2016. június 10., péntek

Jön a Passió 2

Feltámadás

Randall Wallace, az Oscar-díjas Rettenthetetlen című film forgatókönyvírója a Hollywood Reporternek arról nyilatkozott, hogy Mel Gibsonnal a Passió folytatásán dolgoznak, amely Jézus feltámadásáról szólna. „A Passió a kezdet és van még rengeteg történet, amelyet el kell mesélni.” – nyilatkozta az író.
Mel Gibson és Randall Wallace a Passió című film folytatásán dolgoznak – derül ki Wallace Hollywood Reporternek adott nyilatkozatából. A két művész az Oscar-díjas Rettenthetetlen című filmen is ugyanabban a felállásban dolgozott együtt, mint a Passió esetén: Wallace volt a forgatókönyvíró, Gibson pedig a rendező.
A vallástudományokat is tanult Wallace – bevallása szerint – mindig is el akarta mesélni Jézus feltámadásának történetét, hiszen „a Passió a kezdet és van még sokkal több történet, amelyet el kell mesélni” – mondta Randall Wallace a Hollywood Reporternek.
A Passió igazi kasszasikernek bizonyult, hiszen 40 millió dolláros büdzséből világszerte összesen 612 millió dollár bevételt hozott, Mel Gibson egyéb elfoglaltságai miatt azonban nem jöhetett szóba a folytatás. Most azonban Wallace szerint a keresztények nyomására Gibson engedett és hajlandónak bizonyult arra, hogy belevágjon egy újabb filmbe.
Amikor azonban Wallace-t arról kérdezték, hogyan tervezi finanszírozni a projektet, úgy válaszolt: „Korai még pénzügyekről beszélni” és egyébként is „ez egy hatalmas és megszentelt téma”.
Gibson szóvivője egyelőre nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a színész-rendező részt vesz a film előkészítésében.

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20160610_jon_a_passio_2