1999. augusztus 26., csütörtök

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete 1999. augusztus

1999. augusztus 12. SZENTMISE, szentáldozás után, szentségimádáson Jézus:
        
„Mint ahogy beteljesítettem a keresztáldozatot népem megváltására, és ez kiengesztelte az isteni igazságosságot és megigazultakká tette a benne bízókat, úgy most, akik elutasítanak Engem, az Örök Élet Szerzőjét, az értük feláldoztatott Isteni Bárányt, ítélet alá esnek. Mivel megvetették az értük bemutatott keresztáldozatot, és nem laktak jól az Élet Kenyerével, és nem részegedtek meg az Örök Élet Borától, és így nem is szerethettek engem, Aki mindezt adom, Aki mindez vagyok. Így ítélet alá esnek. Mivel elvetették a Pártfogót, a Szentlelket, így az Örök Bíró előtt nem lesz aki Pártfogolja, védelmezze őket, ezért menthetetlenül elbuknak. Elragadja őket a hazugság atyja, akinek hittek, és akit egész életük során szolgáltak. A mostani időkre különösen vonatkoznak szavaim: széles az út, amely a kárhozatra visz, sokan mennek rajta. Soha az emberiség történetének folyamán nem volt annyi hitetlen, akik tudva és akarva utasítottak el Engem. Mivel Egyházam elterjedt az egész világon, így nehéz lesz nekik a számadás, mert a megismert igazság a Szentlélek ellen tusakodnak. Véres könnyekkel siratom ezeket a lelkeket, akik örökre el fogják veszíteni kegyelmeimet. Ti, akik közel álltok Hozzám, nézzetek szüntelenül a kereszten vonagló, Vértől ázott, értetek kínhalált szenvedő Szent Testemre! Szent áldozatomra kérlek titeket, hozzatok még több áldozatot !!! Amikkel megajándékozlak titeket: lemondás, szenvedés; fogadjátok szeretettel! Örömmel öleljétek át kereszteteket! Fogadjátok el a kelyhet, melyet értetek átszegezett kezem nyújt felétek! Ajánljátok fel magatokat az Én végtelen örök érdemeimmel egyesülve engesztelő áldozatul, hogy életetek gyümölcsöző legyen, hogy százszoros termést hozzatok! Így gazdagon tértek meg az Atyai házba, és Atyám úgy tekint rátok, mint tulajdon gyermekeire, és részesíteni fog az Ő dicsőségében. Most nem tudjátok felfogni e szavak jelentését, mert az örökkévalóságot az emberi szavak nem tudják kifejezni. Ezért ne a jutalomért, hanem Atyám és Én irántam való szeretetből tegyétek meg, amit kérek.
 Imádkozom értetek Atyámhoz. Megáldalak titeket Atyám túlcsorduló szeretetével, az Atya a Fiú és a Szentlélek Nevében.
 Terjeszd ezt az üzenetet!”

1999. augusztus 15. SZENTMISÉN Jézus :

„Szeress Engem! Imádj Engem! Szeretetem tűz. Izzó égő eleven lángteneger. E tűzből jöttetek életre, mert Atyám szeretete teremtett mindent. Az Ő szeretete hívott létre és alkotott titeket, de saját Lelkét lehelte belétek, mert csak ez által lehettek Isten gyermekei, a Megváltó testvérei, és a magasabb rendű szellemi létnek, vagyis az Örök életnek, a mennyországnak az örökösei. Figyeljétek mindvégig éberen a Szentlélek szavát! Váltsátok tettekre mindazt, amire Én Magam késztetlek benneteket, mert Lélek vagyok és Élet! Oly mértékben lesztek boldogok az örökkévalóságban, amilyen mértékben befogadjátok Szentlelkem sugallatait, és jótetteitekkel dicsőítitek Istent.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése