DÁTUM: 1999. július 22.
IDŐ: 10:00
HELYSZÍN: NOVÉNA KÖZPONT, OLO
TÉMA: SOKAN CSAK HÍVJÁK, DE NEM IMÁDJÁK A SZENT VÉRT
Látomásban 12 oszlopot láttam, mely Izrael 12 törzsét képviselte. Minden oszlop tetején, égő áldozatként egy leölt bika volt. Miközben néztem, egy felhő ereszkedett le, és megpihent az oszlopok tetején. A felhőben megjelent a töviskoronával körbevéve egy kehely, a kehely fölött pedig egy szentostya. A látomás kis idő múlva eltűnt, s hirtelen a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca jelent meg, s így szólt:
„Gyermekeim, imádjátok az Új Szövetség Legdrágább Vérét, a Vért, mely elvette a világ bűneit, és széttörte rabságotok bilincsét. Gyermekeim, sokan pusztán csak segítségül hívják a Szent Vért, de nem imádják azt. Arra hívtalak meg titeket, hogy tanúságot tegyetek az Én Drága Vérem értékéről, s imádjátok azt. Gyermekeim, tiszteljétek megváltásotok árát. Mindazok, akik imádják Drága Vérem, megvigasztalják Atyámat, aki mélységesen szereti a Fiút. Amint imádjátok Szent Vérem, Szent Szívem fájdalmai enyhülnek, és Édesanyám bús Szíve megvigasztalódik.
Gyermekeim, imádjátok Drága Vérem, és mindig ajánljátok azt fel Mennyei Atyámnak irgalomért. Így imádkozzatok engesztelésül a világ összes bűnéért:
Örök Atyám, felajánlom Neked a Te hőn szeretett Fiad, Jézus Krisztus Szent Sebeit, az Ő Legszentebb Szívének fájdalmait és haldoklását, és Legdrágább Vérét, mely Szent Sebeiből áradt engesztelésül bűneimért és az egész világ bűneiért.
Minden alkalommal imádkozzátok el ezt az imát egymás után háromszor. Biztosítalak titeket
arról, hogy ha így tesztek, az isteni irgalom megsokszorozódik életetekben. Imádkozzátok gyakran, ezekben az istentelen időkben. Imádkozzátok, hogy megmeneküljetek a tisztítótűztől. Gyermekeim, ismertessétek meg ezt az imát az egész világgal.
Ha válaszoltok hívásomra, és kitartóan imádkoztok, ígérem, megnyitom előttetek a kaput, melyet senki nem zárhat be. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, imádjátok Legdrágább Vérem. Megáldalak benneteket!”
Hirtelen a látomás eltűnt.

DÁTUM: 1999. július 23.
IDŐ: 12:00
HELYSZÍN: KÁRMEL HEGY, OLO
TÉMA: GYERMEKEIM, LEGINKÁBB A CSENDESSÉGETEKRE, ÉS ELMÉLKEDŐ ÉLETETEKRE VAN SZÜKSÉGEM A PECSÉT EZEN ÓRÁIBAN
Látomásban láttam a mi Urunk Jézus Krisztust a kereszten függve Szent Testének sebeiből vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész teret. A felhőben megjelent a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, aki így szólt:
„Gyermekeim, a Pecsét, melyet nektek adok a tulajdonjogom jegye, ez ugyanaz a pecsét, melyet minden embernek adtam az első Nagypénteken a Kálvária hegyén. Gyermekeim, megostorozásomkor a világ felszabadult. Szent Sebeimen keresztül pedig meggyógyult, az Én Legdrágább Véremen keresztül lepecsételődött és megmenekült. Ezért mondtam ezt: Beteljesedett! Attól a naptól kezdve Enyéim vagytok. Mindazok, akiket lepecsételtem és az emeleti teremben imádkozva Szentlélekre vártak, megkapták a Pecsét Szentlelkének teljességét. Gyermekeim, ugyanilyen módon adom nektek a Pecsét ezen óráját, hogy felkészüljetek a második pünkösdre. Mindazok, akik türelmesen várnak Rám a Pecsét óráinak idején mély imádásban, megkapják a Szentlélek teljességét és lepecsételődnek. Gyermekeim, szemlélődve várjatok Rám lelketek emeleti termében! Eljövök majd és elhelyezem bennetek Pecsétemet. A Halál Angyalainak nem lesz hatalma Jákob háza felett, mert az lepecsételődött. Elkerülik majd az Úr haragjának második átvonulását és uralkodnak Velem az Ígéret Földjén. Gyermekeim, újítsátok meg ezt a Pecsétet csendben és személyesen. Emlékezzetek, hogy három órán keresztül függtem a kereszten értetek! Ha szerettek Engem, megtartjátok ezeket az órákat Nekem. Vigasztaljatok meg Engem, imádjátok Legdrágább Vérem! Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus. Mellettetek vagyok és megáldalak titeket. Szeretlek benneteket és fogadjátok Pecsétemet.”
A látomás hirtelen eltűnt.

DÁTUM: 1999. július 25.
IDŐ: 22:00
HELYSZÍN: NOVÉNA KÖZPONT, OLO
TÉMA: AZ ÚJ KORSZAK, AMELYBE LÉPTEK; HOGYAN GYŐZHETŐ LE AZ ELJÖVENDŐ MEGPRÓBÁLTATÁS
Látomásban, láttam a mi Asszonyunkat, kezében a töviskoronát tartotta. Egy felhőből ereszkedett le, számos kerub kíséretében. Amint néztem őt, közelebb jött hozzánk, és így szólt:
„Gyermekeim, békesség legyen veletek. Jézus Krisztus Legdrágább Vérének harmata hulljon rátok! Gyermekeim, legyetek boldogok, hogy köszönthettek engem. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus anyja. Azért jöttem, hogy tanítsalak titeket arról az időszakról melybe most beléptek, s figyelmeztesselek titeket, hogyan tudtok majd megbirkózni vele.
Gyermekeim, jöjjetek közelebb hozzám. Jöjjetek Szeplőtelen Szívem menedékébe. Ajánljátok fel velem az Örök Atyának, Fiamnak, Jézusnak Legdrágább Vérét. Maradjatok velem a Kálvária hegyén, Fiam keresztjének lábánál, és vigasztaljátok meg Őt. Gyermekeim, ha ezt megteszitek, védelem alatt fogtok állni.
Ne engedjétek, hogy szívetekben zavar keljen, amikor csalódástól szenvedtek, miközben már meghívást kaptatok az imádsággal teli életszentségre. Jézus megnyitotta a kapukat, és senkinek nincs hatalma bezárni azokat. Még akkor se veszítsétek el bátorságotokat, ha azok, akiktől elvárjátok, hogy jóváhagyják ezt a meghívást, megtagadják tőletek. Fiam mellett állok, hogy segítsek Neki, hogy megismertessem Akaratát minden emberrel.
Gyermekeim, bizony mondom nektek, az ilyenek nem fogják megérteni ezt a meghívást, mert a menny nem engedte meg számukra, hogy belépjenek ebbe az elzárt Kertbe. Az üzenet ismeretlen hír lesz számukra. Csak a külső részét látják majd, s onnan tekintenek majd rá. De azok, akik számára a kapu nyitva áll, és belépnek rajta, meglátják majd az isteni igazságot. Ehetnek majd a kertben nőtt Élet Fájáról, és egészségben lesz részük.
Gyermekeim, minden csalódás, amit elszenvedtek a Haláltusát vívó Jézusért, hozzájárul ennek az ájtatosságnak a terjedéséhez. Jézus rendkívül megvigasztalódik, mikor ti megaláztatást szenvedtek. A megaláztatások tüzében megtisztultok.
Maradjatok közel hozzám. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus anyja. A menny hamarosan befejezi a nyilvános üzenetek adását, amely ahhoz szükséges, hogy növekedjék ez az ájtatosság. Nincs rá szükségetek, hogy mennyei üzeneteket várjatok, addig, amíg az idők teljessége el nem érkezik.
Gyermekeim, ne aggódjatok az idők teljességének korszaka miatt. Csak a Fiú ismeri az órát. Minél hamarabb válaszoltok szeretettel erre a meghívásra, és terjesztitek azt, annál inkább megrövidül a korszak, mely az idők teljességéig hátra van. Őrizzétek az összes üzenetet, szerkesszétek meg őket, és terjesszétek. Bármikor, ha lelki szárazságot éreztek, tekintsetek erre a koronára, és nyerjetek vigaszt. (megmutatta a töviskoronát)
Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Maradjatok meg a mennyország békéjében.” Hirtelen, a látomás eltűnt.

DÁTUM: 1999. július 30.
IDŐ: 12:00
HELYSZÍN: NOVÉNA KÖZPONT, OLO
TÉMA: ÖRVENDJEN MINDEN SZÍV, MELY PECSÉTEMRE VÁR
Látomásban egy kelyhet láttam, tetején a Szeretet két Szent Szívével. Felülről isteni sugarak áradtak, s miközben én ezt a képet néztem a kehely felett megjelent egy felhő, s benne a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, így törte meg a csendet:
„Gyermekeim, békesség legyen veletek. Örvendjen mindazon szív, mely arra vár, hogy lepecsételjem. Felépítem mindazok szívében szeretetem Tabernákulumát, akik megnyitják szívüket Előttem, s szeretnek Engem, és megvigasztalnak haláltusám szenvedése alatt.
Gyermekeim, tudatni akarom veletek, hogy, mindazoknak, kiknek szívében már felépítettem szeretetem Tabernákulumát, s mindazoknak is, akik Pecsétemre várnak a Pecsét Szent Angyala helyezi szívükbe ezt a rendkívüli kegyelmet, mely az Isteni Irgalom mérhetetlen nagy műve.
Gyermekeim, kik maradnak majd hűségesek, azok közül, akik megkapták a Pecsétet? Ki marad meg Énbennem és Én őbenne addig, míg Dicsőségem Uralma el nem érkezik? Bizony mondom nektek, ugyanolyan nehézségeket és megpróbáltatásokat tapasztaltok majd meg, mint amelyen az izraeliták keresztülmentek a sivatagban. Őket állatok vérével pecsételte meg az Úr átvonulásának éjjelén, s a pusztába vonultak, ahol megtisztultak. Gyermekeim, tudjátok, hogy csak két ember érte el az Ígéret Földjét? A többiek meghaltak a pusztai vándorlásban, mert nem engedelmeskedtek a nekik adott törvényeknek. Közületek is csak kevesen fognak belépni az Ígéret Földjére, amely felé most tartotok. Ezért is figyelmeztetlek titeket most, hogy mindig újítsátok meg a Pecsétet, hogy megmaradhassatok Bennem és Én bennetek; s akkor győzni fogtok.
Legyetek bölcsek, és kövessétek a keskeny utat. Vigyétek keresztjeiteket és kövessetek Engem. Emlékezzetek mindig arra, hogy Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus. Mindazok, akik Velem szenvednek, akik vigasztalnak Engem, és akik Atyám haragját folytonosan csillapítják azáltal, hogy imádják Drága Vérem, uralkodni fognak Velem, Dicsőséges Uralmam idején.
Gyermekeim, tegyétek Atyámat boldoggá, azáltal, hogy válaszoltok hívásomra. Örvendezik a menny, mikor látja Izrael gyermekeinek sokaságát, akik megkapták a Pecsétet. Édesanyám fájdalmas és bánatos Szíve is megvigasztalódik. Szeretetetek cselekedete tetszésemre van. Fogadjátok áldásomat. Sebeim és Legdrágább Vérem lesznek a ti vigaszaitok az eljövendő elhagyatottság órájában. Édesanyám Szeplőtelen Szíve védelmezni fog titeket. Maradjatok hűségesek pecsétjeitekhez.”
Hirtelen a látomás eltűnt.
MÁSODIK ÓRA MÁSODIK ÜZENETE
DÁTUM: 1999. július 31.
IDŐ: 22:00
HELYSZÍN: NOVÉNA KÖZPONT, OLO
TÉMA: ISMERTESSÉTEK MEG AKARATOMAT MINDEN EMBERREL
Látomásban láttam a Szentháromságot egy felhőben. Az Isten Fia, Jézus Krisztus jobb kezében egy kelyhet tartott a Mennyei Atya jobbján ülve, aki jobb kezében kormánypálcát tartott. A Szentlélek felettük isteni sugarakat árasztott. Láttam a töviskoronát, egy kardot és három szöget. Mindegyik Isten Fia lába előtt hevert. Egy kis idő múlva felhő szállt le és befedte az egész teret. A felhőben megjelent a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, aki így szólt:
„Gyermekeim, fogadjátok a Szentlelket! Az igazság és az ismeret Lelke pihenjen meg rajtatok! A Szentlélek töltsön el benneteket erejével és bölcsességével! Töltsön el titeket a Szentlélek az Ő fényével! Ne féljetek, mindig veletek vagyok és segítek nektek!
Papjaim, ne féljetek terjeszteni ezt az ájtatosságot! Ma eltöltelek benneteket az Én Lelkem teljességével, a Szentlélek világosságával és bölcsességével. Menjetek és ismertessétek meg akaratomat minden emberrel. A gonosz azon lesz, hogy elragadjon titeket. Azokban a napokban, a világban hatalmas zavarodás lesz. Csak azok, akik Bennem élnek és Én őbennük, fogják tudni, mit kell tenniük. Papjaim, terjesszétek az imákat gyorsan! Gyermekeim imádkozzanak és vigasztalják Haláltusát vívó Szívemet! Ha engedelmeskedtek Nekem, nincs mitől félnetek! Vigasztaltok Engem a ti engedelmességetekkel. Gyermekeim, ébredjetek! Ismertessétek meg akaratomat mindenkivel! Terjesszétek ezt az ájtatosságot! Tanítsatok meg minden embert arra, amit Tőlem tanultatok! Ma betöltelek az Én Lelkem teljességével. Nyissátok meg az elméteket, hogy értsetek, szemeiteket, hogy lássatok és ajkatokat, hogy hirdessétek az Én Jóságomat. Tanítsátok meg az emberekkel az Én Legdrágább Vérem értékét. Megígérem nektek, hogy megvédelek titeket, az eljövendő üldöztetések nem rabolják el lelketeket. Megígérem nektek, hogy mindazoknak, akik imádják az Én Legdrágább Vérem, családfájukból 12 bűnöst megtérítek. Elrejtelek titeket a gonosz szemei elől. A tervem terjedni fog a világban és ti rejtve lesztek. Mindez azért történik, hogy beteljesedjen, amit nektek ígértem. Gyermekeim, Én elrejtelek titeket, segítek nektek, hogy elrejtőzzetek az alázatosság és egyszerűség köntösében. Áldásom veletek marad.
Gyermekeim, azt akarom, hogy tudjátok, hogy a tisztulás idejében éltek most. Tartsátok biztosan hiteteket, ne áruljatok el Engem, ne tagadjatok meg Engem, ne hagyjatok egyedül Engem. Elérkezett az óra, az óra, melyet a sötétség erői uralnak.
Gyermekeim, megígérem nektek, hogy végül Édesanyám Szeplőtelen Szíve győzni fog. Az Én Drága Vérem uralkodni fog! Megáldalak titeket! Maradjatok meg békémben!”
Hirtelen a látomás eltűnt.