2014. június 30., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják

2014. június 29. vasárnap, 20:20
Drága szeretett leányom, az olyan ember, aki a vallás mögé bújik, csakhogy rosszat okozzon más vallású embereknek, nem Tőlem származik. Azok a vallások, amelyek gyűlöletet álcáznak és a többi felekezetet leördögözik, nem Isten szolgálják.
Amikor az emberek pajzsként használnak fel Engem, Jézus Krisztust, hogy mögém bújván arra törekedjenek, hogy megöljenek és lemészároljanak másokat, akkor ez a legnagyobb szentségtörés. Azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, tudniuk kell, hogy Ki maga az Isten, hogy mit mondott a világnak és hogy a Tízparancsolat által hogyan utasította gyermekeit, hogy Neki szolgáljanak.
Isten maga a Szeretet. Ő nem néz el semmiféle gyűlöletet. Ha és amikor azt látjátok, hogy az emberek bármilyen okból kifolyólag, a vallás köntösét használják arra, hogy fájdalmat okozzanak másoknak, akkor tudnotok kell, hogy ennek semmi köze az Isten iránti szeretethez. A gyűlölet a Sátántól jön, és szétszórja mérgét a vallási radikálisok között, annak érdekében, hogy az Isten iránti haragját szabadjára engedje. Azáltal, hogy behatol azokba, akiknek torz az értelmezésük arra azzal kapcsolatban, hogy Én Ki Vagyok, sikeresen terjeszti az Isten iránti gyűlöletet. Az emberek majd ezt kérdezik: Hogyan engedheti meg Isten, hogy az Ő Nevében ilyen gonoszság történjék? A válasz: a gonoszt mindig olyan helyeken lehet megtalálni, ahol tisztelik az Istent, mivel a gonosz gondosan felkeresi az ilyen helyeket, hogy szégyent hozzon minden olyan vallásra, amelyek tisztelik Istent. Aztán tettei által az emberek elfordulnak majd Istentől és Őt fogják hibáztatni minden olyan gonosz tettért, amelyet pedig azok követnek el, akik azt állítják, hogy Neki szolgálnak.
A gyűlölet gondosan tudja álcázni magát. Ezt általában úgy mutatják be azok, akik azt állítják, hogy Istent képviselik, mintha az igazságot hozna Isten ellenségeinek. A gyűlölet az „aggodalom hangjának” fog tűnni és annak elítélésének, amit szeretnének, hogy a világ gonosz dolognak higgyen. Isten ellenségei a különböző felekezetek egyházait világszerte ellepték belülről. Az a cél, hogy szégyent hozzanak Örök Atyám Nevére. Eredményeként a világ minden sarkában mély gyanú és az Istenbe vetett bizalom hiánya keletkezett. A természetes feltevés az, hogy Isten ellenségei gonoszságot szítsanak az Ő Nevében és így megsérült az Istenbe vetett hit. Ezért merült a világ a gyűlöletbe, korrupcióba és a háborúkba, hiszen a Sátán terve az, hogy elpusztítson minden olyan vallást, amelyek az Igaz Istent tisztelik. Azoknak, akik ilyen gonoszságot okoznak, nincs szeretet a lelkében.
Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják. Amennyiben ezt teszitek, és ezért eltávolítjátok magatokat Istentől, akkor bedőltök azoknak a hazugságoknak, amelyeket a Sátán le akar nyeletni veletek. Soha ne ítéljetek el másokat a hitük miatt – legyen az jó vagy rossz. Soha ne ítéljétek el Örök Atyámat vagy Engem, Jézus Krisztust, az Ő szeretett Fiát, azokért a bűnökért, melyeket azok követnek el, akik Egyházát szolgálják. Az ember bűnös és mindig az is marad ezen a Földön. A bűn mindig az ember átka lesz, amíg vissza nem jövök. De Istent bűnnel vádolni a legszörnyűbb szentségtörés, mert ez lehetetlen.
Ébredjetek tudatára annak, hogy a Sátán létezik, és hogy ezt a tény gondosan elrejti, annyira megtévesztvén a lelkeket, hogy azok káromolják Istent, mindannak Teremtőjét, ami van, és ami lesz. Hamarosan mindezek a rémtettek véget érnek és minden Dicsőség az Enyém lesz. Nem fog sokáig tartani, amíg a Sátán megsemmisül és az emberiség képes lesz arra, hogy világosan felismerjen Engem annak, Aki Vagyok és azt a Dicsőséges Életet, amit Második Eljövetelemkor fogok hozni.
Nektek ébernek kell maradnotok mindarra, amit az Én Szent Nevemben mutatnak be, mert rá fogtok jönni, hogy nem minden Tőlem származik.
Jézusotok

Szigor Oroszországban

Az orosz rendőrségnél betiltották a rövid szoknyát, miután egyre rövidebb és rövidebb lett. Egy uniformis pedig nem lehet túl szexis. Lássuk, tényleg kilátszott a rendvédelem popója?
Persze mihez képest rövid az orosz rendőrnők szoknyája? Mindenesetre a közvélemény nyomására az orosz belügyminisztérium betiltotta a túl rövid szoknyát és további módosításokat is eszközölt a rendvédelem ruházatának szabályain.
Azzal indokolták a lépést, hogy az első dolog, amit látni egy rendőrön, az az egyenruha, amelynek így tisztának és rendezettnek kell lennie, hogy méltóképpen ellássa a szerv a feladatát. Ezért nagyobb figyelmet fordítanak ezentúl az állomány megjelenésére.
De nem csak a nők szoknyái rövidülnek, hanem a férfiak ingujjai is. Hogy ilyen ne fordulhasson elő többé, naponta ellenőrzik majd, ki mit visel szolgálatban.
Itt egy fénykép, amely állítólag az orosz rendőrnők egy csoportját mutatja – nem csoda hát, hogy ilyen sok a szabálysértés az országban, ki ne akarná, hogy igazoltassák és megmotozzák?

(Forrás: ma.hu)

Az el nem követett hibák által elkövetett hibák


„Úgy tanuljuk meg, hogyan szedjük össze magunkat az esés után, ha elesünk. Akik soha sem engedték meg maguknak, hogy elessenek, valójában elveszítették az egyensúlyukat, noha nem ismerik ezt fel.” (Richard Rohr, Emelkedő zuhanás – az emberélet két felének lelkisége)
Nem az elesés a cél, hanem annak a képességnek a felismerése, hogy fel tudunk állni, miután elestünk. Egyre több olyan szülőt ismerek, akik nem rohannak kezüket-lábukat törve, ha a gyermekeik elesnek. Először furcsálltam, mert azt gondoltam, ilyenkor oda kell szaladni, és megvigasztalni a gyereket. Aztán megfigyeltem a gyerekeket, hogy hogyan reagálnak szüleik viselkedésére. Elesnek, felnéznek, majd amikor azt látják, hogy édesanyjuk, vagy édesapjuk úgy néz rájuk, mintha nem történt volna semmi, mintha ez a világ legtermészetesebb történése lenne, nevetnek egyet, majd felállnak és tovább rohannak. Rájöttem, hogy valóban az a világ legtermészetesebb történése, hogy az ember elesik. Majd ezt követően az, hogy feláll, leporolja magát, és tovább végzi azt, amit eddig is.
Régebben csak olyan szülőket ismertem, akik agyon kényeztették a gyerekeiket, és minden kis gikszert túlreagáltak. A gyerek, miután elesik, és felnéz az édesanyjára vagy az édesapjára, és azt látja, hogy az kétségbe van esve, és rohan kezét lábát törve, hogy megvigasztalja kis porontyát, a gyerek jogosan fogja azt hinni, hogy valami tragédia történt, és most sírnia kell. Nem a szülő alkalmazkodik a gyerekhez, hanem a gyerek alkalmazkodik a szüleihez. Annyira kézenfekvő szabály, mégis épp fordítva neveljük a gyerekeinket. A gyermekem viselkedésem tökéletes lecsapódása. A gyerekbe mélyen beleivódik, hogy elesni nem jó! Elesni tragédia. Ha elestünk, arra az a környezetünk reakciója, hogy sajnálnak és megvigasztalnak. Ha elestünk, felsegítenek. Ha elestünk, azzal rosszat teszünk azoknak, akik „vigyáznak ránk”, magyarán: nem szabad elesni. Gondoljuk csak végig ezt az egész filozófiát az elesés körül, és nem kizárt, hogy megtaláljuk magunkat benne!
Szóval kikerülhetetlen az elesés, és soha nem is az elesés mellett kardoskodtam, és egy szerző sem, aki ezt a mély bölcsességet felfedezte, és akiknél én magam is rádöbbentem erre a egyszerű szabályszerűségre. Nem az az evidencia, hogy az ember nem esik el soha, hanem az a TÉNY, amire mérget vehetsz, hogy el fogsz esni. Semmi nem fog sikerülni elsőre. És EZ NORMÁLIS. Így van rendjén. Az emberek többsége elakad ott, hogy megpróbál nem hibázni. És ha hibázott, elkezdni addig ismételni azt, amiben hibázott, hogy erre pazarolja el az értékes éveit. Végül az élete nem lesz más, mint egy hiba kijavítására tett próbálkozás. Pedig nem a hiba elkerülése, és nem a hiba kijavítása a cél (ami szintén arra tett kísérlet, hogy kikerüljük a hibát, ha másként nem, másodjára…), hanem az a cél, hogy megtanuljunk felállni, ha elestünk. Megtanuljunk felállni úgy, hogy nem sajnáljuk magunkat. Ha fáj, jelezzük. Ha nagyon fáj, sírjunk. Ha nem fáj, menjünk tovább. Mert elesni a világon a legtermészetesebb dolog. Tévedni emberi dolog. Közhely, de mégis! Nem ragadhatunk le ott, hogy most mi lesz, mert elestem. És nem gyökerezhet a földbe a lábunk, hogy mi lesz, ha elesem.
Mennünk kell. Hibázni fogunk. Lesz, ami elsőre sikerül, más dolgok talán soha. És lesznek dolgok, amelyeket úgy tanulunk meg, hogy talán már le is mondtunk arról, hogy egyszer menni fog. De felállunk, és újra megpróbáljuk.
Hadd meséljek el egy példát az életemből. Gyerekkoromban nem voltam egy eleséskerülő gyerek, ez az eleséskerülés inkább húszas éveim első felében jellemezett. Amikor biciklizni tanultam, egyszer nem sikerül bevennem az udvarunkon elég jól a kanyart, és mesébe illően akkorát tanyáztam a falon, aminek egyenesen nekiszáguldottam, hogy visszagondolni is fáj. Nem volt ott senki, megnéztem, egyben vagyok-e, a bicaj egyben van-e, majd újra felültem, és a következő alkalommal már nagyjából sikerül az a kanyar is. Bár nem hiszem, hogy van még egy olyan tevékenység, ami annyi sebet okozott nekem, mint a bicajozás, mégis nagyon, de nagyon szerettem bicajozni és így van ez mind e mai napig.
Azt hiszem, így kellene hozzáállnunk az életünk minden területéhez, és elengedni azt a rögeszménket, hogy lehet elesés nélkül előre jutni. Amit tanulsz, abban hibázol, és mivel mindent tanulás által sajátítunk el, mindenben hibázhatunk. Ami elsőre sikerül, abban talán másodjára hibázunk.
Engedd meg magadnak, hogy eleshess, és amikor elestél, nézd meg, egyben vagy-e, majd élvezd, hogy most azt gyakorolhatod, hogyan kell felállni, és tovább menni. Ez a folyamat az életünk.
(Szikszai Szabolcs, ujragondolo.hu

2014. június 29., vasárnap

A legfontosabb szó a gyereknevelésben


Olyan nagyon sok könyv és cikk jelenik meg arról, hogyan jó, érdemes gyerekeket nevelni. Szerencsére. Mert így van választási lehetőség a szülők előtt, hogy a saját szájízük szerint válasszák ki azt a nevelési szemléletmódot, amiben el szeretnének mélyülni, ami szerint szeretnének a családjukban élni. Mégis azt gondolom, van néhány olyan  univerzális “szabály”, ami minden módszer alapjául szolgál. És ha csak egy szót kéne kiválasztanom, amit minden szülőnek a szívébe súgnék, az az lenne: bízzál.
Bízzál benne, hogy a sok éjszakai virrasztásnak meg lesz az eredménye.
Bízzál benne, hogy a sok együtt olvasott mese eredményeképpen a jó és a rossz mélyen beágyazódik a gyereked személyiségébe.
Bízzál benne, hogy a tomboló dackorszak ellenére, mire nagyobbacska lesz a gyereked, kompromisszumképes lesz.
Bízzál benne, hogy nem a kortárs barátok heccelései, hanem a családban mélyen megalapozott szabályok lesznek a mérvadóak a tinédzserkorban.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, ne a média által sugallt tökéletes testet akarja elérni, hanem szeresse a sajátját, mert ezt a hozzáállást tapasztalta otthon maga körül.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, mikor éhes és mikor nem.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, mikor fázik, mikor van melege.
Bízzál benne, hogy lehet a gyerekednek akkor is igaza, ha más véleményen van, mint te.
Bízzál beenne, hogy a családban tapasztalt, ki nem mondott mintákat magáévá teszi.
Bízzál benne, hogy a gyereked fejlődési üteme jó – még akkor is, ha más, mint a többieké.
Bízzál benne, hogy rájön, miért érdemes tanulni.
Bízzál benne, hogy minden nehéz időszaknak vége lesz egyszer.
Bízzál a gyerekedben, még akkor is, ha összevesztek.
Bízzál benne, hogy feltárhatod a gyereked előtt az őszinte érzelmeidet.
Bízzál benne, ha a gyereked tárja fel előtted az őszinte érzelmeit.
Bízzál a gyerekedben még akkor is, ha nemet mond.
Bízzál a gyerekedben még akkor is, ha begubózik előtted.
Bízzál benne, hogy ha igazán szüksége van rád, hozzád fog fordulni segítségért.
Bízzál benne, ha a véleményedet kéri.
Bízzál benne akkor is, ha nem kéri a véleményedet és a saját feje után akar menni.
Bízzál a gyereked ítélőképességében.
Bízzál a gyereked ízlésében.
Bízzál a gyereked emberismeretében.
Bízzál a gyereked alkotó energiáiban.
Bízzál a gyereked tehetségében.
Bízzál a gyereked egyedülálló és megismételhetetlen személyiségében.
Bízzál a gyerekedben.
Bízzál saját magadban.
És bízz benne, hogy mindig van holnap, amikor újra próbálkozhatsz.
(Hanula Erika, csupaszivmagazin.hu)

„Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”

P. Trauner prédikációja SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK ünnepére
Budapest, 2014. június 29. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében
Szeretett testvéreim az Úrban,
„O Roma felix...” – „Ó boldog Róma, melyet két fejedelem avat ma szentté drágalátos vérivel.” (Egy matutinumokon és vecsernyéken imádkozott himnuszból)
Szent Anyánk, az Egyház, folyamatosan aratja le a megváltás gyümölcseit, amikor megünnepli a Pünkösd utáni napokra eső számos főünnepet:
     1. Úrnapja a Legméltóságosabb Oltáriszentség, az isteni szeretet szentsége megalapításának kegyes emlékét idézi, ezt a rendkívüli ajándékot, amit Isten alapított számunkra, hogy az Ő isteni testével és vérével táplálhasson minket.
     2. Jézus Szentséges Szívének ünnepe, amit Úrnap nyolcada utáni pénteken külön ünneppel ülünk meg, és amiről az év minden hónapjának első péntekjén is megemlékezünk, az Isten kedve szerint való szeretet vágyakozására tanít bennünket; az Isteni szeretetre (caritas), mellyel az Urunk által megígért mennyei életet várjuk: „caritas non deficit” –, arra a szeretetre, ami alapvetően ugyanolyan lesz a mennyben is, mint amilyen most keresztény szívünkben! Csak itt lent a földön még tökéletlen, de a mennyben tökéletes lesz. „Quis sic amantem non redamet?” – „Ki ne szeretné Őt, aki annyira szeretett minket?”
     3. Keresztelő Szent János születésnapjának ünnepe: Keresztelő Szent János az egyetlen szent, akinek földi születésnapját is megünnepli az Egyház Urunk Jézus Krisztus és a Boldogságos Szűzanya születésnapján kívül. (Halálát, lefejezését augusztus 29-én ünnepeljük.) Ennek oka, hogy Keresztelő Szent János élete és küldetése nagyon bensőséges kapcsolatban van Urunk Jézus Krisztus küldetésével: ő a Messiás hírnöke, előfutára.
     4. Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ünnepe (július 1.) arra emlékeztet bennünket, hogy „nagy áron vétettünk meg” (1 Pét, 1 Kor) a bűn rabszolgaságából és a pokol örök büntetéséből. A lelkünkért adott égi kincs kizárólag haldokló Urunk átdöfött oldalából származik.
Mindezen ünnepeket Szent Péter és Pál apostolok, azaz az apostolok két fejedelmének ünnepe köti össze – amit Isten gondviselésének hála ma ünneplünk. Azért van ez így, mert az Egyház az az intézmény, amire Krisztus a kinyilatkoztatását, a hitletéteményt bízta, és egyúttal mennyei királyságának kulcsait is! Ezért nincs üdvösség az Urunk Jézus Krisztus által alapított Egyházon, az egy, szent, katolikus, apostoli és római Egyházon kívül.
     Ma olyan emberek (úgynevezett „teológusok”) vesznek körül bennünket, akik azt mondják, hogy az Egyház „láthatósága” a legfőbb kérdés: azt mondják, hogy lehetetlen, hogy az Egyháznak nélkülöznie kelljen a püspöki hierarchiát és a pápát, mert akkor az Egyház többé már nem lenne „látható”. – Ez óriási tévedés, és nagyon súlyos következményekkel járó hiba. Mert az Egyház láthatóságát valójában ezek a tulajdonságok alkotják: egység, szentség, apostoliság és katolikusság (és rómaiság). Ezek a kritériumok azok, amik alapján a Krisztus által alapított Egyházat minden jóakaratú ember felismerheti.
     A Hiszekegyben nem ezt mondjuk: „Hiszek a látható Egyházban”, hanem azt, hogy „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”!
A mostani válság egyik legfontosabb figyelmeztetése, hogy nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mit is jelentenek a különböző emberek által használt szavak. Gyakran nem jelentenek semmit, értelmetlenek, és félrevezetnek bennünket a hit megértésében.
Az Egyház – egyéb tulajdonságai mellett – apostoli.
     Erős talajra, örökkévaló alapra alapították: az apostolokra, akik között Szent Péter és Pál „fejedelmek”, tehát vezérek, a legfontosabb apostolok. Miért? Mert Szent Péter Krisztus személyes képviselője („Tu es Petrus...”), és az ő utódai Róma püspökeként egyetemes joghatósággal rendelkeznek, ők Krisztus Helytartói. Szent Pál a „népek apostola”, ő különleges módon választatott ki, a többi apostol után, Krisztus mennybemenetele után. Saul eredetileg buzgó zsidó, farizeus, Gamaliel tanítványa volt, a törvény doktora; mielőtt Isten kegyelméből Pál lett. Ő arra kapott különleges hivatást, hogy mindenki számára világossá tegye, hogy Krisztus által nem csak a zsidók nyerték el a megváltást, hanem az összes többi nemzet is. (A „pogány népek”, azaz a nem zsidók is.) A zsidók számára ennek megértése és elfogadása nagy nehézséget jelentett, és Szent Pál összes állhatatosságára szükség volt ahhoz, hogy meggyőzze őket Isten akaratáról.
Az Egyház apostoli.
     Ez azt is jelenti, hogy Urunk az egész hitletéteményt az apostolokon keresztül, és csakis rajtuk keresztül adta a világnak. Az ő feladatuk volt, hogy a Szentlélek segítségével az igazságot továbbadják az utódaiknak, és így tovább – amit ők hűen meg is tettek.
     Az apostoloknak általános joghatóságuk volt: akármerre jártak igét hirdetni, mindenhol megalapították a helyi egyházat. De csak Szent Péter római utódai (Szent Péter először Antióchia püspöke volt, és csak később lett Róma püspöke) örökölték az általános joghatóságot. A többi apostol utódai csak az Egyház egy részét vezették, Róma püspökétől, azaz a pápától függve.
     Minden apostol ugyan Krisztus tanításának megfelelően; de saját módján ünnepelte a liturgiát, mégis, az összes rítus közül a Szent Péter által Rómában ünnepelt rítus vált uralkodóvá az Egyházban. (Manapság nagyjából 16 katolikus rítus létezik.)
Teljesen nyilvánvaló, hogy az Egyház négy ismertetőjegye (hogy egy, szent, katolikus és apostoli) szoros kapcsolatban áll egymással. Első helyen a tanítói tekintély áll („tanítsatok minden nemzeteket”), és ezt nem lehet elválasztani a megszentelő és kormányzó hatalomtól („megkeresztelvén őket…; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek”).
Micsoda egy püspök? Micsoda egy pápa?
     – Ők mind az apostolok törvényes utódai, ha érvényesen lettek püspökké szentelve. (Pápai vagy bíborosi „felszentelés” nincs; a szentségek szempontjából nézve a pápa is „csak” püspök, Róma püspöke.)
     – Ők a tanítók, akik garantálják a hit sértetlenségét, ami nélkül lehetetlen Istennek kedvére tenni. (Vö. Zsid 6) A hit ezen továbbadása az Egyház és püspökeinek első számú előjoga. Az igaz hit oktatása nélkül minden más semmis; vele együtt viszont minden elnyeri megszentelő értelmét: a papi hatalmat ily módon gyakorolják gyümölcsözően. Ekkor jogosan gyakorolja a kormányzó hatalmat (a szó szoros értelmében vett tekintélyt), mert az Egyház emberekkel dolgozik, akik társas lények, és szükségük van arra, hogy feletteseik kormányozzák és vezessék őket, akiknek szintén vannak feletteseik. (Ha valakit az igazi Egyházon kívül keresztelnek meg, akkor megkapja ugyan a szentséget és a keresztség jelét, de nem részesül a szentség kegyelmében.)
Mindennek csak ebben a teológiai sorrendben van értelme. Mivel ma olyan világban élünk, ami mindent a feje tetejére állít, ügyelnünk kell rá, hogy tisztázzuk a gondolatainkat, főleg, ha az Egyház tanításáról, teológiáról van szó. A teológia alapját pedig a filozófia képezi, ami a bölcsesség szeretete – azaz az igazságnak megfelelő gondolkodásmód.
     Az Egyházat Krisztus az apostolok szilárd talapzatára alapította. Megkapták a hitletéteményt a bátor, de még gyenge szívükbe. Ahogy megerősítette őket a Szentlélek eljövetele, aki eszükbe juttatott mindent, amit Krisztus korábban tanított nekik, hirdetni és védelmezni kezdték a kinyilatkoztatott igazságot, Isten szavát, rendületlenül, egészen a vértanúságig. A lelki kincseket az utódaikra hagyományozták, és ezáltal nekünk is megvan a lehetőségünk arra, hogy Isten méltó gyermekei lehessünk az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. A szent apostolok iránti rajongásunknak minden nap erősödnie kell, hogy végül olyan erős legyen, amilyen erős volt a katolikusok szívében az idők folyamán mindig is. Egyedül az apostolokon keresztül kaptuk mindenünket, amink van; ők – a Boldogságos Szűz Mária által megerősítve és vezetve – alapították meg az Egyházat az egész világon.
     Tartsuk meg híven, amit átadtak nekünk.
Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Apostolok Királynője, könyörögj érettünk.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

A prédikáció egy előadásra támaszkodik, melynek kijelentései összefoglalva így hangzanak:
Krisztus az Egyházat az apostolokra alapozva alapította meg.
Senki nem fektethet le a már lefektetettől eltérő, új alapot.
A valódi Egyház
     – Egy (a hitben, a liturgiában, a monarchikus hierarchiában);
     – Szent (a tanításában és törvényeiben, az alapítójában és tagjaiban);
     – Katolikus (azaz, egyetemes, arra hívatott, hogy az egész világon elterjedjen, megfelelő arra, hogy minden nemzetből és nyelvből tagjai legyenek);
     – Apostoli (lásd alább) és
     – Római – ez az ötödik „jegy” a 19. századi dogmatikai tanítások (pápai tévedhetetlenség, I. Vatikáni Zsinat) hatására vált egyre világosabbá.
A katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség.
Az apostolok kapták meg a Kinyilatkoztatás teljességét (a hitletéteményt), és a mennyország kulcsait.
Szent Péter az Egyház központját Rómába helyezte. (Először Antióchia püspöke volt.) Utódai a pápák, Krisztus Helytartói, akiknek általános joghatóságuk van az egész Egyházban (tanítói, megszentelő és kormányzó hatalom), és szigorúan monarchikus módon kormányoznak.
Az apostolok többi utódjának (a püspököknek) csak korlátozott hatalmuk van az Egyház felett, Krisztus Helytartójának akaratától függően. Az ő kormányzásuk is monarchikus, az isteni törvény szerint.
Az egyház hármas hatalmának határozott és szükségszerű sorrendje van:
     – Az első a tanító tekintély (mert csak a kinyilatkoztatott Igazság megismerése és elfogadása teremti meg a kapcsolatot Isten és a lelkek között, a hit erénye által);
     – Ezt követi a megszentelő hatalom (mert természetfeletti céljainkat nem érhetjük el természetfeletti eszközök nélkül, pl. a szentségek, a szentmiseáldozat, imádság és önsanyargatás);
     – Az utolsó a kormányzó hatalom (mert az embernek társadalmi struktúrákban kell élnie, és ezért szükség van szabályokra, törvényekre, parancsokra).
     Krisztus mondta: „Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket (az Atyának, a Fiúnak, a Szentlélek nevében..); tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek.”
Nyilvánvaló, hogy ha az első hatalom hiányzik, akkor a többit sem lehet semmiképpen jogosan gyakorolni. A katolikus Egyházban a tekintély mindig is az igaz hit tanításától függ, és attól is kell függenie. Különben leválasztódna magáról az igazság és a kegyelem forrásáról.
Ahogy Mária, Isten Szűz Anyja a születő Egyházat vezette és megerősítette, ugyanúgy meg tud és meg is fog tartani bennünket a jelen kor zűrzavarában és súlyos veszélyei közepette is.

http://katolikus-honlap.hu/1402/trauner.htm

„Tu es Christus, Filius Dei vivi” – „Tu es Petrus, et super hanc petram ædificabo Ecclesiam meam”

P. Zaby Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén mondott prédikációjának összefoglalója


2014. június 29. „Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére érkezett, megkérdezte tanítványait: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« Azok így válaszoltak: »Van, aki keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, van, aki Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.« Jézus tovább kérdezte: »Hát ti kinek tartotok engem?« Simon Péter válaszolt: »Te vagy Krisztus, az élő Isten fia.« Erre Jézus azt mondta neki: »Boldog vagy Simon, Jónás fia! Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. S én azt mondom neked: te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott lesz.«” (Mt 16,13-19)
„Étkezés után Jézus megkérdezte Simon Pétert: »Simon, Jónás fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?« »Igen, Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.« Erre így szólt hozzá: »Legeltesd bárányaimat.« Aztán megkérdezte: »Simon, Jónás fia, szeretsz engem?« »Igen, Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.« Erre azt mondta neki: »Legeltesd juhaimat.« Majd harmadszor is megkérdezte: »Simon, Jónás fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: szeretsz engem? És csak annyit mondott: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.« Jézus erre azt mondta: »Legeltesd juhaimat.«” (Jn 21,15-17)
Egy tárgyat valaki kétféleképpen birtokolhat: vagy maga készítette, és akkor az övé, csinálhat vele, amit akar; vagy megvásárolta, akkor is az övé, ő az egyedüli birtokosa, és megint csak csinálhat vele, amit akar.
     Jézus, az élő Isten Fia, aki által Isten a világot teremtette – következésképpen minden, ami van, Jézusé. De nemcsak azért Jézusé minden, mert ő „csinált mindent”, hanem ráadásul még azért is, mert meg is vásárolta: saját vérével vásárolt meg mindent. Jézus tehát a szikla, akin minden nyugszik, elsősorban Egyháza.
     És akkor ezt az Egyházat, a saját Egyháza feletti teljhatalmat átruházza Péterre. Elképesztő aktus! Ezzel Péter s utódai egyszer s mindenkorra Krisztus Helytartói lesznek, akik fölött egyedül az isteni törvény áll, akiket egyedül Isten vonhat felelősségre, akiket egyedül Isten ítélhet meg.
     A pápát a földön senki nem ítélheti meg, a pápára még az egyházjog sem vonatkozik. Ő a liturgia, a hit, a jog, egyáltalán minden teljhatalmú ura. Csak Krisztusnak tartozik számadással (Neki viszont mindenben és teljesen).
     Sőt, a pápa nem csak az Egyház feje, hanem ő a világ leghatalmasabb embere, nem az amerikai elnök, vagy a német kancellárasszony, hanem a római pápa, Péter utóda, Krisztus Helytartója!
De mivel „érdemelte” ki Péter ezt a nagy méltóságot, vagy jobban fogalmazva, mit tett ő, ami után Jézus Egyháza sziklájává tette?
     Két dolgot: 1) Jézust, az Emberfiát az élő Isten Fiának, azaz Istennek vallotta meg; 2) Biztosította szeretetéről, és alázatosan megvallotta, hogy Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.
     Egyúttal Jézus azt is pontosan elmagyarázza, mit ért az iránta való szeretet alatt: „Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem.” (Jn 14, 21) Azaz a szeretet elsősorban nem érzelem, hanem az akarat aktusa. Ami követői számára azt jelenti, hogy életüket az Ő parancsai, törvényei szerint rendezik, naponta bizonyságot tesznek erről tetteikkel, naponta meghozzák azokat a kis áldozatokat, szeretet-bizonyítékokat, amire képesek. János Evangéliumának 14, 15,16,17 fejezetei mind erről a szeretetről szólnak, ezt teszik világossá.
Jézus a fő pásztor, a legjobb pásztor, aki csakis olyan valakire bízhatta saját juhait, akiről tudta, hogy – utána a lehető legjobban – szereti azokat, és gondoskodik róluk. Csakis olyan valakire, arra a sziklára építhette Egyházát, akiről tudta, hogy hite rendületlen, azaz Őt Istennek tartja, és ennek megfelelően kormányozza Egyházát. Akiről tudta, hogy miután megerősödik a Szentlélektől, képes lesz hite szilárdságával apostoltársait is megerősíteni a hitben.
Ezzel az aktussal Péter lett az Egyház feje. Az Egyház ott van, ahol Péter van. Az Egyház maga is „erős vár”, de Péter utódai, a pápák nem rajta nyugszanak, hanem fordítva, az Egyház nyugszik a mindenkori pápán. Amit ő parancsol, azt kell hinnie és tennie minden katolikusnak, ettől lesz valaki egyáltalán katolikus. Aki nem teszi és hiszi, amit a pápa előír, az nem katolikus.
A Jézusban, mint az élő Isten Fiában való hit és a Jézus iránti tökéletes szeretet: ez a két legfőbb dolog, ami a pápát pápává teszi. Az első három évszázad minden pápája vérével tett tanúságot Jézus mellett, őket szentként tiszteljük. Aztán kb. 600-ig megszakításokkal ugyan, de még mindig éltek szent pápák. Később egyre ritkábbak lettek, a pápaság a római matrónák hatalma alá került. Ennek oka a szeretet kihűlése volt.
     A második évezredtől ezért adott Isten olyan szenteket az Egyháznak, mint Szent Ferenc és Szent Domonkos, hogy a szeretet ismét fellángoljon. Ezért parancsolta meg kiválasztottjai által az Oltáriszentség, Szentséges Szívének külön ünnepeit, a cél mindig az volt, hogy a szeretetet újra fellobbantsa. Ez egy időre sikerült is, de aztán az ember rosszra való hajlama megint felülkerekedett. Megjelent a nominalizmus, aztán a reneszánsz a humanizmussal, majd a protestantizmus. Ennek eredményeképpen pedig a janzenizmus, a gallikanizmus, a modernizmus. Ahogy hűlt a szeretet, úgy ritkult a szent pápák száma.
     Végül eljutottunk a II. Vatikáni Zsinatig, ahol a szeretet eltűnése már magában a hitben is megfogalmazódott, sőt, dokumentumba foglaltatott, mégpedig elsősorban a vallásszabadságban, ahol Péter vallomása: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia – megtagadtatott. Péter vallomását a mai „pápák” egyszerűen visszavonták, amivel megszűntek Péter utódai lenni. Azt a vallomást, azt a feltételt, alapkövetelményt, ami Pétert az Egyház sziklájává, Krisztus Helytartójává tette, korunk fehér ruhát viselő római elöljárói egyszerűen visszavonták!
Ez korunk alapvető és mindenek előtt álló problémája: Nincs pápa! Nincs, aki a katolikusokat vezesse, erősítse, védelmezze, a juhoknak parancsoljon, a bárányokat szeresse. Hogy lehet azt mondani, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni? Egyedül ezzel kell foglalkozni, ha ez megoldódna, minden más is megoldódna!
Ennek egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy a katolikus egyházban, az „egység” közösségében (katolikus az, amit mindenütt, mindenkor, mindenhol hittek) ma nincs két ember, aki ugyanazt hiszi, akinek egy vallási kérdésben ugyanaz lenne a véleménye!
     Ezért ostobaság az is, amikor egy „tradicionalista” pap a szentmisét „una cum tuo Papa Francisco” mutatja be. Hogyan lehetne ő egységben a zsinati pápákkal, ma Bergoglio-val, akik, aki ökumenikus misét mutat be? Hogyan lehetne egységben a zsinati pápákkal, ma Bergoglio-val, amikor az felfüggesztette őt, még a mise bemutatására való engedélyt is megvonta tőle, és akinek ő nem engedelmeskedik, akit ugyan Krisztus Egyháza fejének ismer el, de akitől mégis megtagadja az engedelmességet? Hogyan akarhat egy katolikus pap egységben lenni olyasvalakikkel, akik a Koránt csókolják, pogány szertartásokon vesznek részt, Korán verseket olvastatnak a Vatikánban, bálványokhoz imádkozókkal közösködnek? Hogy fér ez össze azzal a bizonyossággal, hogy Krisztus az élő Isten Fia?
A mai helyzet bár egyedülálló, és eleddig elképzelhetetlen volt, valójában azonban a Jelenések Könyvében le van pontosan írva. És a La Salette-i jelenés is erről beszél. Ugyanakkor Fatimában a Szűzanya mégis megígérte, hogy a végén Szeplőtelen Szíve fog diadalmaskodni, és a pápa felajánlja Oroszországot szeplőtelen Szívének. Vagyis ezen ígéret alapján lesz még katolikus pápa, akit Isten ad népének (mint tudjuk Isten a sziklából is képes fiakat teremteni Ábrahámnak). A mi dolgunk, hogy ezért könyörögjünk: katolikus pápáért imádkozzunk Istenhez!

http://katolikus-honlap.hu/1401/zaby15.htm

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Az Igaz Egyház Maradék Egyházzá válik (&158.)

2014. június 28. szombat, 15: 03
A legnagyobb megtévesztés, ami az emberiségre fog ereszkedni, Fiam földi Egyházán belül fog bekövetkezni, és ezt az Ő ellenségei fogják szítani, akik fondorlatos eszközökkel szivárogtak az Egyházba. A Sátán be fog lépni Fiam Egyházába és a jelek világosan láthatóak lesznek azok számára, akiknek lelkében Isten Lelke erősen meggyökerezett.
Fiam szent szolgáinak hite össze fog törni, mivelhogy sokan kényszerítést fognak érezni arra, hogy a szentségtörés cselekedete által cserbenhagyják Őt. Sok szerencsétlen szolgától fogják azt kérni, hogy egy új hűségesküt tegyenek le, és ők túlságosan félni fognak ahhoz, hogy ellépjenek ettől, bár sokan a szívük mélyén tudni fogják, hogy ez helytelen.
Sok új szabályzatot fognak Fiam földi Egyházába bevezetni, miközben újoncok ezreit fogják felesketni, és ők nem igazhitűek lesznek, mert a szívükben nem Krisztus Igaz Lelke lesz. Ők be fognak lépni az Egyházba és egy olyan új világvallásról fognak tanúskodni, mely nem fogja tisztelni Fiamat, Jézus Krisztust. Nemcsak, hogy nem fogják szolgálni Őt, hanem az lesz az ő kötelességük, hogy a humanizmus igényeit szolgálják, mely annak magjában tagadni fogja Isten Létezésének Természetfölöttiségét és mindazt, ami Ő képvisel.
A papok, akik elkötelezték az életüket Istennek, bele lesznek húzva ebbe a nagy megtévesztésbe és ennek következtében elveszítik Igaz Hitüket. Ők nem fogják támogatni a lelkek üdvösségének fontosságát, amelyet Fiam Kereszthalála tett lehetővé. A Kereszt a Kereszténység középpontja. Csak egyetlen Kereszt létezik és Fiam elárulásának első jelei a Kereszt által lesznek láthatók. Újfajta kereszteket fognak bevezetni, melyek a Kereszt Jelét figyelemre sem méltatják és azt sem, amit az jelent az emberek szívében.
A hitetleneket, akik eddig nem mutattak érdeklődést a Kereszténység iránt, bele fogják rángatni az úgynevezett egy-világegyházba.  Minden olyan vallással együtt, amelyek nem az Igazságból fakadnak, ki fogják nevetni és gúnyolni fogják Isten gyermekeit, akik továbbra is hűségesek fognak maradni Isten Szavához.
Az Igaz Egyház Maradék Egyházzá válik, és ez a Hadsereg egyesülni fog világszerte, hogy az utolsó napok szentjeivé váljanak, és a Szentlélek által felhatalmazást kapnak majd arra, hogy életben tartsák az Igazságot. Őket le fogják köpni, ki fogják nevetni és azzal fogják vádolni, hogy radikálisak, akárcsak Fiamat, Jézus Krisztust, akit eretnekséggel vádoltak, amikor a Földön járt, hogy hirdesse az Igazságot.
Óriási bátorságot fog követelni, hogy hűek maradjatok Isten Szavához, mert gonosztettel fognak vádolni benneteket. A ti bűnötök az lesz – mint ahogy azt Isten ellenségei mondani fogják – hogy erről az utálatról valótlanságokat terjesztettek. Mindarról, ami Istentől származik, azt fogják állítani, hogy hazugság, miközben az Igazság, amiről azt fogják mondani, hogy ők képviselik, hazugság lesz.
Azonban a Szentlélek be fogja borítani azokat, akik továbbra is terjeszteni fogják a Szent Evangéliumot és Fiam betakar majd és védelmezni fog benneteket. Az emberi nem túlélésének jövője és az Örök Élethez való jog, ami minden férfinak, nőnek és gyermeknek meg volt ígérve, a ti vállatokra fog nehezedni. A Maradék Hadsereg lesz az, mely Isten Fényét égve fogja tartani abban a világban, amelyik sötétségbe fog merülni.
Sokakat fognak kihívni közületek és a gonosz hazugságokat fog ültetni a szívetekbe, hogy elforduljatok az Igazságtól. Sajnos sokan közületek, nehéznek fogják találni, hogy hűek maradjanak meggyőződésükhöz és azzal fognak kísérteni benneteket, hogy fordítsatok hátat Fiamnak.
Annak biztosítására, hogy továbbra is erősek, bátrak, nyugodtak és békében maradjatok, ahogy Fiam Keresztjét a vállatokra veszitek, a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok. Azon sokaknak mondom közületek, akik nehezen fogadják el ezeket az elkövetkezendő dolgokat: El fog jönni az az idő, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját naponta háromszor fogjátok elimádkozni a rátok nehezedő nyomás miatt, hogy tagadjátok meg Fiamat, és (ez az ima) győzelmet fog aratni.
A Keresztes Imahadjárat 158. Imája: Védj meg engem az egy–világvallástól
Drága Jézus, védj meg engem az egy-világvallás gonoszságától, mely nem Tőled származik. Tarts fenn engem a szabadság felé vezető utazásomon, a Szent Királyságodhoz vezető úton.
Tarts engem egységben Veled, amikor gyötörnek engem és arra kényszerítenek, hogy nyeljem le a hazugságokat, amelyeket ellenségeid terjesztenek, hogy elpusztítsák a lelkeket.
Segíts nekem, hogy ellenálljak az üldöztetésnek, hogy továbbra is ragaszkodjak Isten Igaz Szavához, a hamis tanokkal és más szentségtöréssel szemben, amelyre kényszeríthetnek majd, hogy elfogadjam.
Szabad akaratom Ajándéka által vigyél el engem Királyságod Uradalmába, és tedd lehetővé számomra, hogy felálljak és hirdessem az Igazságot, amikor azt hazugságnak fogják nyilvánítani.
Soha ne engedd, hogy az üldöztetés szembesülésekor meginogjak, tétovázzak, vagy elfussak a félelemtől. Segíts nekem, hogy amíg élek, sziklaszilárd és állhatatos maradjak az Igazsághoz. Ámen.
Menjetek drága gyermekeim és fogadjátok el, hogy ezek a dolgok meg fognak történni, de tudnotok kell, hogyha hűségesek maradtok Fiamhoz, segíteni fogtok azon lelkek megmentésében, akik el fognak merülni a megtévesztésben.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2014. június 28., szombat

A világ vezető bibliatudósait várják Szegedre


Idén először lesz hazánk a helyszíne a bibliatudósok nagy nemzetközi konferenciájának, a Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) éves közgyűlésének. Az eseményre öt kontinens egyetemeiről érkeznek majd a világ legkiemelkedőbb Újszövetség-kutatói – tájékoztat Bartucz Katalin, a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtóreferense.
Az SNTS-t 1945-ben Oxfordban alapították, és minden évben más-más tudományos intézet nyerheti el az éves tudományos seregszemle rendezésének jogát. A 2014. augusztus 2-9. között Szegeden zajló esemény a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében valósul meg. A konferencia fővédnöke: Áder János, a Magyar Köztársaság elnöke, védnökei: Pálinkás József kormánybiztos, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az SNTS 69. alkalommal megrendezett tudományos seregszemléjének előkonferenciájaként találkoznak majd Szegeden a jórészt kelet-európai bibliakutatókat tömörítő Eastern European Liaison Committee (EELC) tagjai is.

Mindkét konferencián meghívásos alapon vesznek részt a SNTS tagjai, a világ hétszáz egyeteme képviseletében. Közülük 2014 júniusáig 55 állam 130 egyeteméről mintegy 260 fő jelentkezett az angol nyelvű világkonferenciára, többek között Indiából, Kínából, Ghánából, Moszkvából, Mexikóból és Dél-Koreából jönnek résztvevők. Az eseményre hazánkba érkezik az SNTS jelenlegi elnöke, Christopher Tuckett az Oxfordi Egyetemről, és a szegedi közgyűlésen hivatalba lépő új elnök, Udo Schnelle tübingeni professzor.

Az idei tudományos eszmecsere helyi szervező bizottságának elnöke – az egyetlen magyar és katolikus SNTS-tag – Benyik György, aki Szabó Gábor, az SZTE rektora és Kiss-Rigó László megyéspüspök felkérésére szervezi a konferenciát Szegeden.

A tanácskozást számos magas rangú vendég megtiszteli látogatásával és támogatásával, többek között Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete is. Mivel 2013-ban az EELC Belgrádban ülésezett, ezért díszvendégként Irinej Bulović újvidéki ortodox püspökre, korábbi biblikus tanárra, a Szerb Katolikus Püspöki Konferencia külügyi osztályának vezetőjére is számítanak.

A konferenciához kapcsolódó magyar bibliatudományi kiállítást Balog Zoltán miniszter nyitja meg. A konferenciára „The Bible and Economics” címmel ajándékkötet készül 39 magyar és kelet-európai biblikus angol, illetve német nyelvű tanulmányaival, melyek a 2013. évi 25. Szegedi Nemzetközi Biblikus konferencián elhangzott előadásokat rögzítik.

A biblikusok között a fennálló felekezeti különbségek ellenére hosszú idő óta jó munkakapcsolat alakult ki. A résztvevő magas képzettségű ókorkutatók, nyelvészek, bibliafordítók ugyanis mindannyian elkötelezettek az Írás mind alaposabb megismerésének, másrészt pedig tudományos és módszeres vizsgálatának. A rendezvényen a legnagyobb európai és amerikai könyvkiadók is megjelennek hazánkban nehezen elérhető kiadványaikkal.

A konferencia kezdete előtt a résztvevők ellátogatnak Pannonhalmára, Tihanyba és Pécsre is, utóbbi helyen megtekintik az első magyar egyetem maradványait. A konferencia zárásaként pedig Budapesten tesznek látogatást az Országházban, a Magyar Tudományos Akadémián Pálinkás József fogadja őket, illetve várhatóan Áder János köztársasági elnökkel, a konferencia védnökével is találkoznak.
Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Amikor Egyházam megoszlik és elesik, nagy előszeretettel fogja felkarolni a humanizmust

2014. június 27. péntek, 22:11
Drága szeretett leányom, te soha nem fogod egykönnyen felismerni a Sátán munkálkodását, mert ő nagyon ravasz. Ő ritkán fogja olyan módon közszemlére tenni cselekedeteit, ami miatt az emberek megkérdőjeleznék befolyását. Egész uralkodása alatt a Földön a legvégsőkig elment, csakhogy meggyőzze a világot arról, hogy ő nem létezik. Ritkán fogjátok látni az Igazságot, mert az álcázva van azon emberek által, akiket ő felhasznál, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy Isten nem Létezik.
Az ördög szándéka az, hogy becsapja az embereket, elhitetvén velük, hogy a világ és az emberi nem létezése a cél eszköze. Az ő legnagyobb diadala a humanizmus bevezetése volt, különösen a szekuláris humanizmusé.
A humanizmus – egy úgynevezett vágy az emberi nem szükségleteinek kielégítésére a társadalmi igazságtalanság megszüntetése által – hibás. Azok, akik elfogadják a humanizmust az életük folyamán, az Istenbe vetett hit helyettesítőjeként teszik és meg lehet érteni, hogy ezt miért teszik. Sajnos, sok vallás szakadárokat eredményezett, akiknek viselkedését nem Isten befolyásolja. Mások iránti gyűlöletüket és gyilkos szándékukat Isten Nevében fejtik ki, amikor, valójában maga a Sátán az, aki minden mozdulatukat sugalmazza. Ő ezt azért teszi, hogy elűzze az embereket Istentől. Ezek a sötét lelkek szörnyű igazságtalanságot követnek el és szeretett Atyám Nevét használják fel arra, hogy gonosz cselekedeteiket véghezvigyék. Aztán ezeket a cselekedeteket igazolják vallásuk nevében, és sok embert vezetnek arra, hogy utasítsák el az Istenbe vetett minden hitüket.
A szekuláris humanizmus – miközben a társadalmi igazságosság nevében minden jó dolgot megtapsol – nagyon vonzó azon lelkek számára, akik gyengéd szívűek, mert ők jó szándékúak. Sajnos, amikor ők ezt a tant megölelik, azt mondják, hogy a világ Teremtése a természet okozta baleset volt. De ez nem igaz, mert a világot Örök Atyám teremtette. Egy tudós sem lesz képes arra, hogy bármikor is megmagyarázza a világ Teremtését, mert ez a tudás sohasem lesz ismert az ember számára.
A természetfeletti dolgokat és Isten Létezését elutasítani azt jelenti, hogy elutasítjátok az erkölcsi irányelveket, amelyek Istentől származnak. Ez azt jelenti, hogy az erkölcsöt – mely mély érzése annak, ami megfelel vagy sem Isten tetszésének – nem lehet fenntartani és ez sötétséghez vezet. Ehelyett az ember egyedül csak az ő fizikai szükségleteire fog összpontosítani és a lelkét el fogja hanyagolni. A halál után a lelke – amelyet ő nem úgy fogadott el, mint Istentől való életet adó Ajándék -, továbbra sem fogja Isten Irgalmát elfogadni. Ebben a szakaszban az ilyen lelkek közül sokan teljesen el fognak idegenedni Isten Irgalmától.
Amikor Egyházam megoszlik és elesik, nagy előszeretettel fogja az humanizmust felkarolni. És ennek eredményeként mindezeket a lelkeket, létezésük Igazságának téves értelmezésébe fogja vonzani. A világ meg fogja ölelni ezt az új típusú egyházat – egy egyház mely a társadalmi igazságtalanságokkal törődik – és egy szót sem fog ejteni a lelkek megmentésének fontosságáról.
Jézusotok

Újra felterjesztik a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi örökség listájára

Újraindította a romániai kulturális minisztérium azt a folyamatot, amelynek végén az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökség listájára kerülhet a csíksomlyói búcsú – közölte az MTI.
Csíksomlyó több évszázadon át lokális jelentőségű búcsújáróhely volt. Vonzáskörzete kezdetben csak a Székelyföld katolikus részére és a moldvai csángóságra terjedt ki. A XX. században azonban ez a kör egyre szélesedett, s Csíksomyló 1989 után magyar nemzeti kegyhellyé, sőt az európai katolicizmus egyik jelentős kegyhelyévé vált.
Nagy jelentősége van a csíksomlyói zarándoklatnak, mert ilyenkor a világ minden részéből érkező magyarok – felekezettől függetlenül – megerősödnek keresztény hitükben és magyarságukban is. A kettő annyira összefonódik, hogy ha hivatalosan nem is, de a magyarság nemzeti Szűzanya-kegyhelye Csíksomlyó – fogalmazott Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a dokumentáció részét képező kisfilmben.
A román kulturális tárca 2012 márciusában terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, 2012 májusa és 2014 márciusa között liberális politikusok váltották egymást a Ponta-kormány kulturális minisztériuma élén. Az RMDSZ a Szociálliberális Unió (USL) felbomlása után tért vissza ez év márciusában a kormányba.
Hegedüs Csilla művelődési államtitkár a Krónika erdélyi magyar napilapnak elmondta, hogy kénytelenek voltak újraindítani a procedúrát, mert abban az időszakban, amíg nem Kelemen Hunor töltötte be a kulturális miniszteri tisztséget, a tárca elmulasztotta elküldeni az UNESCO által kért adatpótlást, és az erre megszabott határidő lejárt.
„Mint minden esetben, amikor a szövetség nincs kormányon, a magyarság érdekeit nem képviseli senki, sőt még ellene is tesznek” – fogalmazott Hegedüs Csilla. Hozzátette: amint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ismét kulturális miniszter lett, azonnal hozzáláttak a munkának, és két hónapon belül elküldik a bizottság kérdései alapján kiegészített dossziét az UNESCO-nak.
Magyar Kurír

A család nem relikvia, hanem a jövő reménye – szentszéki felszólalás az ENSZ-ben

A család a társadalom alapsejtje – hangsúlyozta Silvano Tomasi érsek, a Szentszék állandó képviselője az ENSZ genfi székhelyű hivatalainál június 24-i beszédében, amelyet az Emberjogi Tanács 26. ülésén mondott.
A szentszéki megfigyelő rámutatott, hogy a család továbbra is nagyobb erőt képvisel azokhoz az erőkhöz képest, amelyek igyekeznek megsemmisíteni azt, mint a múlt egy relikviáját, az egyén emancipációjának és a szabad, boldog és egyenlő társadalom megteremtésének akadályát.
Kiemelte a kölcsönös kapcsolatot a család és a társadalom között, valamint a család kiegészítő szerepét az egyének és az egész emberiség közjava védelmében és előmozdításában.
A személy méltósága és jogai nem csökkennek, ha figyelmet fordítunk a családra. Sőt, sokan egy erős és egészséges családi környezetben, amely egy férfi és egy nő házasságán alapul, védelemre, megtartó erőre és energiára találnak. Ez elsősorban a gyermekekre vonatkozik, akiknek szükségük van egy harmonikus családi környezetre, amelyben a férfi és női szülői példa alapján kapnak képzést és nevelést.
A nemzedékek a családban találkoznak a szeretettel, a neveléssel, a kölcsönös támogatással és az élet ajándékának átadásával. Ez a szemlélet tükröződik minden kultúra történetében, mint ahogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában is, amely elismeri az egy férfi és egy nő házasságán alapuló család egyedülálló, mély és nem alkuba bocsátható jogait és kötelességeit – fogalmazott Silvano Tomasi érsek. Végül felhívást intézett a család érdekében, hogy ne legyen megosztott és peremre szorított, hanem az állam és az egész társadalom egyaránt védelmezze.
Magyar Kurír

Pie bíboros: „Az Egyház, a hit egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik”

Richard Williamson püspök 2014. június 28-i Eleisón-kommentárja


Pie francia bíboros (1815-1880) a 19. században az egyház kiváló egyénisége, valamint a hit nagy védelmezője volt a liberalizmus ellen, ami a francia forradalom óta falja fel a világot. Szent X. Pius pápa éjjeli szekrényén tartotta írásait, és állandóan olvasott belőlük. A bíborosnak a modern világot felmorzsoló fő ideákról vallott mély megérzései és gondolatai minden bizonnyal segítségére voltak X. Piusnak, hogy intézkedéseivel a pusztulásra ítélt katolikus egyház bukását 50 évvel kitolja – mondjuk 1907-től 1958-ra.
„Pusztulásra ítéltet” mondtam? De hiszen a katolikus Egyház nem pusztulhat el! Igen, ez igaz, mert egyfelől Isten védelme alatt áll az idők végezetéig (lásd Mt 28,20), másfelől azonban Isten szava által azt is tudjuk, hogy ekkorra már alig lesz hit a földön (Lk 18,8: „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?”), és a gonoszság hatalmainak meg lesz engedve, hogy a szenteket legyőzzék (Jel 13,7: „Azt is megengedték neki, hogy harcot indítson a szentek ellen és legyőzze őket. Sőt hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött.”). Ez két fontos idézet, melyeket 2014-ben jobban eszünkben kell tartani, mert körülöttünk minden arra utal, hogy Krisztus követőinek egyik látszólagos vereséget a másik után kell elszenvedniük.
Következzen most, amit Pie bíboros már 150 évvel ezelőtt ezzel a témával kapcsolatban leírt:
„Küzdjünk és reméljünk még a reménytelennek tűnő helyzetben is. Ezeket azoknak a kishitű keresztényeknek mondom, akik a népszerűség rabszolgái, a siker csodálói és azoknak, akik már a baj legkisebb jelénél összeborzadnak. Annak láttán, hogy ezek mit éreznek, arra kérjük Istent, hogy kímélje meg őket a világvége kínjaitól.
     Közel vagy távol van-e ez a vég? Senki nem tudja, és én sem merek róla spekulálni. Mindazonáltal az biztos, hogy minél közelebb kerülünk a világ végéhez, annál jobban fognak az alávaló és csaló emberek felülkerekedni. A földön már alig lehet majd hitet találni – ezt azt jelenti, hogy minden földi intézményből szinte teljesen eltűnik. És a hívek alig merik majd hitüket nyilvánosan vagy közösségben megvallani.
     Az államok Istentől való leválása, elszakadása és elkülönülése, amit Szent Pál a végidő jelének tart, napról napra növekedni fog. Az Egyház, akkor is, ha mindig megmarad látható közösségnek, egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog redukálódni. Az Egyház alakulása kezdetén bezártságról beszélt, és több életteret követelt magának. De most, mivel földi pályája vége felé jár, útjának minden centiméterén visszavonulás-ütközeteket kell vívnia, körbefogva és minden oldalról bekerítve. Amilyen mértékben a kezdeti időkben terjeszkedett, ugyanannyira meg fogják most próbálni kiterjedését csökkenteni. A végén az Egyház látszólagos végső vereséget fog elszenvedni, és a vadállatnak meg lesz engedve, hogy a szentek ellen harcot indítson és legyőzze őket. A gonosz arcátlansága eléri csúcspontját.”
Ezek látnoki szavak, melyek napról napra jobban beigazolódnak és bár nyilván kellemetlen bevallani, de a Szentírásban vannak rögzítve. A bíboros szavainál különösen arra figyeljünk, ahogy annak lehetetlenségét hangoztatja, hogy a hitet az otthont meghaladó nagyságrendben megvédelmezzük. Nem mindenki fog egyetérteni abban, hogy ezt a pontot már 2014-ben elértük. Örülnék, ha nem lenne így, de előbb arról kellene meggyőződnöm, miként lehet összetört emberekkel egy „egészre vonatkozó”, „teljességre törekvő” közösséget felépíteni.
     Tekintsünk a mi, mai demokratikus polgárok, ellentétére, a római századosra az Evangéliumból, aki tisztában volt az emberek közötti rangsorral, és Urunk tekintélyét magától értetődő természetességnek tartotta (lásd Mt 8,5-18). Mennyire megdicsérte az Úr ezt a tisztet!
Legyünk türelmesek. Legközelebb arról írok, hogyan reagált Pie bíboros az általa előre látott eseményekre – egészen biztosan nem gondolt arra, hogy feladja.
„Egy ilyen végső szükségben és a dolgok ilyen kétségbeesett állásánál, amikor a gonosz átveszi a világot, amit nemsokára tűz emészt el, mit tegyenek az igazi keresztények, mind a jó emberek, az összes szent, minden ember, akiben a hitnek és a bátorságnak legalább egy szikrája megvan még? E helyzet láttán, mely lehetetlenebb, mint bármikor eddig, ők mind a szenvedélyes imából merített kétszeres erővel, valamint tettekkel és rettenthetetlen küzdelemmel mondják: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, miképp a mennyben, úgy itt a földön is; jöjjön el a te országod, miképp a mennyben, úgy itt a földön is! Miképp a mennyben, úgy itt a földön is, ezeket a szavakat fogják mormolni még akkor is, amikor lábuk alatt meginog a talaj.”
„Ahogy egy rettenetes katonai vereség után az egész római szenátus és minden rangú állami hivatalnok a kapuk elé sietett, hogy a megvert konzullal találkozzanak és gratuláljanak neki, hogy nem rendült meg a hite a római köztársaságban, úgy fognak kijönni a menny szenátorai, az angyalok összes kara és minden rendű és rangú boldog, hogy a hit nemes lelkű bajnokait fogadják, akik egy reménytelennek tűnő helyzetben még mindig reméltek és a keserű végig harcoltak.”
„Akkor az a lehetetlennek tűnő ideál, amiért minden korcsoport kiválasztottjai makacsul harcoltak, végre valósággá válik. Az Emberfia második és utolsó eljövetelekor e világ feletti uralmát átadja az Atyának, és a gonosz hatalma örökre a szakadék mélységébe vettetik, és aki vonakodott Istenhez alkalmazkodni, és Vele Jézus Krisztuson keresztül a hitben, a szeretetben és a törvények betartásával összekötve lenni, az az örök szenny csatornájába repíttetik. És Isten élni és uralkodni fog mindörökkön örökké, nem csak a saját természetével való egységben és a három isteni személy társaságában, hanem megtestesült Fia misztikus Testének teljességében és a szentekkel való egység beteljesülésében.”
Kedves Olvasók, világosan látjuk, hogy Pie bíboros jövőképe minden sötétségének ellenére sem volt borúlátó. Bár világosan felismerte annak a helyzetnek emberi kilátástalanságát, melyet az emberiség maga teremtett magának, ugyanezzel a világossággal mégis megkülönböztette az emberit az isteni látásmódtól: Miközben a 19. századi emberiség tömegei szembeszálltak a mindenható Istennel, és magukat az ördög sakkfigurájává és borzalmas poklának takarmányává tették, mindezek ellenére ugyanebben az időben Isten fenséges akarata teljesedett be, hogy a kiválasztott lelkek, akik azt választották, hogy Őt szeressék és Neki szolgáljanak, a mennybe vitessenek. Bizony igaz, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).
2014-ben könnyen elveszíthetjük szemünk elől Isten szándékait, ha túl emberi módon mind arra a gonosz dologra meredünk, ami körülöttünk terjed. Csakhogy Isten szándéka nem abból áll, hogy megmentse a civilizációt, ha az ember ragaszkodik ahhoz, hogy ezt elpusztítsa. Isten terve az, hogy Fia Jézus Krisztus által a lelkeket a mennyországba vigye, és ezt a célt minden további nélkül a civilizáció és minden földi igyekezet és remény összeomlása is szolgálhatja, ha ezek által az ember kényszerítve lesz arra, hogy szívét és értelmét a földi szemléletmód fölé emelje. Isten bennünket se nem e rövid földi életre, se nem e korrupt világ számára teremtett. „Hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük.” (Zsid 13,14)
Kyrie eleison

http://katolikus-honlap.hu/1401/williamson363.htm

Elkezdődött az egyhetes, monstre pesti ratyiparádé!



pride

A politika nem csak a piaci, hanem a civil és privát autonómiákba is behatol, folyamatosan hangulatot kelt az LMBTQ-emberek ellen – mondta Lakner Zoltán politológus a fesztivál megnyitóján.

                                                                                                           A tavalyi “start”!
Lakner (aki éppen a héten kürtölte világgá buzi voltát-B-R) kifejtette, hogy az elmúlt időszakban minden olyan változás bekövetkezett Magyarországon, amitől tartott. Szerinte már az sem igaz, hogy ha valaki hallgat, akkor azt békén hagyják.
A szervező Szivárvány Misszió elnöke, Nagy Szilvia hangsúlyozta, hogy bár nincs mandátumuk a politizálásra, mégis úgy látják, hogy a kormány a független civil szervezetek ellehetetlenítésére törekszik, politikája homofób, transzfób, szexista és rasszista.
Heller Ágnes filozófus szerint a szexuális diszkrimináció nem csak helytelen, hanem értelmetlen is. Szerinte mindenkinek más szükségletei vannak, amit el kell ismerni, ha azokat nem más kárára akarja kielégíteni. Ilyen szükséglet a szexuális orientáció is – mondta.
Esterházy Péter író véleménye szerint a tolerancia nem figyelmetlen beletörődés. A mai magyar társadalom reflexeiben intoleráns – fejtette ki.
A megnyitón az is elhangzott, hogy a szervezők is részesültek a Norvég Civil Alap támogatásából, ezért a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal náluk is vizsgálatot kezdeményezett. A hatósággal nem működnek együtt, viszont a támogatás és a program teljes anyagát, valamint elszámolását nyilvánosságra hozták az interneten.
A fesztiválon hatvan program lesz, kiállítások, koncertek, beszélgetések, filmvetítések várják az érdeklődőket 22 helyszínen. Július ötödikén szervezik meg a hagyományossá vált felvonulást, a Kossuth Lajos térről az Andrássy úton a Városligetbe mennek majd.

(hir24)
Bal-Rad komm: MEGNYILT az egy hetes devianciafesztivál. És micsoda NEVEK kampányolnak MELETTE!
Már nem is akarjuk kommentelni ezt a förmedvényrendezvényt. De felhivnánk a figyelmet az ugyancsak a hir24-en megjelent másik irásra. Miszerint “Hepatitis és HIV robbanás küszöbén áll Budapest”
Természetesen a buzifesztivál és az utóbbi hir között az égvilágon semmiféle összefüggés nincs! Nem is lehet! Aki ilyesmire gondol, az rosszul gondolja!
MERT ROSSZ AZ!-AKI ROSSZRA GONDOL.

2014. június 27., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Közületek senki sem képes megérteni az Isteni Törvényeket


2014. június 26. csütörtök, 14:00
Drága szeretett leányom, soha nem szabad azt gondolnod, hogy Szavamat, mely ezeken az Üzeneteken keresztül adatik a világnak, egykönnyen el fogják fogadni. Azok, akik ezeket nem fogadják el, időről, időre küzdeni fognak, hogy megéljék ezeket az Üzeneteket és mindazt, amit kérek tőlük. Ahhoz, hogy megéljék ezeket az Üzeneteket és ennek megfelelően alakítsák az életüket, folytonosan meg fognak kérdőjelezni minden Szót, ami a Számból ered. Ehelyett, ha Tanításaimat betartanák, melyek sohasem változnak, jobban tudnának szolgálni Engem.
Közületek senki sem képes megérteni az Isteni Törvényeket, melyek szeretett Atyámtól származnak. Ha a Szentháromság Isteni Misztériumait próbáljátok elemezni, nem fog sikerülni, mert nem áll minden tudás a rendelkezésetekre. Ha közületek bárki is azt gondolná, hogy megérti a Második Eljövetelemhez vezető és az azon túli eseményeket, tudnia kell a következőt: Én csak azért tárok fel bizonyos eseményeket, hogy segítsen a lelketek felkészítésében. Kinyilatkoztatásaim nem azért adatnak számotokra, hogy szenzációt, vitát és gyűlöletet okozzanak köztetek, mert Én soha nem tudnék ilyen zűrzavart okozni. A zűrzavar a Belém vetett bizalom hiányából és az emberek, égő kíváncsiságából ered, ami érthető. Nektek egyszerűen csak hűségesnek kell maradnotok Szent Szavamhoz – ez minden, amit kérek.
Én egy egyszerű életet éltem, amikor a Földön jártam. Egyszerű módon tanítottam Igémet, hogy Tanításaimat mindenki megérthesse. Iszonyodtam azoktól, akik azt vallották, hogy Istent képviselik, és akiknek az volt a kötelességük, hogy biztosítsák a Tízparancsolat betartását. Mégis, ezek a tanult és a büszkeségtől pöffeszkedő emberek ékszerekkel felékesített ruhákat viseltek és dicsekedtek az Isten Templomában lévő pozíciójukkal. Annyira el voltak foglalva azzal, hogy közszemlére tegyék magukat, diktáljanak, megdorgálják a szegényeket, az alázatosakat és a tudatlanokat, hogy elfelejtettek egy fontos tényt: Az ő szerepük az volt, hogy Istent szolgálják. És ahhoz, hogy Istent szolgálják, gyermekeit is szolgálniuk kellett volna. Ehelyett tiszteletet követeltek maguknak, szolgai hízelgést kerestek és a Templomban létező hierarchián belül, egymás hatalmi pozíciójára sóvárogtak. Én egyetlen időszakban sem támogattam a szenzációhajhászást, bár a tömegnek átadott Igém – melyet nagyon egyszerű módon adtam át – vitát okozott. Mert egyedül csak Isten Szavát, mely egyszerű és egyenes, lehet ilyen módon megsérteni. Az Igazság sok ember számára megosztottságot okoz, mert azzal nem képesek szembesülni. Mégis, csakis az Igazság – Isten Szava – az, amivel törődnötök kell. Azzal, hogy Szavamat elemzitek vagy vitatkoztok az Igazság jelentésén és szenzációt keltetek Isten Szavából, csak az időtöket fecsérlitek. Sokkal jobb, ha az Én Nevemben másokat szolgálva Engem szolgáltok.
Ne féljetek az Igazságtól, ne utasítsátok, ne vessétek azt el és ne keressetek annak új értelmezéseket. Az Igazság az marad, ami mindig is volt. Szavam, az Én Igém. Amit Én mondok, beteljesül. Isten Akaratát nem lehet manipulálni. Azáltal, hogy elfogadjátok az Igazságot, el fogja hozni számotokra az elme tisztaságát, a lelketek békéjét és azt a vágyat, hogy engedelmeskedjetek Szavamnak – ahogyan az mindenkor megadatott. Nincs semmi, amit hozzáadhattok, mert az mindörökre érintetlen marad.
Jézusotok

Van már drogombudsmanunk is! Már nagyon kellett!

A drogprobléma, legyen az legális vagy illegális, életbevágó ügy az egyénnek, és igen jelentős a társadalom szintjén is ma Magyarországon. Ugyanakkor a probléma feltárása, kezelése és a megoldási törekvések nem élveznek prioritást állami szinten, a feladatok nagy részét az alulról szerveződő, szakmai civil társadalom végzi el, nehéz körülmények között. Ez vezetett el odáig, hogy négy nagy drogszakmai ernyőszervezet drogszakmai civil ombudsmant választott Bitskey Hajnal ügyvédet. A közjogi státusszal nem rendelkező megbízott nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit képviseli. Megbízása egyelőre másfél évig tart.
drog
Civil szervezetek – A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek szövetsége, a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesületek – kezdeményezésére nemrégiben megalakult a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület, valamint megválasztották a közjogi státusszal nem rendelkező drogszakmai civil ombudsmant, Bitskey Hajnal ügyvéd személyében. A két új intézmény a Drogosultság – Egy kirekesztett társadalmi csoport kirekesztett segítőinek érdekképviselete című projekt keretében, a Norvég Civil Alap támogatásával jött létre.
A drogszakmában dolgozó szervezetek, főként az utóbbi években, a szakmát ért érezhetően negatív tendencia hatására, megfogalmazták igényüket egy jóval erősebb, jogi szakmai szempontokat is magába foglaló érdekképviseleti formára, egy konkrét jogérvényesítést is felvállaló általános képviseletre. Szükségesnek találták, hogy a már intézményesen létező eszközök mellett, létrejöjjön egy kizárólag a drogszakmai területet érintő kérdésekre, anomáliákra, jogsértésekre koncentráló intézmény. A panasz beérkezését követő, legfeljebb 30 napon belül érdemben értesítik az érintetteket a panasza befogadhatóságáról, ez esetben a további ügymenetről, illetve panasza elutasításáról.
- Fontos tudni, hogy nem közvetlenül a droghasználókkal tartjuk a kapcsolatot – tájékoztatta lapunkat Bitskey Hajnal. – Hozzánk a társadalmi szervezetek panaszai érkeznek. Az eddiginél jóval határozottabban, jogi eszközökkel és a rendszerszintű problémák feltárásával foglalkozunk, a civil megbízottnak a szakma adja a legitimitást. A drogszakmai civil szervezeteket érő jogsértéseket vizsgáljuk, azokról jelentéseket készítünk, és a drogszakmai szervezetek panaszait képviseljük az állam felé.
A civil ombudsman a magyar jogrend kínálta minden lehetséges utat és eljárást igénybe vesz, így az alapvető jogok biztosához fordul, peres és peren kívüli eljárásokat indít. Minden esetben szigorúan jogi szakmai és egy belső protokoll szerint fogja eldönteni, hogy egy-egy jelzett ügyben vizsgálatot indít-e. Munkájához a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület nyújt majd szakmai hátteret, melyet a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság mintájára hoztak létre, miután a kormányzat 2013-ban kizárta a civil delegáltakat a kábítószerügy területén a kormány legmagasabb szintű tanácsadói testületéből.
drog
Az ombudsman hiánypótló és kiegészítő szerepet kíván betölteni az állam által felhatalmazott alapvető jogok biztosához képest, törekszik a vele való harmonikus együttműködésre. A drogszakmai szervezetek körében felmerülő eseteken keresztül kívánja megóvni és érvényesíteni a szakmai közösségek és rajtuk keresztül a drogfogyasztók, egy igen hátrányos helyzetű társadalmi csoport alapvető jogait.
- Bízom benne, hogy feladatom ellátásával érdemben hozzájárulhatok az alapvető jogok biztosának eredményes munkájához, bizonyos esetekben egyfajta szakmai előkészítést kívánok neki nyújtani munkámmal, felhívni a figyelmét a kiemelkedő súlyú jogsértésekre. Fontos, hogy eljárásra alkalmas és érdemes eseteket a látókörébe emeljek megfelelő előkészítettséggel.
Munkámat drogszakmai szempontból az engem felhatalmazó ernyőszervezetek és a szintén új intézményként felállított, Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület fogja segíteni – mondta Bitskey Hajnal.
Az érdekvédelmi célok és tervek részletei és a panaszbenyújtás módjáról szóló legfontosabb információk megtalálhatók a http://www.madaszsz.hu oldalon a drogszakmai civil ombudsman címszó alatt.
(Népszava)

Julie K. Gillies: Isten nem haragszik rád


„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.” Zsolt 145,8
Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám sírültünk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar.
Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.
Évekkel később tehát, mikor hívő lettem, nem tudtam mit kezdeni a kedves, szerető mennyei Atya képével. Nagyon szépen hangoztak a szavak, amiket a lelkész mondott, de a lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a homályos érzéstől, hogy Isten haragszik rám.
Amikor a Bibliát olvastam, abból is gyakran kiéreztem a dühöt. Valahányszor hibáztam, elrontottam valamit, éreztem, hogy ott állok Isten dühének célkeresztjében.
És nagyon sokszor hibáztam, és nagyon sokszor elrontottam valamit.
Eleinte nem fogtam fel, hogy a hátterem torzítja a látásmódomat. Mintha a gyermekkoromban megtapasztalt düh eltorzította volna az agysejtjeimet, hajdani élményem elállta az utat, hogy befogadjam az igazságot Istenről.
Egy beszélgetés aztán elindította az igazság beszivárgását. Könnyek között vallottam be egy barátnőmnek, hogy kétségbeesetten próbálok Isten kedvében járni, de érzem, hogy mindig mérges rám valamiért.
„Isten sosem mérges rád – mondta a barátnőm. – Szeret téged, és megért.”
Ezzel mozdult el először egy nagy hazugságtömb a szívemen.
Először gondoltam bele, hogy talán, de tényleg csak tegyük fel, hátha lehetséges, hogy Isten nem haragszik rám. Ám a dolgok nem tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Lassan, fokozatosan történt, ahogy egyre közelebb kerültem Isten szeretetének megtapasztalásához.
Aztán mikor rátaláltam mai igénkre, újra elfogott a sírás, de ezek már jó könnyek voltak.
„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”
Az, hogy Isten megfontolt a haragban, hogy megbocsát, ha elmondom neki hibáimat, és nem tartja számon vétkeimet vad haragjában, átalakította a gondolkodásomat és átalakította a szívemet.
És ha ez még nem volna elég, ugyanez a vers azt is kijelenti, hogy Istennél bőséges a kegyelem és a szeretetteljes kedvesség irántunk. Az eredetiben a „bőséges” szó azt jelenti, nagy számban, nagy mennyiségben van jelen, annyi van belőle, hogy teljesen ellát valakit, megtölt valamit. Ahogy elmélkedtem ezen a versen, és hinni mertem az igazságában, a gyermekkoromban szívemre került nagy szikla elkezdett legördülni.
Istenben semmi nincs, ami hasonlítana ahhoz, amilyennek gyermekkori élményeim alapján elképzeltem.
Ő a mi irgalmas mennyei Atyánk, aki szeret és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, türelmesen támogat, tanít és vezet, ahogy növekedünk Krisztusban. Nem haragszik rám, és nem haragszik rád. Isten értünk van, és nem ellenünk (Róm 8,31). Jó tervei vannak az életünkről (Jer 29,11), és örökké tartó szeretettel szeret minket (Jer 31,3).
Múltbeli tapasztalataink formálnak minket, nem is mindig értjük, hogyan. De Szentlelke által Isten meg tud változtatni, úgy alakítja szívünket, elménket, ahogy csak Ő képes rá. Bár többnyire hosszú idő kell hozzá, Isten igazsága el tud jutni lelkünk mélyére, és ki tudja onnan gurítani a hazugságok nehéz szikláit. És ó, mennyire szereti kigörgetni azokat a sziklákat!
Uram, jöjj, és ahol rossz emlékképek hibás érzések szikláit alakították ki bennem, Igazságod erejével guríts el lelkemből a nehéz sziklákat. Hálás vagyok, mert ahelyett, hogy dühösen néznél rám, megbocsátasz, és türelmesen vezetsz, irányítasz. Olyan jó tudni, hogy lassú a haragod. Szerető, irgalmas mennyei Édesapám, imádlak Téged! Jézus nevében, Ámen.

Julie K. Giles: God is Not Mad at You
Encouragement for today, 2014.06.27

2014. június 26., csütörtök

Egyhetes homoszexuális propaganda Budapesten

Június 27. és július 6. közt több mint egyhetes fesztivált rendeznek Budapesten a társadalomellenes negatív devianciák nevének rövidítéseit tartalmazó LMBTQ csoportok, amit a Szivárvány Misszió nevű ernyőszervezettel, valamint külföldi tőkével és civil szervezeteken keresztüljátszott állami támogatásokkal valósítanak meg.
A Szivárvány Misszió egy önkéntese elmondta, hogy a rendőrség minden évben felszólítja őket a közerkölcs betartására, "jelentsen ez bármit is", vagyis bevallottan olyan szervezetről van szó, ami a közerkölcs fogalmát nem tudja értelmezni. Milanovich Dominika a Budapest Pride sajtótájékoztatóján azt is elmondta, szerinte sokkal egyszerűbb lenne, ha a rendőrség nem zárná kordon közé a felvonuláson résztvevőket, hanem azokat zaklatná, akik őket zaklatják. A szervezet úgy gondolja, a rendőrség feladata nem az, hogy a többségi társadalmat védje a bomlasztó elemektől, hanem, hogy a bomlasztó elemeknek adjon védelmet a többségi társadalommal szemben. A történtek különösen groteszk vonása, hogy a Budapest Pride mögött sorakozó civil szervezetek mind "közhasznú" minősítésűek és ennek megfelelő anyagi támogatásokban részesülnek.
A szervezők - "jelentsen ez bármit is"
A Budapest Pride több mint egyhetes rendezvénysorozata kapcsán több homoszexuális közéleti szereplő is arra szólította fel a devianciák képviselőit, hogy "nyíltan vállalják fel másságukat". Ezekből a nyilatkozatokból egyértelműen látható, hogy a rendezvénysorozat nem valamiféle egyenlőségről és jogok elfogadtatásáról szól, hanem azok nyilvánosság felé megjelenítéséről. Egy adott "értékrend" nyilvánosság felé történő képviselete pedig propagandatevékenység, vagyis a Budapest Pride és az azzal egybekötött valamennyi rendezvény homoszexuális propaganda. A rendezvényen részt vevők nem valamiféle szabadságjogért küzdenek, hanem másságukat a nyilvánosság számára mutogatni akarják, és itt a mutogatáson van a hangsúly, hiszen a deviáns életvitelhez önmagában nem lenne szükséges a többségi társadalom figyelme. A rendezvény hangsúlya azon van, hogy a többségi társadalom ingerküszöbét megnövelje a negatív devianciák vonatkozásában, vagyis propagandatevékenység, ami minél tovább működhet, annál jobban növeli az ingerküszöböt, mígnem a többségi társadalom érzéketlenné válik a negatív devianciákkal szemben.
A Budapest Pride nevű rendezvénysorozat ezért olyan esemény, ami a társadalom értékrendjét kikezdi és a közerkölcsöt az ingerküszöb növelésével hosszú távon feloldja. A nyugati országokban uralkodó erkölcsi vákuum önmagáért beszél. Ahol évtizedek óta évről-évre megrendezik ezeket a felvonulásokat, ott az emberek érzéketlenné válnak a negatív devianciákkal szemben.
Vannak normális országok, ahol ezt a fellazító tevékenységet a törvény bünteti. Oroszországban a homoszexuális propagandát a fentiek miatt a törvény tiltja. Tilos a homoszexualitás kiskorúak előtt megjelenítése, és tilos minden olyan tevékenység, ami a médián és nyilvános eseményeken keresztül normális viselkedésként tünteti fel a homoszexualitást, mert az a kiskorúakat befolyásolhatja a heteroszexuálistól eltérő identitások választására, veszélyezteti a kiskorúak értelmi, morális és mentális fejlődését. Oroszországban az ilyen jellegű kihágást elkövető egyéneket mintegy 35000 forintnak megfelelő pénzbüntetésre ítélik, szervezetek, intézmények esetében pedig egyszeri esetért is 3500000 forintnyi összegnek megfelelő pénzbüntetést szabnak ki. Magyarország számára követendő példák ezek a törvények, mert hazánkban különösen riasztó mértéket öltött a homoszexuális propaganda, évtizedek óta folyamatban van a közerkölcs fellazítása, egy teljes nemzedék nőtt fel olyan környezetben, amiben a külföldi támogatásokkal megvalósuló homoszexuális propaganda normális dologként mutatja be a negatív devianciákat.

http://www.hidfo.net/2014/06/26/egyhetes-homoszexualis-propaganda-budapesten

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ne szakítsátok meg a kapcsolatot azokkal, akik Miattam utálnak benneteket

2014. június 25. szerda, 23:37
Drága szeretett leányom, az embereknek nem kell feladniuk a napi tevékenységeiket, azzal, hogy hűséget fogadnak Nekem. Én nem egy olyan Isten Vagyok, Aki megparancsolja, hogy a napi feladataik rovására a Lábaim elé vessék magukat. Én nem vagyok felfuvalkodott, nem állok (itt) méltóságteljesen, hogy büszkén viselkedve uraljam az emberiséget, nem írom elő minden mozdulatotokat sem és nem próbállak meg benneteket az Irántam való szolgaság engedelmességére kényszeríteni. Én nem ilyen Vagyok, mert ugyanis alázatos szolgaként jöttem, hogy megszabadítsam az embert az ördög rabszolgaságától.
Azért jöttem, hogy szolgáljalak benneteket, és újra eljövök, hogy az Üdvösség Tervemet beteljesítsem. Azért Vagyok itt, hogy szolgáljalak benneteket. Azért jövök, hogy Magamhoz vonzalak benneteket és bár örülök az Irántam való szereteteteknek és annak az időnek, amelyet Rám áldoztok, a szándékom az, hogy ezt olyan módon tegyem meg, ami nem okoz túl nagy aggodalmat számotokra. Bár Én örvendek annak az időnek, amelyet Rám áldoztok és a felajánlott imáitoknak, nektek azonban továbbra is úgy kell élnetek az életeteket, hogy magatokat és családotokat táplálni és öltöztetni tudjátok. Mindaz, amit kérek, hogy olyan módon éljétek az életeteket, hogy Engem szolgálni tudjatok. És miközben a Velem való kapcsolatotok elmélyül, kényszerítő vágyat fogtok érezni arra, hogy gondolataitokon és szavaitokon keresztül beszéljetek Velem.
Azt kérem tőletek, hogy bánjatok olyan tisztelettel másokkal, amelyet Velem szemben tanúsítotok. Ne vitatkozzatok, és Miattam ne veszítsétek el a türelmeteket másokkal szemben. Soha ne ítélkezzetek azok cselekedetei és szavai fölött, akik bármilyen módon megsértenek Engem – csak imádkozzatok értük. Ahogy nő az Irántam való szeretetetek, a Velem való kapcsolatotok bensőségesebbé válik. Amikor ez megtörténik, akkor jön el az ideje annak, hogy magatokra vonjátok azok haragját, akiknek a hite gyenge. Számítsatok tehát arra, hogy ez megtörténik, és ne aggódjatok vagy szomorkodjatok, mert ha ti egységben vagytok Velem, akkor ezért gyűlölni fognak benneteket. Legyetek türelmesek ezekkel az emberekkel. Legyetek kedvesek. Legyetek udvariasak. Ne terheljétek magatokat azzal, hogy vitatkoztok, mert semmin sem fog változtatni, bármit is mondotok. Ehelyett mutassátok meg nekik hogy mit jelent a Kereszténység azzal, hogy a gyűlöletre szeretettel válaszoltok.
Ne szakítsátok meg a kapcsolatot azokkal, akik Miattam utálnak benneteket. Ehelyett kérlek, imádkozzatok értük. Meg kell próbálnotok egyensúlyt tartanotok az életetekben, ha egységben vagytok Velem. Miközben vágyom a társaságotokra, arra is vágyom, hogy szeressétek azokat, akiknek szükségük van Rám, de nem képesek látni Engem, és azokat, akik nem képesek a szívükben elfogadni Engem, vagy akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az Örök Élet. Az a kötelességetek Velem szemben és az az Óhajom, hogy az időtőket bölcsen kihasználva szeressétek ezeket a lelkeket. Szavaitok, cselekedeteitek, tetteitek és imáitok által el tudjátok és el is fogjátok hozni Nekem ezeket a lelkeket.
Jézusotok