2019. március 27., szerda

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Az Antikrisztus Róma városában

2019. 03. 03, Vasárnap
Az Úr és az ő szeretett édesanyja egy olyan helyre vezetett, ahol az Egyház legmagasabb rangú bíborosai, püspökei és papjai gyűltek össze a hamispróféta jelenlétében, aki Szent Péter katedrája előtt állt. Mindenki kezében egy tekercs volt, melyben a saját aláírásaik is szerepeltek. Láttam az Antikrisztust, ahogyan végig vonult a Szent Péter bazilikában egyenesen a hamispróféta elé, aki átadta neki a tekercseket. Ekkor a katedra fölötti ablakon lévő fehér galamb kép ábrázolás megelevenedett és a Szentlélek kirepült a bazilikából. Amikor az Antikrisztus fölött a Szentlélek elhaladt, akkor ő megérezte a kiáradó erejét és elordította magát, majd fogát csikorgatta követőivel együtt. Az egész épület elkezdett omladozni, de ez nem zavarta a klérust. Jézus azt mondta felém:
„Leányom, az egyházi szabadkőművesség felajánlotta szolgálatát az Antikrisztusnak. Hamarosan minden készen áll arra, hogy az új világvallás elterjedjen az egész világon. Az Antikrisztus székhelye Róma és Jeruzsálem lesz. Uralma csak úgy valósulhat meg a világ fölött, ha övé a vallás is. Ördögi tervének alapjait az új világvallás nélkül nem tudja megalapozni. A Sátán már elfoglalta azt a széket, amelyre mindig is pályázott. Bizony mondom, hogy aki nem ismeri fel a jeleket, az könnyen elvész. Akik felismerik az igazságot a jelek által, azokban Szentlelkem működik. Akik nem akarnak látni és hallani, ott Szentlelkem nem tud működni. Nyitott és tiszta szív szükséges az ingyenes kegyelem elnyeréséhez.”

Az igaz papokat felfüggesztik

2019. 03. 08, Péntek
A Szűzanya egy templomba vezetett engem, ahol minden padsorban papok ültek. Észrevettem, hogy bal oldalt a papok civil ruhában voltak, a jobb oldalon lévő papok pedig reverendát viseltek. Amikor előre néztem, akkor a hamispróféta ott állt az ambónál kezében egy névlistával. Az oltár asztala mellett XVI. Benedek pápa állt Krisztussal az oldalán. Láttam, hogy bal oldalról a papok hangos vádaskodással fordultak a jobb oldalon ülő papok felé, akik csendben voltak és nem válaszoltak. A hamispróféta ennek hallattára elkezdte egyenként felolvasni a neveket és magához szólította a jobb oldalon ülő papokat sorban egymás után. Láttam, hogy átadta nekik a felfüggesztésükről szóló papírokat, ami azt jelentette, hogy nem működhetnek tovább felszentelt papként. Voltak köztük bíborosok, püspökök és egyszerű papok is. A legtöbben elsírták magukat az oltár előtt, hiszen a hivatásuk a mindenüket jelentette. Ekkor XVI. Benedek pápa lehajolt hozzájuk és így szólt:
„Jézus Krisztus szemében ti mindörökké papok maradtok. Felfüggesztésetek érvénytelen. Menjetek és a rejtekben munkálkodjatok tovább Isten nyája között, akik rászorulnak az igaz pásztorok vezetésére.”

A vértanúk vére megtisztítja a Földet

2019. 03. 13, Szerda
Őrangyalom XVI. Benedek pápát mutatta nekem, ahogyan lassan haladt fel a Golgota hegyére. Az égből véreső hullott és a Szentlélek tudomásomra hozta, hogy a vértanúk vére hullott a földre. Olyan volt, mintha az egész világ össze akarna omlani. Ám láttam valamit, ami reményt adott. A vértanúk vére a föld talajában gyökereket eresztett és a teremtett világ elkezdett nemcsak megtisztulni, hanem megújulni is. A Golgota hegyén Krisztust láttam a kereszten függni. Amikor Benedek pápa Jézus keresztjéhez eljutott, akkor a Megváltó oldalsebéből egy hatalmas fénysugár áradt ki és a fény beborította Benedek pápát olyannyira, hogy már nem lehetett látni sem őt, sem pedig Jézust. Egy dicsőséges pillanatnak voltam a szemtanúja, mert közben az angyalok leszálltak az égből és hangosan dicsőítették a Szentháromságot.
Jézus: „Közel van Benedek fiam halála, aki testében és lelkében már eggyé vált Velem.Vértanú halála meg fogja dicsőíteni a Szentháromságot. Fiam halála után még gyorsabban fognak a változások megvalósulni. Egyházamat a pokol erői megrendítik, de megsemmisíteni nem fogják tudni. Mindezt megengedem, mert a szétválasztódás alatt derül ki igazán, hogy kik hűségesek Hozzám.”

Szűz Mária kegyhelyei

2019. 03. 15, Péntek
A Szűzanya megmutatta előre, hogy mi fog történni Csíksomlyón a hamispróféta látogatás alatt, ahol sok magyar ember jelen lesz. Láttam, hogy a hamispróféta azzal a céllal megy oda, hogy romboljon. Édesanyámat megkérdeztem, hogy miért pont Csíksomlyóra fog menni. Ő erre azt felelte:
„Gyermekem, a Sátán azokat a kegyhelyeket veszi célba, ahol én jelen vagyok közbenjárásommal. Csíksomlyó nagyon kedves édesanyai szívemnek, hiszen itt gyűlik össze az én magyar népem. Ezen a kegyhelyen egyesülnek a magyar szívek, melyek megnyílnak Isten felé és felém, mint édesanyjukhoz. A Sátán le akarja rombolni az igaz tiszteletet irántam, hiszen tudja, hogy szeretetemmel sokakat vonzok szeretett Fiam felé. A hamispróféta új tanításokat fog hirdetni és legkülönösképpen a fiatalok szívét akarja megérinteni, mert őket tudja legkönnyebben megtéveszteni. Látogatása nem kegyelem lesz, hanem átok, melyet jelek fognak kísérni. Nem véletlen, hogy látogatása nem a pünkösd búcsúján lesz. Ez a búcsú ugyanis kegyelmekben gazdag, és a Szentlélek ereje különleges módon kiárad ezen a helyen. Mivel ő nem a Szentlélek által lett kiválasztva, ezért elkerül mindent, ami a harmadik isteni személlyel kapcsolatos. Ez az esemény arra fog irányulni, hogy a különböző vallásokat egységre vezessék. Én szeretett Fiam oldalán fogok közbenjárni népemért, hogy sokan megkapják a kegyelmet a tisztánlátásra. Imádkozzatok, mert ez az esemény nagy csapás lesz hazátoknak! Ám higgyetek az ima erejében, mert Isten képes az eseményeket a javatokra fordítani.”
Mária Magdolna


A jezsuita rend elbukik


2019. 03. 21, Csütörtök
Láttam egy élő nagyságú Jézus szíve szobrot, ami előtt jezsuita szerzetesek térdeltek. Az Úr szemeiből könnyek folytak, miközben oldalsebe megnyílt. Láttam, hogy egyes szerzetesek elsírták magukat, míg másoknak kemény szívük volt. Váratlanul Loyolai Szent Ignác megjelent a jezsuiták előtt és hallottam, ahogyan számonkéri őket. A szerzetesek érvekkel próbálták alátámasztani magukat és azt mondták Szent Ignác felé, hogy a világ megváltozott és nekik új módszerekkel kell az embereket Isten felé vezetni, amit a misszió során is alkalmaznak. Szent Ignác tekintete szigorú volt és azt mondta feléjük:
„Én mindent Krisztusra és az Ő evangéliumára alapoztam, ezért is lett a rendünk neve Jézus Társasága. Ti már rég nem azt az utat járjátok, amelyet megmutattam nektek. A modern reform iránti nyitottságotok miatt el fog bukni a rend. Az Úr szíve vérzik, mert az új tanításotokkal szembe mentek az Ő igazságával. Sok jezsuita szerzetes és hívő elfog veszni, akik a tévtanításra hallgatnak. Nagy felelősség van a vállatokon, és nem tudjátok, hogy mit cselekedtek. Ti az értelmet követitek és nem a szív hangjára figyeltek. Szomorú vagyok miattatok, de az Úr akarata az, hogy mindez beteljesedjen.”

Péter a kőszikla


2019. 03. 26, Péntek
Láttam Szent Pétert, ahogyan egy kősziklán ült és sírt. Az Úr Péter elé ment, lehajolt hozzá és azt mondta neki:
„Péterem, ne sírj! Amit látsz az Egyházban már nem fog sokáig tartani. A gonoszok elnyerik jutalmukat, a jók pedig megmaradnak. Egy új élet veszi kezdetét, amit az enyéim csak homályosan láthatnak. A homály hamarosan megszűnik és akkor mindenki tisztán fogja látni, hogy a bűnnek véget vet a szeretet. Az Én szeretetem által új gyümölcsök jönnek létre, amelyeknek a táptalaja az emberi szívekben fog kibontakozni.”

Szent Péter erre azt mondta: „Uram, hiszek Benned és a kimondott szavaidban. A keresztényüldözés alatt megmutattad nekem annak idején, hogy bár minden elveszni látszik, mégis van remény az új életben. Láthattam, az üldözés nem átok volt, hanem kegyelem, mert a keresztények száma nem csökkent, hanem sokasodott. Te mindig mellettem voltál és nem hagytál magamra engem, ahogyan másokat sem. Végül világosan felismertem, hogy semmi nem történhet meg a Te akaratod nélkül.”

Jézus azt mondta:
„Egyházam örökké fennmarad. Az Én testem és vérem alapozza meg az Egyház létezését. Péter őrzi a Menny kulcsait, ám Én vagyok az az ajtó, akin keresztül beléphettek oda. Egyházam most nagy megtisztuláson fog keresztül menni, ami megújulást hoz és nem pusztulást.”
Mária Magdolna
.......

Az érsek "örül" a legnagyobb francia mecsetnek


A reimsi Eric de Moulins-Beaufort érsek örül a reimsi nagy mecsetnek, ami Franciaországon a legnagyobb mecset - mondta a felavatásán március 14-én.

Az érsek beszédet mondott az eseményen. Elmondta, hogy elődje a kezdetektől fogva támogatta a projektet.

De Moulins-Beaufort szó szerint a következőt mondta: "A reimsi katolikusok velem együtt örülnek, hogy imádhatjátok a kegyelmes, teremtő Istent ezen a helyen".
https://gloria.tv/article/2pXcWr3orRhTAUUqwGqhC8e7S

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2019. március 2.


Váratlanul ezt a kérdést hallottam a lelkemben: Amikor Jézus a földön élt, ott volt-e a Mennyben?

Jézus válasza: „Mindig is Atyámmal voltam Istenségemben. Azért vonultam el imádkozni, hogy emberségemben is Atyámmal legyek.”

Szentírási megerősítés: Lukács 4, 14-15: „Jézus tanított”

2019. március 5. Az Úr Jézus…


„Drága gyermekeim! Észrevettétek, hogy már ritkábban szólok hozzátok. Tudjátok meg, hogy elérkezett az idő, amikor beteljesedik mindaz, amire felkészítettelek benneteket. Tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mennyit változtam az üzenetek figyelmeztetése kapcsán? Tettekre váltottam-e, amit Jézus mondott? Felkészülten várom-e az eseményeket, amelyeket előre közölt? Rám is vonatkoznak-e szavai? „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” (Lukács 21: 25-28)Ha igen, akkor nyugalomban várhatjátok mindazt, ami a ti napjaitokban fog beteljesülni. Ha még mindig nem, akkor sürgősen változtassátok meg életeteket. Adjátok át Nekem, hogy szentekké formáljalak benneteket, és akkor történhet bármi, biztonságban vagytok.

Gyermekeim! Jól véssétek az eszetekbe: Ezen a földön csak zarándokok vagytok. Tőlem jöttetek, és Hozzám kell megérkeznetek. Nekem mindnyájatokkal örök tervem van. Ezt beírtam a szívetekbe. Úgy, hogy erős indítást adok, hogy szándékaimat megvalósítsátok. Ha megteszitek, nagy békét és örömöt adok. Innen ismeritek fel, hogy az üdvösség útján jártok. Ha nem, akkor levertség, nyugtalanság, bizonytalanság és csüggedés telepszik rátok. Ezt úgy tudjátok megszüntetni, ha megbánjátok és meggyónjátok bűneiteket. Tiszta lélekkel fogadtok Engem a szívetekbe, Aki azért maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy Önmagammal tápláljalak benneteket. Ha így vesztek magatokhoz, akkor megtapasztaljátok ajándékaimat: a békét, a derűt, a biztonságot, és már itt a földön, az örök életet hordozzátok magatokban. Ezt mondtam: „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.” (Mt 7, 25) A szikla, a szegletkő Én vagyok. Aki Bennem bízik, biztos támaszt kap, nem szégyenül meg.

Gyermekeim! Az idő itt van. Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Beteljesednek szavaim: „Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. Akkor, ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! – ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki; hogy a házban rejtőzködik, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Máté 24, 21-27)

Mindennek most van itt az ideje. Vigyázzatok! Jó előre figyelmeztettelek benneteket. Az idő itt van. Készüljetek! Vonuljatok menedékbe! Irgalmas Szívem nyitva áll előttetek. De csak azok tudnak bejönni, akik a kegyelem állapotában élnek.

Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Úgy éljetek, mint az okos szüzek, aki bejöhettek Velem a menyegzőre. Erre áldalak meg benneteket, szívem minden emberi értelmet meghaladó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 22, 31: „Isten mondta”

2019. március 12. Az Úr Jézus…


Az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!”

2Tessz 2, 3-12: „Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.” 3, 1: „az Úr szava”

„Drága gyermekeim! Amint a Szentírásban olvastátok, közel van az antikrisztus fellépése. Sajnos sokakat meg fog téveszteni. Sokan behódolnak neki, és el fogják fogadni.

Drága gyermekeim! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, akik üldöznek, és mindenféle rosszat mondanak rátok Miattam. Ezek mind eltűnnek, megsemmisülnek, mint amikor a ködre ráfúj a szél. Ti csak egyedül egytől féljetek: attól, hogy soha ne hagyjatok el Engem hűtlenül, és ne kövessetek el bűnt. Ha kitartotok Mellettem hűségesen, mindvégig meg fogjátok tapasztalni oltalmazó szeretetemet, gondoskodásomat és csodákat fogtok látni. Ez legyen útravalótok ebben a zűrzavaros világban.

Most folyik a legádázabb harc a lelkekért. Az ördögök minden embert megpróbálnak behálózni, elbuktatni, kárhozatra taszítani. Különösképpen papjaimat támadják. Azt kérem, hogy minden Szentmisét ajánljatok fel papjaimért is. Azért, hogy állva maradjanak, hogy megkapják Tőlem a kegyelmet, hogy bátor harcosokként szembeszálljanak a sátánnal, az eretnekekkel, és kiálljanak az igaz értékek mellett, amelyeket az Én evangéliumom tartalmaz.

Most különösen nagy szükségetek van arra, hogy kérjétek a Szentlélek erejét és megvilágosító kegyelmét. Látjátok, hogy a félénk Péterből, aki előzőleg háromszor megtagadott, milyen hőst formált Szentlelkem ereje – és minden apostolra ez jellemző.

Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A Szentlélek ma is ugyanazokat a kegyelmeket osztja, amit kétezer évvel ezelőtt. Kizárólag rajtatok, embereken múlik, hogy mennyire nyitjátok meg szíveteket, hogy befogadjátok.

Ha bepillantást nyerhetnétek a Mennybe, ha látnátok, hogy milyen életszentségben élnek az üdvözült szentek, akkor sokkal szigorúbbak lennétek magatokhoz. Nem engednétek meg magatoknak semmi lazaságot, semmi gyarlóságot, és elhatárolódnátok még a bocsánatos bűnöktől is, mert a bűn nem jöhet be Isten Országába. Csak annyiban különbözik a bocsánatos, ún. „kis bűn” a súlyos, halálos bűntől, hogy az egyikért kevesebbet, a másikért többet kell vezekelni. Ha megbánja a bűnös a bűnét, elkerüli a kárhozatot, de ha nem bánja meg, mindkét bűnért elveszhet [tehát a bocsánatosért is és a súlyosért is].

Drága gyermekeim! Legyetek világító fáklyák, éljetek szentül! Ha tudtok, imádkozzatok még többet, és végezzétek el a feladatotokat, amelyeket rátok bíztam. Ezek az állapotbeli kötelességetek. Én pedig megadom nektek a kegyelmet, hogy példaképül szolgáljatok másoknak. Megáldalak titeket, drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Az Úr Jézus végig nagyon szomorú, komor és haragos volt, és nagy keserűséggel beszélt a jövőről, az antikrisztusról, az eretnekségről és a megalkuvókról, akiket, mint langyosokat, kiköp a szájából. Ezek soha nem láthatják meg az Ő dicsőséges Arcát.

Szentírási megerősítések: Mt 24, 44: „Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” 25, 12-13: „Jézus válaszolt. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

2019. március 14. Az Úr Jézus…


„Drága gyermekeim! Legyetek nagyon boldogok, hogy kiválasztottalak benneteket. Jól használjatok ki minden percet, mert az idő a Földön véges. Minden pillanat ajándék, amelyet azért kaptatok Tőlem, hogy kamatoztassátok. Úgy éljetek ezen a Földön, hogy világító fáklyák legyetek: Engem sugározzatok, Engem adjatok a környezetetekben élő embereknek, Aki a világ Világossága vagyok.

Minden Szentáldozásban a szívetekbe térek, a lelketekben trónolok: jobban világítok, mint a Nap, és kisugárzom kegyelmeimet minden teremtményre, amerre csak jártok-keltek.

Én vagyok az örök, végtelen Szeretet, Aki által mindnyájan lettetek. Szeretetem vitt fel a keresztfára, ahol a Véremet ontottam, az életemet áldoztam értetek.

Drága kicsinyeim! Vegyetek példát Rólam! Ti is legyetek áldozattá Értem, amint ezt a Szentmisében kéritek: „Tégy minket Neked szentelt örök áldozattá”. Csak így lehettek hű képmásaim, csak így jöhettek be az Atyai házba, így ismer rátok Atyám, Aki nektek is ezt fogja mondani: „Ezek az Én szeretett gyermekeim, akikben kedvem telt a Földön, és akik tetszésemre, dicsőségemre vannak örökké a Mennyben.”

Kicsinyeim! A Mennyország olyan titok előttetek, amelyet nem lehet földi szavakkal jellemezni. Ezért beszéltem róla hasonlatokban. De ha nem is tudjátok megfogalmazni, a lelketekben érzitek a Mennyország örömét, békéjét, boldogságát, biztonságát, amely Én Magam vagyok. A Mennyország Én vagyok, az Én irgalmas Szívem, amely befogad és magába zár benneteket már itt a Földön, és majd az örökkévalóságon át.

Megáldalak titeket, drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 1, 1: „Isten szólt”

2019. március 26. Az Úr Jézus…


„Drága gyermekeim! Arra vágyom, hogy minden ember szívébe betérjek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, a hétköznapokban éppúgy, mint a vasárnapokon és az ünnepnapokon. Kizárólag rajtatok múlik, hogy befogadtok-e, vagy csak vasárnap szakítotok Rám időt.

Ó, ha tudnátok, mekkora kincs vagyok: maga az Isten száll le közétek, magát az Istent fogadjátok szívetekbe, amikor Szentáldozáshoz járultok. Én vagyok a második Isteni Személy, a Fiúisten, Aki értetek Emberré lettem. Azért születtem meg, hogy köztetek éljek, és itt akartam maradni az idők végéig a kenyér és a bor színei alatt.

Ó, ha fölfognátok ezt a hatalmas, mindeneket felülmúló, végtelen, örök szeretetet, amely kiárad minden teremtményre, az egész világra! Ezért adtam oda Testemet és Véremet, Magamra véve bűneiteket, engesztelő áldozatul, hogy megváltsalak titeket. Az Utolsó Vacsorán ezért vételeztem elő szent keresztáldozatomat, amikor Szent Testemmé és Véremmé változtattam át a kenyeret és a bort, hogy köztetek maradjak, hogy Önmagammal tápláljam lelketeket. Ezért hagytam meg apostolaimnak: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre.”

Ó, ha tudnátok, mit jelent ez! Én vagyok a védőpajzs a sátán gonosz kísértései és minden cselszövése ellen.

Ó, ha látnátok a lelkek milliárdjait, akik Belőlem és Általam éltek, és megmaradtak tisztán az evangéliumi életszentségben, mert Én tápláltam őket isteni erőmmel, végtelen szeretetemmel. Én tereltem őket a Mennyország felé vezető szűk ösvényre, és megadtam nekik az erőt, a kegyelmet a szenvedések elviselésére. Ők már mind biztonságban vannak az örök hajlékban. Ott, ahová csak azok léphetnek be, akik az Istent szeretik. Együtt énekelnek szentjeim és szent angyalaim milliárdnyi seregével, és a legnagyobb boldogságban imádnak és dicsőítenek Engem, hálát adva Nekem mindazokért a jótéteményekért, amelyeket keresztáldozatommal kiérdemeltem a világ végezetéig élő összes lélek számára.

Drága kicsinyeim! Minden Szentmise és Szentségimádás legyen túlcsorduló hála és dicsőítés számotokra, mert Én vagyok a legnagyobb, a legdrágább kincs, az éltető erő, a fény, a kegyelem, a szeretet és minden jó, amit felsorolni nem lehet. Fontosabb vagyok a lelkek számára, mint a testnek a levegő, a napfény és a víz. Én vagyok az örök élet Kenyere. Aki Engem eszik, annak örök élete van.

Drága kicsinyeim! Így tekintsetek Rám, Aki jelen vagyok minden tabernákulumban, és jelen akarok maradni a világ végezetéig, még akkor is, ha a sátán sok helyen ki fog lopni Engem a szentségből. Vigyázzatok: ő nagyon sunyi és ravasz, és azért akar megfosztani titeket Tőlem, hogy el tudjon bánni veletek. Jól tudja ugyanis, hogy Én vagyok a ti erőforrásotok, védőpajzsotok őellene. Én őrzöm meg lábatokat a sátán csapdáitól, Én vértezlek föl erőmmel, kegyelmemmel.

Én tartalak fönn, az Én erőmből tudtok járni a vízen. A víz ez a világ, amelyben sokan elmerülnek és megfulladnak, és örök halálra jutnak – de aki Bennem él, az a víz fölött jár, az csak lebeg a világ fölött, és szüntelen fölfelé néz. Az odafönn valókkal foglalkozik, amely a testi szem számára láthatatlan, de a lélek benne él. Ahogy Szent Pál mondta: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” – vagyis Bennem, az örökké élő Istenben, Aki féltékenyen szeretem lelketeket. Azért teremtettelek benneteket, hogy örök boldogságotok legyen Bennem. A boldogság titka ez: Isten szeretetét élvezni, Aki előbb szeretett titeket, még mielőtt megteremtett volna; és Istent viszontszeretni, aminél nincs nagyobb öröm sem a Mennyben, sem a Földön. Így tekintsetek Rám, drága gyermekeim, Aki jelen vagyok a kenyérben és a borban azért, hogy örök életetek és örök boldogságotok legyen Bennem és Általam.

Minden Szentmisében megsemmisülve imádjatok, dicsőítsetek és magasztaljatok Engem, mert szükségem van az igaz lelkek imádására és engesztelésére. Különösen most, amikor annyi szentségtörés, tévtanítás és eretnekség van, amely által meg akarnak semmisíteni Engem, és félremagyarázzák tanításomat. Megbotránkoztatják ezzel a kicsinyeket, a tudatlanokat pedig félrevezetik.

Szükségem van igaz, szentéletű papokra és hívekre, akik a színtiszta igazságot képviselik és hirdetik, akik nem forgatják ki szavaimat és tanításomat. Akik igaz, tiszta lélekkel kulcsolják imára kezüket, és tiszta lelkükbe fogadnak Engem a Szentáldozásban. Én, Aki az egyetemes, katolikus vallást alapítottam, Szent Testemmel és Véremmel fizettem érte, és az életemet áldoztam ezért. Egyedül Én vagyok az igaz Isten, Aki megbízható, Aki nem hazudik, Aki tiszta, igaz életemmel tettem tanúságot arról, hogy Isten vagyok. Csodáimmal és feltámadásommal igazoltam, hogy az Atya küldött. Aki Engem követ, annak örök élete van. Föltámasztom az utolsó napon, s Velem együtt fog ragyogni Atyám Országában örökkön-örökké.

Készüljetek, drága gyermekeim, mert a sötét fellegek egyre jobban beborítják az eget. Démonok milliói takarják el a Napot sűrű sötétséget okozva mindazok lelkében, akik elmerülnek e világ mocsarában, és a széles utat választották, ami a kárhozatra visz.

Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem végtelen, örök szeretetével adok rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1Kor 11, 23-24: „Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”

Máté 23, 34. 37: „…prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök és keresztre feszíttek, másokat megostoroztok a zsinagógában és városról városra üldöztök. Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek!”