2012. október 28., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Kezük tettei miatt villámlás, földrengések és cunamik fogják sújtani a Földet

2012. október 27. szombat, 21:35
Drága szeretett leányom, van egy terv, hogy elkezdődjön egy világméretű prédikálás hullám.
Ez a prédikálás nem Istentől származik. Ez inkább a hazugság prédikálása lesz, ami azt fogja kifejteni, hogy Isten nem létezik, és nem is létezhet.
Azt fogják mondani – felhasználva az emberi gondolkodást és a tudományos kiértékelést -, hogy Isten csak az emberi fantázia szüleménye.
Ez a prédikáció nem véletlen, mert ez egy jól kitervelt és irányított kampány, melyet azok az ateisták terveltek ki, akik a gonoszhoz hűségesek.
Szívüket, elméjüket és a lelküket a sátán lopta el, aki az emberi büszkeség intelligenciáját használja fel, hogy arrogánsan hirdesse a hazugságokat, hogy megakadályozza az igazságot.
Ez egy olyan terv, mely az emberek szívét mindenhol kővé változtatja, éppen olyanná, mint amilyen a saját szívük: hideg és szeretet nélküli. Aztán azt fogják bejelenteni, hogy egy új, helyettesítő vallást fognak törvénybe iktatni.
Az egy világvallás a fenevadnak fog hódolni, mert ez a szörnyűség a sötétség királya rabszolgáinak keze által fog bekövetkezni.
Az ateisták, akik irányítani fogják ezt a tervet, hűséges követői a sátánnak.
Ne kövessetek el hibát, ők a fenevadat bálványozzák, és semmit sem gondolnak a fájdalmakról és a gyötrelmekről, melyeket cselekvéseikkel okozni fognak.
Az ő feladatuk, hogy eltöröljék a hűséget az egy Igaz Isten iránt. Az iránt az Isten iránt, aki minden egyes megteremtett gyermekét szereti. Ők elutasítanak majd minden erőfeszítést, melyet most a Mennyország tesz, hogy a végső pusztulástól megmentse az emberiséget.
Kezük tettei miatt, villámlás, földrengések és cunamik fogják sújtani a Földet.
Ők meg lesznek állítva.
Szörnyen fognak szenvedni, és gyötrelmes végzetük meg van jövendölve.
Az Armageddon csatája heves lesz, mert Isten nem fog hátradőlni és egy ilyen fertőzést megengedni.
A nagyméretű, szörnyű büntetések el fogják törölni azokat a pogányokat, akik visszautasítják Isten Szavát.
Az Istenhez intézett imák, az Irgalmasság utáni törekvés az egyetlen módja az ilyen büntetések enyhítésének.
Imáitok, melyek által megbocsátást kértek lelkük számára, az egyetlen módja annak, hogy az ilyen lelkek megmenekülhessenek.
Leányom, nagy pusztítás lesz a gonosz munkálkodások eredménye, melyet ez a gonosz ateista csoport szándékozik a földre erőltetni.
Sokan nem ismerik cselekedeteik súlyosságát.
De sokan pontosan tudják, hogy mit tesznek, mert ők hazugok.
Ők hisznek Istenben, mivel ők a legfőbb ellenségét, a Sátánt választották istenüknek, a saját akaratuk által.
Minden, amit akarnak: lelkeket lopni.
Isten, Atyám, hatalma által közbe fog lépni, nem csupán azért, hogy megbüntesse őket, hanem hogy lelkeket mentsen, mielőtt azok ellopnák Tőle.

Jézusotok