Senkinek
sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért- nem
mertem idézőjelbe tenni Krisztus szavait, ha betűtévesztés lenne, de a
tartalomért felelek. A 10 napja folyó magyar Golgota Nepálban, mostanra
vált szakrálissá, amikor a szombati hírportálok leadták, Kollár Lajos
expedíció vezető pontos leírását a Himalájában történt tragikus
események utolsó óráiról, a két meghalt magyar hegymászóval történt
utolsó telefonbeszélgetések alapján. Eddig főképpen az emberi
erőfeszítés értelméről való pozitív polemizálás vagy a szánakozás ill.
kritikák hangjai voltak hallhatók a tragédiával kapcsolatban.
Barátaimmal eddig is abszolút csúcspontnak tartottuk, amit Erőss Zsolt
és Kiss Péter tett.
Ők
megpróbáltak utánajárni, hogy mi is az ember. Nem annak, hogy mit bír,
hanem annak, hogy mi! Mindnyájunknál közelebb jutottak a válaszhoz. De a
tegnap kiderült a tények teljesen más - nyugodtan mondhatjuk -
előremutató fordulatot adtak a tragédiának. A katasztrófa orvostan
alapvető törvénye, hogy katasztrofális kilátástalan helyzetekben azokkal
a sérültekkel nem szabad foglalkozni, akik menthetetlenek, mert
elveszik az emberi erőforrást azoktól, akik még menthetők. És ez nemcsak
a sérültekre, hanem magára a mentőkre is vonatkozik. Nem javasolt egy
olyan mentésbe belemenni, aminek az eredménye reménytelen, de a mentő
kockáztatja saját életét. Sokan nem ismerik ezt a fontos szabályt és azt
hiszem sokan ezért nem értik a hegymászókat, miért hagyják ott a már
halálosan sérült vagy félig megfagyott, mozgásra képtelen még
életjelenségeket mutató, de halálraítélt társaikat útközben súlyos
vészhelyzet esetén. Ezért nem ritka a 8 ezres csúcsok környékén a sátra
előtt ülő vagy hóval jéggel betakart olvadáskor előtűnő fekvő holttest
mely 4 vagy akár 10-20 éve fagyott meg, zuhant le. A még életre
esélyeseknek szinte így kötelessége magát menteni és elkerülni saját
végzetét, ha társa már reménytelen helyzetbe jutott. Morálisan logikus
és humánus ez a döntés ugyanúgy, ahogy az „Életben maradtak”c. könyv és
film hitelesen megmutatta a 70-es évekbeli Andokban történt
sportcsapatot ért repülőgép katasztrófa túlélőinek drámáját, amikor
kénytelenek voltak megenni, a már halott barátaik testét, hogy életben
maradjanak a hónapon túli keresésük során.
A
bajtársiasság, a tökéletesség példaképei vagy éppen a szentek viszont
ezeken a drámai döntéseken is túlmutatva születnek. Ők pontosan úgy
születnek, ahogy Kiss Péter született meg és adta meg cselekedetével a
kételyek hullámain vergődő egész országunknak és a világnak is, ennek a
szörnyű és tragikus szenvedésnek majd halálnak az értelmét. A
Himaláján ott nyolcezer valahány száz méter magasban, hajnalban
visszament Erőssért és próbálta életre masszírozni. Fiatal volt, tudta,
hogy le tud jönni és azt is tudta, hogy társa már nem, mégis minden
humánus emberi gondolkodás, minden morális törvény ellenére ami azt
mondja: , menj tovább most már magaddal törődj, mert nemcsak a társad,
de Te is meghalsz” visszafordult és megpróbált társán, mesterén
segíteni és közben ő lett az igazi mester, de most már nemcsak az
alpinizmusnak és bajtársiasság mestere, hanem az önfeláldozó szeretet mestere.
Sokat
gondoltunk a napokban a két hegymászóra. Magam előtt látom Erősst,
ahogy térdel fent este nyolckor 8500 m-magasságban 2 órával a csúcs
elérése után a visszaút kezdetén hullafáradtan és bemondja a telefonba
az expedíció vezetőjének: „Lalikám nem bírom tovább” és a családjára
kedves , helyes feleségére, kicsi gyermekeire gondol és arra, hogy
többet nem láthatja őket. Ilyenkor már csak Istennel lehet beszélgetni,
mert ilyen pillanatokban csak vele lehet és megbánni, ha hibáztunk,
mert itt bűnről szó sem lehet , hiszen a „tudva és akarva” kritériuma
nem történt meg a tragédiával kapcsolatban, ami a bűnhöz szükséges. Ezt
meg kell említeni, mert nagyon sok „fotelből” jött laikus bíráló comment
a tragikus eseményekről és sajnos a média is hozta ezeket nem előnyös
irányba terelve a közvéleményt.
A
szenvedés teremtő energiája, vagy minden szenvedésnek van értelme
mondják a teológusok utalva a nagypénteken történtekre, hiszen az
emberiség megváltása is a kereszthalállal szenvedéssel történt meg.
Magyarországot szétrázta a tragikus hír a sikertelen expedíció. Kis
Péter Krisztust követő tettével összerakta és megerősítette értelmet
adva a történteknek, ahogy a nagypéntek végső értelme a feltámadásban
mutatkozik meg. Az egész nemzetnek és benne az ifjúságunknak új
követendő nemzetünket egyesítő példaképe született világnézetünktől
függetlenül.
Csókay András