2012. július 15., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete


2012. július 2. Szentségimádáson a Szentlélek imája: "Ó mindent beborító fényáradat, Isten, Aki a világ világossága vagy! Világosítsd meg a gyarló elméket, hogy ne a sötét utakat róják, amelyek nem vezetnek sehova, hanem Téged kövessenek, Aki a világ Világossága vagy! Mert Te vagy az út, amely az örök életre visz. Te vagy az igazság, amely, megmutatja nekünk az igazi boldogságot, az Evangélium tanítását, amely az életszentségre vezet.
 
Ó Jézus! Te meghaltál tanításodért, azért, hogy megkösd az új és örök szövetséget Isten és az emberek között. A Te tanításod lélek és élet. Lélek, mert a Szentlélek megtanít mindarra, ami az örök üdvösségre vezet. Élet, mert aki Benned hisz, ha meghal is élni fog. A Te Tested és Véred a mi lelkünk tápláléka, örök életünk.

Ó Jézusom, világ Világossága! Gyújts fényt az elmékbe, hogy ne álljunk szóba a sátánnal, és ne kövessük tévtanításait! Gyújts fényt a szívekbe, hogy igaz, tiszta szeretetre gyulladjon Irántad és embertársaink iránt!

Ó Jézus, Te a keresztfán drága Szent Véredet ontottad értünk. Átszúrt Szívedből Vér és Víz fakadt. Megalapítottad az Egyházat. Három nap templomot építettél nekünk, amely a Te feltámadott Tested és Véred, a Szent Eukarisztia, amely megvéd a sátán cselvetéseitől, minden félrevezetéstől és tévtanítástól.

Ó Jézus! Sokba került Neked a mi megváltásunk. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy Téged kövessünk, soha el ne hagyjunk! Életpéldánkkal, szavainkkal és tetteinkkel megvalljunk Téged e bűnös világ előtt, és ha Te úgy akarod, vérünk kiontásával is tegyünk tanúságot Rólad, Aki a keresztfán kínhalált haltál értünk. Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.



2012. július 2. Szentségimádáson Jézus: "Drága gyermekeim! Készüljetek! Hamarosan kitör a keresztényüldözés. A rendházakat feldúlják. A szerzeteseket és a papokat elhurcolják, hogy kivégezzék őket. Legfőképp a katolikus Egyházat fogják támadni azért, mert itt vagyok jelen a Szent Eukarisztiában. Aki csak tud, elmenekül a plébániákról és a rendházakból. Menekült papjaim a rejtekben fogják bemutatni a Szentmisét. Rosszabb lesz ez az üldözés, mint a Néró féle. Mindent adjatok át Nekem! Én gondoskodom rólatok, és helyet készítek nektek. Az üldözés nem fog sokáig tartani, de sok lesz a halott. Akkor olyan nagy lesz a káosz, amilyen még nem volt. Templomaimat bezárják, az Oltáriszentséget kidobják a gyóntatószékekkel együtt. Majd egy idő múlva újra kinyitják a templomokat, de már csak ál ökumenikus beszédeket tartanak, Szentmisét nem. Ekkor elsöpröm szám leheletével a gonoszt. Elküldöm pusztító angyalomat, és végzek velük. Ezután jön el e béke korszaka. Az új világ, az ezer éves béke uralma. Akkor leszállok az égből dicsőségben. Népemmel leszek, és ők Énvelem. Akkor olyan nagy életszentségben fognak élni az emberek, hogy méltók lesznek az Én fölséges társaságomra. Én pedig gyönyörködni fogok bennük. Akkor mindenki boldog lesz, mert szeretet és béke fog uralkodni az emberek szívében. A sátán meg lesz kötözve ezer évre. Senkit sem tud becsapni, félrevezetni. Az emberek önfeledt boldogságban és szeretetben fognak élni egymással. Ez lesz az új paradicsom, amikor a menny egyesül a földdel. Az időjárás nagyon kedvező lesz. Nem fog égetni a forróság, és nem lesz fagy. Bő termés lesz. Mindenkinek lesz elég eledele. Magasztalni és dicsőíteni fognak az emberek Engem, és a dicsőséges Szentháromságot. Sokat fognak imádkozni. Akkor a világi hívek is annyit fognak imádkozni, mint a szerzetesek. Mivel betölti őket a Szentlélek, ezért nem fogják soknak tartani az imát, sőt egyre többre vágynak.

Gyermekeim! Mondom nektek: hamarosan beköszönt az új kor, de előtte megítélem a világot. Készüljetek! Gyónjatok, áldozzatok! Így készüljetek az ítélet napjára, hogy megállhassatok Szent Színem előtt! Gyermekeiteket tanítsátok hitre! Mutassatok nekik jó példát! Akkor átmehettek az új korba, ahol olyan boldogságnak lesztek a részesei, amilyet még elképzelni sem tudtok. Készüljetek, mert mindez nagyon-nagyon közel van! Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, hogy győzedelmeskedjetek a sátán felett, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

2012. július 4. Szentségimádáson Jézus: "Drága Gyermekeim! Az élet a földön rövid. Éljetek halálra készen! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Mint ahogy elmúlnak az évszakok, úgy múlik el a földön az élet. A halál csak egy pillanat, de a legfontosabb, amelyre egy egész életen át készülni kell. Ezért mondtam, éljetek szüntelen készenlétben! Most pedig azt mondom mindenkinek, hogy imádkozzon a jó halál kegyelméért, a végső állhatatosságért. Most mindenkit megrostálok. Sok lesz a halott. A halál hirtelen jön. Akit nem talál készen, elkárhozik. Akit készen talál, üdvözül. Most két táborra osztom az embereket. A jókat elválasztom a gonoszoktól. Nem tűröm meg többé a képmutatókat. Mindenki színt fog vallani Előttem. A számból kijövő kétélű kard, az Ige lesz a mérce. Vagy megfeleltek az Evangélium tanításának, vagy elvesztek. Ezt mondtam: "Sokan mondják Nekem, Uram, Uram, de csak az üdvözül, aki Atyám akaratát megteszi." Most is így lesz. Meglátjátok egész életeteket leperegni, és tudni fogjátok, hogy hol a helyetek. Újra mondom, éljetek szüntelen készenlétben, mert az út végén a számadás következik. Lezárul az élet, és nincs több lehetőség megtérésre. A halál kapuján át beléptek az örökkévalóságba. Ott nincs idő, minden örökké tart. A kárhozat, a szenvedés, és az örök boldogság is. Ne higgyetek a sátánnak, hogy nincs számadás, és mindent szabad. A tíz parancs mindenkire vonatkozik. Az Evangéliumot mindenkinek mondtam. Mindnyájatokat meghívtam általa az életszentségre. Rajtatok múlik a döntés. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Az ítélet ez: Szerettél-e? Követtél-e? Amit a kicsinyek közül eggyel tettetek, Velem tettétek. Ha megvetettétek tanításomat, nem váltottátok tettekre, örökre elkárhoztok. Ha megtettétek, amit kértem, üdvözültök. Jól vigyázzatok! Az idő rövid. Megítélem ezt a világot. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A halál hirtelen jön, és lecsap mindazokra, akik nem várják. Vigyázzatok! Örök sorsotok dől el halálotok pillanatában. Készüljetek rá! Ne mondjátok: még ráérek. Még ma térjetek meg! Még ebben a pillanatban, mert nem biztos, hogy a holnap a tiétek. Mint ahogy a test megmerevedik, és mozdulatlanná válik a halál pillanatában, ugyanúgy a lélek sem tud már változni. Olyan marad mindörökké, amilyen addig volt.

Gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Közel az óra, amikor megítélem ezt a világot. Használjátok fel az időt, amikor még megtérhettek, mert ha nem, örökre elvesztek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

2012. július 14. Szentségimádáson Jézus: "Drága Gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik Engem követtek az önmegtagadás és a kereszthordozás útján. Az idő közel. Készüljetek! Hamarosan kiléptek testetekből. Egy új, feltámadott, dicsőséges, szép, fiatal testet kaptok, amely soha nem öregszik meg, és nem lesz beteg. Letörlök szemetekről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajkiáltás, mert az elsők elmúltak. Beléptek dicsőségembe, örökké ujjongtok, és vég nélkül fogjátok zengeni dicsőségemet. Ezt kapjátok azért, mert mindvégig kitartotok az Irántam való szeretetben és hűségben. Vigyázzatok! Hamarosan elhurcolnak benneteket azért, mert Hozzám tartoztok. Nagy keresztényüldözés lesz. De csak rövid ideig tart. Valljatok meg Engem az emberek előtt! Akkor Én is megvallak benneteket Atyám és szent angyalai előtt. Már csak rövid az idő, és beteljesülnek szavaim. Megjön a nagy figyelmeztetés. Sokan meg fognak térni, különösen azok közül, akik nem süllyedtek el a súlyos bűnökben. A fiatalok zöme meg fog térni. Akik megmaradnak megátalkodottságukban, ők lesznek a ti üldözőitek. Imádkozzatok értük, mert örökre el fognak veszni. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. A tűz ki nem alszik, és a férgek el nem pusztulnak. Nem tudjátok felfogni, milyen kegyetlen kínszenvedés az örök kárhozat. Ha földi életetekben szenvedtek, alig várjátok, hogy vége legyen. Imádkoztok érte, és véget ér. De a pokolban soha senki nem imádkozik, az égésnek, a férgek marásának, és egymás kínzásának soha nem lesz vége. Ó, ha láthatnátok csak egyetlen pillanatra a poklot, állítom, soha nem vétkeznétek, minden bűnötöket jóvá tennétek, mind szentül élnétek. Értsétek meg végre, hogy a sátán akarja a veszteteket, az ő érdeke, hogy elbukjatok, és örökké szenvedjetek. Azért, mert nem tudja elviselni gőgjében a saját bukását, és irigyli tőletek a paradicsomot, ahonnan ő letaszíttatott, és soha többé vissza nem mehet.

Gyermekeim! Ne higgyetek a gonosznak, aki becsap titeket. Jónak tünteti fel a rosszat, és rossznak a jót. Ne hagyjátok magatokat becsapni! Bocsássatok meg szívből egymásnak, és éljetek mindenkivel szeretetben! Szeressetek viszont Engem, Aki meghaltam értetek a keresztfán! Akkor mély béke, öröm és szeretet fogja betölteni a lelketeket. Erről ismeritek fel, hogy akaratomat cselekszitek. Én pedig örök jutalmat készítek nektek Atyám országában. Itt a földön gondoskodom rólatok, átölellek benneteket irgalmas szeretetemmel, és bevezetlek a mennybe szent angyalaim és boldog szentjeim vidám társaságába. Ó, ha láthatnátok csak egy pillanatra a menny boldogságát, mindent megtennétek, hogy azt elnyerjétek. Most nagy kegyelmet árasztok ki a lelkekre. Mindenki meg fogja látni cselekedeteit, egész életét. Irgalmas szeretetem ajándéka ez. Miután mindannyian megkaptátok a tisztán látást, még adok egy utolsó esélyt a megtérésre. Mivel értelmet és szabad akaratot kaptatok, ti döntitek el, hogy kihez akartok tartozni mindörökké. Hozzám, vagy ellenfelemhez.

Drága gyermekeim! Várjátok minden nap a nagy figyelmeztetést, éljetek szüntelen készenlétben, mert már nagyon közel van! Éljetek mindenkivel szeretetben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Imádjátok, szeressétek teljes szívetekből a Szentháromságot, és tegyetek mindent Isten nagyobb dicsőségére! Ha pedig eljön az üldözés, álljatok ki bátran, valljatok meg Engem a pogányok előtt! Rátok is kiárasztom Szentlelkem bölcsességét és erejét, miként annak idején apostolaimra. Várjátok azt a napot kitörő örömmel, ne féljetek, mert csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Én veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Minden mögött Én állok. Mindezeket azért engedem meg, hogy megdicsőítsétek állhatatosságotokkal és szeretetetekkel az Istent. Jutalmatok bőséges lesz a mennyben. Hűségetekkel rengeteg lelket ragadtok ki a sátán markából. A legmerészebb álmaitokban sem tudjátok elképzelni azt a boldogságot és örök jutalmat, amit vértanú szentjeim kapnak Atyámtól, Aki megtiszteli azokat, akik Engem szolgálnak a földön. Tartsatok ki mindhalálig! Akkor a fejetekre teszem az örök élet koszorúját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."
 

2012. július 14. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: "Imádott Uram, Jézusom, Krisztusom, vágyom Szent Színed látására! Jobban, mint rab a szabadulásra, mint magzat a megszületésre, mint kitikkadt szarvas a hűs forrás vizére! Mikor láthatom meg Arcodat, én hőn imádott Isteni Hitvesem, Mesterem, Megváltóm, örök Főpapom? Olthatatlan szomjat adtál a lelkembe Magad iránt. Minden Szentáldozás csak fokozza bennem ezt a vágyat. Tudom, hogy itt a földön egyszer mindennek vége lesz. Az én életemnek is. Ó mennyire vágyom rá, hogy az életemet adjam Érted! Csak egyet kérek Tőled, Mindenható, Megváltó Istenem: őrizz meg a bűntől, hogy soha meg ne bántsalak Téged! Add kegyelmedet, hogy mindhalálig kitartsak az Irántad való szeretetben és hűségben! Ezt kérem Tőled, ó hőn imádott drága Szent Megváltóm, és hiszem, hogy megadod, hisz ez a Te akaratod. Ámen."

Jézus: "Drága Gyermekeim! Keressétek a mennyek országát és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Ó, ha hinnének az emberek az Evangéliumban, és tettekre váltanák, olyan boldogok lennének már itt a földön, mint a mennyben, mert a mennyország köztük lenne! Mindennek az oka az emberek hiszékenysége. Előbb hisznek a sátánnak, aki csapdát állít eléjük, hogy elbukjanak, mint Nekem, Aki meghaltam értük a keresztfán, és gondviselő irgalmas szeretetemet ígértem minden Engem követőnek. A sátán elveszi tőlük az időt. Hiábavalóságokkal telik életük. Sivár, boldogtalan a lelkük. Mindezért Engem okolnak, pedig ők választották a bűnt. De most hamarosan meglátják lelküket, és még megtérhetnek, ha akarnak. Én semmit sem erőltetek rájuk. Tiszteletben tartom szabad akaratukat. Mindenki maga dönti el örök sorsát. Imádkozzatok értük, hogy Mellettem döntsenek, és megtérjenek! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."


 

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Nem elég hinni az Atyában, mert azok, akik Fiát elutasítják, az üdvösséget is elutasítják
 
2012. július 14., szombat, 15:15
Drága szeretett leányom, a világon oly sok vallás követi a rossz utat, megnehezítvén ezáltal Isten gyermekeinek, hogy elnyerjék az örök életet.
Az örök életet egyedül Kereszthalálom tette lehetővé.
Atyám, aki elküldött Engem, egyetlen Fiát áldozati Bárányként, lehetővé tette az egész emberiség számára, hogy elnyerje az üdvösséget és az örök életet.
Az örök életet Ádám és Éva ajándékba kapta. A bűn foltja, és az engedetlenség miatt elvették az örök életet.
Ehelyett az ember halandóvá vált, a teste tisztátalan lett, természetes életformája tökéletlen, és a Föld egy silány utánzata lett azon gazdag és pompás Földnek, amely Ádámnak és Évának lett teremtve az Éden Kertjében.
Isten, Örök Atyám, üdvösséget adott azoknak, akik elfogadtak Engem, egyszülött Fiát, mint az Ő Új Paradicsomába vezető utat.
Csak Én általam fogadhat el Örök Atyám benneteket.
Nem elég hinni az Atyában, mert azok, akik Fiát elutasítják, az üdvösséget is elutasítják.
Ne feledjétek, hogy oly sokan vannak Isten gyermekei közül, akik tudatlanságból nem ismernek el Engem, az emberiség Megváltóját. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, az Isteni beavatkozás által, az Igazság fel lesz tárva előttük.
Ők mindannyian egyenlők Atyám szemében, és Ő, Szent Keblén, minden ilyen lelket egyesíteni akar. Ő mindnyájukat szereti.
Amikor a bizonyítékot látni fogják, akkor el fogják fogadni, hogy Isten, a Legmagasságosabb, az örök élet ajándékát az Én Kereszthalálom által adta nekik. Ily módon mindnyájan az egyetlen Istent fogják imádni.
Mert csak egyetlen Isten létezik, aki mindenkit megteremtett közületek.
Most menj leányom, és segítsd annak biztosítását, hogy Üzeneteimet minden felekezet, minden nemzet, és Isten minden egyes gyermeke megkapja.
Beleszámítom azokat is, akik a pogányokhoz tartoznak és a kőszívűeket is.
Nem számít, ha leköpnek téged, vagy megtagadják, hogy meghallgassanak, neked át kell adnod az üzeneteket.
Bárki, akár az Én Követőm, aki nem tudja elfogadni, hogy Én, Isten Szavát szeretném a világgal közölni, az nem igaz keresztény.
Oly sokan elutasították ezeket a világnak adott Üzeneteimet, mert átölelem az egész emberiséget, és minden más vallást, beleértve az Ateistákat is.
Nincs jogotok azt feltételezni, hogy Isten, Örök Atyám, egyedül csak benneteket, az igaz keresztényeket szereti.
Ti áldottak és szeretve vagytok, de az egész emberiség megtérése nélkül, Atyám nem fogja elérni az Általa akart győzelmet, hogy egyesítse minden gyermekét.
Nektek, követőim, nagy felelősségetek van, mert ti az Igazság Ajándékát kaptátok meg.
Az a ti kötelességetek, hogy terjesszétek Szent Szavamat annak érdekében, hogy Isten Királyságába vigye azokat a szegény lelkeket, akiknek nincs tudomásuk Létezésemről.
Jézusotok