2014. május 16., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Rendetlen ragaszkodások



Kedveseim, álljatok őrt szívetek ajtaján és ne engedjetek be oda semmilyen illetéktelent! De még személyeket se, akikhez komoly ragaszkodások fűznek. Meg kell tanulnotok mindent és mindenkit átengedni a Szentháromságnak, mert csak akkor fogjátok megtanulni a teljes Istenre hagyatkozás művészetét. Senkit sem helyezhettek Isten elé, mert az bizony bálványimádás lenne. Vigyázzatok, és ne adjatok teret a sátánnak, hanem mindenben alázattal hajoljatok meg Isten rátok vonatkozó elképzelése előtt! Meg kell tanulnotok egészen alávetni magatokat és átengedni minden ügyeteket Neki. Ha ezt teszitek, soha nem fogtok csalódni, mert már átadtátok magatokat a titeket kegyelmeivel elhalmozó isteni gondviselésnek.
2014. 04. 28.
Kedveseim, az engesztelő életeteket soha nem szabad egy percre sem abbahagyni. Minden szükséges kegyelmet megkaptatok, hogy ráérezzetek az engesztelés ízére és ezért mindenre képesek legyetek. Ahogy haladtok előre az időben, mondjatok le egyre jobban minden rendetlen ragaszkodásotokról. Teljes kiüresedést kíván tőletek a Szentháromság. Erre azért van szükség, mert amikor elérkezik az idő, ne érjen váratlanul titeket a Szentlélek indítása. Akkor már nem lesz időtök habozni, és eldönteni, hogy akarjátok e követni utasításait. Mert ha lemaradtok, és nem lépitek meg a szükségest, az számotokra végzetes lehet. Ezért kell szabaddá válni mindenkitől és mindentől. A Szentlélektől határozott vezetést kaptok, de ehhez szükséges készenlétben állni. Nem kell azt gondolnotok, hogy nehéz lesz megmozdulnotok a Lélek hívására, mert tudni fogjátok, hogy csakis az lesz a jó számotokra. Soha ne féljetek, mert ez félelem helyett örömet okoz bennetek, mert egyértelmű megtapasztalásotok lesz. Mindennek be kell következnie és ehhez fel kell készülnötök.
2014. 05. 01. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/826-rendetlen-ragaszkodasok


A felkészülésre kapott idő betelt


Kedveseim, már sokszor mondtam nektek, de most még inkább teszem, hogy KÉSZÜLJETEK, NAGYON KÉSZÜLJETEK, MERT AZ IDŐ BETELT, amit a felkészülésre kaptatok:
-Maradjatok mindig a kegyelem állapotában!
-Ne egyezzetek bele a kísértésbe, amelynek zaklatása felerősödik!
-Ne hasonuljatok a világhoz és annak kívánságaihoz, mert az nagyon gyorsan le fog húzni benneteket!
-Ne ítélkezzetek, és ne hallgassatok azokra, akik benneteket elítélnek!
-Ne érzékenykedjetek, és ne hagyja el szátokat kérkedő szó!
-Hallgassatok a Szentlélek szavára, aki egyre határozottabban vezet benneteket.
-Maradjatok meg a Szentháromság szeretet egységében és a Szűzanya szeplőtelen szívének szeretetlángjában!
-Övezzétek fel derekatokat és úgy küzdjetek az angyalok és szentek oldalán a gonosz lélek elleni harcotokban. Ne feledjétek, a győzelem annál van, aki az Úr Jézus oldalán harcol. Bízzatok, és soha ne kételkedjetek az isteni tanításban. Évátok, amen
Szentségimádás alatt Jézus: Minél inkább átadjátok és felajánljátok magatokat Nekem, annál erőteljesebben vagyok jelen bennetek. Ismerjétek fel hangomat, mert megértetem veletek mindazt, ami a legfontosabb számotokra. Az átadás egyáltalán nem azt jelenti, hogy az által egyre hatékonyabban érzékeltek Engem magatokban. Nincs ezzel összefüggésben, mert az átadásban, amikor teljesen Rám hagyatkoztok, nem szükséges, hogy érzékeljetek Engem. Tudnotok kell, hogy Én cselekszem bennetek és köztetek, csak ti soha ne térjetek le az igazság ösvényéről. Határoljátok el magatokat minden hazugságtól és hamisságtól! Soha semmibe ne egyezzetek bele, amely nem egyeztethető össze az Én tanításommal. Ezen a területen nagyon sok a megtévesztéssel kell számolnotok. Éberen őrködjetek, és a megkülönböztetés alapján kérjétek a kegyelmet Istentől, hogy világosságot nyerjetek, hogy mi a helyes és mi a kedves Előttem. Nem hallgathattok, amikor helytelen dolgokat művelnek környezetetekben. Akkora lesz az összevisszaság, hogy még a jók is könnyen félre lesznek vezetve, ha nem maradnak éberek. Soha ne a többség döntse el számotokra, hogy mit kell tennetek, hanem ahogy Jézus tanította, és ahogy a Szentlélek által felismeritek. Ne veszítsétek el józan megfontolásotokat, ezért mindenben vessétek alá magatokat az isteni akaratnak. Bármit tesztek, vigyázzatok magatokra, el ne nehezedjen szívetek, mert ez könnyen megtévesztéshez vezet benneteket. Vegyétek komolyan lelketek tisztaságát! Nagyon sok kegyelem vár még rátok. Sok csodának is tanúi lesztek, mert az Úr megrendíti a helyet, ahol a Szentlélek erejében imádkoztok, ugyanúgy ahogyan az apostoloknál is tette. Készítsétek lelketeket, mert a Szentlélek kiáradása oly közel van hozzátok! Hagyjátok, hadd fújjon, ott ahol akar. Áldjátok és dicsőítsétek az Oltáriszentségben való jelenlétemet, és soha ne kételkedjetek Bennem, hanem bízzatok és örüljetek, mert közelebb van hozzátok Isten országa, mint gondolnátok. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Amen.
2014. 05. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/827-a-felkeszulesre-kapott-ido-betellt



Bensőséges szeretetben formálódni

Kedveseim, hatoljatok lelketek mélyére amennyire csak tudtok. Ilyenkor fontos, hogy ne gondolkodjatok semmiről és az elméteket se zavarja meg semmi. Azért fontos ez a fajta elcsendesedés, mert az Úr nemcsak az értelmeteket akarja használni, hanem a szíveteket is. Itt olyanok történnek veletek, melyeket már képtelenek vagytok követni. Ekkor a lélek megadja magát és engedi, hogy Isten kegyelme működjön benne, de nem úgy, ahogy az értelme felfogja, hanem ahogy Isten akarja. Itt olyan ismereteket ad át nektek az Úr, amiket soha nem tanultatok és soha nem is hallhattatok. Boldog az a szív, amely engedi magát ebben a bensőséges szeretetben formálni. Óh, milyen nagy dicsőségére válik Istennek, amikor ilyen teljes önátadásban megnyílik egy lélek. Törekedjetek felfedezni a szeretetnek ezt a nagy csodáját, akkor biztos nem maradtok szomorúak és vigasz nélküliek.
2014. 05. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/828-bensoseges-szeretetben-formalodni
.


Testvéri szeretet



Kedveseim, mindig álljatok készen egymás megsegítésére. Ez ne csak elhangzó, üres szó legyen, hanem tettek is kísérjék. Már most meg kell tapasztalnotok, hogy mit jelent számotokra a testvéri szeretet-közösség. Szeressétek nagyon egymást, ahogy Jézus is nagyon szeret benneteket. Senkinek sem lehet nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért. Maradjatok meg ebben a lelkületben és bízzátok egymást az Úrra. Kövessétek a szentek példáját, és gyűjtsétek össze azokat a kincseket, melyek tőlük származnak. Ők segítőitek lesznek az életszentség útján, ha ti is kitartotok ebben a gyűjtögetésben, rájuk figyelésben. Elevenedjen fel köztetek az apostolok élet példája, és ahogy ők, úgy ti is várjátok a pünkösdi lélek kiáradását. 
2014. 05. 08.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/832-testveri-szeretet


Az engesztelés legtökéletesebb formája

Kedveseim, engeszteljetek, és mindent erre tegyetek fel! Mert a legtöbb, amit megtehettek, életetek teljes elfogadása és felajánlása. Egészen elégő áldozatot kér tőletek, amelyben nem azt nézitek, mi lenne számotokra a legjobb, hanem azt, ami az Úr akaratában való megnyugvást hozza el számotokra. Viseljetek el minden megpróbáltatást nagy türelemmel és hálával, mert csodálatos módon felhasználja, amit átadtok Neki. Legyetek bátrak és tanuljátok meg, hogy a legnagyobb engesztelés mindig az legyen számotokra, amelyet az Úr megenged nektek, és amelyhez megadja az elviselés kegyelmét is.
2014. 05. 09.        
Kedveseim, mindig legyetek készenlétben arra, hogy engedelmeskedjetek Isten szent akaratának. Ez most azt jelenti, hogy teljesen és visszavonhatatlanul akarjátok a rátok vonatkozó tervét véghezvinni. Nincs már idő arra, hogy azon gondolkozzatok, hogy mit kell tennetek, mert már tudnotok kell Isten akaratát elfogadni és abba beleállni. Az Úr rátok vonatkozó akarata az, hogy éljetek szent istenfélelemben, és fogadjatok el mindent, amit megenged az életetekben. Senki ne zúgolódjon azon, hogy neki miért olyan kemény szenvedés jutott osztályrészül. Soha ne így szemléljétek azokat, amik veletek történnek, hanem adjatok át Neki mindent maradéktalanul. Ez lesz számotokra a leghatékonyabb imádság. Éljetek vele gazdagon! 
2014. 05. 10.      Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/833-az-engeszteles-legtokeletesebb-formaja

Készülni a Szentlélek befogadására


Kedveseim, hívjátok a Szentlelket és készüljetek a Szentlélek kiáradására. Kezdjetek dicsőítésbe minden nap, és úgy várakozzatok, hogy Isten dicsősége megnyilvánuljon rajtatok. Nagyon szeressétek a harmadik isteni személyt, mert ő vezet benneteket minden nap és megnyilvánul köztetek! Amikor együtt vagytok és közösséget alkottok, mutatkozzék meg rajtatok a Szentlélek jelenléte. Úgy hordozzátok magatokban, hogy tisztán és feddhetetlenül éljétek életetek hátralévő részét. Isten szeretete lángoljon szívetekben, mint akik képesek életüket is odaadni testvéreikért. 
2014. 05. 11. 
Kedveseim, törekedjetek arra, hogy felismerjétek, hogy a Szentlélek hogyan érkezik hozzátok. Nagyon fontos, hogy felismerjétek azt a kegyelmet, amely működésbe akar lépni lelketekben. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha hagyjátok magatokat és nem akartok mást tenni, mint Isten akaratában lenni. Akkor biztosan megérkezik és erővel fog eltölteni a felismerés benneteket. Nem az érzés számít, mert az mulandó és nem mindig tükrözi az igazságot, hanem az a bizonyosság, mely lendületben tart a feladat megtételéig. Az is fontos, hogy bármit tesztek ne feledjétek, csak haszontalan szolgák vagytok, vagyis kötelességetek mindig hallgatni a Szentlélek sugalmazására. 
2014. 05. 12.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/834-keszulni-a-szentlelek-befogadasara



Szentáldozás



Kedveseim, közel van hozzátok az Úr a szívetekben, hiszen legtöbben minden nap a szentmisében egyesültök Jézus Krisztussal a szentáldozásban. Gondoljátok végig, mit jelent nektek ez a találkozás! Hogyan hat rátok, akik érintkeztek Vele, és akik magatokba fogadjátok? El tudtok mélyülni lelketekben Jézussal és a Szentháromsággal? Tudjátok e dicsőíteni Őt, vagy saját kis problémáitokkal vagytok eltelve az Ő jelenlétében? Hordozzátok e magatokban Jézust egész nap az emberek között, vagy elmenekültök a lehetőségek elől, amikor tanúságot tehetnétek a bennetek élő Krisztusról? Mit tesztek azért, hogy odaadjátok magatokat Neki egészen és visszavonhatatlanul? Vagyis akarjátok-e, hogy életeteket Jézus töltse be teljesen? Minden gondolatotok és gondotok azon legyen, hogy a Szentháromságot megdicsőítsétek tetteitekkel, szavaitokkal és imáitokkal. 
2014. 05. 14.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/836-szentaldozas

Nehéz feladatok


Kedveseim, miért gondoljátok, hogy a feladat, amit rátok bíztak, nem kivitelezhető, vagy csak nagyon nehezen? Meg kell tanulnotok úgy ráhagyatkozni a Szentháromságra, hogy teljesen a vízen járjatok. Vigyázzatok, mert nem kell senki emberfiának megfelelnetek, amikor kivitelezhetetlen nehéz dolgotok van. Meg kell tanulnotok teljes erővel bízni abban, aki mindent megtehet, sőt még azon felül is. Amikor tevékenykedtek, soha ne a saját korlátaitokra figyeljetek, mert abban a pillanatban süllyedni kezdtek és minden, amit megkezdtetek, gyorsan elillan! Jézus mellettetek áll, fogja kezetek és vezet Szentlelke által, ezért hagyjátok érvényesülni a kegyelem Istenét, hogy még inkább bővelkedjetek abban, amit nektek juttatott.
2014. 05. 15.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/837-nehez-feladatok