2010. október 5., kedd

2010.10.04.

2010. október 4. Hétfő

Újból bocsánatot kértem az Úrtól. Jézus: Drága gyermekem! Én mindent megbocsátottam neked. Nagyon örültem szavaidnak, irgalmammal pedig átöleltelek téged.
Szentmisén gyónni szerettem volna, de sajnos nem jött össze. Megkérdeztem Jézust, megbántottam-e Őt azzal, hogy szentgyónás nélkül áldozok. Jézus: Drága gyermekem! Engem nem bántasz meg, ha szentgyónás nélkül, de bűneidet megbánva áldozol. Azzal megbántasz, ha kételkedsz az én irgalmamban!
Édesanyámmal azt terveztük, hogy elmegyünk Kadarkútra. De ahhoz, hogy időben oda érjünk, el kell kéredzkednem az egyik óráról. Megkérdeztem erről a Szűzanya véleményét. Szűzanya: Drága gyermekem! Az lenne a helyes, hogyha elkéredzkednél hittanóra második feléről, hogy időben odaérhessetek Kadarkútra. Azért javaslom ezt, mert az Irgalmasság órájában minél többen vagyok ott és imádkoztok együtt, annál több lelket megmenthettek az Irgalmasság rózsafüzér által. Naponta rengetegen halnak meg az egész világon, ezért szükségük van az imáitokra!
Megkérdeztem Jézust, hogy miért nem tudtam gyónni. Jézus: Drága gyermekem! Ma azért nem tudtál gyónni, mert én elvártam tőled, hogy nagy bizalommal légy irgalmam iránt. Ahogy érezted, megadtam neked a bűnbánat kegyelmét és mély hálát éreztél irántam, mert megtisztítottalak szent véremmel. Gyermekem, mindig engedelmeskedj nekem, mert csak az engedelmesség által tud a lelked szépen fejlődni. Elég hetente gyónnod, és mindennap gyakorolj bűnbánatot! Nagyon szeretlek gyermekem! Mindent bízz rám és hagyatkozz rám, mint egy kis gyermek!
Az égieknek köszönhetően jól tudok tanulni, nagyon sok hálával tartozok nekik. Szűzanya: Drága gyermekem! Ahhoz, hogy hittantanár lehess, nagyon sokat kell tanulnod. Én és Szentfiam megértjük, hogy a tanulás sok időt vesz igénybe. Gyermekem, hidd el, azért tudsz most jól tanulni, mert Szentfiam erőt és segítséget nyújt neked, hogy véghez tudd vinni rád vonatkozó örök szent tervét. Mindig légy irántunk hálás, mert mi sokat segítünk neked mindenben! Gyermekem, mindig szakíts rám és Jézusra időt, mert mi nagyon vágyódunk szereteted után! Mindig kérd segítségünket, hogy legyen időd velünk beszélgetni. A mi benső beszélgetéseink hatalmas kegyelem számodra, de nagy felelősség is! Kérd tőlem az erőt, hogy írni tudd a naplódat, mely tele van szavainkkal. Amikor olvasni fogják az emberek, legtöbbjüket nagyon meg fogják érinteni a mi szavaink. Ezért nagyon fontos, hogy írj, hogy minél előbb elterjedhessen sok helyen! Nagyon szeretlek gyermekem! Mi mindig ott vagyunk melletted, bárhol is legyél!

Szomorú voltam, mert az esti imánál az iskolában nem olvashattam fel a Kadarkúti Égi Tanításokat. Jézus: Drága gyermekem! Ne légy szomorú, mert ezzel engem is elszomorítasz. Gyermekem, bár nem olvashatod fel tanításainkat, ennek ellenére te még olvasgathatod és megtarthatod tanításainkat! Sokat tanulhatsz belőlük, és ha szívedbe zárod szavainkat, egyre jobban tudsz majd rám hagyatkozni és egyre jobban szeretni fogsz engem. Mert az én szavaim minden ember felé nagy szeretetlánggal áradnak, és sokak szívét megérintik. Szeress engem, drága gyermekem, mert a szeretet mindent magába foglal. Mindig kérd tőlem, hogy egyre jobban és jobban tudj szeretni engem, mert ha szereteted olyan  hatalmas lesz irántam, hogy az életedet is feláldoznád értem, Én egyre több és több kegyelmet ajándékozok neked. És te hálából nagyon törekszel a tisztaságra, hogy ne bántsál meg Engem bűnökkel! És nagy örömmel vállalod minden feladatodat, melyet rád bízok. Én pedig rajtad keresztül sokak szívét megérintem szavaimmal, és Felém vonzom őket, hogy visszatérjenek az elveszett bárányok a hűséges nyájamba! Hatalmas kegyelmem által, sok lelket fogsz felém vezetni, és ha így cselekszel, a földön teljesíteni fogod küldetésedet!
Megkérdeztem Jézus, hogy abba hagyhatok-e egy imát? Jézus: Drága gyermekem! Az imánál nem a mennyiséget nézem, hanem az akaratot és kitartást. Gyermekem, te döntéseden múlik, hogy abba hagyod az egyik imát vagy nem. Én rád bízom ezt a döntést. De azt látnod kell, ha egy imát abba hagysz, azzal elveszed magadtól a lehetőséget, hogy sok lelket menthess meg az ima által.
Megkérdeztem őt, hogy örömmel várnak-e Kadarkútra? Jézus: Drága gyermekem! Mi mindig örömmel Várunk benneteket Kadarkútra! Bár nincs egyáltalán közel hozzátok. Mi szorosan melletted vagyunk. Ezt ne felejtsd el! Mindenhol jelen vagyunk, bárhol is legyetek!
Hálás voltam az Égiek segítségéért. Jézus: Drága gyermekem! Mindig bízz az én segítségemben! Mert én ott vagyok melletted és meghallgatom kéréseidet!
Az Úrjézus kérésére, vittem a szobámba Szűzanyáról is egy képet. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyámat boldoggá tetted, hogy róla is van kép a szobádban. Én pedig annak örülök, hogy engedelmeskedtél nekem!


http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101004