„A Szentírás minden könyve a mi okulásunkra szolgál”

  „És miként Noé napjaiban történt, úgy leszen az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, mindaddig a napig, melyen Noé bement a bárkába; és jött a vízözön és elpusztított mindeneket. Hasonlóképpen, amint történt Lót napjaiban: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; amely napon pedig kiment Lót Sodomából, tűz és kénkő esett az égből és elveszített mindenkit. Ugyanígy leszen azon a napon is, melyen az Emberfia megjelenik.” (Lk 17,26-30)

„Ezért mondom nektek: hogyha nem fogja felülmúlni a ti igazságtok az írástudókét és a farizeusokét, be nem mentek a mennyek országába.” (Mt 5,20)

Bevezetés:
Ennek a hosszú írásnak az alapgondolatát egy interneten olvasható tanulmány adta. E tanulmány szerzője Szent János apostol Jelenések könyvéből vett idézet kapcsán annak a kérdésnek járt utána, hogy kikből is áll tulajdonképpen a sátán zsinagógája. Magyarul, kik azok, akik a teremtés kezdetétől Isten helyett sátánt és annak terveit szolgálják.
S mivel az emberiség történelme nem más, mint Isten választott népének, majd Krisztus Egyházának a története, második pontként ez a cikk annak próbál utánajárni, hogy hogyan jutott el először a választott nép, aztán az Egyház a tökéletes hitehagyás állapotába. Befejezésül pedig a „hogyan tovább” kérdésre keresi a választ: Eközben a múlt ismeretében arra a következtetésre jut, hogy – emberi szemmel nézve (tudjuk, hogy az ember gondolatai, nem Isten gondolatai) – az egyetlen megoldás a Pie bíboros által már több mint 150 évvel ezelőtt felvázolt variáció lehet: „Az Egyház egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog redukálódni.” Mert se a NOM, se az ú. n. tradicionalizmus, se a minőség helyett a mennyiségre törekvő ú. n. szedesvakantizmus (mely kifejezés valójában a pápa nélküli korok katolicizmusát jelenti) nem képes átvenni a zsinat előtti Egyház szerepét. Nyilvánvalóan azért, mert Isten nem ruházta rá egyikre sem ezt a szerepet.

 

E cikk írójának személyes véleménye az, hogy a megoldás egyedül Isten felől jöhet, ez pedig most, az idők végén már csakis Isten Fiának újraeljövetelét jelentheti. Krisztus akkor jött el első ízben a földre, amikor a zsidóság teljes mértékben és véglegesen alkalmatlanná vált üdvtörténeti szerepének betöltésére. És mivel mára a zsinati szekta is ugyanerre a szellemi, erkölcsi, visszafordíthatatlan mélypontra jutott el – emberi szemmel nézve – logikus lenne, ha Urunk most jönne el újra, ahogy megígérte.
Krisztus kereszthalálával valójában be is fejeződhetett volna e világ történelme, hiszen Isten Fia kínhalálával bőséges elégtételt adott Istennek, s így helyreállította a "rendet". Ami ezután jött, az nem más, mint "ráadás", Isten végtelen szeretetének a megnyilvánulása teremtménye, az ember felé. Hiszen az Egyház megalapításával minden lehetőséget megadott az embereknek, hogy azok Jézus érdemeiből részesülhessenek, vagyis egykor a mennyország lakói lehessenek. Innen nézve, még szörnyűségesebb az az istentelenség, amit ma a zsinati szektában és a világban látunk.
Hogy a világ, a katolicizmus ilyen mélyre tudjon süllyedni, mint amilyen mélyen most van, ahhoz az is hozzájárult, hogy a katolikus Egyház tagjai soha nem gondolták, hogy Isten elveheti tőlük kegyelmi ajándékait. Ugyanúgy viselkedtek, mint a zsidók, akik még templomuk porráégése után is abban bízva menekültek Dávid fellegvárába, hogy az utolsó pillanatban Isten megmenti őket, hiszen ők Isten választott népe. Pedig minél tovább vonakodnak a katolikusok elismerni azt a tényt, hogy hűtlenségükkel ők is elvesztették Isten szövetségét, annál kilátástalanabb lesz a helyzetük.
Az egyház "írástudói" – legalábbis az utolsó kétszáz évben – az Egyház helyzetét teljes biztonságban érezve, nem foglalkoztak a Jelenések könyvével; így lett Szent János profetikus írása az "alternatív" keresztények, azaz a protestáns szekták egyik legfontosabb forrásművévé, amit ők elsősorban arra használnak, hogy a római katolikus vallást és Egyházat gyalázzák, és a maguk teóriáival elöntsék a világot.
Hogy a katolikusok mennyire nem ismerték fel a valóságos veszélyeket, ezt az Antikrisztusról és a paruziáról írott műveik is bizonyítják. E kérdésben a nagy Isten-tagadó Huxley és Orwell, sőt még Madách Imre is sokkal közelebb járt a valósághoz, mint azok a keresztények, akik a Bibliára támaszkodva írták meg saját elképzelésüket az idők végéről (például Louis Billot bíboros, E. S. Berry, Prof. Spirago, Solowjew stb.)

 

---

Szent Pál apostol írta a korintusi hívőknek szóló első levelében: „Mindezek pedig előképben történtek meg velük, és azért írattak meg, hogy okuljunk belőlük mi, kikhez az idők vége elközelgett.” (1 Kor 10,11) – A „mindezek” alatt azon csapásokat értette, melyekkel Isten sújtotta választott népéből azokat, akik megszegték parancsait. Egy példa e felsorolásból: „ Ne legyetek bálványimádóvá, mint néhányan közülük.” (1 Kor 10,6-7)
Az Egyház a Pünkösd utáni 9. vasárnap szentleckéjében idézi Szent Pálnak fenti intelmeit. Az ünnep magyarázatában pedig így figyelmezteti a katolikusokat: „A mai szentmise elénk állítja Jeruzsálem pusztulását, amint azt az Úr megjövendölte és tudjuk, hogy az ő jövendölése szóról-szóra beteljesedett. Tanuljunk ebből, hiszen a szentleckében Szent Pál figyelmeztetett minket, hogy a Szentírás minden könyve a mi okulásunkra szolgál.”

S. Maessen az üdvtörténet felől vizsgálva az emberiség történelmét, arra az eredményre jutott, hogy az ember történelme folyamán nem jobbá, nem tökéletesebbé vált, hanem egyre "vacakabbá": 2019 áprilisában tartott előadásában ezeket mondta; »Felejtsük el az evolúciós ostobaságot, a liberális és kommunista propagandát, mely szerint a világ az idő haladtával egyre jobb és fejlettebb lett. A történelem kezdetén Ádám magasan fejlett kultúrája áll, ami azóta nem fölfelé haladt, hanem lefelé, egyre alacsonyabb szintre süllyedt. Ádám természettudományos, teológiai és filozófiai ismereteiről mi csak álmodhatunk. A bűnbeesés óta a hanyatlás korszaka kezdődött el…”«

A Biblia az ember történelmének, azaz az üdvtörténetnek különböző egymást követő periódusát írja le: A teremtéstől Noéig és Ábrahámig, aztán Ábrahámtól Jézus születéséig, majd Jézus születésétől az Egyház megalapításáig. Az első két periódus nagyjából ugyanazon séma szerint zajlott le: Az emberek – a bűnbeesés következményeként rosszra való hajlamuk miatt – az első periódusban egyénenként, majd a másodikban a kiválasztott népként idővel egyre jobban eltávolodtak Istentől, olyannyira, hogy a végén Isten haragja elpusztította őket. Az özönvíz, majd a jeruzsálemi templom pusztulása világos jele a Krisztus előtt élt nemzedékek romlásának és árulásának, illetve ennek következményeként Isten haragjának és ítéletének.
A megdöbbentő az, hogy Krisztus kereszthalála – mely az áteredő bűn következményeit feloldotta, megváltotta a világot, és az emberiséget kibékítette Istennel – sem tudta megszüntetni, legfeljebb csak egy időre kitolni az emberiség széleskörű erkölcsi romlását, istentelenségét, gonoszságát, és ennek következtében elkorcsosulását. Ezért az elmúlt kétezer évben Krisztus alapításának, az Egyháznak a sorsát is komoly veszélyek fenyegették, melyek ugyanolyan tragikus véget vetítettek elő számára, mint amilyenek ószövetségi előképeit érték. E veszély komolyan vételét, pláne egy tragikus vég bekövetkeztének lehetőségét azonban még az ébereknél és aggódóknál is megakadályozták, és most is megakadályozzák Jézus eme szavai: Az Egyházon „a pokol kapui nem vesznek erőt” (Mt 16,18); valamint: „És íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,20). – (Ahogy erről egy nemrég feltett írásban is – már sokadszorra – is szó volt: a Bergogliot minden eretneksége és hitetlensége ellenére pápának elfogadók is e két idézetre hivatkoznak magatartásuk kimagyarázására.)

Mindazonáltal Jézusnak – és a Bibliának – nem ezek az egyetlen kijelentései, melyek megértése nehézséget okoz. Például az első keresztények tökéletesen meg voltak róla győződve, hogy Jézus még az ő életükben újra eljön, hiszen amikor a végidőkről beszélt, ezt mondta tanítványainak: „Amen dico vobis, quia non praeteribit generatio haec, donec omnia fiant”, amit így szokás fordítani: „Bizony mondom nektek: el nem múlik e nemzedék [!], mígnem mindezek meglesznek.” (Mt 24,34)
Jézus e szavainak helyes értelmezéséről Michel Mottet „Et regnabunt cum Christo mille annis” című hosszú tanulmányának második folytatásában írt, ami azonban a magyar fordításában csak részben szerepel. A bibliai szövegek helyes értelmezésének rendkívüli jelentősége miatt most az egész idevonatkozó szöveget idézem:
»Bárki, aki vette magának a fáradtságot, hogy a Teremtés könyvétől egészen a Jelenések könyvéig végig olvassa a Bibliát, megállapíthatja, hogy abban mindenütt az ősbűn végzetes következményeiről van szó, melyek nem csak az egyes személyek összességére, hanem az egész teremtésre rázúdultak, mert az ősbűn miatt lett ez a világ megátkozva. De arról is olvashat, hogy Ádámnak és Évának közvetlenül bűnbeesésük után Isten egy Megváltót ígér, aki ennek a katasztrófának a következményeit fel fogja oldani, azáltal, hogy minden dolgot helyreállít, és egy adott pillanatban Ádám és Éva, és miattuk az egész földre lezúdult átkot érvényteleníti. (lásd: Ter 3,15)
Mindazonáltal fontos emlékeztetni arra, hogy Isten a Megváltó eljövetelét nem Ádámnak és Évának, hanem a kígyónak, azaz a sátánnak jelentette ki, ami azt jelenti, hogy az emberi nem ellensége ellen folytatott harcot közvetlenül Isten vezeti, és hogy a sátánt csak az asszony ivadéka, vagyis Krisztus fogja véglegesen legyőzni, aki a sátán fejét azzal az asszonnyal tiportatja szét, aki a Megváltót szűzen foganja és szüli meg, szemben Évával, aki úgy döntött, hogy nehéz körülmények között és bűnben szüljön. Természetesen Isten szavai Ádámra és Évára és összes testi úton fogant utódaikra érvényes, egészen a legutolsó emberig.
A „generatio” szót – ami nem csak nemzedéket vagy fajt, hanem nemzést is jelent [Erdő Péter Latin-magyar egyházjogi szótárában, egyedül a „nemzés” szó szerepel] – a Biblia több helyen is ennek megfelelően, azaz az előbb mondottak alapján nemzésként értelmezi, például Mt 24,34; Mk 13,30; Lk 21,32: „Amen dico vobis, quia non praeteribit generatio haec, donec omnia fiant” – „Bizony mondom nektek, el nem múlik ez a nemzés (a nemzés testi módja) [minden elérhető magyar és német nyelvű Bibliában ehelyütt a „nemzedék” szó áll], mígnem mindezek meglesznek.” – E szavak helyes jelentése tehát a következő: A nemzésnek e módja nem fog addig megszűnni, amíg mind e dolgok be nem teljesülnek [azaz a testi nemzésből származó emberek élni fognak még akkor, amikor a végidőt megelőző jelek bekövetkeznek]. Jézus eme mondatának ez az egyetlen lehetséges magyarázata, hacsak valaki nem merészeli azt állítani, hogy Jézus tévedett!«

Azért idéztem ilyen hosszan Michel Mottet tanulmányából, hogy lássuk: a Bibliában számtalan olyan kifejezés, mondat található, melyeket félre lehet fordítani, és olyanok, melyeknek igazi értelmét csak azok értik meg, akikre vonatkozik, vagy akik abban a korban élnek, mely korra ezek vonatkoznak. Magyarul: Jézus fenti szavait: „a pokol kapui nem vesznek erőt” (Mt 16,18); valamint: „És íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,20), a mai gyökeresen, és soha eddig el nem képzelt módon megváltozott, sőt, kifejezetten saját ellentétébe forduló, a végtelenségig istenellenes világban nem szabad, nem lehet úgy értelmezni, ahogy a keresztény évszázadokban értelmezték!
Hogy hogyan kell akkor értelmezni, arra a honlapnak már számos cikke megpróbált választ adni, legutóbb az Isten lényege a mindenhatósága és szavahihetősége című írás, és korábban például ezek: Hogyan vehetnének erőt a pokol kapui az Egyházon?, vagy ez: „Mi végre vagyunk a világon?”.
Amit ezen írásokból érdemes megjegyezni, az az, hogy ha a tények ellentmondanak egy-egy szentírási kijelentésnek, akkor az nem azt jelenti, hogy akár az első, akár a második hamis, vagy téves, hanem azt, hogy mi nem értettük meg, vagy nem értelmeztük helyesen a Biblia szavait. Ahogyan ezt például az őskeresztények megértették, amikor várakozásuk ellenére Jézus nem jött el másodszor is az ő életükben. A Bibliából tehát nem csak a mondott szavakra kell figyelnünk, nem csak azokból kell tanulnunk, hanem a történésekből, a népek sorsának leírásából is – különösen napjainkban, amikor láthatóan minden a fejetetejére állt, és már senki nem akad, aki útba igazít bennünket!

„Az Egyházzal egy másik szikla áll szemben, a sátán és mindaz, ami az ő hatalmát képezi, elsősorban az eretnekségek”, írta J. Allioli (1793-1873) német szentírásfordító és magyarázó, a szentírástudományok professzora. Szent Pál ugyanezt így tanította: „Mert nem a test és a vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszságnak égi magasságokban levő szellemei ellen.” (Ef 6,12)
Az Egyház történelmének, sorsának megértéséhez tehát azt kell megvizsgálni, hogy kicsoda sátán és mit akar, mi a célja?

A Bibliából tudjuk, hogy sátán, aki eredetileg Lucifer főangyal volt, olyan akart lenni, mint Isten, és ezért megtagadta Istennek az engedelmességet, és ő lett a bukott angyalok vezére. Sátánnak, mint a gonoszok fejedelmének, birodalma is van, mely egybeesik ezzel a világgal, Jézus ezért nevezi őt gyakran „e világ fejedelmének”, vagy „urának”. (lásd: Jn 12,30: „Most fog kivettetni e világ fejedelme.”)
Más helyen ezt mondja róla Jézus: Jn 8,44: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.”
A Biblia arra is világos választ ad, például Jézus megkísértésének elmesélésekor, hogy mit akar sátán: „Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. "Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem."” (Mt 4,8-9; Lk 4,1-13) – Sátán tehát mindenekelőtt azt akarja, hogy „leboruljanak” előtte, hogy istenként imádják őt.
Mivel Istennek nem tud ártani, az emberek lettek bosszújának célpontjai, vagyis mindenáron meg akarja akadályozni, hogy az emberek üdvözüljenek. Ezért félrevezet és rabszolgájává tesz mindenkit, akit csak tud. A Bölcsesség könyvében olvassuk (Bölcs 2,24): „A halál pedig a sátán irigységéből jött a világra, és követik őt azok, kik az ő részén vannak.”

Sátán ugyan már a teremtés kezdete óta mindent megtett azért, hogy az embert, majd Krisztus Egyházát elpusztítsa, de amíg a technika nem adott neki olyan fegyvert a kezébe, amivel az emberek rosszra való hajlamát maximálisan ki tudta használni, addig terveit nem tudta tartós sikerre vinni. Most azonban – emberi szemmel nézve – úgy tűnik, hogy elérte célját: gonoszságával és hazugságaival az egész világot sikerült elcsábítania, és csak percekre vagyunk attól a pillanattól, amikor az egész emberiség leborul előtte, és nyíltan istenként fogja imádni. (lásd például a honlap eme cikkeit: A fenevad jele először a lelki irányultságot jelenti, A cél: Isten végleges trónfosztása.)

[Betoldás: A sátáni viselkedéssel kapcsolatban nem állom meg, hogy ne mutassak be egy elképesztő példát. Nietzsche-ről ezt írja a Katolikus Lexikon: »Nagyeszű, inkább költői képzelőtehetségű, mint bölcselő elme, aki merész képeivel, szellemes odamondogatásaival hatott inkább, mint gondolati mélységgel. Oly bölcseletet hirdetett, amely a kor radikális szabadgondolkodóinak egészen ínyére volt. Inkább rapszodikus vonaglásokba s kitörésekbe, mint bölcsességre vezető világszemléletét ez a szava jellemzi leginkább: „Ha volna Isten, hogyan viselném el, hogy nem én vagyok az?”« – Nietzsche fajtájára jellemző módon protestáns lelkész fiaként született, és az őrültek házában halt meg.]

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez: emberi szemmel nézve, semmi nem akadályozhatja meg már a sátán teljes evilági diadalát. Ugyanakkor a Bibliából azt is bizonyosan tudjuk, hogy a végén mégis csak sátán és követői lesznek a vesztesek: Jel 20,10: „És az ördög, aki őket elcsábította, a tüzes és kénköves tóba vetteték, ahol a vadállat és a hamis próféta gyötörtetik éjjel-nappal örökkön-örökké.” – Jel 21,8: „A gyáváknak pedig és hitetleneknek és elátkozottaknak és gyilkosoknak és paráznáknak és varázslóknak és bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban leszen.”
A kérdés tehát az, hogyan egyeztethetőek össze a ma eseményei, mind a világban, mind a katolicizmusban, azok véleményével, akik Jézus fent idézett ígéretét – „a pokol kapui nem vesznek erőt” – szó szerint véve még ma is biztosak abban, hogy a mai zsinati szekta Krisztus Egyháza, ami egészen az Utolsó Ítéletig mai formájában fennmarad.

E kérdés megválaszolását a tények felsorolásával kezdhetjük: 1) Isten az özönvízzel majdnem teljesen elpusztította az emberiséget; 2) Isten választott népe, Ábrahám utódai hűtlenné váltak Hozzá, ezért templomuk elpusztult, ők pedig szétszórattak; 3) a mai zsinati szekta nem Krisztus igaz Egyháza, nem a katolikus Egyház, következésképpen mára a katolikus Egyház jelentéktelen számú hívőre zsugorodott össze; 4) Jézus megígérte, hogy a hozzá hűségesek mellett lesz a világ végezetéig; 5) sátán és követőinek teljes győzelme az emberiség, a mai világ fölött emberi szemmel nézve elkerülhetetlen.
Az egyetlen lehetséges válasz pedig így hangzik: tagjainak, elsősorban vezetőinek gyarlósága miatt a katolikus Egyház ugyanarra a sorsra jutott/jut, mint amilyenre az özönvíz előtt élt emberek és a „választott nép” jutott. Mindazonáltal Isten – bár eredetileg ezt mondta: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket” – az özönvízből végül mégis kimentett annyi embert, Noét és családtagjait, akikkel az emberiség története tovább folytatódhatott. És Jeruzsálem pusztulása után is megmentett a választott nép tagjaiból annyit, akikből Egyházát fel tudta építeni. – Mindez azokban a katolikusokban, akik ma is csorbítatlanul megtartják Isten parancsait, joggal növelheti a reményt, hogy hasonlóan Noéhoz: „kegyelmet találnak az Úr szemében” (lásd Ter 6,8), ha semmilyen módon nem követik a zsinati szektát a hitehagyásban, az újpogányságban.

Jézus ezt mondta övéinek: „Legyen pedig a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem. Ami ezeken túl van, a gonosztól vagyon.” (Mt 5.37) És ezt is mondta: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” (Lk 16,13)
Tehát Urunk szavaiból és az Egyház katekizmusából tudjuk, hogy a súlyos bűn elkövetése elválaszt Istentől, viszont aki nem Istennel van, az a sátánnal van: harmadik lehetőség nincs. „Aki bűnt követ el, a sátántól való.” (1 Jn 3,8) És aki a sátánnal van, az a sátán céljait szolgálja, azok megvalósításában vállal részt, s ezzel maga is sátán birodalmához, a sátán előtt leborulókhoz csatlakozik!

A bevezetőben említett tanulmány a mondandóját a Jelenések könyvének első részében, a hét egyházhoz szóló levelekben olvasható eme két szövegrésszel kezdi:
– Jel 2,9: „Ismerem szorongatásodat és szegénységedet – noha gazdag vagy –, és káromolnak azok, akik zsidóknak mondják magukat, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája.”
– Jel 3,9: „Íme adok némelyeket a sátán zsinagógájából, akik zsidóknak mondják magukat, holott nem azok, hanem hazudnak.”
Majd a szerző ehhez hozzáteszi: Ezeken az idézeteken sokan megütköznek, mindazonáltal ezek az idézetek mégis ott vannak a Bibliában, ezért nem lehet őket kikerülni, elbagatellizálni, hanem jobb, ha megpróbáljuk kideríteni, miről is van valójában szó, mi a jelentősége, és ez miként érinti korunk embereit.

János apostol a Jelenések könyvét a következő magyarázattal kezdi: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten neki adott, hogy szolgáinak megmutassa mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie.” (Jel 1,1) E súlyos szavak az utánuk következő figyelmeztetések hitelességét és fontosságát húzzák alá.
Miként már elhangzott, a Biblia minden szava a hívők okulására íratott meg, tehát ezeknek az őskeresztény gyülekezeteknek szóló üzeneteknek is több jelentőségük van: eredetileg ugyan egy adott gyülekezetnek íródtak, de valójában minden kor keresztényéhez szólnak, mert ezen üzeneteknek az egymást követő egyházkorszakokra vonatkozó aspektusa is van.

A Jelenések könyvéből fentebb idézett két mondatban Isten az őskeresztényeket arra inti, hogy óvakodjanak a közéjük befurakodott, magukat zsidóknak hazudó emberektől, mert azok valójában a sátán zsinagógájának tagjai, bérencei. Feltételezhető, hogy az ősegyházat ily módon megtéveszteni igyekvő, magukat zsidóknak mondó emberek közül egyesek azon nem-zsidó népekhez tartoztak, akik már az Ószövetség idejében is megtévesztő, romboló munkát végeztek a választott nép között.
Az előbb említett tanulmány szerzője azt írja, hogy ezek az emberek „olyan népek leszármazottjai, akik az évszázadok alatt beolvadtak a zsidó népbe, és az idők haladtával már Isten választottjaiként viselkedtek közöttük”, és „nem megtévesztett emberek, hanem ők maguk a tudatos és megátalkodott megtévesztők, akik segítségére vannak sátánnak abban, hogy megtévessze az egész világot”.
E vélemény alátámasztására a szerző számos bibliai verset idéz (például 1 Sám 15,6; Szám 24,21; 1 Krón 2,55), melyek név szerint is felsorolják azokat az idegen népeket, melyek az évszázadok során beolvadtak a zsidóságba. Köztük is a legtöbb figyelmet a kenita törzsnek szenteli, akikről az Ószövetségben többször is szó esik. És akiket a Katolikus Lexikon olyan törzsként mutat be, akik az izraelitákkal költözködött Kánaánba, ahol részben a pusztában, részben a városokban, részben sziklavárakban éltek. E nép Káint tartotta ősatyjának, bár az nem egészen világos, csak valószínű, hogy e Káin alatt Ábel testvére értendő.
A Biblia szerint (lásd 1 Krón 2.55) a keniták a szofriták, azaz a korai írástudók nemzetsége, akik Hamatból jöttek, és akiktől Recháb házanépe, a rechabiták származnak. (a rechabitákról lásd Jer 35,1-19)

A tanulmány legfontosabb részei e népről a következők:
»Természetesen egy dolog Izrael területén élni, egy másik dolog Izrael nemzetébe felszívódni, de a keniták esete rendkívül különös. Ők nem kívántak sem letelepedni igazán, sem Izrael részévé lenni, de kívánták a választott nép vallási életének irányítását, és a velejáró magasztos állapotot! A rekhábiták egy kenita klán volt, nem izraelita, nem zsidó. Ennek ellenére, ezek a kasztba tömörült keniták lettek az írástudók (szoferim, szofriták = irástudók), s ezzel Izrael, majd később Júda egyik legbefolyásosabb rétegévé lettek. Amikor tehát az írástudókról (vagy törvénytudókról) beszélünk, akkor az arra a nagyrészt kenita eredetű kasztra utal, amely mintegy "szakmaként" kisajátította magának az írások kezelését! Nem magával az írástudással volt baj, hiszen Krisztus maga ígérte, hogy küld híveinek bölcseket, írástudókat (Mt 23,34), hanem ezzel a Szentírást kiforgató renddel, akik a száműzetésből visszatért zsidók körében egyre nagyobb tiszteletet élveztek.
A keniták már Mózessel kezdődően olyan befolyásos csoportot képeztek, akik gyakran előterjesztettek bizonyos gyakorlatokat az Isten imádatát illetően, később pedig már Mózes székébe ültették magukat (Mt 23,2), ahol elvetve Isten parancsolatait, emberi törvényekkel terhelték a népet. Különösen a Krisztus születése előtti utolsó két évszázad alatti zűrzavaros időkben a szoferim (kenita írástudók) képesek voltak egyre nagyobb teret nyerni: Ezzel kezdte formáját venni a farizeusi rendszer, a maga zsinagógai, majd rabbinikus felépítésében.«

Valóban elképzelhető, hogy a tudatos megtévesztők, az írástudók közül sokan származtak azon szomszédos törzsekből, akik nem tartoztak a választott néphez, ugyanakkor – különösen mai tapasztalataink alapján – az is kimondható, hogy maguk a "fajtiszta" zsidó-keresztények között is voltak elegen, akik zsidóknak mondták magukat, pedig szellemi, lelki értelemben nem voltak zsidók, s pláne nem keresztények. És még az is elképzelhető, miként ezt az említett tanulmány szerzője állítja, hogy ezek a magukat zsidóknak mondó egyének a sátán zsinagógájának tagjaiként, már a zsidók között is évszázadok óta folytatták romboló munkájukat.
Mert egy néphez, nemzethez, gyülekezethez való tartozást nem a faji hovatartozás, hanem az említett közösség múltjához, tanításához méltó magatartás határoz meg. Ezért, aki nem a katolikus Egyház múltjához, tanításához, erkölcséhez, fegyelmi rendjéhez illően gondolkodik, cselekszik, az lehet a világ szemében pápa, püspök vagy egyszerű hívő, valójában nem az, sőt még csak nem is katolikus. (Egyáltalán, mai világunkban szinte már az számít kivételnek, ha valaki valóban az, aminek mondja magát.)

A lexikonok szerint az írástudók az ószövetségi törvényeket kutató zsidó férfiak. A száműzetés óta mint törvénytudó bírák és tanítók nagy becsben állottak (Sir 38,25). Az írástudók (szoferim) működése Ezra = Ezdrás korától (K.e. 458-tól) vált jelentőssé. Ezdrás tevékenységét a zsidó hagyományok Mózesével egyenértékűnek mondják. A zsinagóga intézménye is tőle indult el (mert ő rendelte el, hogy a Tórát hetente fel kell olvasni). Ezdrás eleinte szét akarta választani a zsidókat a pogányoktól, utóbb csak arra kötelezte őket, hogy a Tórát elolvassák. Innen indult a szájhagyomány útján terjedő zsidó tanítás, (ami a Talmud alapja lett). Ezdrás alatt jött létre a Nagygyülekezet (Nagyzsinagóga) palesztinai zsidó testület is. A Nagyzsinagóga állította fel azt a tételt, hogy a Szentírás törvényeinek követésében bizonyos "keretek", vagy "kerítések" felállítása szükséges, és ezzel a tétellel megalapítója lett a zsidó vallásban nagy jelentőségre emelkedett szóbeli tannak. Az írástudók önkényes és betűszerinti bibliamagyarázata, szokásjoguk, tanításuk Krisztus idejében már éppoly kötelező volt, mint Mózes törvényei (Mt 15,2; Mk 7,5).
Ezek az adatok magyarázatot adnak arra az első olvasatra furcsa dologra, hogy Jézus miért beszélt olyan keményen az írástudókkal és a farizeusokkal: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.” (Mt 23,13-17) – „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? …. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. … Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” (Mt 15,3-9) stb. stb. – A végtelenségig lehetne sorolni Jézusnak azon dörgedelmeit, amit azok ellen intéz, akik a „hagyományuk kedvéért megszegik Isten parancsait”.
Sőt, Jézus következő intelme még fontosabb, hiszen ezt nem a farizeusoknak mondja, hanem saját tanítványainak: „Mert mondom nektek: hogyha nem fogja felülmúlni a ti igazságtok az írástudókét és a farizeusokét, be nem mentek a mennyek országába.” (Mt 5,20)

Ugyanakkor, ha igaz is az a feltételezés, hogy az Ószövetségben a zsidók közé beférkőzött népek, köztük is elsősorban a keniták köréből kerültek ki azok, akik már a kezdetektől fogva nem Istent, hanem a sátánt szolgálták, és akik tudatosan vezették félre a választott népet, ez csak úgy történhetett meg, ha már maguknak, az "igaz" zsidóknak a hite, hűsége is veszélyesen gyöngévé vált. Ismerve a történelmet, végül is kimondható, hogy az a valószínű, hogy ezen népek közül egyesek a sátán szolgáiként valóban romboltak a választott nép körében, de eredményt csak akkor értek el, amikor maguk a zsidók körében befolyásos cinkosokra találtak. Ez a történelemben mindig így volt, és így van ma is: egy népet, mely hűségesen kitart elvei mellett, kívülről nem lehet megrontani, ez csak a belsők segítségével sikerülhet. Sátán ezt pontosan tudja, ezért használja minden korban ezt a stratégiát, és ezért megbocsáthatatlanul súlyos a vétkük azoknak, akik ebben partnerül szolgálnak: hiszen ezzel Isten országát rombolják, és sátán zsinagógáját építik!
Jézus mondta a farizeusoknak és írástudóknak: „Miért nem ismertek rá az én beszédemre? Mert nem tudjátok hallgatni az igémet. Ti az ördögatyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Az gyilkos volt kezdet óta, és az igazságban meg nem állott; mert nincs őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, tulajdonából beszél: minthogy hazug ő és a hazugság atyja. Én pedig, mivel igazságot mondok, nem hisztek nekem.” (Jn 8,43-45) – Ennél egyértelműbben nem lehet összefoglalni ezeknek az ál-zsidóknak a mibenlétét és céljait.
Azt is Jézus mondta, hogy „a sötétség gyermekei leleményesebbek és rámenősebbek a világosság gyermekeinél”, így érik el a sátán szolgái lassan, de biztosan céljukat: először beékelődnek egy idegen nép vezetésébe, majd egyre jobban kisajátítják annak irányítását.

A tanulmány szerzője így folytatja:
»Az írástudók mesterfogásként hivatkoztak a próféták küldetésére, akiket – bár nem voltak a papi rendhez tartozók – Isten hatalommal és erővel ruházott fel, gyakran a papságot is megfeddve. Ezért magukat a próféták jogutódainak nyilvánították ki, s e nézet terjesztésével befolyásukat már nagyobb ütemben növelhették, addig a pontig, amíg magukat tekintették a vallási élet meghatározó hatalmaként. A Talmud a farizeusi zsidóság által egy több száz esztendőn át (kb. i.e. 300 - i.sz. 400 között) összeállított mű, ami tanúskodik arról, hogy a farizeusok kisajátították a prófétaság szolgálatát. Ennek a [talmudi] szövegnek a jelentősége szerint a rabbik [a farizeusok utódai] nemhogy kevesebb, de még a prófétáknál is sokkal nagyobb isteni fennhatósággal bírtak/bírnak a tanításokat illetően, és ez azután adatott meg nekik, miután a próféták megszűntek funkcionálni. Mindezzel az abba vetett hitüket kívánták nyomatékosítani, hogy a kinyilatkoztatások nem szűntek meg a próféták elmúlásával. Mivel magukat a próféták jogörököseinek tekintették, szerintük a farizeusok lettek a próféciák, illetve isteni kinyilatkozások felkent eszközei a továbbiakban. Így minden, amit ők tanítottak, az Isten akarata és rendelete volt – annak ellenére is, hogy számos tanításuk szöges ellentétben állt JHVH parancsolataival vagy kijelentéseivel. Hatalmuk és befolyásuk csak egyre növekedett, hiszen aki ellentmondott nekik, az Isten akarata ellen emelte fel hangját! A farizeusok szerint Jehova ugyanúgy nyilatkoztatja meg Önmagát általuk, mint egykor a próféták által tette, így nem csupán az ősi szövegek által üzen, hanem az emberek szívéből, lelkiismeretéből hallatja hangját, azokéból, akik érzik kezének vezetését, amikor "minden igazságra elvezeti őket. (forrás: Herford, Talmud and Apocrypha)«

Ezen írás mondanivalója számára azonban sokkal fontosabb annak kiderítése, hogy maguk a zsidók között kik voltak azok, akik megszegték Isten parancsait és ezzel sátán oldalára álltak, illetve a zsidóknak mely bűne tette a leginkább lehetővé sátán cinkosainak romboló munkáját? Ez valójában nagyon könnyű feladat, hiszen a Biblia tele van a zsidó nép vezetőinek árulását bemutató történetekkel.
A Bibliából tudjuk, hogy Isten választott népének megtiltotta a szomszédos népekkel való keveredést, és a nép vezetőinek több ízben szigorú parancsot adott egy-egy szomszédos nép teljes kiirtására. És azt is tudjuk a Bibliából, hogy ennek a parancsnak a zsidók többnyire nem engedelmeskedtek. Az eredmény ismeretében még a leghumánusabbak sem kételkedhetnek abban, hogy Isten azért tiltotta a szomszédos pogány népekkel való keveredést, mert tudta, hogy egy ilyen keveredés mindig az igaz vallás híveinek a vesztét okozza.
Azon számos eset közül, melyben a zsidók nem engedelmeskedtek Isten keveredést tiltó parancsának, elég a két legemlékezetesebbet felidézni: Saul és Salamon király történetét.
1 Sám 15,3-23 leírja, hogy Isten megparancsolta Saulnak, hogy támadja meg az amalekitákat (Ézsau leszármazottjait), és „öljön meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!” De Saul nem teljesítette hiánytalanul Isten parancsát, és ezért Isten elvetette őt. Az Úr Sámuel prófétával ezt üzente Saulnak: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.”

Salamon király engedetlenségének története a Királyok első könyvében olvasható: „Így szólt hozzá az Úr: "Meghallgattam imádat és könyörgésedet, amellyel hozzám fordultál. Fölszenteltem ezt a templomot, amelyet építettél, s ott marad a nevem örökre; szemem és szívem is ott lesz mindig. Ha színem előtt jársz, amint atyád, Dávid (színem előtt járt), tiszta szívvel és egyenes lelkülettel, mindent megteszel, amit kívánok tőled, teljesíted parancsaimat és törvényeimet, akkor megerősítem királyi trónodat Izrael fölött örökre, amint atyádnak, Dávidnak ígértem, amikor azt mondtam: Sohasem leszel utód híjával Izrael trónján. Ha azonban elfordultok tőlem, ti és gyermekeitek, és nem tartjátok meg parancsaimat és törvényeimet, amelyeket rendeltem nektek, hanem elmentek más isteneknek szolgálni és őket imádni, akkor eltörlöm Izraelt arról a földről, amelyet adtam neki, s elpusztítom színem elől a templomot is, amelyet nevemnek szenteltem."” (1 Kir 9,2-21)
Majd itt folytatódik: 1 Kir 11,1-14: „Salamon király számtalan idegenből való asszonyt szeretett, pogány népből valókat is, akikről az Úr azt mondta Izrael fiainak: "Ne adjátok össze velük magatokat, s ők se házasodjanak össze veletek, mert elcsábítják szíveteket, s isteneikhez pártoltok." … Történt, hogy amikor Salamon megöregedett, szívét asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestül az Úré, az ő Istenéé, mint atyjának, Dávidnak a szíve. Így Salamon a szidoniak istennőjéhez, Astartéhez szegődött, majd Milkomhoz, az ammoniták szörnyéhez. Salamon tehát olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében, és nem követte hűségesen az Urat, mint atyja, Dávid. Akkoriban épített Salamon Kamosnak, a moábiták istenének egy szentélyt arra a hegyre, amely Jeruzsálemmel szemközt emelkedik. S ezt minden idegenből való asszonyának megtette, aki tömjént és véres áldozatot mutatott be isteneinek. Az Úr megneheztelt Salamonra, mivel szíve elfordult az Úrtól, Izrael Istenétől. Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom. De atyádra, Dávidra való tekintettel nem a te életedben teszem ezt meg, hanem fiad kezéből ragadom ki. S nem veszem el az egész királyságot; egyetlen törzset meghagyok fiadnak, atyád, Dávid kedvéért és Jeruzsálem miatt, hisz kiválasztottam." Az Úr ellenséget támasztott Salamonnak az edomita Hadadban, aki az edomi királyi családból származott.”
És ettől kezdve „az Úr egyre több ellenséget támasztott Salamonnak” a pogányok közül, melynek vége először Izrael és Júda szétválása, aztán Izrael pusztulása, majd a Júdában lakó maradék zsidóknak Babilonba való elhurcolása lett. 2 Kir 23,27: „Az Úr ugyanis elhatározta: "Júdát is eltaszítom színem elől, amint Izraelt eltaszítottam, s elvetem ezt a várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal egyetemben, amelyről azt mondtam: ott lesz a nevem."”

Ezeket az ószövetségi történeteket azért érdemes, sőt fontos újra és újra felidézni, mert megmutatják, hogy mit tett Isten választott népével, amikor azok nem engedelmeskedtek neki. És így megérthetjük, hogy ha választott népével, akikkel több ízben is szövetséget kötött, ezt tette, akkor miért kegyelmezne meg a zsinati szektának, akik még a zsidóknál is súlyosabb bűnöket követtek el! Hiszen Isten az Egyháznak hitük megőrzésére még több segítséget, biztosítékot nyújtott, mint a választott népnek! Hiszen az Egyházat maga Isten Fia, a megtestesült Isten alapította! Ő adott neki vezetőt, akit tévedhetetlenséggel ruházott fel, s ezzel közvetve Ő maga határozta meg tanítását, feladatát, működését! Ráadásul szentségeivel gondoskodott arról, hogy az Egyház tagjai kegyelmekben részesülhessenek, melyek erőt adnak nekik a kitartáshoz!
És a világ előtt magát katolikus egyháznak nevező intézmény mindezek ellenére mégis szembeszegült Urának, Jézus Krisztusnak a tanításával! Tette ezt mindannak ellenére, hogy Jézus világosan megmondta: „Ne gondoljátok, hogy fölbontani jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem jöttem fölbontani, hanem beteljesíteni. Mert bizony mondom nektek, míg elmúlik az ég és föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből, míg csak mind be nem teljesedik. Aki tehát felbont egyet e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt legkisebbnek fogják hívni mennyek országában. Aki pedig cselekszi és tanítja, annak nagy lesz a neve mennyek országában.” (Mt 5,17-19)
Egyik apostola által közvetítve pedig ezt: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.” (Jak 1,17)
Hogy lehet ezeket a kristálytiszta, egyértelmű szavakat mégis félremagyarázni, vagy ki nem mondottakká tenni, ahogy ezt a zsinati szekta több évtizede teszi?

»Amíg az igaz vallást a zsidók képviselték, addig a sátán zsinagógája köztük rombolt, majd a kereszténység eljövetelével az Egyház lett az elsődleges célpont. Ma már világosan látható, hogy a sátán zsinagógája az igaz Egyházba is beépült«, írja a fent említett tanulmány szerzője.
Az Egyház utolsó évtizedeinek, sőt, már csaknem másfélszáz évének története azt mutatja, hogy az Ószövetség előképben hiába jövendölte meg és vázolta fel, hogy mi lesz az Egyház jövője Krisztus mennybemenetele után, ezt a katolikusok nem vették komolyan. Pedig Pál apostol e szavai „mindezek azért írattak meg, hogy okuljunk belőlük mi, kikhez az idők vége elközelgett”, egyrészt azt jelentik, hogy az Egyház esetleges megszűnte után az emberiség történelmének már nem lesz újabb periódusa, újabb próbálkozása az üdvösség elnyerésére, másfelől azt is, hogy az Egyház történelme ugyanolyan lesz, mint az ószövetségi választott nép történelme volt, és hogy Krisztus hű követőinek sorsa ugyanolyan lesz, mint azé a kis számú zsidóé, akik felismerték benne a Messiást.
Akár tetszik, akár nem, a történelmet tekintve el kell fogadnunk azt a mára nyilvánvalóvá vált tényt, hogy ahogy a zsidók vezetői, főpapjai, írástudói hűtlenekké váltak Istenhez, úgy válnak Krisztus Egyházának vezetői is hitehagyottakká. Sőt, ahogy a zsidó főpapok és társaik kivégeztették a nekik megígért és várva várt Messiást, úgy árulja el a modern egyház Krisztus igaz Egyházát, és válik újra pogánnyá. [lásd ezzel kapcsolatban Graber regensburgi püspök írását: A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni]

Ezt a tényt azonban a "katolikusok" egyszerűen képtelenek tudomásul venni: ők továbbra is hiszik és állítják, hogy az Egyház az idők végezetéig mai formájában fenn fog maradni, mert ezt Jézus megígérte. Ezzel azonban csak azt érik el, hogy Krisztus Egyházát, sőt az egész katolicizmust lejáratják, hiszen egy olyan vallás, ami mindent elvet, sőt megtagad múltjából, és amelynek egy Bergoglio lehet a feje, nem érdemel mást, csak megvetést. És ezen kívül még azt is elérik, hogy jószándékú, hinni akaró emberek millióit vezetik félre, és ezzel a kárhozatba.
És teszik ezt úgy, hogy valójában a választott nép Bibliában ismertetett történelme teljesen egyértelműen megmutatja, hogy Isten nem tűri el a hitszegést, az engedetlenséget – se választott népénél nem tűrte ezt el, se az Egyháznál nem tűri ezt el.

Számos egyháztörténelemmel foglalkozó műben olvasható, hogy Krisztus akkor jött el, amikor a Pax Romana és a római útrendszer miatt az akkori világ készen állt arra, hogy tanítása, igéi rövid időn belől messze földön elterjedjenek. A zsidó nép felöl nézve azonban úgy tűnik, hogy nem ezek az evilági adottságok játszották a fő szerepet, hanem sokkal inkább a választott nép vallási életének – és ezzel párhuzamosan a pogány népek erkölcsi életének – vészes megromlása.
Fentebb már láttuk, hogy a száműzetésből visszatért zsidóság körében már nem a mózesi törvény, hanem a Jézustól annyira elítélt, szájhagyományra épülő farizeusi tanítás határozta meg a zsidók vallási életét. Isten a múltban mindig adott népének prófétákat, akik nemcsak a népet oktatták, hanem Isten parancsára a nép vezetőit is rendreutasították, ha erre szükség volt. A Krisztus előtti századokban azonban Isten már nem adott több prófétát a zsidóknak – mint ahogy most az utolsó időkben az Egyháznak sem ad már igazi szenteket, hiteles vezetőket.
Arról is szó volt már, hogy a zsidó nép megrontásában a szomszédos pogány népekkel való keveredés milyen nagy szerepet játszott. De arról is, hogy nem a keveredés volt először, hanem előbb jött a hitvesztés, és ez adott teret a keveredésnek. Mindazonáltal a különböző vallású, különböző kultúrája népek keveredése mindig a sátán egyik legerősebb és legsikeresebb eszköze volt és maradt mára is az emberek megrontására. Nem véletlen tehát az sem, hogy korunkban e keveredés soha eddig nem látott mértéket ér el, olyan nagyot, melyből már – emberi szemmel nézve – nincs visszaút, nem jöhet visszarendeződés. És az sem véletlen, hogy a faji és vallási keveredés erőltetése Bergoglionak, mint sátán mostani elsőszámú ügynökének, a legkedvesebb "játéka", ő ennek a legnagyobb támogatója.

Mi volt Krisztus születése előtt sátán legfőbb célja? Nyilvánvalóan az, hogy a választott nép ne ismerje fel Jézusban Isten Fiát, ne fogadja el Jézust a megígért Messiásnak. Nem véletlen tehát, hogy Szent János is e kritérium alapján választja szét az embereket: „Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. – S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé.” (1 Jn 2,22; 4,3)
A zsidóknak nem szabadott Jézust felismerni, korunk "katolikusainak" pedig nem szabad a sátánt felismerniük – ez a sátán ügyködésének legfőbb célja, mert ezzel tudja a legbiztosabban kárhozatba rántani azokat is, akik eredetileg Isten gyermekei voltak.
Azt se felejtsük el, hogy a zsidók gyűlölete nem csak Jézus ellen irányult, hanem Jézus követői ellen is: a keresztények kegyetlen üldözését ők követelték először a rómaiaktól. Szent János szavai valósultak így meg rajtuk: tagadták, hogy Jézus a Krisztus, s ezzel antikrisztusi, vagyis sátáni gonoszsággal teltek el.

A zsidók vallási vezetőinek hitetlenségét kiválóan megmutatja az, ahogyan a bölcsek Jeruzsálemben való felbukkanásakor viselkedtek: „Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: "Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat." Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. "Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz."” (Mt 2,1-6) – Tehát a főpapok, az írástudók nem csak tudták, hogy hol kell megszületnie Jézusnak, de ezt még el is mondták az idegeneknek. Arról már nem is beszélve, hogy a csillagot nekik is látniuk kellett, tehát maguktól is levonhatták volna ebből azt a következtetést, amit az idegen mágusok levontak.
És mit tettek? Elrohantak maguk is Betlehembe? Nem, semmi ilyet nem tettek: sőt, öröm helyett "megriadtak". És feltehetően gyorsan elbújtak, és megbeszélték egymás közt, hogy mit NEM fognak tenni, mert Istennel szembeni árulásuk már ebben az időben teljes volt. Akkor sem reagáltak semmit, amikor „egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember” felismerte a kisded Jézusban „szeme üdvösségét”, akit Isten „világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népének, Izraelnek” küldött. Arra sem, hogy „egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony” mit jósolt róla: „odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását”. (Lk 2,25-38).
Mindezen történések világosan megmutatják, hogy Jézus keresztrefeszítése nem a kezdete, hanem a vége volt a zsidók elpártolásának Istentől. Ami azonban nem jelenti egyúttal azt is, hogy ne éltek volna abban az időben is olyan egyszerű zsidó emberek, akik hűek maradtak Istenükhöz, és akikből Isten ezért később tovább tudott építkezni. De mivel egy népet, egy közösséget Isten mindig a vezetőin keresztül ítél meg, magát a zsidóságot, mint választott népet, hitszegése miatt az Úr eltaszította magától. Maga Jézus több példázatban is elmondta: „a menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók” (Mt 22,8), ezért olyanok fognak a „lakomáján részt venni”, akik nem tartoztak az Ószövetség választott népéhez.
De nem csak példabeszédekből, hanem valóságos történésekből is megtudhatjuk, mennyire nem voltak már érdemesek Jézus idejében a zsidók a "lakomájára". Pünkösd utáni 13. vasárnap evangéliumában olvashatjuk: „És történt, hogy amint Jeruzsálem felé tartott, átméne Szamarián és Galileán. Mikor pedig beméne egy faluba, tíz poklos férfi jöve elébe, kik távolról megállának, és fölemelék szavukat, mondván: Jézus, mester! könyörülj rajtunk. Kiket midőn meglátott, mondá: Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy amint mentek, megtisztulának. Egyik pedig közülük, látván, hogy meggyógyult, visszatére, nagy szóval magasztalván az Istent, és arcra borulva az ő lábainál, hálát ada; és ez szamaritánus vala. Felelvén pedig Jézus, mondá: Nemde tízen tisztultak meg, és kilenc hol vagyon? Nem akadt, aki visszatérvén, dicsőséget adjon Istennek, hanem csak ez az idegen? És mondá neki: Kelj föl, menj el: mert hited meggyógyított téged.” (Lk 17,11-19)

Mindezekről azért kell megemlékezni, mert ez segít érthetővé tenni a látható egyház jelenlegi katasztrofális helyzetét. Mert hasonlóan a választott nép sorsához, az ú. n. II. Vatikáni Zsinat sem a kezdete, hanem a vége volt a világ előtt látható egyház bukásának. Mind a zsidó népet, mind az egyház híveit főpapjaik, írástudóik, farizeusaik vezették a romlásba.
A katolikus Egyház további árulói pedig elsősorban azok közül kerülnek ki, akik számára a katolicizmus nem hit, hanem intézmény kérdése, akik számára nem a vallás, az Istennek való engedelmesség, hanem egy közösség megléte, és az ehhez való tartozás az elsődleges szempont. Belőlük kerülnek ki korunk legújabb disszidensei, Júdásai (ezzel a témával egy nemrég feltett cikk harmadik pontja foglalkozik bővebben).

Jézus mondta: „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór.” (Mt 12,30) Ez alátámasztja azt a fentebb már említett igazságot, hogy minden bűn elkövetése a sátán táborát erősíti, az ő tervének megvalósulását segíti elő. Vagyis nem léteznek hatásukban semleges bűnök! Még a kisebb, vagy megbocsátott bűnök sem azok, legalábbis hatásukat tekintve nem! Akármilyen kicsi egy bűn, ha el lett követve, akkor már működni, hatni kezd, és akármilyen kis mértékben, de már sátán célját szolgálja!
Sátán figyelmét semmi nem kerüli el, ő tudja, hogy a legkisebb igaznak, hűnek megmaradt rés is veszélyt jelenthet számára. Ezért keresteti meg Bergoglioval a világ legeldugottabb részében is a megmaradt katolikusságot, akármilyen szerény gyülekezet formájában, és küldi oda komisszárjait, hogy irgalmatlanul kiirtsák őket.
Ezért hozott a zsinati szekta látszólag olyan másodlagos, hatásában azonban nagyonis fontos és romboló intézkedést, mint például az új naptár bevezetése, amivel a névnapokat elválasztották a szentek ünnepeitől. Ezzel tudták a családi élet ünnepeit a legsikeresebben leválasztani a vallástól. „A szülők egy szentnek a nevét adják gyermeküknek. Ez a szent lesz a gyermek oltalmazója, példaképe és közbenjárója”, áll a zsinat előtti katekizmusban.
Az azonban egyáltalán nem másodlagos, hanem nagyonis tudatos, igazán ördögi intézkedése volt a zsinati szektának, hogy a keresztelés rítusából kivették az ördögűzést. A keresztelés az áteredő bűn állapotából menti ki a megkereszteltet. A keresztelés alatt elvégzett ördögűzés pedig arra szolgál, hogy ez az állapot minél tovább fennmaradhasson, azaz megőrizze a megkereszteltet a bűntelenségben, azáltal, hogy a gonosz lelkeket távol tartja tőle.
Az ünnepélyes keresztelés alatt a pap négyszer is megparancsolja a Sátánnak, hogy távozzék és adjon helyet a Szentléleknek. Lásd a katekizmusban a keresztelésről szóló fejezetet. „Az első ember bűne óta a Sátánnak hatalma van az emberek fölött. Ezért a pap háromszor a gyermek arcára lehel és megparancsolja a Sátánnak, hogy távozzék, és adjon helyet a Szentléleknek, megjelöli a keresztelendő homlokát a kereszt jelével, és elrendeli a Sátánnak, hogy azt soha meg ne sértse, majd harmadszor parancsot ad a Sátánnak a távozásra, hogy a keresztelendő az élő Isten templomává lehessen, negyedszer pedig a keresztszülők (vagy maga a megkeresztelt) ellene mondanak a Sátánnak, minden cselekedetének, minden pompájának.” [A keresztelés új rítusának problémáiról lásd a honlap következő írását: Az új keresztelési rítus teológiája.]

Nos, ki gondolná, hogy értelmes ember egy ilyen rítust korunkban, amikor már mindent a sátán ural, amikor már nem a földön, hanem a földi pokolban élünk, valaki önként és dalolva kihagyjon a keresztelésből? És a vallási életből? Pedig a zsinati szekta vezetői ezt tették. Bizonyára ez volt a sátán egyik legzseniálisabb találmánya: a mai világban még ezt a védelmet is elvenni az emberektől, a kisdedektől! Ezek után ki hiheti még el, hogy ezek az urak Krisztus Egyházának vezetői! Egyáltalán tagjai! Mikor még a gyáva béres sem tesz ilyet. Veszély láttán ugyan elfut, és nem marad juhai mellett, mint a jó pásztor, de legalább nem rántja fel előbb juhai előtt az akol kapuját! És nem altatja el őket valamilyen szerrel, hogy a támadóknak még könnyebb legyen felfalni őket.

Vizsgálódásunk végén újfent csak azt tudjuk leszögezni, hogy hasonlóan Ádámhoz és a választott néphez, az üdvtörténet harmadik ”letéteményese”, az Egyház, jobban mondva a modern egyház vezetői is elbuktak, hitehagyottá, árulókká váltak. Ami azonban nem jelenti azt, hogy az Egyház megszűnt létezni: az még ma is fennáll abban a néhány hívőben, akik hűségesek maradtak az Egyház változatlan és változtathatatlan tanításához, erkölcséhez, rendjéhez, mert Isten törvényei, elvárásai az emberekkel szemben soha nem változnak, mert Ö maga soha nem változik, és mert az ember természete sem változik.
Ezért bizalmunkat és reményünket Istenbe vetve, Pie bíboros véleményét tartjuk a legvalószínűbbnek: „Az Egyház, akkor is, ha mindig megmarad látható közösségnek, egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog redukálódni. A hitet a földön szinte már nem lehet majd megtalálni, ami azt jelenti, hogy csaknem teljesen eltűnik minden földi intézményből. Az Egyház, mint társaság kétségtelenül még mindig látható, de egyre inkább tisztán individuális és családi dimenzióra fog redukálódni.”
Annál is inkább, hiszen Isten az özönvízkor és a jeruzsálemi templom pusztulása után is megőrzött egy „hű maradékot” a maga számára. Ebben és Szent János próféciájában bízva, reménykedhetünk abban, hogy mi is ehhez a maradékhoz tartozhatunk, ha mindvégig hűek és engedelmesek maradunk Urunkhoz, Istenünkhöz.

 

---

Függelék:
Érdekességképpen bemásolom a cikk alapgondolatát adó, fent említett tanulmány néhány gondolatát.
(Még úgy is érdemes ezeket elolvasni, ha e tanulmány szerzője nem katolikus, és az igaz Egyház alatt nem a római katolikus Egyházat érti, hanem saját eretnek gyülekezetét. Az eretnekek legsajátosabb tulajdonsága ugyanis az, hogy saját magukat tartják a kezdetektől egyedüli igaz egyháznak, akik már az apostolok idejében léteztek, csak a csúnya katolikusok elnyomták őket. Nem számít, hogy alapítójuk Krisztus halála után csak 1500, vagy 1800 évvel később bukkant fel, ők – állításuk szerint – valójában már Jézus mennybemenetelekor léteztek. Az ortodoxok, különösen az oroszok, akiknek vallását még csak nem is klerikusok, hanem a cárok tákolták össze alig párszáz évvel ezelőtt, ezt sulykolják be elsőnek a hozzájuk futó zsinati szektatagok fejébe. – Az Egyház igazi reformátorai mindig a kezdetekhez, mégpedig az ismert, dokumentált kezdetekhez, nem pedig valamilyen képzeletbeli ideához való visszatéréssel akarták a vallási életet fellendíteni, vagy egy esetleges visszaélést megszüntetni. Ezzel szemben az eretnekek mindent felforgatnak, új dolgokat találnak ki, és ehhez hozzáteszik, hogy MINDIG ez – az a logikátlan abszurditás, amit ők képviselnek – volt az igazi kereszténység.)

Tehát következzenek a tanulmány gondolatai (a bibliai idézetek az ő saját fordításukban szerepelnek):

A keniták furcsa módon a jahvista vallást (illetve kultuszt) gyakorolták, vagyis Azt nevezték Istenüknek, Aki később Izrael Isteneként nyilvánította ki magát. Mélyen megvetették a földművelést, és soha nem is foglalkoztak azzal. Ez a jellemvonásuk pedig az özönvíz előtti Káinnal és annak utódaival hozza őket kapcsolatba, akik, mivel átok alatt álltak a földművelést illetően, inkább örökre felhagytak azzal, és a szórakoztatásban, zenében, továbbá a fémművességben keresték megélhetésüket: „Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.”
A Káinra kimondott átok szerint, ő és utódai vándorló (kóborló), nomád életmódra lettek ítélve. Az özönvíz utáni keniták pedig történetesen szintén egy olyan nomád népséget képeztek, amely soha nem szűnt meg igazán vándornépként (kóborlókként, hazátlanul) élni, és akik jellegzetesen megvetették az állandó hazával, otthonnal és termőfölddel rendelkező embereket.
Mások közt éltek, de soha nem illeszkedtek be, soha nem váltak az adott nemzet részévé, és a maguk társadalmi törvényeit soha nem hagyták el. Habár ezzel az életmóddal csakis a mások által felépített társadalmakban lelhettek megélhetést, mégsem váltak a befogadó ország részévé, és nem is éreztek elkötelezettséget sem aziránt. Soha nem foglalkoztak földműveléssel, helyette inkább mások munkájából és verejtékéből gyarapodtak.

A keniták igen jelentős eleme az amalekiták közt élt Saul idejében, aki megkímélte őket a veszedelemtől. A keniták Saul által említett "jósága" koránt sem volt teljesen önzetlen, hiszen ők életmódjuknál fogva más nemzeteken függöttek, nem volt saját hazájuk, saját földjük, így hazafias érzelmeik sem; ha magukért nem tették, másokért harcolni még kevésbé volt ínyükre, és egyszerűen a nyertesek oldalára álltak. Amikor Izrael felülkerekedett a kánaáni népeken, akkor a fennmaradásuk érdekét szolgálta a velük való jó viszony, de számukra mindegy volt, mely győzteshez csatolják magukat. Így az izraeliták iránti "jóság" inkább az önfenntartási ösztön működése volt, mintsem valós, mélyről jövő érzelem.

A farizeusok tehát JHVH szócsövének tulajdonították magukat, aki "bennük és általuk nyilvánítja ki további akaratát", így többé már nem csupán az ősi, leírt igék által szól az emberekhez, hanem az ő szívükön és lelkiismeretükön keresztül is, ami a teljes igazságig vezet! Ha valaki hasonlóságot vél felfedezni a farizeusok fenti felfogása és a modern keresztények felfogása között, az nem a véletlen műve. Mindkettőt egy szellemiség vezeti és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, mert árulkodó jelként tanúskodik azok ellen, akik a kígyó ivadékai, akik zsidóknak mondják magukat, de Sátán zsinagógájához tartoznak. A farizeusok tanítása hitelesítette először azt az elgondolást, hogy a bibliai igazságok nincsenek lezárva, ahhoz lehet hozzáadni, mert általuk [farizeusok/modern keresztény tanítók], az ő szívükbe, elméjükbe veti a további kinyilatkozásokat, amit kötelezően követni kell – még ha ellent is mond a Szentírásnak! Egy olyan mélyen vallásos társadalomban, mint Izrael, a vallási élet meghatározói és irányítói természetesen korlátlan hatalmat és befolyást élvezhettek, hasonlóan, ahogyan a kereszténység mai "nagy tanítói".

Sátán palántái beférkőztek az ószövetségi vallásba, majd azt a maguk eszközévé tették, "ahogyan atyjuktól hallották". Az egyház létrejöttével pontosan ezt a módszert alkalmazzák a keresztény hívők megrontására is. Mára a belülről bevett és átformált kereszténység lett sátán talán leghatékonyabb eszköze a milliók megtévesztésére.
A modern, világias kereszténység lényegében azt teszi, amit a farizeusok tettek egykor. Ha ugyanis megvizsgáljuk a modern kereszténység tanait, és összevetjük azokat a teljes Szentírás üzenetével, akkor világosabb a napnál, hogy valami nem egyezik meg. Ahogy egykor a farizeusok, úgy a modern kereszténység "nagynevű tanítói" is elvetették Isten parancsolatait, és helyette emberi eredetű tanokat, hagyományokat vezettek be. Sőt, bizonyos fokig még a farizeusokon is túltettek, hiszen a farizeusok legalább megtartották a parancsolatok megtartásának látszatát, és inkább hozzáadtak, "leterhelték" azokat, de nyíltan nem merték megtagadni. A mai kereszténység nagy része pedig egyszerűen teljes egészében elveti Isten parancsolatait, törvényét átoknak mondva.

Sátánnak szintén megvannak a maga "magjai", akik egy állandó, elkeseredett küzdelemben állnak a megváltásra szánt magokkal (1Móz. 3:15). Sátán szintén a "választottain" keresztül dolgozik és viszi véghez munkáját, akik azt teszik, amit tőle hallottak, teljesítik kívánságait, és hazugságait szólják (Ján. 8:38,41,44). Mint láttuk, Sátán stratégiai pontossággal oda helyezi a saját ivadékait, ott működteti őket a legaktívabban, ahol a legnagyobb kárt okozhatják az igazságnak, és Isten választottainak. Ezért nem véletlen, hogy beférkőztek Júdába és az egyházba is, de míg az előzőt képesek voltak ideiglenesen megrontani, a másodikban lesz egy maradék, amely fölött nem kapnak erőt.

Ahogyan az Izrael vallásrendszerébe beplántált Sátán magjai (Káin fiai, a keniták, és a kiátkozott edomiták), veszedelembe és romlásba vitték a választott népet, úgy az egyházat, a szellemi Izraelt is romlásba vinnék, amennyire tehetik. Nem ok nélkül bünteti meg Isten azokat a tanítókat, akik népét, Izraelt is romlásba vitték. A Jeremiás 8 fejezete a félrevezetett, megromlott nép keserű sorsát vázolja, s rámutat annak okozóira is:
Jeremiás 8:8-9 8 Hogy mondjátok: 'Bölcsek vagyunk és az Úr törvénye velünk van?' Azt bizony, íme, hamissá tette az írástudók vesszeje. Szégyent vallottak a bölcsek, megzavarodtak és tőrbe estek; íme az Úr igéjét megvetették, mit ér hát bölcsességük.
És ez az egyetlen mérce! Mondhatja magát bárki bárminek, hivatkozhat Istenre és a törvényre, vagy akár Jézusra, de ha a hivatkozás ellenére meghamisítják Isten törvényét, azzal feltárják kilétüket.

Az átlag zsidó ember addig nem fogja igazán megérteni az "antiszemitizmus" jelenségét, amíg nem néznek szembe azzal, hogy ők is csupán eszközei és elsődleges áldozatai egy olyan játszmának, aminek tétje nem csak a zsidók, de az egész emberiség sorsa. Az ő sajnálatos szerepük e játszmában az előre jól kikalkulált szenvedés volt, hogy arra hivatkozva érinthetetlenek maradjanak azok, akik annak voltaképpeni okozói voltak – sátán zsinagógájának "álzsidói".
Sátán zsinagógája beférkőzött, és belülről meghódította az igaz vallást az ószövetségi időkben, majd beékelődtek a keresztény egyházba is. Ily módon el lett vetve az Isten törvénye, az igazság és a jog, helyébe a hiábavalóság került. De ez csupán a kezdet, mindezzel nem fejezték be munkájukat. Céljuk Isten törvényének betiltása, és annak elérése, hogy az emberek sátánt istenként imádják, amit egy új világrend beiktatásával szándékoznak megvalósítani.

Kihangsúlyozzuk, hogy a Júdától származó zsidó nép nem sátán zsinagógája, Júda el fogja fogadni Krisztust a Messiásként, amikor visszatér, és megmenti Izrael maradékát. Sátán zsinagógája egy, a zsidó név mögé bújt imposztor, okkultista hatalmi elit, a megtévesztés mesterei, akik gyűlölik Krisztust, a kereszténységet, és azokat az igaz zsidókat, akik hűek maradtak a Tórához, elvetve minden általuk bevezetett eretnekséget, legyen az a kabbalizmus vagy a cionizmus. Ezek az álzsidók szemrebbenés nélkül elpusztítják az igaz zsidók és izraeliták millióit, ha céljaikat szolgálja, márpedig szolgálni fogja. Sátán zsinagógáját a hatalomvágy és sátán imádata vezérli, neki szolgálnak, és egyetlen céljuk az, hogy elfogadtassák őt a világ isteneként, amit az antikrisztus felemelkedésével kívánnak megvalósítani. Minden eddigi munkájuk egyedül ezt a célt szolgálta, ahogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvében maguk fogalmazzák:
»Ha már most annyira uraljuk a gójok gondolatvilágát, hogy szinte valamennyien azokon a színes szemüvegeken át nézik a világ eseményeit, amelyeket az orrukra teszünk – ha már most nincs egyetlen állam sem, ahol bármi is megakadályozna minket abban, hogy tudomást szerezzünk arról, amit a gój ostobaság államtitoknak nevez: Milyen lesz akkor a mi helyzetünk, amikor majd elismert legfőbb urai leszünk a világnak az egész világ felett uralkodó királyunk személyében? (Cion Bölcseinek 12. Jegyzőkönyvéből).
Amikor Izrael királya a fejére teszi az Európa által felkínált koronát, a világ pátriárkája lesz. (Cion Bölcseinek 15. Jegyzőkönyvéből).« – Igen, létezik egy nemzetközi összeesküvés, a sátán zsinagógájának összeesküvése az emberiség ellen.

A sorozat első részében többek között azt vázoltuk fel, miként épültek be a zsidóságba olyan sajátos népelemek, amelyek aztán nagy szerepet játszottak abban a folyamatban, aminek eredményeként az igaz ószövetségi vallásrendszert felváltotta a farizeusi, illetve rabbinikus, valamint a kabbalista judaizmus. Láthattuk, hogy Sátán egy zseniális, hosszútávú stratégia részeként beoltotta a maga "ivadékait" a zsidó nép közé, oly módon, hogy általuk a későbbiekben még az eredeti zsidó identitást is sikeresen lecserélte! Tudjuk, Sátán ivadékai adták halálra a Messiást (vö. 1Móz. 3:15), de stratégiájuk túlment ezen, és ma már a hamis, sátáni messiásnak, az antikrisztusnak az eljövetelét és egyetemes elfogadtatását készítik elő. Ez az előkészítés évszázadok óta folyik, s e terv végcélja a nyíltan Sátánt imádó világuralom létrehozása az antikrisztus királysága alatt. Az antikrisztus uralmának teljén ugyanis kötelezővé teszi Isten és Krisztus megtagadását és Sátán imádatát. Sátán soha nem adta fel eredeti tervét: "Olyanná leszek, mint a Magasságbeli" (Ézs. 14:14). Magjait tehát a választott nép közé hintette, majd általuk hamisította meg az Ószövetség rendjét arra a farízeusi judaizmusra, ami elveti az Isten parancsolatait és helyette a emberi szabályzatokat érvényesítenek (Márk 7:9).

A Sátán zsinagógájának rendszere egy olyan eltorzított vallás és messiásképet alkotott meg, amely nem csupán az igaz Messiás elutasításához vezetett, hanem egy ál-zsidóság létrejöttéhez, majd egy hamis Izrael-kép felállításához is. Mindez Sátán ügynökeinek egy szisztematikus, nagyrészt a háttérben zajló munkájának az eredménye volt. Ennek a sötét munkának a része a nemzetállamok megszüntetése egy globális rend felállítása, valamint a kereszténység teljes megtévesztése és judaizálása, illetve mindazok elpusztítása, akik nem igazodnak ehhez a programhoz.

A közélet legfontosabb területei, mint a gazdaság, a politika, a szórakoztató ipar, de még az intézményesített vallás is a Sátán zsinagógájának fokozódó irányítása alá kerül. A nyugati világ kormányzatait, a politikát és a közéletet gyakorlatilag már ők irányítják, ami a tervezett globális világrendbe fog torkolni.
A vallás területén egy olyan világvallás létrehozatala a céljuk, ami az általuk teljesen meghamisított, de névben továbbra is "zsidó-keresztény" értékrendnek nevezett mintát fogja követni, miközben velejéig egy pogány és okkultista kultusz marad, aminek a végcélja Sátán istenné nyilvánítása. Sátán mesterien a jótékonyság köntösébe bújtatott ideológiákkal vitte rabságba az emberiséget.
A sorozat e része Sátán zsinagógájának az újkortól megkezdett és mostanáig tartó munkájára vet némi fényt. A globalizmushoz vezető lépcső fontosabb fokai a hamis messiánizmus és az olyan humanista ideológiák terjesztése, mint a kommunizmus, liberalizmus, fasizmus és a politikai cionizmus, majd a világ javainak szisztematikus kisajátítása. Mára ez a sötét erők által megtervezett új világrend a küszöbön áll, de ezzel egyben eljött annak az ideje is, hogy felfedjük a Sátán zsinagógájának munkáját és kilétét. [szerk. megj: a sorozat e részének lényegét lásd a honlap következő cikkében]

Tartsuk szem előtt a gyakran ismételt leckét: Sátán a nagy hamisító. Isten végez egy munkát¸ a megváltás munkáját. Krisztus ennek a munkának adta életét (Ján. 4:34; 5:17; 14:10). A hívők nem csupán saját üdvösségükre, lettek elhívva, hanem arra is, hogy részesei legyenek ennek a munkának (v.ö. Ap.Csel. 13:2).

Ugyanakkor e kor végéig Sátán egyre sikeresebben végzi a maga munkáját, amíg az Antikrisztus, bár csak egy rövid időre, de kezébe kaparintja a világ fölötti hatalmat. Sátán eltökélt célja az, hogy az emberek önmaguktól, a választás következményeinek teljes tudatában válasszák őt uruknak Isten helyett. Amikor Krisztust, az Eegyház fejét megkísértette, mondanivalójának lényege ez volt: 'Válassz engem, borulj le előttem, s légy imádóm, s én adom meg neked mindazt, amit Isten neked ígért; uralhatod a földet és a népeit, még megszenvedned sem kell érte, csak válassz engem uradnak és kövess engem!" – Krisztus eltávolította magától a kísértőt, és elszenvedte mindazt, amit felvállalt, amiért Isten minden hatalmat és ítéletet az ő kezébe helyezett az égen és a földön.

Sátán ezután Jézus Krisztus menyasszonyát, az Egyházat kísérti meg hasonlóképpen. E célból ő és a neki elkötelezetten szolgáló "Sátán zsinagógája" olyan körülményeket hoznak a földre, hogy csak a legerősebb hittel rendelkező emberek lesznek képesek a helyes választásra, felvállalva akár a kegyetlen mártírhalált is. Senki ne áltassa önmagát, a cél Sátán istenné magasztalása, erről, s egyedül erről szól az ő ügynökei által létrehozandó Új Világrend.

A ördög acélból alkotta meg a Sátán zsinagógájaként megnevezett szervezetet olyannak, mint amilyen, mert ez a lehető leghatékonyabb eszköz a kezében a végső világuralom megteremtéséhez. Általuk valósítja meg a luceferi ideológia elterjedését, valamint azt világméretű szociális kataklizmust, ami az antikrisztus uralmának elfogadásához, s végül Sátán imádatának kierőszakolásához vezet.
Egyedül az élő hit tarthatja meg az embert a pecsét felvételétől, s a velejáró kárhozattól, "csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lukács 18:8).

https://katolikus-honlap.hu/2301/biblia.htm