2019
Pünkösdhétfőjén Raymond Burke bíboros, Athanasius Schneider püspök és
még néhány másik püspök nyilatkozatot adott ki, amelyben 40 pontban
igazítják helyre a kor leggyakoribb tévedéseit. Többek között érintik a pokol, Eucharisztia, homoszexualitás és az újraházasodottak áldozásának kérdéskörét is. A
céljuk a tanításbeli zavar orvoslása. A Szűk Ösvény és a Katolikus
Válasz szerkesztősége után a Metropolita.hu is csatlakozik a
nyilatkozat támogatóihoz, és közreadjuk a magyar fordítását a 40
pontnak, ill. a magyarázó jegyzetnek.
A
Szűk Ösvény online hitvédő magazin fordíttatta le és tette közzé
Raymond Burke bíboros, Athanasius Schneider püspök, és más püspökök 40
pontos deklarációjának teljes magyar nyelvű fordítását. A magazin
szerkesztői (Endrédy Balázs és Hodász András atya) egyúttal csatlakoztak
is a deklaráció támogatóihoz.
Forrás: http://www.szukosveny.hu/…/puspoki-helyreigazitas-a-tanita…/
————————————————————————————————————————–
„Az élő Isten egyháza – az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15)
A mai Egyház életében megfigyelhető leggyakoribb tévedések helyreigazítása
A hit alaptételei
1.
Az „élő hagyomány”, az „élő tanítóhivatal”, a „folytonosság
hermeneutikája” és a „tanítás fejlődése” kifejezések helyes értelme azt
az igazságot is magában foglalja, hogy akármilyen új szempont merül is
fel a hitletéteménnyel kapcsolatban, az soha nem mondhat ellent annak,
amit az Egyház mindig is ugyanazon tanításként, ugyanazon értelemben
tárt elénk, és amit mindig is ugyanúgy értelmezett (lásd az első
vatikáni zsinat Dei Filius kezdetű hittani rendelkezését a katolikus
hitről, 3. ülés, 4. fej.: „in eodem dogmate, eodem sensu, eademque
sententia”).
2.
A dogmatikai formulák jelentése mindig igaz és változatlan marad az
Egyházban, még ha a kifejtés pontosodhat és mélyülhet is. A híveknek
ezért őrizkedniük kell attól a vélekedéstől, hogy a dogmatikai formulák
vagy az azokban használt fogalmak nem képesek végérvényesen kifejezni
az igazságot, hanem csak mindig változékony módon közelítik meg, vagyis
bizonyos mértékben eltorzítják, illetve módosítják azt, és hogy ezek a
formulák csak bizonytalanul fejezik ki az igazságot, minthogy ez az
igazság olyan cél, amelyet az efféle megközelítésekkel mindössze keresni
lehet. E nézet képviselői a dogmatikai relativizmus csapdájában esnek,
és meghamisítják az Egyház tévedhetetlenségének fogalmát azzal az
igazsággal kapcsolatban, amelyet mint biztos igazságot kell tanítanunk
és vallanunk” (a Hittani Kongregáció „Mysterium Ecclesiae” kezdetű
nyilatkozata a katolikus egyháztan védelmében korunk bizonyos tévedései
ellen, 5).
A Hitvallás
3.
Isten országa, mely idelent Krisztus Egyházában vette kezdetét, nem
ebből a világból való, melynek formája elmúlik, és a maga sajátos
növekedése nem keverhető össze a civilizáció, a tudomány és az emberi
technika haladásával, hanem Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságának
egyre mélyebb megismerésében, az örök boldogság egyre erősebb
reményében, az Isten szeretetére adott egyre buzgóbb válaszban, az
embereknek
juttatott kegyelem és az életszentség ajándékának egyre nagylelkűbb
befogadásában áll. Mikor az Egyház, Krisztus jegyese odaadóan törődik az
emberek szükségleteivel, örömeivel és reményeivel, fájdalmaival és
fáradozásával, arról a mély vágyáról tesz tanúságot, hogy jelen kíván
lenni számukra, hogy Krisztus világosságával ragyogja be őket, és Benne,
egyetlen Üdvözítőjükben mindannyiukat egybegyűjtse. Ez a jámbor
törődés soha nem jelentheti azt, hogy az Egyház a világ dolgaihoz
idomul, vagy hogy kevésbé buzgón vágyakozik az Úr és az örökké tartó
ország után” (VI. Pál Solemni hac liturgia (Isten népének hitvallása)
kezdetű apostoli levele). Téves tehát az a vélekedés, hogy Istent
mindenekelőtt az emberi nem mulandó, földi állapotában végbemenő
fejlődés dicsőíti meg.
4.
Miután Jézus Krisztusban létrejött az új és örökké tartó szövetség,
senki sem üdvözülhet pusztán azáltal, hogy megtartja Mózes törvényét, ha
nem hisz Krisztusban mint igaz Istenben és az emberi nem egyedüli
Üdvözítőjében (lásd Róm 3,28; Gal 2,16).
5.
A muzulmánok és mások, akik nem hisznek Jézus Krisztusban, aki
valóságos Isten és valóságos ember, – az egyistenhívőket is beleértve –
nem képesek megadni azt a tiszteletet Istennek, mint a keresztények,
vagyis nem képesek arra a lélekben és igazságban történő
természetfeletti imádatra (lásd Jn 4,24; Ef 2,8), amelyre azok, akik elnyerték a fogadott fiúság Lelkét, képesek (lásd Róm 8,15).
6.
Azok a spiritualitások és vallások, amelyek a bálványimádás vagy a
panteizmus bármely formáját támogatják, nem tekinthetők az isteni ige
„magvának” vagy „gyümölcsének”, hiszen olyan megtévesztést képviselnek,
amely eleve kizárja követőik evangelizálását és örök üdvösségét, amint
azt a Szentírás is tanítja: „Az ilyen hitetleneknek az e világ istene
elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak
dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik” (2Kor 4,4).
7.
A valódi ökumenizmus arra törekszik, hogy a nemkatolikusok
csatlakozzanak ahhoz az egységhez, amely a katolikus egyházban Krisztus
imája folytán, melyet az Atya mindig meghallgat („hogy egy legyenek”, Jn 17,11), már most is elpusztíthatatlanul fennáll, és amelyet a katolikus egyház hitvallásban vall („hiszek az egy (…)
Anyaszentegyházban”). Az ökumenizmusnak tehát nem lehet célja, hogy egy még nem létező egyházat hozzon létre.
8.
A pokol létezik, és azok, akik bármely meg nem bánt halálos bűn miatt
oda kerülnek, az isteni igazságosság örökké tartó büntetését szenvedik
el (lásd Mt 25,46). Nemcsak a bukott angyalok, hanem az emberi lelkek kárhozata is örökké tart (lásd 2Tesz 1,9; 2Pt 3,7).
Az örökre elkárhozott emberek nem semmisülnek meg, hiszen az Egyház
tévedhetetlen tanítása szerint a lelkük halhatatlan (lásd az ötödik
lateráni zsinat 8. ülése).
9.
Isten kifejezetten csak azt a vallást akarja, amely a Jézus
Krisztusban, Isten megtestesült Fiában, az emberiség egyetlen
Üdvözítőjében való hitből született. Téves tehát az a nézet, hogy amint
Isten kifejezetten akarja, hogy több – férfi és női – nem és több
nemzet legyen, ugyanúgy akarja a vallások többféleségét is.
10.
[Keresztény] vallásunk ténylegesen létrehozza az igazi, életteljes
kapcsolatot Istennel, amire más vallások nem képesek, még akkor sem, ha –
úgy mondhatni – karjukat az ég felé tárják (VI. Pál Evangelii
nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása, 53).
11.
A szabad akarat ajándéka, amellyel a teremtő Isten ruházta fel az
embert, csak azt a természetes jogot biztosítja az ember számára, hogy a
jót és az igazat válassza. Egyetlen embernek sincs tehát természetes
joga ahhoz, hogy a bűn erkölcsi veszedelmének, a bálványimádás, az
istenkáromlás vagy a hamis vallás vallási tévedésének választásával
megsértse Istent.
Isten törvénye
12.
A megigazult embernek elegendő ereje van ahhoz, hogy Isten kegyelme
segítségével teljesítse az isteni törvény objektív követelményeit,
hiszen a megigazultak Isten valamennyi parancsát képesek megtenni. Isten
kegyelme, mikor a bűnöst megigazulttá teszi, önnön természetéből
kifolyólag az összes súlyos bűnből való megtérést is véghez viszi (lásd
tridenti zsinat, 6. ülés, Határozat a megigazulásról, 11. fej., 13.
fej.).
13.
„A hívőknek ismerniük, tisztelniük és teljesíteniük kell azokat az
erkölcsi parancsokat, melyeket az Egyház Istennek, az Úrnak és
Teremtőnek nevében kijelent és tanít. …
Isten
és a felebarát szeretete elválaszthatatlan a szövetség törvényeinek
megtartásától, mely Jézus Krisztus vérében és a Szentlélek ajándékában
új szövetséggé lett.” (II. János Pál Veritatis splendor kezdetű
enciklikája, 76.) Ugyanezen enciklika tanítása szerint tévednek azok,
akik „azt hiszik, hogy erkölcsileg jónak nyilváníthatnak olyan tudatosan
és szabadon végrehajtott cselekedeteket, melyek szemben állnak az
isteni és a természetes erkölcsi törvénnyel.” „Ezek az elméletek tehát
nem hivatkozhatnak a katolikus erkölcsi hagyományra” (uo.).
14.
Isten valamennyi parancsa egyszerre igazságos és irgalmas. Hibás tehát
az a vélekedés, miszerint az ember képes úgy engedelmeskedni Isten
tiltó rendelkezésének – például a házasságtörés hatodik parancsolatba
foglalt tilalmának –, hogy az engedelmesség ugyanezen aktusával
vétkezik Isten ellen, erkölcsileg árt önmagának, vagy vétkezik a másik
ember ellen.
15.
„A világon semmiféle körülmény, semmiféle cél, semmiféle törvény nem
tehet megengedetté olyan cselekedetet, amely a lényegénél fogva tiltott,
hiszen az ellenkezik Isten – minden ember szívébe írt, pusztán
értelemmel is megismerhető és az Egyház által hirdetett – törvényével”
(II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 62). Az isteni
kinyilatkoztatásban és a természetes erkölcsi törvényben léteznek olyan
erkölcsi alapelvek és erkölcsi igazságok, amelyek olyan tilalmakat
foglalnak magukban, melyek bizonyos fajta cselekedeteket minden
körülmények között tiltanak, mivel ezek a fajta cselekedetek tárgyuk
okán mindig súlyosan törvénytelenek. Téves tehát az a vélekedés,
miszerint a jó szándék vagy a jó következmény elegendő indok lehet az
effajta cselekedetek végrehajtására (lásd tridenti zsinat, 6. ülés, de
iustificatione, 15. fej.; II. János Pál Reconciliatio et paenitentia
kezdetű apostoli buzdítása, 17; a Veritatis splendor kezdetű enciklika,
80).
16.
A természetes erkölcsi törvény és az isteni törvény tiltja, hogy a
méhében gyermeket fogant nő megölje ezt a benne levő emberi életet, akár
saját, akár mások keze által, közvetlenül vagy közvetetten (lásd II.
János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 62).
17.
„Erkölcsileg elfogadhatatlan” az az eljárás, melynek következtében a
gyermek méhen kívül fogan meg, „mivel kiszakítja az utódnemzést a
házastársi aktus teljes emberi összefüggésrendszeréből” (II. János Pál
Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 14).
18.
Egyetlen ember sincs erkölcsileg feljogosítva arra, hogy önmagát
megölje vagy megölesse, akkor sem, ha ezzel a szenvedést szeretné
elkerülni: „Az eutanázia Isten törvényének súlyos megsértése, hiszen nem
más, mint egy emberi személy szándékos megölése, ami erkölcsileg
elfogadhatatlan. E tanítás a természetes erkölcsi törvényen és a
Szentíráson alapszik, az Egyház Hagyománya adja tovább, és a rendes és
egyetemes Tanítóhivatal tanítja” (II. János Pál Evangelium vitae kezdetű
enciklikája, 65).
19.
Isten rendelkezése és a természetes erkölcsi törvény folytán a
házasság egy férfi és egy nő felbonthatatlan szövetsége (lásd Ter 2,24; Mk 10,7-9; Ef 5,31-32).
„A házasság intézménye és a házastársi szerelem természetszerűleg a
gyermek nemzésére és nevelésére irányul, és ezekben teljesedik be” (a
második vatikáni zsinat Zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori
konstitúciója, 48).
20.
A természetes erkölcsi törvény és az isteni törvény szerint senki sem
élhet nemi erejével kényszerítés nélkül az érvényes házasságon kívül
anélkül, hogy ezzel bűnt követne el. Azt állítani tehát, hogy a
lelkiismeret helyesen és jogosan ítélhet úgy, hogy olykor erkölcsileg
helyes, Isten által kért, sőt parancsolt lehet a nemi aktus, amely olyan
személyek között valósul meg, akik polgári házasságot kötöttek
egymással, de egyiküket vagy mindkettőjüket szentségi házasságuk máshoz
köti, ellentmond a Szentírásnak és a szenthagyománynak (lásd 1Kor 7,11; II. János Pál Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása, 84).
21.
A természetes erkölcsi törvény és az isteni törvény egyaránt tilt
„minden olyan cselekedetet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben,
akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt,
akár mint eszközt azt szándékolja, hogy ne foganhasson gyermek” (VI. Pál
Humanae vitae kezdetű enciklikája, 14).
22.
Az az ember – férj vagy feleség –, aki polgárilag elvált
házastársától, akihez érvényes házasság köti, és a törvényes házastárs
életében másvalakivel kötött polgári házasságot, és aki új partnerével
házastársként él együtt, és az aktus természetének teljes tudatában és
ezen aktusba mindenestül beleegyezve úgy dönt, hogy ebben az állapotban
marad, a halálos bűn állapotában van, és így nem részesülhet a
megszentelő kegyelemben, és nem növekedhet a szeretetben. Ezért ezek a
keresztények nem részesülhetnek szentáldozásban, kivéve ha „testvérként”
élnek együtt (lásd II. János Pál Familiaris consortio kezdetű apostoli
buzdítása, 84).
23. Két azonos nemű ember súlyosan vétkezik, ha egymásnak kívánnak nemi élvezetet szerezni (lásd Lev 18,22; Lev 20,13; Róm 1,24-28; 1Kor 6,9-10; 1Tim 1,10; Júd 7).
„A homoszexuális aktus semmilyen körülmények között nem hagyható jóvá”
(A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2357). Ellentétes tehát a természetes
erkölcsi törvénnyel és az isteni kinyilatkoztatással az a nézet, hogy
amint a teremtő Isten némelyeknek olyan természetes hajlamot ad, hogy
az ellenkező nem tagjai iránt érezzenek nemi vágyat, úgy másoknak olyan
természetes hajlamot ad, hogy saját nemük tagjai iránt érezzenek nemi
vágyat, és hogy Isten azt szeretné, ha bizonyos körülmények között
utóbbi hajlamukat ki is élnék.
24.
Sem emberi törvény, sem bármely emberi hatalom nem jogosíthat fel két
azonos nemű embert arra, hogy házasságot kössön egymással, vagy hogy
két ilyen személyt egymás házastársainak nyilvánítsanak, mivel az
ellentmond mind a természetes erkölcsi törvénynek, mind az isteni
törvénynek. „A Teremtő tervében a két nem egymást kiegészítő természete
és termékenysége a házasság lényegéhez tartozik” (Hittani Kongregáció,
Megfontolások a homoszexuális személyek együttélésének törvényes
elismerésére vonatkozó tervekkel kapcsolatban, 2003. június 3., 3).
25.
Azok a kapcsolatok, amelyeket házasságnak hívnak ugyan, de a házasság
lényegének ellentmondanak, nem részesülhetnek az Egyház áldásában,
mivel ellentétesek a természetes erkölcsi törvénnyel és az isteni
törvénnyel.
26.
Az állami hatalom nem nyilváníthatja két azonos nemű ember kapcsolatát
törvényileg elismert élettársi kapcsolatnak, amely gyakorlatilag
teljesen megfelel a házasságnak, még ha nem is nevezik annak, hiszen az
ilyen kapcsolatok súlyos bűnre buzdítanák a bennük részt vevőket, és
másokat is súlyosan megbotránkoztatnának (lásd Hittani Kongregáció,
Megfontolások a homoszexuális személyek együttélésének törvényes
elismerésére vonatkozó tervekkel kapcsolatban, 2003. június 3., 11.)
27. A férfi és a női nem, a férfi és a nő olyan biológiai valóság, amelyet Isten bölcs akarata hozott létre (lásd Ter 1,27;
A Katolikus Egyház Katekizmusa, 369). Lázadás tehát a természetes
erkölcsi törvény és az isteni törvény ellen, és súlyos bűn, ha egy
férfi önmaga csonkításával vagy pusztán a szándék kinyilvánításával
nővé igyekszik válni, vagy ha egy nő hasonlóképpen férfivé igyekszik
válni, vagy ha valaki azt állítja, hogy a polgári hatóságnak
kötelessége és joga úgy tenni, mintha az efféle dolgok lehetségesek és
elfogadhatók lennének (lásd A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2297).
28.
A Szentírással, valamint a rendes és egyetemes tanítóhivatal állandó
hagyományával összhangban az Egyház nem tévedett, mikor azt tanította,
hogy az állami hatalom törvényesen élhet a halálbüntetés eszközével a
gonosztevők esetében, amennyiben a társadalom fennmaradása, illetve
igazságos rendje csak így biztosítható (lásd Ter 9,6; Jn 19,11; Róm 13,1-7;
III. Ince, Professio fidei Waldensibus praescripta; a tridenti zsinat
nyomán megjelent Római Katekizmus, III. old, 5, 4. sz.; XII. Piusz,
Katolikus jogászok előtt tartott beszéd, 1954. december 5.).
29.
Minden hatalom a földön és a mennyben Jézus Krisztusé, ezért a polgári
társadalom és minden más emberi társaság Jézus Krisztus királyságának
van alárendelve, így „a hiteles kultusz Isten felé az embernek
egyénileg és társadalmilag egyaránt kötelessége” (A Katolikus Egyház
Katekizmusa, 2105; lásd XI. Piusz Quas primas kezdetű enciklikája,
18-19; 32).
A szentségek
30.
A legszentebb szentségben, az Oltáriszentségben csodálatos változásra
kerül sor, a kenyér egész lényege Krisztus testévé válik, a bor egész
lényege pedig Krisztus vérévé. Olyan változás ez, melyet a katolikus
egyház igen találó módon átlényegülésnek (transzszubsztanciációnak)
nevez (lásd a negyedik lateráni zsinat, 1. fej.; tridenti zsinat, 13.
ülés, 4. fej.). „Minden teológiai magyarázatnak, amely legalább
valamelyest közelíteni kíván ehhez a misztériumhoz, és amely összhangban
óhajt lenni a katolikus hittel, ragaszkodnia kell hozzá, hogy magában a
valóságban, függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk róla, a kenyér és
a bor az átváltoztatás után megszűnik létezni, és immár nem más, mint a
mi Urunk Jézus imádandó teste és vére, amely a kenyér és a
bor szentségi színe alatt ettől kezdve valóban ott van előttünk.” (VI.
Pál Solemni hac liturgia (Isten népének hitvallása) kezdetű apostoli
levele, 25)
31.
Azok a kifejezések, amelyekkel a tridenti zsinat megfogalmazta az
Egyház hitét az Oltáriszentségben, minden kor és minden hely emberének
megfelelnek, mivel „az Egyház örökké érvényes tanítása jelenik meg
bennük” (II. János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikája, 15).
32.
A szentmisében a pap igaz és helyes áldozatot mutat be a
Szentháromságnak, és ez az áldozat engesztelő hatású mind a földön élő
emberekre, mind a tisztítótűzben szenvedő lelkekre nézve. Téves tehát az
a vélekedés, hogy a szentmise áldozata mindössze abban áll, hogy az
emberek imádságuk és dicséretük lelki áldozatát mutatják be, és hogy a
szentmise nem több, mint a lelki táplálékul önmagát a híveknek adó
Krisztus (lásd tridenti zsinat, 22. ülés, 2. fej.).
33.
„A szentmise, melyet a pap végez, aki az egyházi rend szentségében
kapott hatalom erejében Krisztus, a fő személyében cselekszik, és
amelyet Krisztus és az Ő misztikus testének tagjai nevében mutat be, a
Kálvária áldozata, mely az oltárainkon szentségi formában jelenik meg.
Hisszük, hogy amint a kenyér és a bor az utolsó vacsorán az Úr szavai
által az Ő testévé és vérévé változott át, melyet a kereszten értünk
ajánlott fel, úgy a pap által átváltoztatott kenyér és bor a dicsőséges
mennyei trónján ülő Krisztus testévé és vérévé változik, és hisszük,
hogy az Úr titokzatos jelenléte is tényleges, valóságos és lényegi
jelenlét, noha érzékeink mit sem észlelnek belőle.” (VI. Pál Solemni hac
liturgia (Isten népének hitvallása) kezdetű apostoli levele, 24)
34.
„Mikor az átváltoztatás szavai elhangzanak, és Krisztus mint áldozat
megjelenik az oltáron, a vér nélküli áldozat bemutatását a pap és csakis
a pap végzi, aki Krisztust, nem pedig a híveket képviseli. (…) A hívek
a pap kezével ajánlják fel az áldozatot annak folytán, hogy az
oltárnál szolgálatot tevő pap, mikor a misztikus test valamennyi
tagjának nevében felajánlja az áldozatot, Krisztust, a misztikus test
fejét képviseli. Az a megállapítás azonban, hogy a pappal együtt maguk
az emberek mutatják be az áldozatot, nem jelenti azt, hogy az Egyház
olyan tagjai lennének, akik semmivel sem kisebbek a papnál, és hogy
látható liturgikus szertartást végeznének, hiszen ilyet csak az a
szolgálattevő végezhet, akit Isten erre a tisztségre rendelt, hanem
azt, hogy az emberek szívbéli dicséretüket, könyörgésüket,
engesztelésüket és hálaadásukat a pap, sőt magának a Főpapnak az
imádságaival, illetve szándékával egyesítik, hogy az áldozat egyazon
felajánlásában és a pap által végzett látható szertartás szerint őket
is bemutassák az Atyaistennek.” (XII. Piusz Mediator Dei kezdetű
enciklikája, 92).
35.
A bűnbánat szentsége az egyetlen rendes eszköz, amellyel a keresztség
után elkövetett súlyos bűnök bocsánatot nyerhetnek, az isteni törvény
pedig úgy rendelkezik, hogy minden ilyen bűnt meg kell gyónni száma és
fajtája szerint (lásd tridenti zsinat, 14. ülés, 7. kán.).
36.
Az isteni törvény szerint a gyóntató semmilyen okból nem sértheti meg a
gyónási titkot, és semmilyen egyházi hatóság nem mentheti fel ezen
kötelezettsége alól, az állami hatalom pedig teljességgel illetéktelen,
hogy erre kötelezze (lásd az 1983-as Egyházi Törvénykönyv, 1388. kán, §
1; A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1467).
37.
Krisztus akaratából és az Egyház változhatatlan szenthagyománya
szerint az Oltáriszentség nem szolgáltatható ki azoknak, akik
köztudottan az objektíve súlyos bűn állapotában vannak, és nem
részesíthetők szentségi feloldozásban azok, akik nem hajlandók
elfogadni az isteni törvényt, akkor sem, ha elutasításuk csak egyetlen
súlyos dologra vonatkozik (lásd tridenti zsinat, 14. ülés, 4. fej.; II.
János Pál, Üzenet William W. Baum bíboros főpenitenciáriusnak, 1996.
március 22.).
38.
Az Egyház állandó hagyománya szerint nem szolgáltatható ki az
Oltáriszentség azoknak, akik hivatalosan eretnek vagy szakadárnak
minősülő keresztény közösséghez tartozónak vallják magukat, és ezzel
tagadják a katolikus hit bármely igazságát (lásd az 1983-as Egyházi
Törvénykönyv, 915. kán.; 1364).
39.
Az a törvény, amely arra kötelezi a papokat, hogy a cölibátusban
teljes önmegtartóztatást gyakoroljanak, Jézus Krisztus példájára
vezethető vissza, és az egyházatyák és a római pápák állandó tanúsága
szerint az ősi és apostoli hagyomány része. Ezt a törvényt ez okból nem
szabad hatályon kívül helyezni a római egyházban, és nem szabad a papi
cölibátust fakultatívvá tenni sem helyi szinten, sem az egyetemes
Egyházban. Az Egyház állandó tanúsága szerint a papi önmegtartóztatás
törvénye „nem új szabály. A jelenleg érvényben levő szabályt kell
megtartani, minthogy tudatlanságból, illetve nemtörődömségből egyesek
megfeledkeztek róla. Ez a szabály mindazonáltal az apostolokig vezethető
vissza, és maguk az Atyák honosították meg, amint azt a Szentírásban
is olvassuk: »Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a
hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok«
(2Tesz 2,15). Sokan vannak ugyanis, akik őseink törvényeit figyelmen
kívül hagyva elbizakodottságukban szennyfoltot ejtettek az Egyház
tisztaságán, és Isten ítéletét nem félve az emberek akaratát követték”
(Siricius pápa Cum in unum kezdetű dekretáliája a 386-os esztendőből).
40.
Isten akaratából és az Egyház isteni alkotmánya szerint csak
megkeresztelt férfiak (viri) részesülhetnek az egyházi rend
szentségében, akár püspökségről, akár papságról, akár diakonátusról
legyen szó (lásd II. János Pál Ordinatio sacerdotalis kezdetű apostoli
levele, 4). Téves továbbá az a vélekedés, hogy csak egyetemes zsinat
dönthet erről a kérdésről, hiszen az egyetemes zsinat tanítói tekintélye
semmivel sem haladja meg a római pápáét (lásd ötödik lateráni zsinat,
11. ülés; első vatikáni zsinat, 4. ülés, 3. fej., 8. p.)
2019. május 31.
Raymond Leo Burke bíboros, a Szuverén Máltai Lovagrend patrónusa
Janis Pujats bíboros, kiérdemesült rigai érsek
Tomash Peta, a Szűz Máriáról nevezett astanai főegyházmegye érseke
Jan Pawel Lenga, kiérdemesült karagandai érsek
Athanasius Schneider, a Szűz Máriáról nevezett astanai főegyházmegye segédpüspöke
Magyarázat „A mai Egyház életében megfigyelhető leggyakoribb tévedések helyreigazítása” című dokumentumhoz
Napjainkban
az Egyház történelmének egyik legnagyobb lelki járványát tapasztalja
meg. Csaknem általános zavarodottság és irányvesztés figyelhető meg a
tanítás terén, ami súlyosan veszélyezteti sok lélek lelki egészségét és
örök üdvösségét. Nem mehetünk el ugyanakkor a mellett az általános
közöny mellett sem, amely az egyházi hierarchia különböző szintjein a
tanítóhivatal gyakorlását jellemzi. Mindez nagyrészt annak köszönhető,
hogy az apostolutódok elmulasztják megtenni kötelességüket – melyre a
második vatikáni zsinat is figyelmeztet –, és nem „szállnak szembe
éberen a nyájat fenyegető tévedésekkel” (Lumen gentium, 25).
Napjainkban
a katolikus híveket szerte a világon kínzó lelki éhség gyötri, hogy
újra erősítsék meg azokat az igazságokat, amelyeket korunk
legveszélyesebb tévedései elhomályosítanak, aláásnak és tagadnak. A
hívek, akik ettől a lelki éhségtől szenvednek, úgy érzik, magukra
hagyták őket, és egyfajta egzisztenciális peremterületen találják
magukat. Ez a helyzet sürgős és konkrét megoldás után kiált. A tévedések
nyilvános helyreigazításával nem várhatunk tovább. Nagy Szent Gergely
pápa örök érvényű szavai jutnak eszünkbe: „Nyelvünk ne legyen rest a
buzdításra, és miután elfogadtuk a püspöki hivatalt, hallgatásunkban ne
jövendő ítéletünket elővételezzük, mely majdan az igazságos Bíró színe
előtt sújt minket. (…) A ránk bízott emberek hátat fordítanak Istennek,
mi pedig hallgatunk. Bűnben élnek, mi pedig nem nyújtunk nekik segítő
kezet, hogy jó útra térjenek.” (In Ev. hom. 17:3. 14).
Tudatában
vagyunk annak, mily súlyos felelősség terhel minket, katolikus
püspököket Szent Pál figyelmeztetése szerint, aki kijelenti, hogy Isten
pásztorokat és tanítókat adott Egyházának, hogy „szolgálatuk
betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg
mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének
egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége
életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a
megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele
magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre
inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet
egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a
tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test,
és építi fel saját magát a szeretetben” (Ef 4,12-16).
Mikor
a mai Egyház életében megfigyelhető leggyakoribb tévedéseket
helyreigazítjuk, a testvéri szeretet szellemében járunk el, és konkrét
lelki segítséget kívánunk adni, hogy a püspökök, papok, plébániák,
szerzetesi közösségek, a világi hívek egyesületei és a magánszemélyek
rejtetten vagy nyilvánosan megvallhassák azokat az igazságokat,
amelyeket korunkban leginkább tagadnak vagy eltorzítanak. Pál apostol
alábbi buzdítása a mai püspökökhöz és világi hívőkhöz is szól: „Vívd meg
a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál
hivatást, s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.
Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus
nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett,
teljesítsd megbízatásodat bűntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus
Krisztus eljöveteléig” (1Tim 6,12-14).
Az
isteni Bíró szemében és saját lelkiismerete előtt minden püspöknek,
papnak és világi hívőnek erkölcsi kötelessége, hogy határozottan és
félreérthetetlenül tanúságot tegyen azokról az igazságokról, amelyeket
napjainkban elhomályosítanak, aláásnak és tagadnak. Ezen igazságok
rejtett és nyilvános megvallása olyan mozgalmat indíthat el, ahol a
világiak és a klérus egymással karöltve vallják meg és védelmezik az
igazságot és adnak elégtételt a hit ellen széles körben elkövetett
bűnökért, azért a bűnért, amelyet a katolikus hit rejtett vagy nyílt
megtagadása jelent a klérus és a világi hívek nem elhanyagolható hányada
részéről. Arról sem szabad ugyanakkor megfeledkezni, hogy az efféle
mozgalmat nem az abban részt vevők száma szerint, hanem annak igazsága
szerint kell megítélni, amint azt az ariánus válság általános
tanításbeli zűrzavara közepette Nazianzi Szent Gergely is hangsúlyozza:
„Istent nem érdeklik a számok” (Or. 42:7).
Mikor
a papok és a hívek a változhatatlan katolikus hitről tesznek
tanúságot, arról az igazságról sem feledkeznek meg, hogy „a hívők
összessége nem tévedhet a hitben, és ezt a különleges tulajdonságukat
az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítják ki, amikor
»a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig« hit és
erkölcs dolgában egyetemes egyetértésüket fejezik ki” (a második
vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúciója, 12).
Azok
a szentek és kiváló püspökök járjanak közben értünk és mutassanak utat
tanításukkal, akik a maguk korában szintén a tanítás válságát
tapasztalták meg. Szent Ágoston például a következő szavakkal fordult I.
Szent Bonifác pápához: „Minthogy mindannyian, akik püspöki tisztet
töltünk be, lelkipásztorként az igaz tanítás felett őrködünk (bár Ön
kétségtelenül
magasztosabb
helyen), minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teljesítsem azt, ami
kevéske rám jut e feladatból, amint az Úr az Ön imái által az erőt is
kegyeskedik megadni hozzá” (Contra ep. Pel. I, 2).
Mikor
a pásztorok és a hívek közösen és félreérthetetlenül megvallják az
igazságot, minden kétséget kizáróan magának a pápának is hatékony
testvéri és gyermeki szolgálatot tesznek abban a rendkívüli helyzetben,
amelyet a tanítás általános zavara és irányvesztése a mai Egyház
életében jelent.
Az
igazság eme nyilvános megvallását a keresztény szeretet szellemében
tesszük, amely a pásztorok és a hívek – vagyis Krisztus teste, az Egyház
valamennyi tagja – lelki egészsége iránti féltő törődésben nyilvánul
meg, ugyanakkor arról sem feledkezünk meg, amire Szent Pál mutat rá a
Korintusiaknak írt első levelében: „hogy a testben ne támadjon
meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik
tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az
egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s
egyenként tagjai” (1Kor 12,25-27),
valamint a Rómaiaknak írt levélben: „Mert ahogy egy testben több
tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk
Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk
juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a
prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget
kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás
ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben,
aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest.
Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a
jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a
tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok,
legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok” (Róm 12,4-11).
Azok
a bíborosok és püspökök, akik az igazság fenti megvallását aláírják,
Salus Populi Romani (lat. „a római nép megmentője”) segítségül hívásával
az Istenanya Szeplőtelen Szívének ajánlják azt, tekintettel arra a
rendkívüli lelki üzenetre, melyet ez a kép a római egyház számára
hordoz. A Szeplőtelen Szűz és Isten anyja oltalma alatt az egész
katolikus egyház „félelmet nem ismerve vívja meg a hit harcát, tartson
ki szilárdan az apostolok tanításában, és a világ viszontagságai
közepette bizton haladjon előre, míg el nem jut a mennyei városba” (a
Boldogságos Szűz Mária, „a római nép megmentője” tiszteletére mondott
mise prefációja).
2019. május 31.
Raymond Leo Burke bíboros, a Szuverén Máltai Lovagrend patrónusa
Janis Pujats bíboros, kiérdemesült rigai érsek
Tomash Peta, a Szűz Máriáról nevezett astanai főegyházmegye érseke
Jan Pawel Lenga, kiérdemesült karagandai érsek
Athanasius Schneider, a Szűz Máriáról nevezett astanai főegyházmegye segédpüspöke
https://metropolita.hu/2019/06/25996/?fbclid=IwAR3w71OHqs_BtXgjkY3wgItItr3asB8iyY-QS0erhtRjiAjVQlaJ8up_X_g
