1. A napokban
említette valaki azt a katolikus körökben elfogadott véleményt, hogy
korunk Mária kora, hiszen 1830-tól több Mária-jelenés volt, és hogy
ezek mennyire fontosak a hívek számára, Isten őmiattuk adta meg ezeket a
csodákat. Nos, vitathatatlan, hogy az Egyház által elismert négy
csoda: 1830-ban Párizs, 1846-ban La Salette, 1858-ban Lourdes, 1917-ben
Fatima, nagyon nagy erőt és vigaszt és segítséget
jelentettek/jelentenek a katolikusok számára, mégis… Mai szemmel nézve,
de különösen hátra tekintve, e Mária-jelenések korunkra érvényes
jelentőségét nem ez a pozitív, hanem sokkal inkább a negatív
következmény adja meg.
Jézus ezt mondta a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.
Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem
áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a
bűnösöket.” (Mt 9,12-13) Más helyen pedig ezt: „Aki hisz benne, az nem
esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.” (Jn 3,18)
Urunk Jézus Krisztus eme szavait a
mostani helyzetre alkalmazva, egyre inkább úgy tűnik, hogy a 188 évvel
ezelőtt kezdődő és immár 101 éve befejeződött viszonylag egymás után
gyorsan megtörtént Mária-jelenések célja elsősorban a „betegek”
meggyógyítása volt: A már vagy éppen eltévelyedni készülőknek szóló utolsó figyelmeztetések, utolsó üzenetek, utolsó segítségek! E jelenésekkel egy olyan korban, amikor
a technika, az anyagi világban való bizakodás egyre nagyobb tért
nyert, és egyre szélesebb utat nyitott a hamis ideológiák, az
eretnekségek által szellemileg, lelkileg már úgy is „megdolgozott”
keresztények elcsábításához, Isten a napnál világosabban megmutatta
természetfeletti erejét, hogy ezzel visszarántsa őket a hithez,
Magához, az igazsághoz. Mária földi megjelenései, csodái voltak az
utolsó segélykötelek, melyeket Isten a hitükben már megtört vagy már
hitetlenné is vált embereknek nyújtott, hogy visszatartsa őket a
pogányságba való visszazuhanástól!
Mára már kiderült, hogy az emberek túlnyomó többsége nem ragadta meg, sőt határozottan visszautasította ezt a segítséget!
Mára már kiderült, hogy az emberek túlnyomó többsége nem ragadta meg, sőt határozottan visszautasította ezt a segítséget!
2. Bergoglio legújabb eretneksége még a
szünetet tartó „konzervatív” blogosokat is kiugrasztotta nyári
pihenőjükből. A summorum-pontificum.de blog vakációját megszakító
augusztus 2-i beszámolójának ezt a címet adta: „Tévtanok a
katekizmusban?” [ami persze már magában nonszensz, hiszen az a valami,
ami tévtanokat tartalmaz, nem nevezhető többet katolikus
katekizmusnak]:
„Ma a Hittani Kongregáció példanélküli lépésben tette közzé, hogy a pápa [!] megbízásából változtatást hajtott végre a katekizmusban. E változtatás szerint a halálbüntetés, melynek megengedhetősége már eddig is szigorú feltételekhez volt kötve, [mostantól] mindig és kivétel nélkül lényegéből fakadóan megengedhetetlenné vált.
Ez a változtatás mind tartalmát, mind formáját tekintve a legsúlyosabb aggályokat kelti fel: Az Egyház kétezer éves tanítását pontosan az ellentétévé változtatja – mégpedig annak ellenére, hogy számos teológus Jézus Pilátusnak adott válaszában: »Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna« (Jn 19,11), isteni engedélyt lát az állam auktoritása számára a halálbüntetés kiszabásához is. Ugyanilyen nyomós aggályokat kelt a katekizmusba most felvett megokolás szövege is, mely így szól: »Ma egyre növekszik az emberekben annak tudata, hogy a személy méltósága akkor sem veszik el, ha a legsúlyosabb gaztettet követte el. Ehhez jön még az is, hogy az állam a büntető akciók céljáról új értelmezést alakított ki. Végezetül az állam részéről hatásosabb fogvatartási rendszerek lettek kifejlesztve….«
Ez nem más, mint az Egyház tanításának nyílt historizálása, mellyel azt messzemenően az emberek tudatától és ennek változásától teszi függővé. Eme, a teológiának tökéletesen ellentmondó módszerrel, minden dogma megváltoztatása lehetővé válik. Valóban, megfigyelők már kinyilvánították azon véleményüket, hogy a most végrehajtott újítás csak próba a tervezett, még nagyobb változtatások bevezetéséhez, melyek a halálbüntetésnél is nyilvánvalóbban érintik a hit központi igazságait.
A katekizmusok kijelentései a Bibliára, az egyházatyák, a zsinatok vagy korábbi pápák enciklikáira támaszkodnak. A mostani új szöveg egyetlen tekintélyt tud felmutatni: Bergoglio egyik októberben elhangzott beszédét. A hithű katolikusok [!] kommentárjai rendkívül nyugtalanítók.”
„Ma a Hittani Kongregáció példanélküli lépésben tette közzé, hogy a pápa [!] megbízásából változtatást hajtott végre a katekizmusban. E változtatás szerint a halálbüntetés, melynek megengedhetősége már eddig is szigorú feltételekhez volt kötve, [mostantól] mindig és kivétel nélkül lényegéből fakadóan megengedhetetlenné vált.
Ez a változtatás mind tartalmát, mind formáját tekintve a legsúlyosabb aggályokat kelti fel: Az Egyház kétezer éves tanítását pontosan az ellentétévé változtatja – mégpedig annak ellenére, hogy számos teológus Jézus Pilátusnak adott válaszában: »Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna« (Jn 19,11), isteni engedélyt lát az állam auktoritása számára a halálbüntetés kiszabásához is. Ugyanilyen nyomós aggályokat kelt a katekizmusba most felvett megokolás szövege is, mely így szól: »Ma egyre növekszik az emberekben annak tudata, hogy a személy méltósága akkor sem veszik el, ha a legsúlyosabb gaztettet követte el. Ehhez jön még az is, hogy az állam a büntető akciók céljáról új értelmezést alakított ki. Végezetül az állam részéről hatásosabb fogvatartási rendszerek lettek kifejlesztve….«
Ez nem más, mint az Egyház tanításának nyílt historizálása, mellyel azt messzemenően az emberek tudatától és ennek változásától teszi függővé. Eme, a teológiának tökéletesen ellentmondó módszerrel, minden dogma megváltoztatása lehetővé válik. Valóban, megfigyelők már kinyilvánították azon véleményüket, hogy a most végrehajtott újítás csak próba a tervezett, még nagyobb változtatások bevezetéséhez, melyek a halálbüntetésnél is nyilvánvalóbban érintik a hit központi igazságait.
A katekizmusok kijelentései a Bibliára, az egyházatyák, a zsinatok vagy korábbi pápák enciklikáira támaszkodnak. A mostani új szöveg egyetlen tekintélyt tud felmutatni: Bergoglio egyik októberben elhangzott beszédét. A hithű katolikusok [!] kommentárjai rendkívül nyugtalanítók.”
És a summorum-pontificum.de szerkesztője
ezután felsorolja „társait a félrevezetésben”, a legismertebb – bár
feltehetően ostobaságból és nem rosszakaratból – báránybőrbe bújt
farkasokat: Peter Kwasniewski, Rorate Caeli, Steve Skojec nevét a
onepeterfive-ról, aki e csapat kedvenc érvét lobogtatja: Miután
megállapítja, hogy Bergoglio eretnekséget követett el, felszólítja „az
igazhitű püspököket, hogy szálljanak nyíltan szembe a pápával [!],
ahogy ezt annak idején Pál tette Péterrel (Gal 2,11)”, tökéletesen
figyelmen kívül hagyva, hogy Péter nem tanított eretnekséget, hanem
csak elnéző akart lenni valamilyen gyakorlati dologban – na de hát
hiába minden; ők is ugyanolyan süketek és vakok, eretnekek és
tévtanítók, mint bírálatuk tárgya Bergoglio.
Ugyanazon a napon, melyen Bergoglio legújabb eretneksége bekerült a Roncalli-Montini-szekta katekizmusába, jelent meg a sokadik tanulmány a zelozelavi blogon »Die „Fehltritte“ des heiligen Petrus« (Szent Péter „botlásai”) címmel, melyben a szerző komoly teológusok tanítása alapján megy végig és dönti meg a protestánsok Szent Péter pápasága és tévedhetetlensége ellen felhozott kedvenc 15 vádját. Ezek között a 15. érv foglalkozik Steve Skojec és az „elfogadni és ellenállni” ideológia híveinek kedvenc vádjával, a Gal 2,11-ben leírt történettel, vagyis azzal az Antiochiában történt esettel, amit Szent Pál így ír le: „Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?” (Gal 2,11-14)
Annak megállapításához, hogy Péter viselkedése semmilyen módon nem érintette a tant, nincs szükség az egyházatyák, az egyháztanítók, köztük elsősorban Bellarmin Szent Róbert bíboros és a Biblia-magyarázók munkáinak végigrágására: Józan paraszti ésszel is belátható, hogy amit Péter tett, az csupán gyengeség, rosszul értelmezett tapintatosság volt – és ez is csak EGYSZER fordult vele elő mióta Krisztus rábízta nyáját –, és nem az isteni tanítás elferdítése, ráadásul szünet nélküli, visszatérő, a hitet és az erkölcsöt érintő csaknem összes kérdésben! Vagyis semmilyen módon nem hasonlítható össze a Roncalli-Montini-Wojtyla-Ratzinger-Bergoglio által képviselt magatartással!
De a „konzervatívak” rendületlenül kitartanak ostoba állításaik mellett, csakúgy, ahogy Bergoglio a magáéi mellett!
Ugyanazon a napon, melyen Bergoglio legújabb eretneksége bekerült a Roncalli-Montini-szekta katekizmusába, jelent meg a sokadik tanulmány a zelozelavi blogon »Die „Fehltritte“ des heiligen Petrus« (Szent Péter „botlásai”) címmel, melyben a szerző komoly teológusok tanítása alapján megy végig és dönti meg a protestánsok Szent Péter pápasága és tévedhetetlensége ellen felhozott kedvenc 15 vádját. Ezek között a 15. érv foglalkozik Steve Skojec és az „elfogadni és ellenállni” ideológia híveinek kedvenc vádjával, a Gal 2,11-ben leírt történettel, vagyis azzal az Antiochiában történt esettel, amit Szent Pál így ír le: „Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?” (Gal 2,11-14)
Annak megállapításához, hogy Péter viselkedése semmilyen módon nem érintette a tant, nincs szükség az egyházatyák, az egyháztanítók, köztük elsősorban Bellarmin Szent Róbert bíboros és a Biblia-magyarázók munkáinak végigrágására: Józan paraszti ésszel is belátható, hogy amit Péter tett, az csupán gyengeség, rosszul értelmezett tapintatosság volt – és ez is csak EGYSZER fordult vele elő mióta Krisztus rábízta nyáját –, és nem az isteni tanítás elferdítése, ráadásul szünet nélküli, visszatérő, a hitet és az erkölcsöt érintő csaknem összes kérdésben! Vagyis semmilyen módon nem hasonlítható össze a Roncalli-Montini-Wojtyla-Ratzinger-Bergoglio által képviselt magatartással!
De a „konzervatívak” rendületlenül kitartanak ostoba állításaik mellett, csakúgy, ahogy Bergoglio a magáéi mellett!
Mint például Roberto de Mattei, aki
minden írásában, előadásában megállapítja, hogy Bergoglio eretnekséget
tanít, és mégis rendületlenül továbbra is pápának tartja, saját magát
pedig a katolikus ellenállás élharcosának. Egy másik „konzervatív”
média, a katholisches.info blogon „A halálbüntetés megengedhetősége
katolikus hitigazság” címmel augusztus 6-án németül megjelent cikkében
ezeket írja:
„A halálbüntetés megengedhetősége a de fide tenenda igazsága, amit az Egyház rendes és univerzális tanítóhivatala maradandóan és félreérthetetlenül határozott meg. Ezért aki azt állítja, hogy a kapitális büntetés önmagában rossz, az eretnekségbe esik. Az Egyház tanítása világosan és érthetően lett megfogalmazva egy 1208. december 18-án keltezett írásban (1210-ben kiegészítve), amiben III. Ince a valdensek állításait a következő szavakkal ítélte el: »Kijelentjük, hogy a világi hatalom hozhat halálos ítéletet anélkül, hogy miatta halálos bűn terhelné, amennyiben a büntetést nem gyűlöletből, hanem törvényes eljárás alapján, nem meggondolatlanul, hanem megfontoltan rója ki.” (DH 795) Ugyanezt a tanítást ismételte meg a Trienti Zsinat katekizmusa, X. Pius katekizmusa, sőt, még az új katekizmus is. Most Bergoglio olyan rendeletet adott ki, mely alapján ez utóbbi idevonatkozó szövegét a következőképpen módosították: »Ezért tanítja az egyház az evangélium fényében, hogy a halálbüntetés megengedhetetlen, mert a személy érinthetetlensége és méltósága ellen vét.«”
Mattei professzor ezután szó szerint idézi Bergoglionak a summorum-pontificum cikkéből már ismert érveit [lásd fent], majd cikkét így folytatja:
„Az ember méltóságának értelmezése ugyanolyan kevéssé változik a korok vagy a történelmi körülmények szerint, mint ahogy az igazságosság és a büntetés erkölcsi jelentősége sem változik. … A teológusok és a morál-teológusok, Aquinói Szent Tamástól Liguori Szent Alfonzig, kijelentették, hogy a halálbüntetést nem lehet csupán a közösség védelmével igazolni, hanem a halálbüntetésnek »javító, a kárt jóvátevő« karaktere is van, mert a megsértett erkölcsi rendet állítja helyre, és »vezeklő« karaktere is, miként ez a jó lator esetében történt, aki saját kivégzését Urunk legnagyobb áldozatával egyesítette.
Bergoglio új rendelete azt a teológiai evolucionizmust juttatja kifejezésre, amit a korábbi pápák már többször elítéltek. Miként Newman bíboros mondta, egy dogma továbbfejlődésének feltétele az, hogy az új megfogalmazás nem mond ellent az Egyház korábbi tanításának, csupán arra szorítkozik, hogy azt jobban kifejtse és elmélyítse. Végezetül, e kérdésben nem teológia véleményről van szó, melyről megengedett a vitatkozás, hanem erkölcsi igazságról, mely a Depositum fidei részét alkotja, és ezért kötelező érvénnyel bír azok számára, akik katolikusok akarnak maradni. Ezért azt reméljük, hogy az egyház teológusai és pásztorai olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, közbeavatkoznak, hogy Bergoglio ezen súlyos tévedését korrigálják.”
[A két idézett cikk szerzői természetesen „Ferenc pápának” nevezik Bergogliot, csak a magyar fordításban szerepel ő úgy, ahogy valójában hívják: Bergoglio.]
„A halálbüntetés megengedhetősége a de fide tenenda igazsága, amit az Egyház rendes és univerzális tanítóhivatala maradandóan és félreérthetetlenül határozott meg. Ezért aki azt állítja, hogy a kapitális büntetés önmagában rossz, az eretnekségbe esik. Az Egyház tanítása világosan és érthetően lett megfogalmazva egy 1208. december 18-án keltezett írásban (1210-ben kiegészítve), amiben III. Ince a valdensek állításait a következő szavakkal ítélte el: »Kijelentjük, hogy a világi hatalom hozhat halálos ítéletet anélkül, hogy miatta halálos bűn terhelné, amennyiben a büntetést nem gyűlöletből, hanem törvényes eljárás alapján, nem meggondolatlanul, hanem megfontoltan rója ki.” (DH 795) Ugyanezt a tanítást ismételte meg a Trienti Zsinat katekizmusa, X. Pius katekizmusa, sőt, még az új katekizmus is. Most Bergoglio olyan rendeletet adott ki, mely alapján ez utóbbi idevonatkozó szövegét a következőképpen módosították: »Ezért tanítja az egyház az evangélium fényében, hogy a halálbüntetés megengedhetetlen, mert a személy érinthetetlensége és méltósága ellen vét.«”
Mattei professzor ezután szó szerint idézi Bergoglionak a summorum-pontificum cikkéből már ismert érveit [lásd fent], majd cikkét így folytatja:
„Az ember méltóságának értelmezése ugyanolyan kevéssé változik a korok vagy a történelmi körülmények szerint, mint ahogy az igazságosság és a büntetés erkölcsi jelentősége sem változik. … A teológusok és a morál-teológusok, Aquinói Szent Tamástól Liguori Szent Alfonzig, kijelentették, hogy a halálbüntetést nem lehet csupán a közösség védelmével igazolni, hanem a halálbüntetésnek »javító, a kárt jóvátevő« karaktere is van, mert a megsértett erkölcsi rendet állítja helyre, és »vezeklő« karaktere is, miként ez a jó lator esetében történt, aki saját kivégzését Urunk legnagyobb áldozatával egyesítette.
Bergoglio új rendelete azt a teológiai evolucionizmust juttatja kifejezésre, amit a korábbi pápák már többször elítéltek. Miként Newman bíboros mondta, egy dogma továbbfejlődésének feltétele az, hogy az új megfogalmazás nem mond ellent az Egyház korábbi tanításának, csupán arra szorítkozik, hogy azt jobban kifejtse és elmélyítse. Végezetül, e kérdésben nem teológia véleményről van szó, melyről megengedett a vitatkozás, hanem erkölcsi igazságról, mely a Depositum fidei részét alkotja, és ezért kötelező érvénnyel bír azok számára, akik katolikusok akarnak maradni. Ezért azt reméljük, hogy az egyház teológusai és pásztorai olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, közbeavatkoznak, hogy Bergoglio ezen súlyos tévedését korrigálják.”
[A két idézett cikk szerzői természetesen „Ferenc pápának” nevezik Bergogliot, csak a magyar fordításban szerepel ő úgy, ahogy valójában hívják: Bergoglio.]
Mikor egy egyszerű hívőnek elmeséltem
ezt az esetet, ő nemes egyszerűséggel csak ennyit mondott: „Ezzel az új
hamisítással Bergoglio és csapata azt próbálja ki, hogy mit tudnak még
lenyomni a konzervatívok torkán.”
Ahogy az ezelőtt 100 évvel véget ért
igazi Mária-jelenések a hitüket elhagyók számára a végső próbát
jelentették, úgy jelentik Bergoglio (és elődei) újabb és újabb
eretnekségei a végső próbát a mai ú. n. konzervatívok részére: Vajon
milyen újabb szörnyű hittagadást kellene Bergoglionak még elkövetnie,
vagyis Istennek még megengednie, hogy elkövesse, ahhoz, hogy ezek a
magukat az egyház megmentőinek, a lelkek igaz pásztorainak, a hit
bajnokainak tartó emberek magukba szálljanak, és belássák (netán
hiúságból, a világ elismerésének elnyeréséért) makacsul őrzött
tévedésüket?
E tábor egyik képviselője, egy blog szerkesztője, nemrégiben kapott egy olvasói levelet, melyben figyelmeztették arra, hogy helytelen úton jár, és olvasóit is helytelen útra vezeti, amennyiben miközben szünet nélkül Bergogliot szidja, nem látja be azt is végre, hogy a Roncalli-Montini-zsinat utáni szentségek, köztük a papszentelések nem érvényesek, következésképpen pápa és hierarchia nélküli világban élünk. A blog tulajdonosa metsző gúnyon kívül nem volt képes mást feleletként felmutatni!
Nem, ezek az emberek ugyanazon a széles úton járnak, mint Bergoglio és hűséges követői, ugyanúgy el fogják játszani utolsó megtérési lehetőségüket, mint korábbi elődeik. És ezért maga a Sátán fogja őket, mint hűséges követőit és eszközeit, viselkedésükért megvádolni, és magának kikövetelni az Ítéletkor.
E tábor egyik képviselője, egy blog szerkesztője, nemrégiben kapott egy olvasói levelet, melyben figyelmeztették arra, hogy helytelen úton jár, és olvasóit is helytelen útra vezeti, amennyiben miközben szünet nélkül Bergogliot szidja, nem látja be azt is végre, hogy a Roncalli-Montini-zsinat utáni szentségek, köztük a papszentelések nem érvényesek, következésképpen pápa és hierarchia nélküli világban élünk. A blog tulajdonosa metsző gúnyon kívül nem volt képes mást feleletként felmutatni!
Nem, ezek az emberek ugyanazon a széles úton járnak, mint Bergoglio és hűséges követői, ugyanúgy el fogják játszani utolsó megtérési lehetőségüket, mint korábbi elődeik. És ezért maga a Sátán fogja őket, mint hűséges követőit és eszközeit, viselkedésükért megvádolni, és magának kikövetelni az Ítéletkor.
Az ember egyetlen valódi célja, hogy
eljusson Isten országába. De oda csak az Egyházon keresztül juthat el,
vagyis az Egyház nem a végcél, hanem csak az Urunk Jézus Krisztus által
kiválasztott – megkerülhetetlen – eszköz az Isten országába való
bejutáshoz. Tehát az az intézmény, ami magáról ugyan azt állítja, hogy ő
a katolikus Egyház, de valójában nemhogy Isten országába, de egyenesen
ennek ellenkezőjébe, a Sátán országába vezet, egészen biztosan nem
lehet Krisztus Egyháza. Ennek megértése – úgy gondolom – a
legképzetlenebb ember számára sem jelenthet problémát.
Képzeljünk el egy édesapát, akinek kis gyermekei vannak, de egy időre el kell utaznia, és ezért mindenképpen egy „apa-helyettesre” kell bíznia őket. Bár pontosan tudja, hogy az az ember, akit erre a feladatra felkér, akit saját gyermekei gondoskodó gyámjává tesz meg, valójában gazember, aki minden rábízott embert romlásba dönt, mégis ezt az illetőt teszi meg gyermekei nevelőjének. Nyilvánvaló, hogy nincs normális ember, akinek nem az lenne a véleménye az ilyen apáról, hogy az maga is gazember, vagy annyira naiv, hogy már nem beszámítható. Nos, az „elfogadni és ellenállni” ideológia követői, akik egyébként naponta megállapítják, hogy Bergoglio nem katolikus, mégis feltételezik, hogy maga a Jóság, vagyis mennyei Atyánk mégis erre az emberre bízta nyáját. Ez az agyrém valójában nem más, mint Isten káromlása!
http://www.katolikus-honlap.hu/1801/vegsoproba.htmKépzeljünk el egy édesapát, akinek kis gyermekei vannak, de egy időre el kell utaznia, és ezért mindenképpen egy „apa-helyettesre” kell bíznia őket. Bár pontosan tudja, hogy az az ember, akit erre a feladatra felkér, akit saját gyermekei gondoskodó gyámjává tesz meg, valójában gazember, aki minden rábízott embert romlásba dönt, mégis ezt az illetőt teszi meg gyermekei nevelőjének. Nyilvánvaló, hogy nincs normális ember, akinek nem az lenne a véleménye az ilyen apáról, hogy az maga is gazember, vagy annyira naiv, hogy már nem beszámítható. Nos, az „elfogadni és ellenállni” ideológia követői, akik egyébként naponta megállapítják, hogy Bergoglio nem katolikus, mégis feltételezik, hogy maga a Jóság, vagyis mennyei Atyánk mégis erre az emberre bízta nyáját. Ez az agyrém valójában nem más, mint Isten káromlása!
