2012. szeptember 7., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szavamat vezető szolgáim a legnagyobb csendben dolgozzák fel
 
2012. szeptember 6., csütörtök, 18:30
Drága szeretett leányom, földi Egyházam felismeri végre, hogy Én általad, a hetedik hírnökön keresztül, a világgal kommunikálok.
Szavamat vezető szolgáim a legnagyobb csendben dolgozzák fel, akik azonban nem fogják nyilvánosan hirdetni, hogy ezek a Szavak Szent Ajkaimról származnak.
Ők tudják, hogy ezek Tőlem származnak, és Én megérintettem a szívüket és felemeltem a lelküket, így követni fogják Vezetésemet.
Oly sok felszentelt szolgám kereste ebben az időben az emberiségnek adott Szavaimat.
Nekik most szükségük van különleges Kegyelmeimre, mivel ezek nélkül nem lennének képesek igaz bizalommal vezetni nyájamat.
Szentlelkem kiáradt helyi felszentelt szolgáimra, hogy megtalálják majd az erőt Egyházam vezetésére a tövises, sűrű dzsungelen keresztül, ami még reá vár.
Sohase féljetek, szeretett papjaim, mert Én, sohasem hagylak el benneteket.
Ti érezni fogjátok Jelenlétemet az előtettek álló időben, amikor a Testemet, Egyházamat üldözni fogják.
Ez a Szent Jelenlét lesz a ti fő támaszotok, mivel nektek minden Segítségemre szükségetek lesz, támaszt adva nektek, hogy Isten gyermekeit jogos örökségükbe vezessétek.
Tudomásul veszem, hogy sokan közületek nem fognak hangosan beszélni. Megértem, hogy milyen nehéz lesz számotokra, hogy nyíltan hirdessétek Szavamat, melyet nektek, a végidők prófétája által adok. De tudnotok kell a következőket:
Nektek, Isten gyermekeivel szemben van egy kötelességetek, az, hogy vezessétek őket, és az Igazsághoz irányítsátok őket.
Sohasem szabad a hazugságot az Igazság helyett elfogadnotok.
Ti tudjátok, hogy Tanításaim Igazsága kőbe van vésve.
Tanításaim sohasem változtak és nem is fognak megváltozni.
Új Kinyilatkoztatásaim, melyeket a Jelenések Könyvének Pecsétjei tartalmaznak, rövidesen a tudtotokra lesz adva.
Bízzatok Bennem.
Fogadjátok el, hogy Én most veletek beszélek, mert Én nem hagynálak el benneteket ebben az időben.
Az Én kötelességem Atyámmal szemben, a világ megfelelő felkészítésének biztosítása Visszatérésemre, hogy Isten minden egyes gyermeke megmeneküljön.

Jézusotok