Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy beszivárogjon földi Egyházamba
2014. november 23. vasárnap, 18:20
Drága
szeretett leányom, Jezabel, a gonosz lélek, egy nagy támadást tervezett a
lelkek megmentésére létrehozott Küldetésem ellen.
Ez az
áruló, és Isten prófétáinak az elpusztítója, aki megnyilvánul népem
körében, úgy honosította meg magát a földön, mint Isten tanára, hogy
elcsábítsa a lelkeket, és eltávolítsa őket Egyházamtól, hogy a minden
idők legnagyobb hitehagyásába vezesse őket. Ő lesz az oka annak, hogy
Egyházam bálványimádást fog elkövetni a szekuláris világ fejedelmeivel,
akikkel egységre fog lépni, ami iszonyatos Isten számára, és egy utálat
az Ő Szemében.
Jezabel,
aki egyaránt jelen van mind a férfiak, mind pedig a nők lelkében, egyike
a leggonoszabb, legintelligensebb, de egyben a legravaszabb démonoknak a
Sátán hierarchiájában, és aki sokféleképpen működik, csakhogy
félrevezesse népemet. Ő egy csoporton keresztül működik, mely azt
állítja, hogy Tőlem származik, de sátáni kultuszokon vesz részt. Jól
kiismervén magát a teológiában, ez a démoni lélek, különböző nyelveken
szól a csoporthoz, nagy zűrzavart, fájdalmat és megosztottságot okozván
azok között, akik elfogadták Kelyhemet. Igémnek ezen önjelölt szakértői
nem Tőlem jönnek. És míg az Irántam való gyűlöletük nyilvánvaló a
szájukból áradó ocsmányságok révén, más módon is próbálkozni fognak,
hogy kárt okozzanak Végső Küldetésemben.
Arról
fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt
próbálják kinyilatkozni követőiknek, hogy ők Isten prófétái. Ezek közül
sokan elő fognak lépni és azt fogják állítani, hogy rajtuk keresztül
Jézus Krisztus beszél. Jezabel virulni fog, és hazugságokat fog
terjeszteni, átadván gonosz és arrogáns szellemét az önjelölt
prófétáknak, akik megpróbálják felhasználni ezt a küldetést arra, hogy
hitelessé tegyék hangjukat.
Jezabel, a
gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni – felhasználván minden
elképzelhető taktikát -, hogy beszivároghasson földi Egyházamba.
Befolyása által, sok lelket el fog távolítani Tőlem Egyházamban, és alá
fogja ásni Isten Igéjét. A férfiak és a nők között dolgozván, a
varázslatot és a boszorkányságot fogja felhasználni arra, hogy a csodák
benyomását keltse. Ő egy másik ellenfelem, aki a lelkekért folytatott
végső csatában, Baál befolyásának köszönhetően bántani próbálja Isten
igaz látnokait és prófétáit.
Óvakodjatok
azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik
állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak
féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad.
Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni,
azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is
követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi
Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék
ellenállásotokat.
Azok, akik
Jezabel szellemének a befolyása alatt vannak, könyörtelenül azon fognak
dolgozni, hogy támadjanak Engem. Ez a gonosz lélek, a hatalmába
kerített lelkek által, démoni eszközöket fog használni, hogy rágalmazza,
ócsárolja – és gyűlöletet szítson azokkal szemben, akik Engem követnek.
Fussatok el, amikor ilyen fertőzött lelkekkel találkoztok. Ne
becsüljétek alá őket, mert Jezabel befolyásának köszönhetően, ők azon
lesznek, hogy elképesztő nagy károkat okozzanak azoknak, akik
elkötelezik magukat nekik.
Tanuljátok
meg felismerni Jezabel gonosz szellemét, mert azok által, akiket a
hatalmába kerített, nagy tekintéllyel fog Rólam beszélni. Ők a
Szentségekről való nagy tudásukról fognak beszélni, és a Szent Biblia
részeit fogják használni, de csak azért idézik azokat, hogy aláássák
Igémet. Látni fogjátok, hogy Jezabel gyűlölködő élvezettel fogja támadni
ezt a küldetést. Hűséges követői makacsok, fennhéjázók, tele vannak
gőggel, és mélyen elkötelezve ennek az ellenségemnek, aki az ő erőteljes
befolyása alá ejtette a lelküket. Soha nem szabad kapcsolatba
kerülnötök Jezabel szellemével, mert ha azt megteszitek, el fog
pusztítani benneteket, mint ahogy azt a seregével is tette.
Óvakodjatok mindazoktól, akik előrelépnek, és
azt mondják, hogy Én küldtem őket Igém terjesztésének a segítsége
végett. Tudnotok kell, hogy amióta ez a Küldetés elkezdődött, egyetlen
prófétát sem jelöltem ki arra, hogy kommunikáljon a világgal. De ezek a
hamis próféták tömegesen meg fognak jelenni, és mindegyik megpróbálja
felülmúlni a másikat. Aztán ezt a küldetést arra fogják felhasználni,
hogy a maguk számára támogatást szerezzenek, csakhogy hazugságokat
terjeszthessenek. Mindazok, akiket esetleg Jezabel gonosz
szelleme elcsábíthat, és akik bármilyen módon válaszolnak ennek a
szellemnek, hamarosan azt fogják érezni, hogy minden Irántam való
szeretetük hirtelen véget ért. Nagy veszélynek teszitek ki a
lelketeket, ha bedőltök Jezabel hazugságainak, akit a mélység gyomra
azért küldött, hogy elpusztítsa Egyházamat és prófétáimat, ezekben az
időkben.
Bibliai részek: Jelenések Könyve 2, 20; Királyok I. Könyve 16, 31; Királyok II. Könyve 9. fejezet. (a szerk.)