregáció is tiltakozott.

Közben megjött a hangjuk a civileknek is, 23 professzor és „scholar” támogatja a négy bíborost, és a jelen helyzetet „súlyos krízisnek” nevezve, az arianista helyzethez hasonló jelenségnek nevezte.

Az amerikai Burke bíboros szerint valószínű, hogy kijavítják Ferenc ”pápa” tévedéseit, amit később nyilvánosságra is hozhatnak. ( www.catholicherald.co.uk, 2017, jan. 11 „Thirty cardinals ’raised concerns’ about …”)

Ezzel kész lesz a szakítás Rómával, illetve a Ferencet követő modernista, aposztata egyházzal. Beválik, amit a www.catholicherald.co.uk szerint az akkor még Ratzinger bíboros megjósolt 1970-ben, hogy „A jelen krízisből kikerül egy egyház, amely rengeteget veszített. Nem áll majd rendelkezésére a struktúra, amelyet a jólét éveiben épített. A hívek csökkent száma miatt nem áll rendelkezésére majd a társadalmi előnyök nagy része. Kicsiny lesz, és nagyrészt újra kell neki kezdeni. Spirituálisabb lesz, és nem lesz politikai mandátuma, hogy egyszer a jobbal, másszor a ballal flörtöljön. Szegény lesz, és a szűkölködők egyháza lesz.”

De a hivatalos klérus mégsem hajlandó ráébredni, hogy Ferenc nem igazi pápa. Inkább hajlandók feladni a Vatikánt az aposztatáknak. Lesz majd egy ökumenikus egyház, vatikáni központtal, és lesz egy Egyház egyházi struktúrák, püspöki paloták és bazilikák nélkül, esetleg föld alá üldözve, de hű Krisztus tanaihoz.

Figyelni kell a jeleket, de el kell készülni az Egyházszakadásra és üldözésre...