2020. március 26., csütörtök

Tiltott misék? A papok megoldást találtak


Legalább három egyesült államokbeli pap van, akik "parkoló" misét biztosítanak a koronavírus miatt.

A Michigan állambeli Allendale-ben David Gillilan (SSPX) atya több száz hívővel ünnepelt, akik autójukban ültek (képek).

A pap egy fa oltárat vitt a paplak kertjébe a Szent Margit templom mögött.

Shaun Whittington atya Indianapolis államban tartott "parkoló" misét, melyet az autó rádiókba közvetített és szentségáldozásban részesítette az embereket.

A 46 éves Stephen Hamilton atya egy másik parkoló misét ünnepelt az Oklahoma állambeli Edmondban egy második pappal, egy diakónussal és hat ministránssal.

Nagyjából 700 ember vett részt a misén autójukból (videó lent). A pap hangját az autó rádiókból hallgatták.

https://gloria.tv/post/8KgsaJFeSvDACcrLn13pxXzWE

Az angol püspökök meggyőzték az államot, hogy zárja be a templomokat


Boris Johnson brit miniszterelnök március 23-án visszavont egy rendeletet, ami kimondta, hogy "az imádsági helyek nyitva lesznek az egyéni imák végett" a koronavírus alatt.

Most Johnson pedig a templomokat is bezárja az olyan nem szükséges helyek mellett, mint pl. a ruházati üzletek, könyvtárak, játszótermek és edzőtermek.

A westministeri Vincent Nichols bíboros felfedte egy március 24-ei üzenetben, hogy a Püspöki Konferencia akarta a legjobban "a templomok bezárását".

Elmondták, hogy az egyéni ima végett való templom látogatás nem egy szükséges dolog, ezért a kormány ezért nem engedélyezi a lakhely elhagyást.

Ezért a püspökök egészségügyi tanácsadója, Jim McManus professzor rávette a kormányt, hogy zárják be az összes templomot.

https://gloria.tv/post/36PTrwSBBtrt4LdhGPy7FdcNk