Dán 7,2-14
,,Éjszaka látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele háborút támasztott a nagy tengeren, és négy nagy vadállat szállt fel a tengerből; mindegyik különbözött a másiktól. Az első olyan volt, mint a nőstény oroszlán, de sasszárnyai voltak; láttam, hogy kiszaggatták szárnyait, majd felemelték a földről, a lábára állították, mint valami embert, és emberi szívet kapott. A másik vadállat íme, olyan volt, mint a medve; félig állt, a szájában a fogai között három borda volt, és azt mondták neki: ,,Kelj fel, egyél nagyon sok húst!'' Aztán íme, egy másik vadállatot láttam; olyan volt mint a párduc, de négy madárszárnya volt; fej négy volt ezen a vadállaton, és hatalmat kapott. Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. Figyeltem a szarvakat, és íme, még egy kis szarv támadt köztük; az előbbi szarvak közül hármat kitéptek miatta; és íme, ezen a szarvon az ember szeméhez hasonló szemek voltak, és egy száj, amely nagy dolgokat beszélt. Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

A tízszarvú vadállat maga az Európai Unió.

2012. február 19. vasárnap, 3:00
Drága szeretett leányom, nem kell félned ezektől az üzenetektől.
Mert ezek szeretetem által adatnak a világ számára, amelyet az egész emberiség iránt érzek.
Az elkövetkezendő események ismerete segíteni fog gyermekeim felkészítésében, hogy meg tudják védeni az igazságot.
Figyelmeztetéseim segíthetnek a megtérések terjedésében, és képessé teszik gyermekeimet azon Ígéreteim igazságának elismerésében, hogy Én még egyszer vissza fogok jönni.
Második Eljövetelem még a ti életetekben fog bekövetkezni, gyermekeim.
Ti, a kiválasztott generáció, Dicsőséges Uralkodásom csodáit fogjátok learatni a Földön.
Én azokat is közétek számítom, kiválasztott gyermekeim, akik hátat fordítottak Nekem, és megtagadják szeretett Atyám, a legmagasságosabb Isten létezését.
Szeretetem betakarja majd mindazokat is, akik megvetnek Engem. Idővel ők is meg fognak térni.
Nem elegendő csupán üzeneteim elismerése, melyek neked, az Én prófétámnak, a végidők prófétájának adatnak, neked, a hét pecsét felnyitásának felelőssége is megadatott.
Ami valóban számít, az minden testvéred üdvözülése a világon.
A két szövetséges, Oroszország és Kína egyesíteni fogják erőiket. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor a tízszarvú vadállat felemelkedik, hogy uralja a hosszú szenvedésnek kitett ártatlan embereket.
A tízszarvú vadállat nem más, mint az Európai Unió, leányom, és Babilonként van megnevezve a Jelenések könyvében.
Babilon el fog esni, és a vörös sárkány, Kína és ezek szövetségesei fogják azt uralni.
Amikor ez megtörténik, akkor már a kommunizmus fog uralkodni, és jaj annak, aki ezek jelenlétében a saját vallását fogja majd gyakorolni.
Minden vallást be fognak tiltani, de a keresztények fogják a legnagyobb üldöztetést elszenvedni.
A Római Katolikusokat egyáltalán nem fogják megtűrni, nekik titokban kell majd misét tartaniuk.
Gyermekeim, valamennyi követőim, eljött az idő, hogy megtervezzétek a jövőtöket.
Én minden időben vezetni foglak benneteket.
Kezdjétek el most a felkészülést, mert idő lesz adva nektek arra, hogy ezt megtegyétek.
Ismételten mondom nektek, az ima, és abból egyre több, gyengíteni fogja a vadállat, a medve és a vörös sárkány hatalmát.
Ők csak nagyon rövid ideig fognak uralkodni. Mert azt követően el lesznek pusztítva.
Szeretett Megváltótok,
Az emberiség Megmentője,
Jézus Krisztus.



Ők Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni.

2013. február 18. hétfő
Drága szeretett leányom, ahogy erősödnek a változások földi Egyházamon belül, ezzel összhangban ugyanúgy fognak a hamis próféták hangjai is emelkedni, hogy támogassák a förtelmet Egyházamban. Miközben Én kinyilatkoztatom neked az Igazságot – a végidők igaz prófétájának -, melynek legtöbb része már ismertté vált, a hazugság is terjedni fog, hogy összezavarja mindazokat, akik követnek Engem.
Minden utasításnak, amelyet Én neked adok a világ számára, pontosan az ellentéte fog elhangzani a hamis próféta szájából. Megnyilatkozásuk vigasztaló szavak lesznek Követőim számára, akik úgy találják majd, hogy az Igazság elviselése túl félelmetes lenne számukra. Gonosz hazugságaikon keresztül, Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni.*
Amikor Én az Egyház nagy megoszlásáról beszéltem neked, nem mondtam el, hogy ez hogyan fog történni. Így most hallgass meg Engem. Éppúgy, amint a papok elutasították Szent Szavamat az Én időmben a Földön, Második Eljövetelem előtt a papok szintén el fognak utasítani Engem. Nemcsak a neked adott Szavamat fogják elutasítani, de még a változásokat is el fogják fogadni, melyeket rájuk kényszerítenek. Amint elfogadják az istenkáromlásokat és a számukra bemutatott új szabályokat, a felszenteltségük ajándékai hatástalanná lesznek téve.
Hűséges Követőim szintén meg fognak oszlani a földi Egyházam iránti hűségüket illetően. Mindaz, amit tennetek kell, hogy kövessétek tanításaimat, amelyek Atyám Könyvében a számotokra adattak. Nincs szükség arra, hogy bárhova is fussatok, mivel Én jelen vagyok köztetek.
Ti ismeritek az Igazságot. Keresztényekként ezzel tápláltak benneteket. Ezért tehát amikor azt látjátok, hogy Isten Tízparancsolatát és Tanításaimat átírják, és Szentségeimet megváltoztatják, akkor nektek hátat kell fordítanotok. Ne engedjétek, hogy a hazugságok félelmet keltsenek bennetek, inkább azokat féltsétek, akik elfogadják ezeket az új határozatokat és törvényeket – melyekről azt feltételezik, hogy Tőlem valók -, és azokat, akik nem értik meg az Igazságot.
Jézusotok.
*: Dán 7,7
… Ezután egy negyedik vad­állatot is láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.
Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt” (Dániel könyve 7,1-8

Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.

2013. február 25. hétfő
Drága szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve, ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.
Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellent, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papok, akik ellenzik ezeket az Üzenetek, kénytelenek lesznek újra értékelni őket, amikor a szörnyű igazság lelepleződik számukra. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.
Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.
A hamis próféta miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.
Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.
Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.
Jézusotok.

A 666 -os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beágyazva, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást.

2012. június 1., péntek, 8:15

Drága szeretett leányom, az Antikrisztus már készíti az ő béke tervét, amelyet hamarosan be fog vezetni, miután a háborúk Közel – Keleten széles körben elterjednek, és amikor a fájdalom és a gyötrelem aggasztóan azt fogja jelenteni, hogy a reménynek már nyoma sincs. Akkor ő majd hirtelen megjelenik, és a béke embereként jelenti be magát a világnak, mint egy fényes ékszert, amely a Sötétség közepén szikrázni fog. Amint ő felbukkan, olyannak fog látszani, mint minden idők legkarizmatikusabb politikai vezetőinek egyike.
Az ő szépsége, vonzó és gondoskodó személyisége az emberek többségét meg fogja bolondítani.
Ő szeretetet és együttérzést fog magából kisugározni, és látszatra kereszténynek fog tűnni. Idővel, sok követőt fog magához vonzani, akik számban növekedni fognak, úgy, hogy hasonlóvá válik majd Hozzám, a Messiáshoz.
Ő azt a látszatot fogja kelteni, hogy előmozdítója a nemzetek közötti egységnek, és őt szeretni fogják szinte a világ minden országban.
Amint azt majd látni lehet, ő természetfölötti képességekkel rendelkezik. Sokan azt fogják hinni, hogy őt Atyám küldte, és hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója.
Ők imádkozni fognak hozzá, szeretni fogják, feladják érte az életüket, ő pedig kineveti és kigúnyolja majd őket, amikor nem láthatják őt.
Ez minden idők legnagyobb megtévesztése lesz, és a terv az, hogy ellopják a lelketeket, hogy elvegyenek benneteket Tőlem.
Ő és a Hamis Próféta, aki Péter székében királyként fog ülni, titokban egy világvallást fognak kitervelni.
Ez egy keresztény típusú vallásnak fog tűnni, amely a szeretetet részesíti majd előnyben. Azonban ez a vallás mégsem fogja az egymás iránti szeretetet előnyben részesíteni, mert nem Istentől származik. Helyette az Antikrisztus iránti szeretetet és hűséget, és az önszeretet fogja előnyben részesíteni.
Az utálat itt nem fog megállni, mert amikor ők elcsábították Isten gyermekeit, elkezdődik a támadás.
Hirtelen mindenkit arra fognak felkérni, hogy fogadják el az Egy – Világ – Bélyeget, a hűség Bélyegét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részt kell majd vennie.
Ellenőrizni fogják a pénzeteket, az élelemhez való hozzáférést, és azt, ahogyan ti éltek.
A szabályok – méghozzá nagyon sok – azt fogják jelenteni, hogy ti foglyok lesztek. A cellátok kulcsa, amely az ő ellenőrzésük alatt tart majd benneteket, a Fenevad Bélyege lesz.
A 666 – os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beépítve, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást.
Ha egyszer azt beültették, akkor az mérgezni fog, nemcsak a szellemeteket és a lelketeket, hanem a testeteket is. Mert ez okozza majd a szerencsétlenséget, melynek az a célja, hogy a világ népességének nagy részét megsemmisítse.
Ti nem fogadhatjátok el a bélyeget. Ehelyett Én majd utasítalak benneteket, hogy mit kell tennetek.
Sokan elfogadják majd a bélyeget, mert tehetetlennek fogják érezni magukat.
Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek.
Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok.
Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem pedig keresni nem lehet majd, vagy célba venni, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt.
Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat.
Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.
Sok tervezésre van most szükség.
Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:
Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?
Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek.
Imádkozzatok kitartóan azokért, akik képtelenek lesznek majd a Bélyeget elkerülni.
Azok az ártatlan lelkek meg lesznek mentve, akik abban az időben a kegyelem állapotában lesznek, amikor arra kényszerítik őket, hogy fogadják el a chipet.
A többieknek közületek meg kell tervezniük családjuk megvédését, és nektek hűségeseknek kell maradnotok a Szent Eucharisztiához és a Szentmiséhez.
Amikor az Antikrisztus minden vallást felfal, akkor az egyedüli fegyver, amely ellen ő tehetetlen lesz, az a Szentmise, a kenyér és bor Szent Testemmé és Véremmé való átváltoztatása az Eucharisztiában.
Szentmiséimnek folytatódniuk kell. Közületek mindazoknak, akik ezt tudják, most nagy számban össze kell gyűlniük, és az előkészületeket el kell kezdeniük.
Minél hamarabb előkészültök, annál több kegyelmet fogtok kapni, hogy megnöveljétek soraitokat a világ minden táján.
A Szikla egy új épülettel lesz megterhelve, amelyre ők majd azt mondják, hogy ez az Én Új Templomom. De ez nem igaz.
Ha mikor az üldöztetésnek vége lesz, Maradék Egyházam és Kiválasztott Népem újra fogja építeni a Templomot, és az Én Új Jeruzsálemem leereszkedik majd a Mennyből.
Ez dicsőségben fog leereszkedni. Trombitaszó fog hallatszani ugyanabban az időben a Mennyből, és a Földön is.
És akkor jövök el Én. Te leányom, ki fogod hirdetni érkezésemet, és sokan elragadtatásukban a földre fognak borulni és a megkönnyebbüléstől, a szeretettől és az örömtől sírni fognak.
Mert ez lesz az utolsó pillanat, amelyre vártak. Az égbolt felragyog, felzendül a mennydörgés, és az angyalok kórusa összecsengő szólamban énekel, miközben Isten minden gyermeke az Igaz Messiást fogja üdvözölni.
Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök. És az Ég és a Föld eggyé válik.
Az Új Dicsőség pompája, a megújult Föld kiemelkedik, és az Új Paradicsom átöleli majd mindazokat, akiknek a neve az Élet Könyvében található, akik egyként fognak egyesülni.
És mialatt a régi Föld, amelyen a bűn foltot ejtett, véget ér, akkor fog csak elkezdődni az Új Korszak.
Ez az, amire nektek törekednetek kell. Ez az, amire jogosultak vagytok, természetes örökségetek részeként.
Ti egyedül csak arra összpontosítsatok, hogy minden lélek meg legyen mentve.
Az elétek kerülő akadályokat figyelmen kívül kell hagynotok: Az üldöztetést, a fájdalmat, a gonosz rémtetteit, amelyeket mások keze által művel.
Minden, ami most számít, a lelkek üdvözítése.
Üdvözítőtök, Jézus Krisztus.