Az
Apokaliptikus Idők Nagy Megpróbáltatásai (A fordítás alapja francia
nyelvből: Veuillez-et-pri ez Car L’Heure Est Proche by Michel Servant,
France; pp. 316-317)
Most néhány természetes, és természetfeletti gyógyszer következik a világot fenyegető csapások ellen, amelyeket a mi Urunk, és a Szűzanya nyilvánítottak ki Marie-Julie –nek.
Most néhány természetes, és természetfeletti gyógyszer következik a világot fenyegető csapások ellen, amelyeket a mi Urunk, és a Szűzanya nyilvánítottak ki Marie-Julie –nek.
A csapások megkezdődnek a FORRADALOMMAL.
A HÁROM NAPOS SÖTÉTSÉG (1880. május 27-én kapta üzenetben)
CSAK A MEGÁLDOTT VIASZGYERTYÁK FOGNAK VILÁGÍTANI.
Az istentelenek és istenkáromlók otthonaiban azonban még ezek sem fognak fényt adni.
HALÁLOS PESTIS Az egyetlen gyógyszer, ami megvédhet: nyeljünk le egy vékony kis papír cetlit, melyre ezt írtuk” Ó, Jézus, Aki legyőzted a halált, ments meg minket. Ó, Crux Ave.”
AZ ÁLLATOKNAK.
Helyezzünk mindegyikük nyakába megáldott Szent Benedek érmet. ( A Szűzanya minden embert is arra figyelmeztet, hogy viseljen magán áldott Szent Benedek érmet.)
A NAGY CSAPÁSOK IDEJÉN.
Mondjuk az alábbi imát a Szent Kereszthez:„Áldalak, magasztallak, dicsőítelek, átölellek Üdvözítőm hódolatra méltó Szent Keresztje! Ments meg engem, őrizz engem, védelmezz engem,segíts engem, kérlek. Ahogy Jézus szeretett Téged, úgy szeretlek én is. Távozzék hát tőlem minden szorongás, és aggodalom, és árasszon el a bizalom!”
NAGY VIHAROK:
Az
alábbi, Urunk által kinyilvánított imát kell mondani a Kereszthez: “O
Crux Ave, spes unica “Et Verbum caro factum est”. „ Ó, Jézus, Aki
legyőzted a halált, ments meg minket!”
HÁBORÚK ÉS FORRADALMAK:
Urunk egy eksztázisa alatt kijelentette a látnoknak: „Hogy eloszlasd félelmeidet, érintsd a homlokodhoz a Szeplőtelen Szent Szűz egy képét, vagy medálját. Lelked ettől meg fog nyugodni. Szíved pedig nem fog félni a közelgő emberi terrortól. Szellemed nem fogja megtapasztalni Nagy Igazságosságom hatásait.
ISMERETLEN BETEGSÉGEK:
( Ezt is extázisban kapta.) Isteni Szívem medálja, és egy medál, amelyre az Imádandó Szent Kereszt lett nyomva.
Tegyétek
be egy pohár vízbe e két képet, mindegy hogy azok fémből, vagy
kartonpapírból készültek –e. Aztán igyátok meg e kétszeresen megáldott,
és megtisztított vizet. Egyetlen csepp ebből az ételetekbe, csak
egyetlen csepp is elegendő, hogy elhárítsa a korbácsot, - az Én
Igazságosságom korbácsát. ( A Csodás Érem önmagában is megfelel e
feltételeknek.) Egy cseppet ebből a vízből érintsetek hozzá azokhoz a
szegény lelkekhez, akikre lecsapott az ismeretlen betegségek korbácsa,
és megtámadta szívüket, szellemüket, beszédkészségüket.
SOKFÉLE BETEGSÉG:
Szükségetek lesz infúzióra, beöntésre, vagy gyógyteaként történő fogyasztásra (mely áztatással, forrázással, főzéssel készül) az alábbiakból:
Glechoma hederacea (földi borostyán, de nem a dísznövény, hanem a kerekrepkénynek nevezett gyógynövény); kritikus állapotban, erős mellkasi, és heves fejfájás esetén.
Craetagus oxyacantha (galagonya); a hirtelen és széleskörűen elterjedt kolera ellen, a lejjebb ismertetettek szerint kell alkalmazni, a Szűzanya tanácsai alapján.
Ismeretlen láz esetén: a szerény kis ibolya levelét használjátok.
JÁRVÁNYOK ÉS JÁRVÁNYSZERŰ BETEGSÉGEK (1880. május 14.) Az Úr a nagy Szent Benedeknek megadta a hatalmat a csapások enyhítésére. Egy tiszteletteljes, szabályos körmenet képes hatni ezek ellen a csapások ellen is.
FÖLDI ÉS ÉGI TŰZ (1938.február 23.)
Jézus Szentséges Szíve: A hőség szörnyűséges lesz, de a szentelt vízzel történő keresztvetés mérsékli a forróságot, és a szentelt vízzel való meghintés elhárítja a szikrákat. Ötször csókoljátok meg a kis búcsúkereszteket, Jézus öt szent sebe tiszteletére. Az ilyen védelem előnyös a lelkek számára, a szegény bűnösöknek, amiképpen az Én Szeplőtelen Anyám segítségül hívása, mint „Üdvösség Anyja”, a „Bűnösök Menedéke, és Kiengesztelődés” címek alatt.
VÉDELMEZŐ TÁRGYAK: A Szűzanya: „Mindig legyenek kéznél azok a tárgyak, amelyek védelmeteket szolgálják, így az áldott viaszgyertyák, áldott érmek, szentképek, és a minden, amelyből áldás sugárzik.”
A Szűzanya (1900. április 15-én) mondta: „Kicsiny gyermekeim, minden imában a hit és a bizalom a legszebb, amelyek a legtöbbet képesek elérni.”
MENEDÉKHELYEK:
Jézus
Isteni Szívének kinyilatkoztatása Marie-Julie által: Az Én
szeretteimnek három menedékük lesz a csapások idejére: Az Én Isteni
Szívem, Isteni Keresztem, valamint az Én Szeretett, Szeplőtelen Anyám.
Szent Anna 1923. július 26-án ehhez hasonlót mondott Marie-Julie-nek: „A
csapás pillanatában több menedékhelyed is lesz: a Kereszt, az Imádandó
Isteni Szív, és az én Szeplőtelen Leányom Szűzi Szíve.”
A GALAGONYA HASZNÁLATÁNAK MÓDJA: Ahogy a Szűzanya azt 1880. augusztus 5-én megadta:
„Lesz egy súlyos betegség, amit az emberi tudomány nem lesz képes csillapítani. Ez először a szívet, majd a szellemet, végül pedig a nyelvet fogja megtámadni. Borzalmas lesz. Magas láz fogja kísérni, valóságos tűz, amelytől a testrészek vörössé válnak. A hetedik nap végére ez a betegség,- akár a földbe vetett mag- megsokszorozódik, és mindenhová gyorsan szétterjed. Gyermekeim, csak egyetlen orvosság menthet meg benneteket. Ismeritek a galagonyát, mely úgyszólván minden sövényen megél.
A galagonya levelei,- nem a szára – képesek megállítani e betegség előrehaladását.”
„Gyűjtsetek
galagonya leveleket, és azok, még ha meg is száradnak, hatékonyak
lesznek. Szórjátok azokat forró vízbe, és hagyjátok abban lefedve állni
14 percig. A betegség kezdetétől fogva ezt kell használni naponta
háromszor.” „Ez a betegség állandó hányással és hányingerrel jár. Ha az
orvosság túl későn érkezik, a testrészek elfeketednek, és a fekete
területeken halvány, sárgás foltok látszanak.
3. részlet (Larry Wolfe : ITT AZ IDŐ!)
ÁLDOTT SZŐLŐ.
Szűzanyánk
az áldott szőlőt Mama Rosa Quantrini-nek nyilatkoztatta ki az
olaszországi San Damiano-ban. Ezek a szőlők kitartanak a hívő
embereknél az Antikrisztus ideje alatt, a háborúk, az éhínség,
az aszály, valamint a különféle csapások, járványok, és betegségek
idején.
Imádkozzatok, és kérjétek őrző angyalaitok, és kedves szentjeitek segítségét. ŐK PEDIG AKKOR SEGÍTENI FOGNAK NEKTEK!!
Az Égi utasítások értelmében mostantól mindenre tegyük rá a kereszt jelét, mindarra, amit megeszünk, megiszunk, és amit megfőzünk.
Imádkozzatok, és kérjétek őrző angyalaitok, és kedves szentjeitek segítségét. ŐK PEDIG AKKOR SEGÍTENI FOGNAK NEKTEK!!
Az Égi utasítások értelmében mostantól mindenre tegyük rá a kereszt jelét, mindarra, amit megeszünk, megiszunk, és amit megfőzünk.
"Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek.
Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok. Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem pedig keresni nem lehet majd, vagy célba venni, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt. Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat."
(2012. június 1., péntek, 8:15)
"A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent. Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert, családjaitok táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges. Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen."
(2012. május 16., szerda, 3:10)
"A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett térdelve dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. Egy egyszerű gyümölcs többet fog érni nektek, mint egy feltűnő autó, mert amikor mindent elvesznek tőletek, akkor fogjátok Teremtőtöket segítségül hívni. Egyedül csak akkor fogtok ráébredni és csakis akkor, hogy ami számít az nem más, mint a szívetekben lévő szeretet, mert a lelketek nem tud fejlődni a szeretet nélkül, és nem fog tudni bejutni Atyám Birodalmába sem."
(2010. november 30., szerda, 3:10)
"Ti és a társaitok és a testvéreitek, most abban a világban éltek, amelyet az utolsó fatimai titokban megjövendölt csoportosulás határoz meg. Mivel nem voltatok teljesen beavatva ebbe a titokba, figyeljetek a következőkre:
Pénznemetek értéktelen lesz és egyedüli fizetőeszköz az arany és az ezüst lesz.
Csoportokban fogtok imádkozni és olyan szent papot kell keresnetek, aki elég bátor lesz ahhoz, hogy kitartson az üldözés idején. Olyan helységet kell keresnetek, ahol majd imádkozni tudtok, mert templomaitokat nyereség ellenében eladják.
Vigyázzatok a Szentírásra, lehet, hogy van olyan köztetek, aki még nem olvasta, mert abban biztosak lehettek, hogy a jövőben még másolatokat sem lehet majd vásárolni belőle
Szervezzetek imacsoportokat, imádkozzatok az emberiség gyógyulásáért, három év múlva tudni fogjátok, hogy miért volt ez olyan fontos"
(2011. jan. 1., hajnali 2 óra)