1999. április 24., szombat

manduriai Debóra által

1999. április 2.


Már hajnalodik, de még mindig virrasztok: imádkozom mindazokért, akik az én szegény könyörgésemre bízták magukat.
Az Üdvözlégy alatt a három fénygömb megerősíti a hívást, amit lelkemben éreztem: a Szűzanya az! E szavakkal fordul hozzám:
„Kedves leányom! Szívemnek, melyben benne él Jézus Szentségi Szíve, az a kívánsága, hogy még több helyre eljuttassátok képmásomat!20

Erre a jelenésre minden embernek szüksége van, hogy újból felfedezzétek benne az életszentségre való elhívást!
Míg a Keresztben rátaláltok a Jézushoz vezető útra, addig az Eukarisztiában Magát Jézust találjátok meg, aki azután elkísér benneteket, hogy segítsen az új világ21 megvalósításában.
Áldott leányom, most már nagyon fontos, hogy mindazok, akiket Tervem megvalósításához kiválasztottam, mind egyesüljenek e Tiszteletben, mindenféle formában, minden szívhez eljuthassanak!
Mindaz, amit ti, „Engesztelő és imádó szolgák" címen Értem tesztek, a leghatékonyabb eszköz kezemben, hogy megvalósítsam a nektek tett ígéreteimet.
Térj vissza a „Házba", melyet egykor üdvhozó, Anyai Üzenetem kiindulópontjaként megjelöltem. Menj, és pihenj meg azokban a szobákban, ahol véres könnyeimmel Szentségtől illatozó Olajammal feltártam Kegyelmemet. E tűzhely elemei az Én ajándékaim, és oly kedvesek számomra.
Az Atyához való állandó könyörgés nyitotta meg ezt a művet az emberiség előtt.
Gondolkozzanak el rajta, mennyi mindent adtam nekik ebben az Üzenetben, amit fel kell fedezniük, és mélyen meg kell érteniük! Többet kell tenniük, mert a Sátán egyre hevesebben küzd, és a Tiszteletemnek a lehető legtöbb lelket fel kell készítenie a harcra!"
D. „Úrnőm, mit kívánsz, mit mondjak ezeknek a szolgáknak?"
„Hogy egyesítsék erőiket! Maduriai üzenetem olyan dicsőséget szerez Jézusnak, hogy sokan nem hisznek a szemüknek! Megáldom ezeknek a szolgáknak a szívét… összpontosítsanak feladatukra!22 Ne féljenek, a Palástom betakarja őket... Megáldalak."

(20) Már kb. 300 000 képmást küldtünk szét a világon mindenüvé.
(21) megújult és újonnan evangelizált emberiség
(22) vesszenek el a többi tevékenységben, ami egyébként hozzátartozik a Szeretetmozgalom mindennapi munkájához


1999. április 23.

Isten Anyja ezúttal is tündöklőén szép, és most különösen kedvesen mosolyog. Kissé jobbra biccenti fejét, és így üdvözöl:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Gyermekeim, azt szeretném, ha az imádság által közelednétek hozzám! Az ima, drágáim, segít, hogy megértsétek Isten veletek kapcsolatos terveit.
Kicsinyeim, a Tűzhelyek, melyek építésére taní­tottalak benneteket, megmutatják a valódi utat a Szentséghez, ahol a Teremtő Atya tárt karokkal vár benneteket!
Olyan nagy öröm Anyai Szívemnek, - mely úgy fáj, amiért annyi fiam elveszett - hogy ti válaszoltok hívásom­ra!"
D. „Úrnőm, a háborútól sújtott népek visszanyerik majd békéjüket?"
„Leányom! Én minden nap mellettetek vagyok; re­megve várok, és közbenjárok azért, hogy mindenütt meg­szűnjön a viszálykodás! Jézus a Béke; Benne, a vigasz Forrásában találtok rá valódi szabadságotokra.
Ma a világ nyugtalan, ezért kérek tőletek, kedveseim, áldozatokat, hogy mielőbb beköszöntsön a Béke!
Az Örökkévaló Atya ezért tudatni kívánja veletek, hogy képmásaimnak a föld legtávolabbi pontjaira is el kell jutniuk. Én pedig ígérem, hogy a családok ré­szesülnek majd általuk azokban a kegyelmekben, amelyekre szükségük van, a vallásos családok pedig különleges áldást kapnak majd.
A megerősítés Olaját, amellyel ezután is megaján­dékozlak benneteket, meg kell majd sokszorozno­tok. Én segítek majd nektek, hogy eljuthasson a legképtelenebb helyekre is!
Szeretném, ha mindenütt elfogadnák képmásomat, ezzel szerezve Fiamnak dicsőséget!
Te leányom, terjeszd továbbra is kitartóan Üzenete­met, és mondd meg gyermekeimnek, hogy minden egyes lélekért, aki ez által az Üzenet által megmenekül, Szívem újabb és újabb kegyelmeket nyit majd meg előttetek.
Drágáim, éljétek meg Üzeneteim tartalmát, és kezdjé­tek el őket a gyakorlatba is átültetni! Sürget az idő!
Most azonban megáldom mindazokat, akik ebben az órában a föld bármely pontján megtiszteltek figyelmük­kel!
Ölellek és várlak benneteket a jövő hónapban, amikor kegyelmeket kaptok majd vezeklésetekért! Hamarosan találkozunk! Áldjátok Jézust, és adjatok hálát neki!"