1992. december 27., vasárnap

Hová vezet a liberalizmus?

1992. december 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 1992. december

1992. december 25.
„Drága gyermekek! Ma szeretnélek mindnyájatokat a palástom alá venni és oltalmazni minden sátáni támadástól. Ma a béke napja van, de óriási a békétlenség az egész világon. Ezért hívlak benneteket, hogy az imádságon keresztül velem együtt építsétek fel a béke új világát. Nélkületek ezt nem tudom megtenni, ezért anyai szeretetemmel hívlak mindnyájatokat, és a többit majd Isten elvégzi. Nyíljatok meg Isten terve és szándékai előtt, hogy együttműködhessetek vele a békéért és a jóért. Ne feledjétek, hogy életetek nem a tiétek, hanem ajándék, amellyel másokat kell megörvendeztetnetek és az örök élet felé vezetnetek. Drága gyermekek, kicsiny Jézusom gyöngéd szeretete kísérjen mindig benneteket! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. december 23., szerda

manduriai Debóra által

1992. december 12.


Ez a 19. születésnapom, amikor megkaptam a második titkot. 16


 16 Minden december 12-én, a születésnapomon, Szűz Mária egy titkot bíz rám, amely lehet olyan, amit fel kell fedni (a Jelenések végéig ös­szesen 12-nek kell lenni, Szűz Mária győzelmeire utalva), és lehet olyan, amely kimondottan személyes jellegű.

 

1992. december 15. 3 óra


Egy fénysugár ébresztett f el. Kinyitottam a szemem és egy férfit pillantottam meg: Kissé bő, narancsszínű ruhát viselt, vállán sárga palást. Olyan volt, mintha a nap sugarai szóródnának szét a vállain. Egy angyal követte, aki így szólt hozzám:

„Én vagyok az őrangyalod és azt mondom: végy papírt és tollat, mert az Úr beszélni akar veled!”

J. Debóra, leányom! Én vagyok Jézus. Akarsz-e Engem szeretni és az Én Testemből csillapítani éhed, hogy telje­sen Velem lehess? Óhajtasz-e Engem? Akarod-e?”
D. „Te vagy Jézus? És ha az álnok ördög vagy, akiről a papok beszélnek?”
J. „Vésd tudatodba intéseimet, amiket mondok! Meg­próbálják majd elhitetni veled, hogy Szent Kinyilatkozta­tásaim nem Tőlem származnak, hanem ellenségemtől, a Sátántól. Segítek abban, hogy különbséget tudj tenni, de ne feledd, benned is meg van ez a képesség, mert az Örök Atya a „teremtés” pillanatától fogva megadta a felismerés és megkülönböztetés képességét az embernek. A szív se­gít elválasztani a jót a rossztól.”
D. „Uram, én ezt nem tudtam. De most már tudom, hogy te vagy Jézus! Örvend az én szívem, anélkül, hogy meg tudná magyarázni!”
J „Leányom, az emberi természet meghajol az isteni előtt. Képes arra, hogy felismerje az ő Istenét; mégis az emberi értelem oly nagy gátat emel önmaga és az Isten közé, hogy az ember gyakran Isten nélkül marad. Ne félj, kicsikém! Ez csak a kezdete annak, hogy hívsz engem. Ne feledd: sokan kételkednek majd, hogy ebben a korban és ilyen módon munkálkodom benned, de tégy úgy, hogy szellemed tisztességgel és tisztán helytálljon minden helyzetben, akkor is, ha gyakran kerül romlottak és min­denféle hitetlenek közé. Én mindig veled vagyok, bízz bennem és szeress engem, ahogy tudsz! Én táplállak, hogy a lelked az Én Tudatommal teljen meg és legfőkép­pen békét adok neked, hogy békesség töltsön el. Légy mi­hamarább az Én megnyilvánulásom!”
D. „Mihamarabb azon leszek, Uram.”


1992. december 19. – Otthon


A démon háborgat. 17 Ezúttal a szellememet zaklatja. Jogi szelleme megpróbálja megrontani lelkemet.

„Uram, köszönöm neked, hogy erőt adsz legyőzni, oly nagy hatalom az én erőmhöz képest! Te megtanítottad nekem, hogy a Benned való hit szétdúlja a démonok hadait.”

17 Debóra azért ezt az igét használja, mert egy pap így definiálta az ag­ressziónak ezt a válfaját.

1992. december 20.


A gonosz Aszmodeusz mesterkedései egész álló nap folytatódtak. Azt akarta, hogy ne írjak az Úrhoz, és azt mondta:
„Gyere velem! Én gazdaggá teszlek és nem okozok neked szenvedést. Kiemellek a többiek közül és mindenki a nagyobb tisztelettel fog viseltetni irántad.”
D. „Takarodj, nem érted, hogy a lelkem már Istené és az Úr is elismerte a szenvedésemmel. Miért üldözöl mindig? Én soha nem leszek a te követőd. Inkább meghalok!”
Aszmodeusz: „Már csak tíz olyan lélekre van szükségem, mint te és kész a birodalmam.”
D. „Jézus, a Megváltó és a Szűz Mária nevében, gonosz, távozz tőlem!”
Rögvest eltűnt, amikor hangosan üvöltve szidtam.

1992. december 22. 23-30


Már lefeküdtem, amikor eszembe jutott, hogy nem mondtam el napi imáim közül a legutolsókat. Azt kér­deztem magamtól:

„És ha Jézus és Szűz Mária soha többé nem jönnek el? És ha többé nem is beszélnek velem?”

De azonnal meg is nyugodtam, mikor eszembe jutott az Oltáriszentség. 18Legszívesebben minden nap talál­koztam volna Jézussal és nem távolodtam volna el soha az Ő Kegyelmétől, az életemet biztosító összekötő ka­pocstól. Ahogy befejeztem a Miatyánkot, egy kerek, hal­ványkék fénygömb rátelepedett a kezemre (amelyben a Rózsafüzért tartottam). Én folytattam a Rózsafüzért és láttam, hogy az a fény egy hatalmas kapuvá változik, amelyből egy férfi lép ki, majd kedvesen így szól:

J. „Béke és áldás a te lelkednek, leányom!”
D. „Kérlek, uram, áruld el a neved!”
J. „Én vagyok Jézus Krisztus, a Jó Pásztor, a te Megmentőd és a világ Megváltója!”
D. „Mester, Jézus, kárhozott vagyok, miért köszöntesz oly nagy kegyelemmel, ha meg sem érdemlem? Te és a Te Szent Anyád szóltok egy ilyen lényhez, aki még arra is méltatlan, hogy lássa a Ti tisztaságotokat?”.
J. „Leányom, emlékezz: nem az érdemeid miatt ado­mányozzuk a kegyelmet neked, hanem éppen a nyomorúságod miatt. Kicsim, Nekem tetszik nyomorúságod, esendőséged és főleg az a jelentéktelenség, amelyből a te egész létezésed tevődik össze. Hallgass csak ide, vegyünk egy példát: te vagy a befogadó, Én pedig az „Értékes Tar­talom”. Amikor a befogadó, mint egy edény, híján van bármilyen tartalomnak, könnyű megtölteni. Én azt kívánom, hogy az Én Isteni Tudásommal töltődjön a lelked, szeretnél részesülni belőle? Szeretnéd a magadévá tenni? Válaszolj, kicsikém!”
D. „Uram, Isten Nevében én bármit elfogadnék.”
J. „Akkor meríts az Örök Szeretet forrásából, soha ne sajnáld, hogy épp mit teszel, vagy tagadj meg azon nyom­ban, ahogy Péterem tette!”''
D. „Jézus, ha nekem annyi hitem lenne, mint Szent Pé­ternek, meg lennék mentve!”
J. ,A Szeretet táplálni fog téged a szentté válás útján, amely hozzám vezet. Miért kételkedsz oly nagyon?”20
D. „Bocsáss meg Uram, de az a tudat, hogy a gonosz kedvére játszhat velem, teljesen összezavar.”
J. „Ne utasíts vissza Engem! Ne okozz több fájdalmat! Ha tudnád, mennyire vártam a Veled való találkozást! Én és Szent Anyám odaföntről néztünk téged, amikor a bűn volt az egyedüli, amitől fénylett a lelked.21 Mennyi fájda­lomban volt részünk, mikor még nem jött el az ideje, hogy megszólítsunk! Vég nélküli várakozás volt! Én már szenvedtem, mielőtt észrevettél volna Engem! Mondd csak, ha Én nem szólítottalak volna meg, észrevettél vol­na?”
D „Nem, biztosan nem!” (Micsoda fájdalmat kellett kiállnom, mikor e szavakat mondtam!)
J. ,Jöjj közelebb, kicsikém, most, hogy itt az idő! Mosakodj meg az Én „tisztító véremben”, oltsd szomjadat és lakjál jól, elfogadva az Én isteni ajándékomat! Nem kell attól tartanod, hogy a gonosz játékszere leszel, mert Én megengedem, hogy sértegessen, vagy bántson, de azt soha, hogy az én báránykám elvesszen Lucifer fondorlatosságai miatt. Hallottál valaha olyan pásztorról, aki látva, hogy az ő báránykáját farkas fenyegeti, nem szalad, hogy kiszabadítsa őt, mikor segítségért könyörög? Én vagyok a te Jó Pásztorod, örvendj, mert bár egykor a rossz lakozott benned, ma itt az Új Tavasz.”
D. Jézus, valóban olyan közel leszel hozzám, ahogy mondod?”
J. „Kedves leányom, Szívemnek csillaga, Én és Szent Anyám legfőképpen azért jöttünk, hogy megvédelmez­zünk (a rossztól) és ahogy a szülők sem hagyják el gyer­meküket, akit a világra hoznak, úgy Mi sem hagyunk el té­ged.”
D. „Mit tehetek Értetek?”
J. „A legfontosabb, hogy ne feledd: az a képesség, amit kaptál, „a Kegyelem ajándékozásának a Kegyelme”. A Mi Szavunk az egész emberiségnek szól. Mindenkinek a jót kell tennie az Én Segítségemmel és az Én végtelen Könyörületességemmel.”
D. „Mester, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy őrizzem a titkot, amely az én titkom és a Tiétek (Jé­zus és Mária), és mélységes csöndben éljem meg ezt az él­ményt.”
J. „Leányom, egyet tanulj meg Tőlem: a határtalan ön­feláldozást másokért!”
D. Jézus, üldözni fognak és azt mondják majd, mind­ez a fantáziám szüleménye.”
J. „Ó, Debóra, Debóra, milyen hosszú utat kell még megtenned, de Én irányítalak és gondodat viselem majd, kis virágszálam.”
D. „Nagyon félek!”
J. Bízzál Bennem, de tudd, hogy Nekem is az volt a küldetésem, hogy úgy éljek, ahogy te ma: vagyis szolgál­jam Istent. Áldozd fel magad Velem a Kereszten, oszd meg Velem fájdalmaidat, szorongásaidat és bánatod! Én vigasztalni tudlak. Ne búslakodj soha, leányom, add ne­kem a szíved, hogy te is meg tudj vigasztalni Engem!”
D. „De Uram, Neked nincs szükséged rám!”
J. „Leányom, tengernyi az Én fájdalmam és bár te csak egy csepp vagy, elég a te teljes szereteted, hogy enyhülést adj. Én azt akarom, hogy nyissátok meg szíveteket és lépjet­ek kapcsolatba az Én Isteni Szeretetemmel.”
D. „Nagyon szeretlek! Tégy velem, amit csak akarsz!”
J. „Dicsőség a magasságos Egeknek! Én is nagyon szeretlek. Leányom, az Én jelenéseim legyenek a „bor és a nyer”, amely betölti életed.22 Menj békével! A te Jézusod ekképp szólt hozzád.”

18 Az Oltáriszentség iránti szeretet abból fakad, hogy a Szűz hozza el, és a legtöbb találkozás során a Jézus-Oltáriszentséget a szíve magas­ságában tartja.
19 Szent Péter
20 Debórának rengeteg kételye és félelme volt.
21 A hazugság zománca.

1992. november 25., szerda

Medjugorjei üzenetek 1992. november

1992. november 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy hívlak benneteket imádkozni, mint eddig még soha. Legyen az életetek teljes egészében imádság. Szeretet nélkül nem lehet imádkozni. Ezért ma arra hívlak benneteket, hogy mindenekelőtt Istent, életetek Teremtőjét szeressétek, és akkor másokban is képesek lesztek Őt felismerni és szeretni úgy, ahogy ő szeret benneteket. Drága gyermekek, kegyelem, hogy veletek vagyok, ezért saját érdeketekben fogadjátok el és valósítsátok meg üzeneteimet. Szeretlek benneteket, és azért vagyok veletek, hogy tanítsalak és vezesselek a megtérés és önmegtagadás új életében. Csak így fogjátok fölfedezni Istent, és mindazt, ami most távol van tőletek. Ezért gyermekeim, imádkozzatok! Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. október 25., vasárnap

Medjugorjei üzenetek 1992. október

1992. október 25.
„Drága gyermekek! Az imádságra hívlak benneteket most, amikor a sátán erős és minél több lelket akar megszerezni magának. Imádkozzatok, drága gyermekek és bízzatok jobban bennem, hiszen azért vagyok itt, hogy segítsek nektek, és hogy új úton, új életre vezesselek benneteket. Ezért drága gyermekeim, hallgassátok és éljétek azt, amit mondok, mert amikor már nem leszek veletek, fontos lesz, hogy emlékezzetek szavaimra és mindarra, amit mondtam nektek. Hívlak benneteket, hogy gyökeresen változtassátok meg életeteket, döntsetek a megtérés mellett. Ne csak szavakkal, hanem az életetekkel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. szeptember 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 1992. szeptember

1992. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Ma is azt szeretném mondani, hogy veletek vagyok ezekben a békétlen napokban, amikor a sátán le akarja rombolni mindazt, amit én és Fiam, Jézus építünk. Még inkább el akar távolítani benneteket a keresztény élettől és a parancsoktól, amelyeknek megtartására az egyház hív. A sátán szeretné tönkretenni mindazt, ami szent bennetek és körülöttetek. Ezért kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megérthessétek mindazt, amit Isten a jelenlétem által ad nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. augusztus 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 1992. augusztus

1992. augusztus 25.
„Drága gyermekek! Ma azt szeretném mondani, hogy szeretlek benneteket. Anyai szeretetemmel szeretlek, és arra hívlak benneteket, hogy legyetek egészen nyitottak felém, hogy általatok megtéríthessem és megmenthessem a világot, amelyben rengeteg bűn, és olyan dolog van, ami nem jó. Ezért, drága gyermekeim, nyíljatok meg nekem, hogy megmutathassam, és megismertethessem veletek Istent, aki szeret benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. július 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1992. július

1992. július 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket, és ezen belül az öröm imájára, hogy ezekben a fájdalmas napokban senki se érezzen közületek szomorúságot az imádságban, hanem legyen az örömteli találkozás a Teremtő Istennel. Imádkozzatok gyermekeim, hogy közelebb legyetek hozzám, és az imádságban megérezzétek mit kívánok tőletek. Veletek vagyok, és minden nap megáldalak benneteket anyai áldásommal, hogy Isten bőségesen betöltsön benneteket kegyelmével a mindennapi életetekben. Adjatok hálát Istennek azért, hogy veletek lehetek, mert mondom nektek, ez nagy kegyelem. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. június 25., csütörtök

Medjugorjei üzenetek 1992. június

1992. június 25.
„Drága gyermekek! Ma boldog vagyok még akkor is, ha némi szomorúság van a szívemben mindazok miatt, akik már elindultak ezen az úton, de később elhagyták. Azért vagyok itt, hogy egy új útra, az üdvösség útjára vezesselek benneteket. Ezért hívlak benneteket, napról napra, a megtérésre. Ám ha nem imádkoztok, nem mondhatjátok, hogy a megtérés útján jártok. Imádkozom értetek, és közbenjárok Istennél a békéért: elsősorban a szívetekben, majd körülöttetek is, hogy Isten legyen a ti békétek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
A Szűzanya ezen az évfordulón mindenkinek különleges áldását adta.

1992. május 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 1992. május

1992. május 25.
„Drága gyermekek! Ma újra az imára hívlak benneteket, hogy általa még jobban közeledjetek Istenhez. Veletek vagyok, és vezetni szeretnélek mindnyájatokat az üdvösség útján, amelyet Jézus ad nektek. Napról napra egyre közelebb vagyok hozzátok, még ha nem is vagytok ennek tudatában, és nem akarjátok elismerni, hogy eddig alig-alig kapcsolódtatok hozzám imával. Amikor kísértések és problémák adódnak, azt mondogatjátok: Ó, Istenem, ó, Anyám, hol vagytok? És én csak várok rátok, hogy igent mondjatok nekem, azt átadjam Jézusnak, és ő kegyelmekkel tölthessen el benneteket. Ezért még egyszer fogadjátok el hívásomat, és kezdjetek el újra imádkozni, amíg az imádság örömmé nem válik számotokra. Akkor felismeritek majd, hogy Isten mindenható a mindennapi életetekben. Veletek vagyok és várok rátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. április 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1992. április

1992. április 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket. Csak imával és böjttel lehet megállítani a háborút. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok, és életetekkel tanúsítsátok, hogy az enyéim vagytok, és hozzám tartoztok, mert a sátán ezekben a zavaros napokban még több lelket akar elcsábítani. Ezért arra hívlak benneteket, hogy döntsetek Isten mellett, ő oltalmazni fog benneteket, és megmutatja mit tegyetek és milyen úton járjatok. Mindenkit hívok, aki igent mondott nekem, hogy újítsa meg felajánlását Fiamnak, Jézusnak, az ő szívének és nekem, hogy méginkább a béke eszközévé tehessünk benneteket ebben a békétlen világban. Medjugorje egy jel mindnyájatoknak, és meghívás az imádságra, és arra, hogy megéljétek a kegyelem napjait, amelyeket Isten ad nektek. Ezért, drága gyermekek, vegyétek nagyon komolyan az imádságra hívást. Veletek vagyok és a ti szenvedésetek az én szenvedésem is. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. március 25., szerda

Medjugorjei üzenetek 1992. március

1992. március 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy kérlek benneteket, mint még soha, hogy éljetek üzeneteim szerint, és váltsátok valóra az életetekben. Eljöttem hozzátok, hogy segítsek nektek, és ezért hívlak benneteket, hogy változtassátok meg életeteket, mert nyomorúságos úton, a pusztulás útján jártok. Amikor azt mondtam: térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek, béküljetek ki, felületesen vettétek üzeneteimet. Elkezdtetek ugyan azok szerint élni, de abbahagytátok, mert nehéz volt számotokra. Nem, drága gyermekek, amikor valami jó, abban a jóban ki kell tartanotok, és nem szabad azt gondolni, hogy Isten nem lát, nem hallgat meg, nem segít. Így eltávolodtatok Istentől és tőlem, nyomorúságos érdekeitek miatt. Az volt a szándékom, hogy a Béke, a Szeretet és a Jóság oázisává teszlek titeket. Isten azt akarta, hogy az ő szeretetével és segítségével csodákat tegyetek, s így példát mutassatok. Ezért mondom hát nektek: a sátán gúnyt űz belőletek, a lelketekből, és én nem tudok segíteni, mert messze vagytok szívemtől. Imádkozzatok tehát, éljétek üzeneteimet, és meg fogjátok látni Isten szeretetének csodáit mindennapi életetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. február 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 1992 február

1992. február 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy az imádság által közeledjetek még jobban Istenhez. Csak így tudlak segíteni és oltalmazni benneteket minden sátáni támadástól. Veletek vagyok, és közbenjárok értetek Istennél, hogy megvédjen benneteket. De szükségem van imáitokra, és igenetekre. Könnyen elvesztek az anyagi, emberi dolgokban, és elfelejtitek, hogy Isten a legjobb barátotok. Ezért, drága gyermekeim, közeledjetek Istenhez, hogy oltalmazzon és megőrizzen titeket minden rossztól. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. január 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1992 január

1992. január 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy újítsátok meg családotokban az imádságot, hogy így minden család Fiam, Jézus öröme legyen. Ezért, drága gyermekek, imádkozzatok, és keressétek, hogyan szentelhetnétek több időt Jézusnak, s így képesek lesztek megérteni, s elfogadni mindent, még a legsúlyosabb betegségeket és kereszteket is. Veletek vagyok, szeretnélek szívembe zárni és megoltalmazni benneteket, de ti még nem határoztatok. Ezért kérem, drága gyermekek, hogy imádkozzatok, s az ima által engedjétek meg, hogy segítsek nektek. Imádkozzatok, drága gyermekeim, váljon mindennapi táplálékotokká az imádság. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”