2015. február 28., szombat

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2015. február 3. Szentségimádáson Jézus…



Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Egyházam most osztozik sorsomban. Mint ahogy az Én utam a Golgotán és a kereszten át vezetett vissza Atyám dicsőségébe, úgy földi Egyházam is szenvedései, könnyei és vére kiontása által jut el abba a dicsőségbe, amit öröktől fogva készítettem számára. 
Gyermekeim, készüljetek! Imádkozzatok a hűség és a hit kegyelméért, hogy alkalmas időben megvalljatok Engem e bűnös nemzedék előtt, és ha kell, életetek feláldozása és véretek kiontása árán is hűségesek és állhatatosak maradjatok Hozzám mindhalálig. Ezt mondtam: aki mindvégig kitart, az üdvözül. Ha megvallotok Engem az emberek előtt, Én is megvallak titeket Mennyei Atyám előtt. De ha megtagadtok, Én is megtagadlak titeket. Ne féljetek attól, hogy azt mondtam: osztozni fogtok sorsomban. Én olyan ékes szólást és bátorságot adok nektek, hogy senki sem tud belekötni. Maga a Szentlélek Isten fog beszélni általatok. Ne az ideig való rövid szenvedést nézzétek, hanem az örök dicsőséget és boldogságot, amit kaptok Irántam való szeretetetekért és hűségetekért. A mennyországot azoknak készítette Atyám, akik Őt szeretik. Milyen szeretet lenne az, ha megtagadnátok? Ne féljetek! A Szentlélek ereje, hűsége és bölcsessége betölt majd titeket. Ha átadjátok Nekem az életeteket, Én csodákat teszek általatok. 
Gyermekeim, készüljetek! Az idő elérkezett. Most van itt a hűség próbája, a nagy megmérettetés ideje. Most kell állást foglalnotok Isten, és az Ő törvényeinek megtartása mellett, vagy elfogadjátok a tévtanításokat, és ellenfelem, a sátán rabszolgaságát. Újra mondom: Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Semmi jót, csak rosszat. De ha ki akartok tartani Mellettem mindhalálig, Én minden kegyelmet, hitet, erőt és bátorságot megadok hozzá. 
Kicsinyeim! Vegyetek példát a vértanú szentekről, akik előttetek jártak! Lépjetek az ő nyomukba! Kérjétek közbenjárásukat! Akkor különös kegyelmekkel áldalak meg benneteket. Eltöltelek titeket Szentlelkemmel, az Irántam való lángoló szeretettel. Akkor undort keltek bennetek minden gyávaság és megtorpanás iránt. Hatalmas Isteni erőmmel indítalak rá titeket, hogy szeressetek, hogy megvalljatok és hűségesek legyetek Hozzám mindhalálig. Készüljetek! Az idő elérkezett. Megáldalak benneteket mindenható, megerősítő erőmmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 
Ezt üzenem X-nek: Drága Kisfiam! Ne félj! Én végtelenül irgalmas vagyok, és úgy szeretlek téged, hogy az életemet adtam a te üdvösségedért. Ha te az Enyém akarsz lenni mindörökké, és az üdvösséget választod, akkor Én minden kegyelmet megadok neked, hogy elnyerd azt, amire megteremtettelek. A mennyben helyet készítettem neked is, és mindazoknak, akik Velem akarnak élni örökké. Ne aggódj! Én veled vagyok, fogom a kezed, és vezetlek az örök fény, az örök boldogság országába, Atyám dicsőségébe. Megáldalak téged, hogy hűségeddel koronázd Tőlem kapott kegyelmeidet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2015. február 8. Szentségimádáson Jézus…



Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Nemsokára a véreteket fogják kiontani Értem. A harcok kiszélesednek. A keresztényüldözés tovább terjed. Imádkozzatok a békéért, hogy legalább enyhüljenek a csapások! Kérjétek meg a béke angyalát, hogy őrködjön országotok fölött, és kérjétek meg minden ember őrangyalát, hogy imádkozzanak védenceik üdvösségéért, és azért, hogy ellene mondjanak a sátánnak, és a háború helyett a békét akarják. 
Gyermekeim! Ez a háború soha nem látott pusztítást hoz a világra. Imáitokkal még enyhíthetitek a csapásokat. Gyűjtsetek élelmet! Szárítsátok meg a kenyeret, így tároljátok, így korlátlan ideig eláll. Gyűjtsetek vizet! Egy csapásra megszűnik a kényelem. Az üzletek kiürülnek. Nem lesz víz, villany, gáz. Szerezzetek be gyertyát, és szenteltessétek meg, vagy ti magatok hintsétek meg szentelt vízzel. Vegyetek gyufát! 
Gyermekeim! Elérkezik a világ megtisztítása. Annyira elharapózott a bűn, hogy büntetésért kiált. Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért! Ezzel még sok lelket meg tudtok menteni az örök kárhozattól. Az idő rövid. Váltsátok tettekre szavaimat, mert nemsokára már túl késő lesz. 
Gyermekeim! A bűnök már az égbe kiáltanak. Ne csodálkozzatok azon, amik most történnek. A természeti csapásokat, a háborúkat az emberek bűnei vonzzák le a világra. Édesanyám Fatimában ezt mondta: „Ha nem tér meg a világ, egy még szörnyűbb háború fog kitörni.” Sajnos ez bekövetkezett. A világ még rosszabb lett, még mélyebbre süllyedtek a bűn mocsarában. Ezért ki fog törni a harmadik világháború, ami még pusztítóbb lesz, mint az első kettő együttvéve. A fejlett technika, amely a nagy kényelmet hozta, fogja a legtöbb életet kioltani. Egyedüli menedéketek az Én irgalmas Szívem. Én Mindenható vagyok. Én el tudlak rejteni benneteket a legmodernebb fegyverek elől is. Higgyetek Bennem mindenekfölött! Bizalmatok mértékében kapjátok Tőlem a kegyelmet. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Én gondoskodom rólatok. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ne a pénzetekben és a vagyonotokban bízzatok, hanem Bennem! A pénz semmivé válik, a vagyon megsemmisül. Velem legyetek személyes jó baráti kapcsolatban, a szikla szilárd hit és az állandó ima által. Akkor megmenekültök. Ha meg is hal a testetek, a lelketek az örök hazában fog tündökölni, miként a csillagok. 
Gyermekeim! Az élet nem szűnik meg. A test ugyan meghal, és porrá válik, de a lelketeknek örök élete van. Mindenki azt folytatja a túlvilágon, amiben itt élt a földön. Aki szeretetben élt, Istennel és a felebaráttal, az a mennyben az örök boldogságban fog szeretni mindörökké. De aki gyűlöletben és gonoszságban élt a földön, az a pokolban ugyanezt fogja folytatni mindörökké. Ez az örök halál. Jól gondoljátok meg, hogyan éltek! Béküljetek ki egymással, és éljetek szeretetben! Mert ha nem bocsáttok meg, nektek sem fog Mennyei Atyám megbocsátani. Ne tűrjétek, hogy a sátán megkötözzön benneteket a bűneitek által! Ti láncoljátok meg őt úgy, hogy bűnbánatot tartotok, kibékültök, és szentségekhez járultok. Ez az örök élet. A sátánt tegyétek tehetetlenné úgy, hogy nem engedelmeskedtek neki, és nem álltok szóba vele. Azért van ennyi gonoszság és fertelmes bűn a világon, mert az emberek együtt működnek a sátánnal. Van egy mondás: egy alvó ördög le tud dönteni a lábáról egy egész várost. De 12 légió tehetetlen néhány szerzetessel, akik folyton imádkoznak. Ne mondjátok azt, hogy nincs időtök imádkozni! Minden jó szándékú munka imának számít. Ha napközben csak néhány fohászt mondotok Nekem, Aki a szívetekben lakom, már az is elég. Értsétek meg: az ima lényege ez: egy szeretetteljes személyes bizalmi kapcsolat Istennel, Akiről tudom, hogy szeret engem, és a javamat akarja. Aki így éli meg a hitét, az jó úton jár. Én egy akarok lenni veletek, a szívetek ajtaján zörgetek. Aki ajtót nyit Nekem, azzal egy közösséget alkotok. Belépek az életébe, és vezetem az életszentség útján, egészen fel a mennybe. Erre hívtalak meg mindnyájatokat, minden életformában. Gondoljatok bele, mekkora kegyelem Részemről ez a gondoskodás, és milyen nagy jóban részesül, aki ezt elfogadja. Ne féljetek átadni az életeteket Nekem! Ne ragaszkodjatok régi bűnös életetekhez! Én vagyok az út, az igazság és az örök élet. Én a teljes boldog életet kínálom fel nektek. Bízzatok Bennem! Ne féljetek! Higgyétek, hogy a javatokat akarom. Nézzetek fel a keresztre, mennyire szeretlek benneteket! Adjatok hálát, és bizalommal fogadjátok el az üdvösséget, amit megszereztem nektek! Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2015. február 19. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő közel. Már itt van. Készüljetek! Hamarosan megölnek titeket Miattam. Már itt van a nagy megmérettetés ideje. Valljatok meg Engem az emberek előtt, hogy Én is megvalljalak titeket Mennyei Atyám és szent angyalai előtt. A vértanúság ez: véretek kiontása árán is tanúságot tenni a hitetekről, Rólam, Megváltó Istenetekről. Ne riadjatok vissza az ezzel járó szenvedésektől! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Belőlem merítsetek erőt! Ne hagyjátok, hogy hiábavalóvá legyen értetek kiontott drága Szent Vérem! Legyetek bátor harcosok! Értem mutassatok példát gyenge testvéreiteknek! Ti legyetek Egyházam magvetése! Én minden kegyelmet megadok nektek, hogy beteljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet. De a döntés a ti kezetekben van. Ha igent mondotok a vértanúságra, örökké ragyogni fogtok országomban, mint a nap. Ha viszont megtagadnátok Engem, úgy Én is megtagadnálak titeket Atyám előtt. Válasszatok: vagy mellettem, vagy ellenem! Jaj, annak, aki nem tart ki mindhalálig: elnyeli azt a pokol. Ezért imádkozom értetek, hogy legyetek erős lelkűek, és mondjatok igent rátok vonatkozó örök szent tervemre. Erre áldalak meg titeket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítés: 1 Tesszaloniki 1,8: „az Úr szava”



2015. február 27. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem úgy, hogy megtartjátok törvényeimet. Készüljetek, drága kedveseim, mert hamarosan beléptek Hozzám, az örök fény birodalmába, ahol meglátjátok dicsőségemet, és mindazt, amit Atyám öröktől fogva nektek készített, és mindazoknak, akik szeretik Őt.

Gyermekeim! Minden elképzeléseteket felülmúlja, amit Atyám nektek készített. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja azt a dicsőséget, örök békét, szeretetet és halhatatlanságot, amely ott vár rátok. A föld összes szenvedése nem mérhető a menny boldogságának egyetlen pillanatához, amelyet hamarosan megláttok, és örökké élvezni fogtok. Mindazok, akik itt a földön hirdették tanításomat, ragyogni fognak örökké, mint a nap.

Kicsinyeim! Ne sajnáljátok feláldozni az életeteket és az időtöket a lélekmentés csodálatos szolgálatára! Én a keresztfán kínhalált haltam a ti üdvösségetekért. Ajánljátok fel áldozataitokat és szenvedéseiteket az Enyéimmel együtt a lelkek megmentéséért! Odaát ennek fogtok a legjobban örülni.

Gyermekeim! Örüljetek és ujjongjatok, hogy katolikusok lehettek, hogy ismeritek tanításomat, és kegyelmemből tettekre is váltjátok. Imádkozzatok azért, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Az idő rövid. Az élet lezárul. Csak addig menthetitek a lelkeket, amíg itt éltek. Örüljetek, és vigadjatok! A derű soha ne hagyja el a szíveteket! Atyám, Én és a Szentlélek nagyon szeretünk titeket, és az örök életeteket akarjuk. Már most adjatok hálát azért, hogy Velem lesztek örökké a mennyben, és Velem lesznek azok is, akikért imádkoztok.

Gyermekeim! Nagyon szeretlek benneteket. Ti is szeressétek egymást úgy, ahogy Én szerettelek benneteket! Én az életemet adtam oda értetek. Senki se tekintse a másikat alább valónak, hanem inkább különbnek! Legyetek alázatosak! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Ellenségeimért is imádkoztam: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ti is így tegyetek! Ezért nagy jutalmat fogtok kapni Atyámtól.

Én legyek számotokra az út. Ez azt jelenti, hogy Engem kövessetek, és akkor megérkeztek az örök hazába.

Én legyek számotokra az igazság. Csak az Én tanításomat hirdessétek, akkor sok lelket mentetek meg az örök életre.

Én legyek számotokra az élet. Egyétek az Én Testemet, és igyátok Véremet! Ha mindig tiszta lélekkel fogadtok magatokhoz, akkor már a földön magatokban hordozzátok az örök életet, ami Én Magam vagyok.

Gyermekeim! Ez az üdvösség útja. Ez a szív békéje, ez a tökéletes szeretet, amelyből csak jó cselekedetek fakadnak, amelyeket magatokkal hoztok az örök életre, hogy megkapjátok érte örök jutalmatokat. Az idő itt van. Tartsatok ki mindhalálig! Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Ó fönséges, ó magasságos, végtelen szeretet! Ki tudna felfogni Téged? Te alkottad a hatalmas tengereket, a hegyeket, a völgyeket, az eget és a csillagokat. Felfogni nem tudlak. Még alkotásaidat sem, nemhogy Téged, az Alkotót. Azért, hogy a szívünkbe térj, itt maradtál a Szentostyában. Kicsi falat kenyérben, és a bor színe alatt. Ha hittel veszünk magunkhoz, Magát az Istent vesszük. De jaj, azoknak, akik hitetlenül közelítenek, örök kárhozatukra vesznek. Nagy dolog a hit. Isten ajándéka. Aki hisz, üdvözül, aki nem, elkárhozik. Imádkozzatok a hitetlenekért! Kérjétek rájuk a hit kegyelmét! Jobban vigyázzatok hitetekre, mint szemetek világára! A sátán ezt akarja ellopni tőletek. Ne engedjétek be a kísértést! A derűt és a reményt őrizzétek a szívetekben! Hit nélkül nem lehet Istennek tetszeni. Csak a hitetek erejével tudjátok legyőzni a sátánt.”

Jézus: „Gyermekeim! Az életetek egy kemény harc a gonosszal, aki szüntelen ólálkodik körülöttetek, hogy elbuktasson, és a kárhozatra taszítson benneteket. Egyedüli menedéketek az Én irgalmas Szívem. Ide meneküljetek! Itt biztonságban vagytok. Kérjétek magatokra az Én irgalmas szeretetemet, Szent Vérem védelmét! Ekkor a sátán nem tud megközelíteni, mert Szent Vérem és irgalmas szeretetem úgy fénylik a lelketeken, hogy megvakul tőle a sátán.

Kicsinyeim! Én vagyok a ti Üdvözítőtök, örök életetek. Nálam nélkül semmit sem tehettek. De Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Ne féljetek! Én legyőztem a világot. Ti magatok semmik vagytok, De Velem együtt mindenre képesek vagytok. Soha ne engedjétek el a kezemet! Bízzatok Bennem, akkor nem szégyenültök meg. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”