Az
orosz kormány előkészített egy törvénytervezetet, aminek elfogadása
esetén kriminalizálnák és több mint egyévi szabadságvesztéssel
büntetnék az abortuszt.
Az
eredetileg Jevgyenij Fjodorov képviselő beadványa alapján készült,
civil szervezetekkel együttműködésben kidolgozott törvénytervezet az
abortuszt jogi értelemben egyenlővé nyilvánítja a gyilkossággal. Az új
törvény a terhességmegszakítást csak alapos egészségügyi indokra
hivatkozva engedélyezi, – a korábbi gyakorlat alapján a szakértők
ugyanis megállapították, hogy a terhességmegszakítások mindössze 4-6%-a
orvosilag indokolható, többsége azonban az anya vagy az apa kérésére
történik, gyakran házasságban vagy stabil párkapcsolatban is.
A
Szovjetunió széthullása utáni években Oroszország a nyugati világ
normáit kezdte alkalmazni, ennek eredményeként csak idén március végéig
több mint 3 millió abortusz történt az országban. A
terhességmegszakítások legalizálása lehetővé tette, hogy a szülők anyagi
indokokra, párkapcsolati problémákra hivatkozva, vagy egyszerűen
felelőtlen viselkedés eredményeként szabadon döntsenek a gyermek nem
vállalásáról, ami mostanra Oroszországban is komoly demográfiai
problémákat okozott.
Olga
Ponomarev, az Állami Duma szakbizottságának szakértője kifejtette, hogy
az abortusz betiltását a társadalom többsége támogatja, a kormány
emiatt már korábban előkészítette azokat a törvényeket, melyek az
egészséges embrió élethez való jogát deklarálják, függetlenül a
születés után várható körülményektől. Az abortusz legalizálása óta
egyébként valamennyi nyugati ország demográfiai katasztrófa küszöbére
sodródott, a legalizált magzatgyilkosság ugyanis lehetővé teszi, hogy az
elkényelmesedett lakosság nem a valós, hanem az elvárt gazdasági
körülmények alapján döntsön a gyermekvállalásról. Miközben évtizedekkel
ezelőtt jóval rosszabb gazdasági körülmények közt is a családok
többsége fel tudott nevelni 3-4 (vagy több) gyermeket, ma a várható
anyagi nehézségekre hivatkozva több millió magzatot gyilkolnak meg.
Hazánkban
szintén ugyanez a helyzet. A Központi Statisztikai Hivatal hiteles
adatai szerint Magyarországon minden száz élveszületésre jut 43,6 művi
beavatkozás. A legtöbb abortusz a rendszerváltást követően történt,
amikor 100 élveszületésre 71,9 abortusz jutott, vagyis a magyar
gyermekek háromnegyedét a liberális demokrácia hajnalán még születése
előtt meggyilkolták. A KSH adatai alapján a rendszerváltás óta több mint
másfél millió abortusz történt.
Az
abortusz mint tömeges jelenség amellett, hogy erkölcsileg elítélendő
(eltekintve kivételes esetektől, mint nemi erőszak vagy várható
születési rendellenességek esete) mostanra komoly gazdasági problémákat
is jelent. Magyarországon a rendszerváltást követően meg nem született
milliók most érnének abba az életszakaszba, hogy a nemzetgazdaság
épüléséhez aktívan hozzájáruljanak, a politikában aktívan részt
vegyenek, tevőlegesen hozzájáruljanak a magyarság felemelkedéséhez.
Oroszország sorra hozza azokat a törvényeket, melyeket kisebb
módosításokkal hazánk is át kellene vegyen. Az abortusz kriminalizálása
szintén egy ilyen törvény.
https://hidfo2015.wordpress.com/