2013. május 19. Pünkösdvasárnap, Szentségimádáson az Úr Jézus…
„Amikor
a Szentlélek leszállt az apostolokra, megremegett a föld, és
lángnyelvek lobogtak mindnyájuk feje fölött. A Szentlélek egy pillanat
alatt megvilágosította elméjüket, és tudtukra adta, mit kell szólniuk és
tenniük. A félénk tanítványokból harcos, bátor és erős apostolokat
formált.
Drága Gyermekeim! A Szentlélek ma is ugyanaz, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma
is egy pillanat alatt megadja nektek a tudást, a bölcsességet, az erőt,
a bátorságot és a kegyelmet, hogy ha kell, megvalljatok Engem ez előtt a
bűnös nemzedék előtt, és ha kell, véretek kiontása árán is hűségesek
maradjatok Hozzám mindhalálig.
Gyermekeim!
Kérjétek a Szentlelket! Hívjátok Őt mindig! Reggel, amikor fölkeltek,
kérjétek, hogy Ő vezessen benneteket, hogy az Én utamon járjatok, csak
Engem kövessetek! Bátran mondjatok ellene a sátán minden kísértésének, és a Szentlélek bölcsességével felismerjétek minden álnok cselszövését! Hívjátok
napközben is a Szentlelket, kérjétek meg, hogy Ő segítsen nektek
feladataitok elvégzésében, és mindenben, amit csak tesztek! Ő
világosítsa meg elméteket, hogy felismerjétek minden élethelyzetben,
hogy mi az Isten akarata, és azt haladéktalanul tegyétek meg!
Gyermekeim! Atyám azért küldte el nektek a Szentlelket, hogy befejezze azt, amit Én elkezdtem.
Ezért mondtam: „Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert
az Atya nagyobb Nálam. S a Vigasztaló, a Szentlélek, Akit, majd a
nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat
mindent, amit mondtam nektek.” (János ev. 14, 28. 26.) Ha
naponta gyakran hívjátok a Szentlelket, megújul életetek. Minden jobbra
fordul, jól kihasználjátok az időt, és jó dolgokat fogtok tenni.
Boldogok lesztek ti, és a környezetetekben élő emberek is. A Szentlélek
működése kihat rátok és mindazokra, akik körülvesznek benneteket. De ha nem hívjátok a Szentlelket, nem segít, mert tiszteletben tartja szabad akaratotokat.
Így kérjétek:
Szentlélek,
kérlek, jöjj! Áraszd ki ránk hét ajándékodat: a bölcsességet, az
értelmet, a jó tanácsot, a tudományt, a lelki erősséget, a jámborságot
és az Istenfélelmet! Tölts be minket saját Magaddal, vezess és erősíts
minket! Tégy bölcsekké bennünket! Áraszd ki ránk a Te erődet, és nagy
irgalmasságodat! Add meg nekünk a kegyelmet, hogy egész életünkben az Úr
Jézust kövessük, és elnyerjük Általa az örök üdvösséget! Ámen.
Drága
gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik tiszta lélekkel vesztek Engem
magatokhoz a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Fel nem tudjátok fogni
azt a nagy kegyelmet, ami belétek árad minden szentáldozásban.
Ez azt jelenti, hogy már itt és most az örök élet birtokosai vagytok. A
lelketek derűs és boldog. A szívetek telve van halhatatlansággal. A
reményeteket Magába Istenbe vetitek, Aki sohasem csal meg, mert Ő igaz,
és még az árnyéka sincs meg Benne a csalárdságnak. Ezért kicsi gyermekeim, tartsátok nagy kegyelemnek, hogy köztetek vagyok, és imádhattok Engem, és a szívetekbe térek. Most
azt kérem, hogy azért imádkozzatok, hogy mindenki csak tiszta szívvel
fogadjon Engem magához! Ezt azért kérem, mert a szentségtörők nem
örökölhetik Isten országát. Oda csak azok jöhetnek be, akik
szeretik az Istent. Milyen szeretet az, amelyik arra kényszerít Engem,
hogy olyan szívbe térjek, ahol a sátán az úr?! Ott Engem újra
kigúnyolnak, tövissel koronáznak, megostoroznak és keresztre feszítenek. Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy szentek legyenek, és hirdessék ezt a tanítást, amit most üzentem nektek!
Figyelmeztessék minden szentáldozás előtt a híveket, hogy csak tiszta
lélekkel merjenek közeledni Hozzám, a szentek Szentjéhez! Ellenkező
esetben a kárhozatukra veszik a legméltóságosabb Oltáriszentséget.
Drága gyermekeim! Így imádkozzatok:
Imádott
Jézusom! Te itt maradtál köztünk, hogy drága Szent Testeddel és
Véreddel tápláld lelkünket, és általa megadod nekünk az örök életet.
Kérünk Téged, adj a szívünkbe ellenállhatatlan vágyat Magad iránt, hogy
mindig csak tiszta lélekkel fogadjunk a szívünkbe! Ha súlyos bűn terheli
lelkiismeretünket, azt szívből bánjuk és gyónjuk meg, és erős
fogadással határozzuk el, hogy soha többé nem követjük el! Ehhez kérjük a
Te erődet és kegyelmedet, hogy ígéretünket teljesítsük! Ha pedig
gyarlóság, vagy bocsánatos bűn terhel, azt is szívből bánjuk meg, és
fogadjuk meg, hogy többé nem követjük el!
Ezeket a Szentáldozásban lemossa az Én drága Szent Vérem, De amikor alkalom nyílik rá, gyónjátok meg!
Amikor
Szentáldozáshoz járultok, teremtsetek magatokban csendet, és hagyjatok
időt a Velem való társalgásra! Imádjatok Engem a lelketekben, és adjatok
hálát a Szentáldozásért! Kérjetek Engem, hogy szóljak
hozzátok, ha úgy akarom, és megadjam a szükséges kegyelmet, hogy
felismerjétek és megtegyétek akaratomat! Végül adjatok hálát, hogy itt
maradtam köztetek!
Most
egy kis időre el fognak Engem venni tőletek. Ez ellenfelem régi terve,
amit az Antikrisztus által fog véghezvinni. Az ő ideje 3,56 évig fog
tartani. Utána eljövök dicsőségben, és szám leheletével, és dicsőségem ragyogásával elsöpröm a gonoszt. A sátánt a pokol fenekére taszítom, és ezer évre megláncolom. Akkor újjáalkotok mindent. A menny egyesül a földdel, és az emberek az ezer éves béke uralmában fognak élni és örvendezni. Szentjeim Velem együtt fognak uralkodni. Ez egy kimondhatatlanul boldog, és békesség teljes korszak lesz. Imádkozzatok szüntelen, és akkor csökkenthetitek a gonosz hatalmát, és mindazt a szenvedést, amelyeket rátok akar zúdítani. Hívjatok
Engem! Marana Tha! Jöjj el Uram Jézus! Igen, eljövök, és Magammal hozom
jutalmamat. Akkor megtudjátok, mennyire szeret az Isten, Aki
Mindenható. Várjatok Engem kitörő örömmel, és éljetek életszentségben! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
„Drága
kislányom! Csak Nekem akarj megfelelni, ahogy azt eddig is tetted!
Amikor megállsz Színem előtt, Nekem fogsz számot adni minden percről,
amit arra kaptál, hogy dicsőíts Engem, és törvényeim szerint élj! Minden
gondolatodról, amelyeknek szenteknek kell lenniük. Minden szavadról,
amelynek egységben kell lenni tanításommal, a Szent Evangéliummal.
Minden cselekedetedről, amelyekről számon kérlek, mert amit a kicsinyek
közül eggyel tettél, Velem cselekedted. Így élj drága gyermekem! Ne
foglalkozz a bűnösökkel és bűneikkel! Te mindig csak Rám nézz, a te
Megváltó Istenedre, Aki ott függök a keresztfán, Szent Véremtől ázottan,
és értetek kiáltom: szomjazom! Rád szomjaztam, aki igennel válaszoltál
hívásomra, és ezzel nagyon megvigasztaltál már ott a keresztfán.
Imádkozz azokért, akik süketek hívásomra, hogy ők is igennel
válaszoljanak! Imádkozzatok azokért, akik elfogadták meghívásomat,
beálltak szőlőskertembe, de megkérgesedett a szívük, és távol állnak
Tőlem, csak a szájukkal dicsérnek Engem. Imádkozzatok értük, mert a
képmutatók nem örökölhetik Isten országát! Szeress Engem mindenekfölött!
Akkor nagyon boldog leszel a mennyben. A szeretet mértéke szerint kapod
az örök boldogság fokát a mennyben.
Drága
gyermekeim! Ha tudnátok, milyen nagylelkűen fizetek meg a mennyben
minden apró kis szeretet megnyilvánulásotokért, amelyekkel Engem
illettek, és minden irgalmas jócselekedetetekért, amelyeket a
rászorulókkal gyakoroltok. Akkor minden alkalmat megragadnátok, hogy ezt
tegyétek, és egyet sem hagynátok ki.
Drága
gyermekeim! Az élet a földön rövid, és nem tudjátok, melyik pillanatban
ér véget. Ezért kértem, hogy éljetek szüntelen készenlétben, mert nem
tudjátok sem a napot, sem az órát.
Drága
kicsinyeim, Szívemnek választottai! Szeressetek Engem mindenekfölött!
Imádjatok gyakran a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Ezt megtehetitek
otthon is, ha legalább vasárnaponként tiszta lélekkel a szívetekbe
fogadtok Engem. Én kitartok egyik Szentáldozástól a másikig, ami azt
jelenti, hogy a szívetekben élek. Ott, a lelketek
legbenső szobájában vagyok, veletek együtt. Teremtsetek magatokban
csendet! Vonuljatok vissza saját lelketekbe, és ott imádjatok Engem!
Dicsőítsétek Szent Nevemet! Adjatok hálát minden kegyelmemért, és
kérjetek sokat! Ne feledjétek, Én Mindenható, és végtelenül gazdag
vagyok. Én mindent meg tudok adni, amit csak akarok. Azért szálltam le a földre, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Ezért az a lélek, aki bizalommal Rám hagyatkozik, nem csalódik. Mindazt megadom neki, ami az üdvösségéhez szükséges.
Kérjetek Tőlem lelkeket, akik mindörökké szeretnek majd Engem! Így kérjetek:
Imádott
Jézusom! Kérlek, térítsd meg a szegény bűnösöket! Mindazoknak, akik
keresnek Téged, mutasd meg Magad! Hívd el őket követésedre! Adj a
gyermekeknek hívő szülőket, és tanítókat, akik megismertetnek Téged
velük! Uram, Te a kisgyermekek imáit szereted legjobban, mert ők még
tiszták, a lelküket nem szennyezte be a bűn. Az ő imáik enyhítik a
Mennyei Atya jogos haragját.
Jézusom,
Királyom! Imádlak Téged szívem, lelkem minden erejével! Te vagy életem
reménye, az út, amelyen Hozzád megyek. Az igazság, amely által
felismerem akaratodat. A fény, amely megvilágítja előttem az utat, és
mindig megadja a tisztán látás kegyelmét. Tiéd a dicsőség és a hatalom,
az üdvösség és az örök élet. Ámen.”
2013. május 31. Szentségimádáson Jézus…
„Drága gyermekeim! Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.
Még akkor se féljetek, ha üldözni fognak benneteket Énmiattam. Én olyan
ékes szólást adok nektek, hogy nem ti fogtok beszélni, hanem a
Szentlélek. Csak azt kérem, hogy legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig!
Valljatok meg Engem ez előtt a képmutató, sátánimádó nép előtt, akik a
fenevadat imádják, és őt szolgálják, és azt fogják rátok kényszeríteni,
hogy ti is azt tegyétek, amit ők. Ha nem teszitek, elhurcolnak, és meg
fognak ölni benneteket. Ti soha ne engedelmeskedjetek nekik! Mindig csak Nekem engedelmeskedjetek, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy meghaltam értetek a keresztfán. Kiárasztom rátok Szentlelkemet. Bátorságot öntök a szívetekbe, mint apostolaimnak.
Péter félelmében háromszor tagadott meg Engem. Utána egész életében ezt
a bűnét siratta. De amikor eltöltötte a Szentlélek, megvetett minden
fenyegetést, szenvedést, börtönt, verést, mindhalálig hirdette az
Evangéliumot, és elnyerte az örök életet. Nektek is megadom azt a kegyelmet, amit apostolaimnak. Ti
is hirdessétek tanításomat életpéldátokkal, szavaitokkal és
cselekedeteitekkel! Tartsatok ki ebben minden nehézség és üldözés
ellenére, és titeket is bevezetlek Atyám dicsőségébe, ahol szentjeimmel
együtt örökké fogjátok énekelni a szeretet himnuszát.
Drága gyermekeim! Véget ér ez a korszak. Már látszanak a jelek, amelyeket mondtam, hogy dicsőséges visszatérésem előtt be kell teljesülniük. Már az egész világon hirdetik az Evangéliumot. Hamarosan
fel fog tűnni az Antikrisztus, és sokakat meg fog téveszteni. A világ
őt fogja ünnepelni, mert mindenféle szemfényvesztő jelet fog általa
produkálni a sátán.
Gyermekeim, nagyon kérlek benneteket, ti ne menjetek utána! Tartsatok ki követésemben, mert csak aki mindhalálig kitart, az üdvözül. Minden kegyelmet megadok mindazoknak, akik hűségesek akarnak maradni Hozzám. De a döntés a ti kezetekben van. Nektek kell választani: mennyország vagy pokol. Üdvösség vagy örök kárhozat. Olvassátok a Szentírást, és alkalmazzátok a ti korotokra, a világban lévő eseményekre! Minden
meg van írva a Szentírásban. A sok természeti katasztrófa, a háborúk, a
járványok, az éhínség. Ezek mind figyelmeztetések, hogy térjenek meg az
emberek, mert mindez a sok rossz, a bűneik következménye. Az
Evangéliumban ezt mondtam: ne higgyétek, hogy ti jobbak vagytok, mint
akikre rádőlt Siloéban a torony, vagy mint akiknek a vérét az áldozat
vérébe keverte Pilátus. Térjetek meg, mert ugyanúgy elvesztek
mindnyájan! (Lukács 13, 1-5.) Tanításom minden korra érvényes. Rátok is. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Ne kövessétek a bűnt! Éljetek életszentségben! Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ezt kértem tőletek a Szentírásban. Ne mondogassátok: Isten úgyis megbocsát, mert hosszan tűrő és nagyirgalmú. Ez igaz. De azért, mert jó vagyok, és szeretlek benneteket, szüntelenül arcul kell verni Engem?!
Nem veszitek észre, hogy mennyi fájdalmat okoztok Istennek bűnös
életetekkel? Saját magatokat és a környezeteteket viszitek a kárhozatba.
Én megváltottalak benneteket, de nélkületek nem tudlak üdvözíteni.
Nektek kell tanításomat tettekre váltani, másképp elkárhoztok. Már
nagyon rövid az idő. Ha nem tértek meg, örökre elvesztek. Ott lesz sírás
és fogcsikorgatás. Vigyázzatok! A sátán nagyon intelligens és ravasz. Ne hagyatkozzatok csupán a saját eszetekre, mert ez nem elég! Könnyen átver benneteket. Térjetek meg Hozzám, kérjétek, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel, amelyet értetek ontottam a keresztfán. Szent Vérem a legnagyobb védelem a sátán, és minden veszély ellen. Szent Vérem a ti megváltásotok. A
Szentáldozásban mindenki annyi kegyelmet kap, amennyire nyitott annak
befogadására, vagyis hisz és bízik Bennem. A Szentáldozás hatalmas
kegyelem, örök élet mindazoknak, akik hittel, és tiszta
lélekkel fogadják. De örök halál, kárhozat azoknak, akik nem
különböztetik meg a közönséges ételtől, hitetlenül, és bűnös lélekkel
fogadják. Látjátok, hogy minden rajtatok múlik. Én ugyanaz vagyok, de nektek kell befogadni a kegyelmet. Ha bezárjátok Előttem a szíveteket, nem tudok bemenni. Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat. De nem így a sátán.
Ő alattomos, csaló és ravasz. Ő rászedi áldozatait. Ha igaz lenne,
megmutatná nektek magát, hogy milyen fertelmesen rút. Megijednétek tőle,
és elfutnátok előle. Hát még, ha a poklot is megmutatná! Ott ezer
fokban égnek az emberek. A hús lemállik róluk, és ez ismétlődik vég
nélkül, örökké. Kínjaikban őrülten ordítoznak. Kínozzák őket az ördögök,
és nincs kiút. Soha nincs vége. Mindenki azt kapja vissza, amit a
földön a másik embernek adott, és azzal a testrészével szenved, amellyel
vétkezett. Leírhatatlan kín. Ember elképzelni képtelen. Én tudom, milyen a pokol, és ettől akarlak megmenteni mindnyájatokat.
A sátán elrejtőzik, mintha nem is létezne. Helyette jó színben tünteti
fel a bűnt, és fokról fokra lejjebb taszít. Kövesd a divatot! Takard ki a
testedet! Élvezd az életet! Éld a testi élvezeteket! Dúld fel a másik
család életét! Csak te vagy a fontos, hogy boldog légy, más nem számít.
Különben sincs bűn, azt csak kitalálták. Nincs Isten, nincs ördög. Élj a
mának, mert ez után az élet után csak megsemmisülés van.
Drága
gyermekeim! Ez a legnagyobb hazugság. Mennyien követik, és belehullanak
a kénköves tóba, az örök tűzbe, ahonnan nincs visszaút. Ezzel szemben
Én ezt tanítottam: aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl
naponta keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a
szolgám is. Aki Engem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Én vagyok az út,
az igazság és az élet. Én nagyon szeretlek benneteket. Azért szálltam alá a mennyből, hogy megtanítsalak titeket Atyám törvényére, amely a szeretet. Példát adtam a szeretetre. Azt kértem, hogy ti is úgy szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik hátat fordítanak Nekem és törvényeimnek. Nélkülem akarnak boldogok lenni, ellenfelem becsapja őket, és örökre elvesznek.
Drága
gyermekeim! Az élet rövid. Használjatok ki minden alkalmat!
Gyakoroljátok mindazokkal, akiket elétek hozok, az irgalmasságot és a
szeretet jócselekedeteit! Így boldogok lesztek, és másokat is boldogokká
tesztek. Kincseket gyűjtötök a mennybe, ahol a moly meg nem rágja, és a
tolvaj el nem lopja. Az igazi boldogság a szeretetben van. Ti akkor is szeressetek, ha nem kaptok viszonzást! Atyám megfizet nektek. Ne azért adjatok, hogy visszakapjátok, hanem önzetlen, tiszta szeretetből! Isten iránt való szeretetből, Aki felragyogtatja napját jókra és gonoszokra egyaránt. „Aki tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el.” (Jakab 4, 17.) Ez a mulasztás. Ez a mai kor legfőbb bűne.
Gyermekeim,
Véremen megváltott kicsinyeim! Váltsátok tettekre szavaimat! Ne
okozzatok csalódást Nekem! Ne rohanjatok a vesztetekbe! Ne higgyetek a
sátánnak! Kövessetek Engem a keresztúton! Éljetek szeretetben! Akkor
elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és
a Szentlélek nevében.”
A Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem:
„Szívem
a Szívednek dalol. Lángra gyújtottad szívemet. Ó Jézusom, imádott
Megváltóm! Szereteted irántunk felfoghatatlan. Mi csak a külső burkot
látjuk. Azt, hogy feláldoztad Magadat értünk. Annyira szerettél, hogy az
utolsó csepp Véredet is ki akartad ontani értünk. Mert drága Szent
Véred a mi megváltásunk, örök életünk. De mekkora szeretet lángolt a
Szívedben, amíg eddig eljutottál?! Ó Jézusom, csak egy kis sugárnyit
kérek hatalmas tűzláng szeretetedből, hogy én is az életemet adjam oda
Érted. Amióta elhívtál, csak Neked élek. Fontosabb vagy számomra, mint a
levegő. Nélküled nem tudok, nem akarok élni. Harminc évvel ezelőtt,
amikor meghívtál: „Áldozz meg! Térjél be közéjük!” És én a szívembe
fogadhattalak. Azt kérem, hogy csak addig éljek, amíg Téged magamhoz
vehetlek a Szentáldozásban. Imádott Uram! Te mondtad: „Közel az óra,
amikor elvesznek Engem tőletek.” Kérlek, Jézusom, ha ez bekövetkezik,
emelj Magadhoz engem, mert meghalok Nélküled ezen a kietlen, sivár
földön. Nem tudok, és nem akarok Oltáriszentség nélkül élni. A Te drága
Szent Tested és Véred az én erőm, oltalmam, békém és boldogságom. Minden
örömöm Te vagy. Nélküled nem tudok, és nem akarok élni. Ha úgy akarod,
szívesen odaadom az életemet Érted. Te vagy Mindenem, életem értelme és
célja. Te vagy az én Napom, Aki beragyogod lelkemet, Te vagy az Erőm,
Akivel együtt mindenre képes vagyok. Te vagy örök életem, békém és
boldogságom. Jézusom, kérlek, emelj engem Magadhoz, hogy mindörökké
dicsőítsem Nevedet, hozzám lehajló nagy irgalmadat és szeretetedet.
Ámen.”
Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek:
Drága
kislányom! A lelked hófehér, és fénylik, mint a nap. Én vagyok benned a
fény, lelked tisztaságát Én adom. Jó Nekem benned lakni, te vagy az Én
földi mennyországom. A te szereteted és hűséged az Én örömöm és
vigaszom. Megvigasztalsz Engem sok hűtlen bűnös lélek miatt, akik
számára hiábavaló volt keserves kínszenvedésem, és vérontásom. Maradj
meg ilyennek, amilyen vagy! Nagy örömöm telik benned, kicsi ostyám,
tabernákulumom. Nemsokára te jössz Hozzám, Atyám dicsőségébe. Elképzelni
sem tudod, mi vár ott rád. Várd ezt a nagy napot, a Velem való
találkozást kitörő örömmel, amikor színről színre meglátsz Engem, Akit a
kenyér és a bor rejtekében is oly odaadóan és hűségesen szeretsz és
imádsz! Mindazt az örömöt visszaadom neked, amelyet Nekem szereztél
azzal, hogy hűségesen jártál Hozzám annyi éven át. Megvigasztaltad
Szívemet, és megadtad Nekem azt az örömöt, hogy üdvözíthetlek téged. El
nem tudod képzelni, mennyire szomjazom minden lélekre, hogy üdvözítsem.
Amikor a lélek elindul az üdvösség útján, és célba ér, ez az Én
kimondhatatlan örömöm. Azért, mert ennek a léleknek nem volt hiábavaló
keresztáldozatom.
Édes
kislányom! Imáiddal, jócselekedeteiddel, engeszteléseiddel és
életfelajánlásoddal lelkek özönét mentetted meg. Majd csak a mennyben
fogod meglátni, milyen sokan vannak. Folytasd tovább az imát a szegény
bűnösökért! Imáid hatására még sok lélek fordul el a bűntől, és tér
vissza Hozzám. Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”